Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1926 (26. évfolyam, 1-104. szám)

1926-05-29 / 43. szám

május 29 Kiskunhalas Helyi Értesítője 3 Negyadfélmilliárd a Jánoshalma—mélykúti vadvizek lecsapolására A Felsőbácskai Lecsapoló Társulat megalakulása Múlt héten tartotta alakuló köz­gyűlését Jánoshalmán a Felaóbáeakai Lecsapoló társulat. A szép «iámban megjelent tagokhoz, akik 2300 hold Tizes területet képviseltek, Török Ferenc tanító intézett beszédet. A társulat megalakulásának kimon­dása ntán elnök-igazgatónak Török Ferencet, jegyzó-pénztárooknak Bad- vánszky Andrást választották meg. A közgyűlés kimondotta, hogy a negyedfél milliárdot kitérő költségekre három milliárd állami kölcsönt vesz­nek fel, az érdekeltekre pedig 12 ar. koronát vetnek ki kát, holdankint. A csatornát pedig még ebben az évben kiépítik. A tuberkulósis és vérbij Halason valé nagy terjedésének okairól nyilatkozott az Orsz. Közegészségi Egyesület szakosztályi titkára — Vitézi avatás 1926. évben. Folyó évben az ünnepélyes vitézi avatás junius hó 20-án lesz Budapes­ten a „Magyar Atlétikai Club* margit­szigeti sporttelepén. Az ünnepély d. e. 9 órakor kezdődik. Az avatásra kerülő folyamodók az Országos Vitézi Szék­től junius hó első napjaiban névre szóló értesítést kapnak. — Táncmulatság. A Fehértói Gaz­dakor f. hó 30 án vasárnap 4 órai kezdettel Ja Malom csárdában bált rendez, melyre az érdeklődő fiatal­ságot ez utón is meghívja a rende­zőség. — Közgyűlés. A kiskunhalasi Hitelszövetkezet, mint az Országos Központi Hitelszövetkezet fiókja első évi rendes közgyűlését junius 2-án délután 3 órakor tartja a városi közgyűlési teremben, amelyre a szövetkezet tagjait ezúton is tisztelettel meghívja az igazgatóság — Majális. A ref. gimnázium min­den évben tartani szokott majálisát ma, szombaton tartja meg. — A junius 13-iki ünnepélyt ren dezö bizottság felkéri a hősi halottak és eltűntek hozzátartozóit, hogy a vissza nem tért hőseink fényképét minél előbb adják be a Gazd. Egye­sületbe Borbás Imréhez, vagy az anya­könyvi hivatalba Nagy Czirok László­hoz, hogy azok az ünnepély alkalmá­val a közgyűlési teremben kiállith&tók legyenek. — A kiállítás céljára bár­mily nagyságú képek megfelelnek, valamint a csoport képek is. — A fentieken kívül felkéri a bizottság a város egész közönségét is, hogy a birtokában levő háborús vonatkozású emléktárgyakat, fényképfelvételeket, harctéri rajzokat, vázlatokat, hadi fel- szerelési tárgyakat, továbbá az ellen­ségtől kezei közé jutott dolgokat (fegy­ver, lőezer stb ) szintén szolgáltassa be a fenti megbízottakhoz, hogy a kiállítás sikere biztosítva legyen. Ország—Világ Apponyi Albert gróf junins в án Székesfehérváron bont a magyar belső béke, a belpolitikai Treuga Dei meg­teremtése mellett. — Bethlen minist- terelnök a genfi tanácskozások után njjáalakitja kormányát. — Erdélyben a magyar iskolák visszakapták a nyil­vánossági jogot. — A népeiővetség júniusban enyhíteni '.fogja Magyaror­szág pénzügyi ellenőrzését. — Jó­zsef főherceg vasárnap osztotta ki a kézmüiparosok aranykoszorus kitünte­téseit. — A frankügyből kifolyólag 200 sajtóper indul a fővárosi napila­pok ellen. — Országos vásár. A krskunmaj- sai országos vásárt május 80 án tart­ják meg. — Az ipartestület elnöksége ér­tesíti a tagokat, hogy a tanocmunka kiállítást junius 27-én a vizsgák nap­ján tartja meg. A készítendő mun­kák a jegyzői iródában a hivatalos órák alatt jelentendők. — Agyonezurtak egy fiatal legényt Szakmáron. Szakmaron a mulató legények Kovács Csanádi Gergely negyven szállási kisbirtokos 18 éves Lajos fiát agyonszurták. A szeren­csétlen fiatalembert állítólag orozva támadták meg haragosai, akik a sötétben súlyosan megszűrték. A megszűrt fiatál legény ugyan kime­nekült támadói kezei közül, elsza­ladt, de útközben a falu határában összeesett ős elvérzett. A reggeli járókelők találtak rá a szerencsét lenre, de akkor már halott volt. A csendőrsóg széleskörű nyomozást indított az eset kiderítésére és a tettesek kőzrekeritésére. Az Egészségvédelem c. orvosi folyóirat, amely az Orsz. Közegész­ségi