Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1927 (27. évfolyam, 1-105. szám)

1927-12-24 / 103. szám

18

Kiskunhalas Helyi Értesítője

december 24

EGY LEVÉL

Édes Ellái

A kezem boldog izgalomtól rész* két, amikor leirom ezt a levelet. Végre feleségül megyek Raoulom* hoz, kit két éve ismerek s az első pillanattól fogva szerettem. Hiszen tudod, hogy házasságra egyelőre nem gondolhattunk, mert a világ úgy vélekedett, hogy nincs meg a házasélethez megkövetelendő ko« molyság egy tizennyolc éves le» ányban meg egy huszonkét éves diákban. Komolyság ? A magam részéről azt hiszem, elég, ha meg* van a kellő vidámság. Szüléink nem is hallgattak rímánkodásunkra s két év elmúlta előtt semmi szín alatt sem akartak beleegyezni. Ra* óul felfőrmedt, én temérdek kőny* nyet ontottam, de hiába volt min* den. Nem voltak ugyan oly ke* gyetlenek, hogy elszakítsanak ben* nünket egymástól, ellenkezőleg, megengedték, hogy láthassuk egy* mást, sőt beszélhessünk is egymás* sál, sétálhassunk is együtt, de csak angol kisasszonyom, miss Sampson kíséretével. És lehetetne kegyet* lenebb módon elválasztani bennűn* két egymástól, mint mikor ő volt kettőnk között? Ezen az őszön, melyet valamennyien a falun töl* töttünk, Raoul rábeszélte a kövér misst, hogy tanuljon meg biciklizni mert a biciklizés nagyon javára fog válni az egészségének. Én is megtanultam s harmadik lecke* órámban már hátratett kézzel kari* •káztam, de miss Samptont is meg* tanítani reá, nem volt kicsiség. Végre mégis vitte annyira, hogy kettőnktől kisérve, sétabíciklízésekre vállalkozhatott a környéken. Egy délután megint szerencsésen kerék* párra ültettük s egyensúlyba hoz* tűk miss Sampsont, aztán magunk is felkaptunk gépeinkre és két vagy három kilométernyire mérsékelt tempóban karikáztunk mellette.

Raoul sűrű pillantásokkal érté* semre adta, hogy szökésen töri a fejét, én pedig titkos fejbólintással hozzájárulásomat adtam tervéhez. Raoul egy kis domb alján odaha* jolt hozzám s azt mondta:

— Miss Sampson nem képes ide feljönni, gyalog kell megtennie az utat. Előre 1

És előre törtünk, mint a kilőtt nyil. Hamar felérkeztűnk a magas* lat tetejére és szabadok voltunk 1

Raoul odahajolt hozzám s először csókolt meg életében.

Én boldog elragadtatásomban le* hunytam szemem — és egyszerre . . . zsupsz 1 ... a kerekeink ősz* szeakadtak s oly gyorsan és heve* sen gurultunk alá a lejtőn, hogy mind a ketten eszméletünket vesz* tettük.

Homlokomon nyirkos hideget éreztem, mikor mélyet sóhajtva felébredtem s egy hang bíztatóan szólt hozzám: „Nos, nagyságos asszonykám, térjen csak magához ijedtségéből, nem történt semmi baj.“

Körülnéztem s a leszálló homály* ban falusi szobát láttam s előttem egy öreg parasztasszonyt, aki gon* dósán tette rendben ruhadarabjai* mat egy széken.

Fé^ig levetkőztetve egy szép, nagy ágyban feküdtem. Az ágy szép hosszú fehér függönyeiből írisz és levendula édes illata áradt.

Nagyon csodálkozva nézhettem körül, mert a parasztasszony azt hitte, hogy tartozik nekem némi felvilágosítással.

— Tudja, nagyságos asszony* kám, az irtásban dolgoztunk, mikor egyszerre csak hagyatthomlok a lábunkhoz estek. Maga úgy meg meredt, hogy azt hittük, meg is

halt. Magát aztán a szobánkba hoztam, az uram pedig elszaladt a doktorért. Itt lesz az mindjárt. De most már hadd nézem meg, hogy jobban van*e az ur, lássa már meg is mozdul . . .

Csakugyan megmozdult valami, még pedig mellettem s nekem el* állt a szavam rémületemben, mikor előbujt Raoul barnafürtős feje a takaró alól. A jó emberek férjnek és feleségnek tartottak bennünket s egy ágyba tettek mindkettőnket.

Raoul meg én nem szóltunk egy szót se, csak vörösek lettünk, mint a pulyka ... Fel akartam ugorní, hogy magamra dobjam a ruhám, mikor lihegve, kusza hajjal bero* hant miss Sampson.

Elképzelheted, hogyan kimeredt a szeme vad iszonyatában s mily két* ségbeesetten hadonászott a karjaival, nem ejtve más szót, mint egyre* másra csak azt, hogy : shocking, újra shocking 1 Ott állt még nyitott száj*

Az ember akár ne is haladjon az idővel, ha nem becsüli meg a múl* tat. Az esztendők futása, — lám 1

— szemüveget rak a szemre s ezen át szebbnek tetszik minden. Kis alakok megnőnek, nagyoknak Iá* tottak eltörpülnek, régi hibákra kegyesen terül a megbocsátás fá* tyola. Azokból a régi tárházakból szedjük elő aztán a relikviákat s tudományágakat alapítunk a tiszte* létükre.

Ugyanazért jelentem alásan, hogy ezek a kijelentések hiányosak lesz* nek addig, amíg össze nem szedik a pipa történetét mindazzal, ami reá vonatkozik. Pipálhat a tőrök napestig — ámbár tartok tőle, hogy az elmodernesedés korában inkább már csak a trafikok cégtáb* Iáján pipál, — szoríthatja agyara közé faholmiját az angol, egyikük szerszáma sem közelíti meg a ma* gyár pipát, régi táblabirák, kom* posszeszorok elmaradhatatlan járu* lékát.

Ethnografía immár ez is, hígyjék el. Hiszen cigarettát sodor a szá* madó juhász, aki voltaképpen nem is juhász, mert uraságoktól levetett keménykalapban jár, mint a szegény íparoslegény. (Ne feledjük el azon* ban, hogy egyre több legelőt ha* sitanak ki és egyre kevesebb lesz a juhnyáj.) Kell az ethnográfía, már hogyne kellene hiszen egyre jobban eltérünk az ősi hagyomá* nyoktól, figurás intézői leszünk külföldi bolondságoknak, térdnad* rágban jár (földbirtokát sejttetvén) a boltoslegény s a napidíjas, meg a droguísta bőrfityegőt aggat a botja végére, mintha civilbe bujt huszár* tiszt volna.

Régi kúriák omladozó vakolatu falai között, vagy hivatalok fenekén

— ahol ott felejtettek valami öreg urat,'— találkozunk még a pipával s látjuk szakszerű tömését, szívá* sát, hogy a tajték ne kapjon foltot, hanem úgy szívódjék, amint az megkívántatik.

Valamikor régen nagy tudomány volt a pípa*tudomány s szép pél* dányokért lovat is cseréltek. Vala* hogy ebbe a szakba tartozik Bér* czy nász története is.

Bérczy nász híres rendőrbírája volt Szegednek s egyszer atyafi* látogatásra utazott a Felvidékre, azt hiszem éppen Bártfára, ahol a hivatali szobákat értékes faburkolat védte. Ott kereste fel a rokont és nagyon megőrültek egymásnak, már csak ne örültek volna 1 Aztán elbeszélgettek különféle hasznos, meg célszerű dolgokról, bortermés* ről, őszi zivatarról, míg végre meg* szólal a nász.

jal, a fejét rázva, mikor belépett az orvos meg a parasztasszony ura, aztán mama, aztán papa, aztán annyi nép, amennyi csak elfért a szűk szobában.

S mindannyian oly elképpedve néztek ránk, hogy kényes helyze* tünkben sem állhattuk meg, hogy fel ne kacagjunk.

Ezek után nem tarthatott már soká mátkaságunk. Megrendelték menyasszonyi ruhámat, kedves ott* hont rendeztek be számunkra és holnap lesz az esküvőnk.

Mi titokban a markunkba ne* vettünk s oly szépen kigondoltuk, hogy ha férj és feleség leszünk, első látogatásunkat annál az öreg házaspárnál tesszük. Megeszűnk náluk egy kedves vacsorát s ott is hálunk meg náluk abban a szép nagy ágyban s a hosszú fehér füg* gőnye mögött, melyből oly édes, oh, mily édes írisz* és levendula* illat árad 1

— Ugyan már sógor, hogyan tudja megállani, hogy pipával sem kínál meg ?

— Jaj, nászom, már hogyne ki* nálnám, mikor magamnak sincs ennél különb vágyam. Azonban nem tehetem, tisztára nem tehe* tem.

— Mondja már gyorsan, hogy miért ?

— Csak azért, mert nálunk nem szabad a hivatalban pipálni. Nézze ezeket a drága falakat, amiket vő* rős fenyőből faragtak. Hát ezért nem szabad.

Bérczy nász nagy szemeket me= resztett, továbbá a két kezét is ősz* szecsapta szént rémületében.

— Ne te ne, csak akkor azt mondja meg, sógor, hogy mi az Isten csodáját tudnak egész nap csinálni a hivatalban, ha nem is pipálnak 1

Azt ugyanis előre kellett volna bocsátanom — ámbár itt sem kés* tem el vele — hogy a hívatalbéli pipa egészen más, mint a másfajta. Amannak a füstje igazgatta sokáig a közigazgatást s bonyolult kérdéseket segített megoldani, hiszen a tisztánlátást élesítette.

Hallottatok már róla, hogy a régi emberek boldogabbak voltak, mint a maiak ? Persze, hogy azok voltak, de csakis, ha pípások vol* tak. Minden bánat és aggódás el* szállt a levegőben s míg nézte az ember a kékes gomolyokat, ame* lyek akárhányszor figurákat is ön* tőitek, azokkal távozott a gond. Mondják, hogy a dohány csakis csempészett és szűz lehetett, semmi köze a finánchoz ? Mihelyt fináncot látott, elveszett az íze is.

Úri ember mindazon helyeken tartott pipát, ahol megfordulni szó* i lcott. A kaszinóban épp úgy, mint a jóbarátoknál, már leginkább azért, hogy minden körülmények között a magáéból szívjon. Ugyanezért a pipát sem adták szívesen kölcsön. Azaz mit lehessen tenni, ha kérik, de kérni nem illett.

Lauka Guszti ugyan miből esi* nált volna lelkiismereti kérdést 1 Neki tréfa volt az egész élet, aki hátramarad, az csukja be az ajtót. Szathmáry Kálmán kincstári ügyész* nél, a táblaoíró*egyéníségü nagy pípaszakértőnél, ebédelt egyszer tőbbedmagával. Ebéd után csibukra gyújt az egész társaság, mikor pe* dig alkonyat táján vigadnának, azt mondja az öreg koszorús.

— Most ég a legjobban, sajná* lom abbahagyni, Kálmánom.

— Ne siess, mondja Szathmáry. szídd ki.

— Azt se lehet, mert a lakáso*

mon vár az íródíákom. Novellát akarok neki diktálni a mai ebédről. Hanem elviszem magammal, tovább szívom az utón, holnap vissza* hozom.

Savanyu képpel bár, de bele kell az ilyesmibe egyezni. Másnap az* tán Guszti bácsi fünek*fának kínált a vármegyeházán egy remek esi* bukót.

— Történelmi ereklye. Deák Ferencé volt, soha ilyen alkalmi vételhez nem juttok.

Maradt azért még elég ereklyéje Szathmárynak, sőt arra is jutott, hogy valami akasztanivaló ímposz* tor ellopja az egyik gyönyörű táj* tékját. Mintha szakértő lett volna, épp a legszebbet válogatta ki. Nem is lehet nagyon csodálkozni abban a nagy forgalomban, ami a házban történt. A hivatal, meg a lakás is ott van az apácazárdával szemben. A földszinten viszont a királyi ügyészség, meg a vizsgálóbíró hu* zodott meg, ezeket a helyeket pe* dig csak részben látogatta az em= beriség elitje.

Szó sincs róla, neveletlenség a királyi ügyész közvetlen szomszéd* ságában lopni, de én itt hiába ok* tatnám ki jó modorra a hajdani kártevőket, mikor sokkal külömb tudnivalókra sem tudta őket kítaní* tani a törvény.

Maga az eset voltaképpen úgy történt, hogy Szathmárynak jelen* tik egy reggel : ellopták az egyik hízóját, amelyiknek az oldala húsos vékony szalonnának volt szánva.

* Törjön ki a nyavajásának a nyaka, méltatlankodott Szathmáry. Miért nem lopta el mindjárt a tajtékpípámat isi

Amint aztán rá akar gyújtani, hűlt helye van.

— Ezt ugyan megkívántam, va* kargatta a fejét. Azonban óvako* dott a folytatólagos kijelentésektől.

Néhány hétre rá elfogták a tét* test. Sok minden holmit találtak a lakásán, ott büszkélkedett a pipa is. Ilniczky vizsgálóbíró üzen föl.

— Kálmán, nem vagy már vesz* tes.

Viszont Szathmáry rohan le.

— Hol van ? Add ide ?

— Nem lehet az 1

— Aztán miért ?

— Azért, mert a pipa bűnjel, csak a végtárgyalás után kapod meg.

— Ugyan, ne bolondozzatok- Inkább nem keresem a hízót sem> visszavonom a panaszt.

— Hivatalból megy, hivatalból 1 Amúgy nem érnél el sokat, mert van a zsívány lelkén sok más bűn is.

Szathmáry nagyot sóhajtott.

— Hát jól van, legyen. Ámbár sehogy se tudom megérteni ezt a paragrafusrágást. Szent barátsá* gunkra még csak egyet kérek : amig megtartjátok a tárgyalást, szivasd a pipát — úgy is mint bűnjelet — egy alkalmas hozzáér tővel, hogy bajuszt ne kapjon a tajtékja. Kerül itt olyan rab. Ennyit csak megtehetsz.

Sz Sz V.

A NAGY ÁLOM

„Te tündöklő karácsonyi csillag, Díszbe öltözött Bethlehem felett 1 Világolj fel 1 mert ez .árva népnek; Csak Jézus nyújthat segítő kezet.

Jöjj 1 ragyogj a magyar éjszakába 1 Jöjj 1 gyermekszívvel úgy várunk

[fa alant,

Jöjj 1 ragyogd be égi fénysugárral Ez árva népet, e világtalant 1“

nw ТАJWAW