Egyesület Közlönye, egyik leg­utóbbi számában megemlékezett ar- •ról a szomorú tényről, hogy Kiskun­halason ijesztő mértékben pusztít a tuberkulósis és aggasztóan terjed a vérbaj. A nagytekintélyű folyóirat ezen ténymegállapítása az ország elé tárja bajainkat és alkalmat szol­gáltatott arra, hogy a halasi köz- egészségügyre vonatkozólag kikérjük illetékes szakemberek véleményét. Tudni akartuk, hogyan és milyen látószögből nézik, vizsgálják az or­szág közegészségének ütőerét tartó szakemberek a vidéket, annak bajait, gondjait. Kikértük véleményüket ab­ban a reményben, hogy azáltal hasz­nára válhatunk a városnak, polgárai­nak. Elsőnek dr. Mandler Ottó gyógy­intézeti igazgató-főorvoshoz, az Orsz. Közegészségi Egyesület nagynevű szakosztályi titkárához fordultunk, aki a következőkben volt szives a tuberkulósis és a vérbaj halasi ter­jedésével kapcsolatosan véleményét elmondani : — Hogy a tuberkulósis Halason erős mértékben pusztít, annak bizo­nyára megvannak a helyi, speciális okai. Legelőször is azt veszem fel és kérdem : megfelelőek в a lakás- viszonyok. All-e a lakosság részére megfelelő lakás. Ha tehát Halason erélyesen megakarják kezdeni a tuberkulósis elleni küzdelmet, akkor a lakásviszonyokat kellene javítani. A nedves, dohos, sötét lakásokban hamar megbetegszik az arra hajla­mos ; a tüdőbe jutott fertőző anyag könnyen kifejtheti káros hatását. A második ok, amely minden bizony- nya! mint alföldi városban Halason is fenn áll, a nagy por. Ez ellen csak annak különböző módon való megkötése által lehet és kell véde­kezni. Szükségesnek tartom többek között az alföldi városokban az er­dősítést. Sok mindent lehetne és kellene még tenni, arról azonban csak akkor mondhatnék, helytálló véleményt, ha az ottani viszonyokat ismerném. Ennyit mondhatok a tuber- bulosisról. A vérbaj elleni küzdelmet a titkos prostitúció letörése és a felvilágosítás viheti csak győzelemre. Szerintem a felvilágosító munkát mindenüvé el kell juttatni; Kiskun­halas különösen alkalmas arra, hogy az egészségügy iránt való érdeklő­dést állandóan ébren tartsák. Erre a célra helyesnek tartanám, ha a vá­rosban megalakítanák az Orsz. Köz­egészségi Egyesület helyi fiókját, amely hívatva volna arra, hogy ja­vasoljon és küzdjön a város egész­ségügyi javításáért. A megalakítandó fiók állandó kontaktusban állhatna a központtal, onnan nyerhetné az erkölcsi erőt, kitartást, ügy tudom, Kiskunhalas főorvosa nagy munka­erejű, kiváló tudásu szakember, aki bizonyára в feladatot is sikerrel megoldaná. Szükséges ez, mert a mai leromlott viszonyok között egye­dül a tudás terjesztése az, amely módunkba áll és a tudás terjesztése által Halasról sem emlékezne meg az Egészségvédelem oly szomorú szá­mokkal kapcsolatosan, mint azt tette, holiest Holies Gyula. Hősi halottak gyászmiséjére gyűlnek ömc ország- szerte a trianoni csonka haza ma­gyarjai. Vasárnap gyászistentiszte­leteket tartanak a templomokban és elesett hőseink sírjaihoz zarándokol­nák el a gyászünnepélyek fájó visz- szaemlékezései. Földhözjuttatottak lakásépítési akciójára hatmillió aranykoronát fordítanak A nemzetgyűlés legutóbbi ülésén Strausz István a földreformeljárás során földhöz juttatottak részére sürgette annak a hatmillió aranyko­ronának a kiosztását, amelyet a kor­mány a kisiakásépités céljaira meg­ígért. Mayer János földmivelósügyi miniszter kijelentette, hogy az össze­get rövidesen kiosztják, elsősorban a hadiözvegyek és árvák között. — Herczeg Ferenc legnagyobb Írónk „Az aranyborjú“ cimü világhírű re­gényének „Magdalena két életé“ c. filmvázlatát mutatja be ma szomba­ton az Apolló. Henny Porten, a ki­vételes tehetségű, világhírű fitmmü- vésznő adja az élet legfenségesebb ábrázolását ezen filmben. — Vasár­nap egy 10 felvonásos szenzációs film vígjáték „Bimbula a biciklisták királya“ a főszerepben Bimbutával kerül bemutatóra. Mindkét film az utószezon kimagasló remeke. — Itt kérik a közönséget, — tekintettel az óriási érdeklődésre — jegyeztesse már most elő jegyeit a szerdai és csütörtöki Gösta Berling előadásra. — Tudatjuk a n. é. közönséggel, hogy f hó 29 ón, szombaton, a reál- gimnáziám majálisára autóbuszunkat vasárnapi menetrenddel járatjuk. Este 9 órától 15 jelentkező utassal haladéktalanul indítjuk a kocsit a városba személyenként 10.000 koro­nás viteldijjal. Az autóbusz a mu­latság végéig a n. ó. közönség ren­delkezésére áll Mindkét kocsira mél­tányos árakon rendeléseket már most veszünk előjegyzésbe. A közönség pártfogását kéri Benedek-vasüzlet. Telefon 16. — Márványasszony A gyönyörű kiállításához méltó belső tartalom­mal s a Márványasszony címmel je­lent meg a közelmúltban Bodrog­közi Zoltán neves iró tizennégy el­beszélése. A tiszaháti magyar vidék életéből vett pompás elbeszélések, iskoláknak könyvtáraknak értékes kötetévé teszik Bodrogközy könyvét. — Autóbusz a majsai vásárra. Tu­datjuk a n. é. közönséggel, hogy vasárnap, azaz e hó 30-án már tíz jelentkezővel reggel 5 órakor a vá­rosi szállodától Majsára Indul az autóbus Viteldij személyenként 50.000 korona. Jelentkezés Benedek Albert vasüzletben és telefonon 16 számra, и 1 11 .... в SPORT A kiskunhalasi „Magyar Tavasz" ifjúsági egyesület vasárnap május 80-án Jánoshalmára rádul át és az ottani Sport Club csapatával barátsá­gos mérkőzést tart. * * * Űrnapján, junius 3-án, csütörtök délután 4 órakor a vásártéri sport pá­lyán a „Magyar Tavasa“ revanch mérkőzését tartja Jánoshalma football csapatával. Közgazdaság; * Budapest, május 28. A gabona budapesti hivatalos ára: tiszavidéki 76 kilós búza 480— *82, fehérmegyei 425—427, rozs 280—282, takarmányárpa 240—250, tengeri 207—212 korona kilónként. Állatpiac: Príma sertés 18000 K. közép 17000, könnyű 18—15000 K. — Cserkészköszönet. Dr. Pethő Jenő járásbirósági elnök havonként 100.000 К-t adományoz a Bocskay cserkészcsapat részére, özv. Nováknó Kovács Berta 100.000 К-t adomá­nyozott. Ezen nemeslelkü támoga­tásért , hálás köszönetét fejezi ki ezúton is a parancsnokság. — Pengő értékre felülbélyegzett bankjegyeket bocsát ki a Nemzeti Bank. A Magyar Nemzeti Bank főta­nácsa tegnap tartott ülésében elfogadta az üzletvezetőségnek azt az előterjesz­tését, hogy az üzletvezetőság által meghatározandó időponttól kezdve a bank a lehetőséghez képest csak olyan ezer koronás és ennél nagyobb névértékű államjegyeket hozzon forga­lomba, amelyek pengőértékben kife­jezett értéküket feltüntető felülbélyeg­zéssel vannak ellátva. Ennek az intéz­kedésnek az a célja, hogy a közön­ség már a pengő értékre szóló bank­jegyek kibocsátása előtt is hozzászok­jék az uj értékben való számításhoz. — Csecsemőhullát találtak Kls- kunmajsán egy kutban. A kiskun- majsai esendórség táviratilag értesí­tette a halasi kir. járásbíróságot, hogy Kiskunmajsán egyik kutban cseesemő- hullát találtak. A bíróságtól dr. Far­kas Sándor kir. jhirósági alelnök szált ki Kiekunmajsára a szükséges intézkedések megtételére. A lelketlen anya kézrekeritésére megindult a nyomozás, de eddig anuak kilétét nem tudták megállapítani. — A rém. kath. elemi és polgári leányiskola csütörtökön tartotta meg majálisát, amelyen sokan vettek részt és a résztvevőknek egy kelle­mes napot szerzett. — A kónyszerkölcsönkötvónyek és az adófizetés. Pénzügyi körökben el­terjedt hírek szerint a pénzügyminisz­tériumban néhány nap óta arról tár­gyalnak, hogy egyes adónemek fize­tésénél kényszerkölesönkötvényeket fo­gadjanak el a névérték 50 százalékán (a mai tőzsdei árfolyam mintegy 5 szá­zalékkal magasabb) adólerovás gyanánt. — Hadviselt tisztek részvé­tele a vasárnapi hősök ünnepén, A városunkban tartózkodó nyug­állományú és tartalékos tisztek f. hó 30-án, vasárnap a hösök emlékünnepén testületileg vesz­nek részt Waszilievits Fedor ny. ezredes vezetésével. Gyülekezés d. u. fél 3 órakor a tözoltó lak­tanya udvarán. Megjelenés tábori egyenruhában vagy fekete polgári öltözetben. — A junius hó 13-án tartandó szoborleleplezésen a had­viselt tisztek szintén testületileg vesznek részt. — Természetes szénsavas, kénes ásványvíz fürdő, Rádium tartalmú. Előkelő orvosok ajánlják Pensió 85.000 k. Kérjen prospektust Árpád fürdő Székesfehérvár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom