Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1926 (26. évfolyam, 1-104. szám)

1926-05-29 / 43. szám

4 Kiskunhalas Helyi Értesítője május 29 mm Végzetes szerelem и. Pinkertón egy kézmozdulattal je­lezte a rendőröknek és a vizsgálóbizott­ságnak, hogy a küszöbön maradjanak, 5 pedig belépett a mellette levő szobába. Itt az asszony feküdt halva gaz ágy­ban; nyakán egy zsinór volt megerő­sítve, mellyel ezt a szerencsétlen nőt megfojtották. A rendőrség megvizsgálta az ajtó­kat, ablakokat; lábnyomokat keresett és kutatott jelek után, amelyeket a titokzatos gyilkos vagy gyilkosok visz- Bzabagytak volna. Mindennek azonban nyoma sem volt. Egyetlen egy bűnjel sem volt, amelyből a gyilkosságra vo­natkozólag, esak némi útbaigazítást is nyerhettek volna. Először életében bólintgatott fejével tanácstalanul a detektív; a gyilkos­ság megfejthetetlen rejtélynek látszott. Egyenlőre átengedte a tért a hatóság­nak. Ez felvette a tényállást, kihallgatta a szolgaszemélyzetet, kiknek vallomása semmivel sem járult a helyzet tisztázá­sához és az orvos kiállította a hiva­talos halotti bizonyítványt, mind a két halottról. Az ügyészség átvette a holtesteket, a Bzolgaszemélyzetet és a palota egyéb alkalmazottait elbocsátotta és minden ajtót, valamint a palota ka­puját hivatalos pecséttel látta el. II. Előkelő, válogatott társaság gyűlt össze Jarker Irén villájában. Frakkos urak, estélyi ruhás hölgyek Ültek a fényes terhiekben. Legtöbb férfi fi háziasszonyt, a fiatal özvegyet eeodálta, akinek szépsége, egyéni bája minden­kit megragadott. A Vendégek között láthattuk Uder Bertramot, á neves fiatal illamügyészt, aki bámuló hódolatteljes tekintettel követte a fiatal asszonyt. Látszott rajta, hogy csodálja es egyéniségét megra­gadta rabul ejtette fi nő szépségé. Ábrándozásában erőé .férfihang za­varta meg. — ön ia a asép háziasszony rabja lett ? Az ügyész zavartan tekin­tett fel. — Honnan gondolja azt Pinker­ton nr? — Mint jó detektív elég éleslátás­sal rendelkezem. Nem nehéz tehát ki­fürkészni, hogy s nyugodt államügyész rab lett. Fogolyként vergődik egy szép nő hatalmában. — ön túlozza adolgot. — Lehet. De nem hinném. — Ismeri ön közelebbről a Jarker családot? kérdezte az ügyész. — Csak azt amit mindenki tud — válaszolta Pinkerton — Jarkerné uno- kahuga a körülbelül fél évvel eaelött relytélyes módon meggyilkolt Borgia lordnak akinek a vagyonát örökölte. Ebből a nagy vagyonból vezethet ily nagy házat és ezt bátran megteheti, mert a töke, amit örökölt, kifogyha­tatlannak nevezhető. — Nincsenek rokonai ? — Nem tudok róluk. — Es a nagybátyja? — Nagybátyját és nagynénjét meg­gyilkolták. Az ügyész kérdő tekintet­tel nézett a detektivre. — Ki volt a gyilkos ? (Folytatjuk.) Nyomtatványokat olcsó áron és ízléses kivitélben készít Práger Lapvállalat- nyomda, Halas Hágán hirdetések. Halasi Kereskedelmi Bsnk Bt. Kis­kunhalas, ttdrezö feltételekkel folytait köl­csönöket. Elfogad betéteket magai kamato­dé» mailett. Vásárai kénysiorkölesön-kőtvé- ayeket, külföldi pénzeket, napi áron. Atnta- láiekat teljeiit bel- ás külföldre, | Városhoz közel több mint 400 n. öl kaszáló kisdó. Tudakozódhatni Kos­suth n. 32 ez. Elveszett egy arany peesétgyürü Sz. B. monogrammal. Becsületes megtaláló illő jutalom ellenében adja be Tompa u. 6 sz. alá. Jól fóző mindenest megbízhatót, becsületest, felfogad őzv. Wigandné vasat melletti villában Kertész a. 33 sz. ház jutányosán eladó. Ugyezintén egy 83 holdas ta­nyásbirtok épületekkel csekély 100 millióért. Hímző u. 18 sz. lakóház eladó. Makti Antal kalapos jóksrban levő vasekét éa répadarálót elad. Tábor n. 17 sz. lakóház azonnal eladó. Gyenizse József egy fiatal embert lovász béresnek azonnal felfogad. Je­lentkezhetni Petőfi n. 5 sz. alatt. Várói központján lakóház, több raktárhelyiséggel eladó, vagy kiadó. Vároehoz közel egy kis szóló, lábon álló széna, hordók, borszivatytyu éa prés eladók. Gim a kiadóhivatalban. Gaál Mihály szomszédságában 3 kát. hold jó minőségű föld eladó. Tu­dakozódhatni Szabadkai ut 2 sz. alatt. özv. Varga Imréné tadatja, hogy csizmadia üzletét Király nteában to­vábbra ia fentartja. Kész munka ál­landóan kapható. Kéri a n. é. közön­ség szives pártfogását Friss ólomrzsnftt megérkezett továbbá a többi permetazerek alma­moly, szőlómoly, peronospora ellen kaphatók a Haltyn drogériában Ke- resstes vendéglővel szemben. Kinizsi n. 6. sz. lakóház eladó. Nyárfa n. 7 száma lakóház üzlet­helyiséggel oleeón, kedvező fizetési feltételekkel eladó. Értekezni lehet Fűzik Andorral Eötvös n. 13 az. lakásán. Id. О. Molnár József Prónayfalván 150 hold tanyásbirtokát eladja. Tuda­kozódhatni a helyszínén. Bokolya Pál bükkönyöBban levő ház­helyét egy Szegedi ut melletti ház- helyért elcserélné. Tudakozódhatni Bujz Lajossal az állomáson vagy göböljárási 306 sz. tanyáján. ▲ város középén főútvonalakhoz közel, gazdaembernek igen alkalmas, megfelelő melléképülettel ellátott, nagy udvara, jókarban lévő lakóház előnyös feltételek mellett eladó. Értekezni lehet: Dr. Schön Jenő ügyvédi irodájában Kossuth u. 8 sz. Hofmeister féle ház. Hegyes Fereneué és Babenyec Gézáné Szánk község határában levő 200 kát. hold tanyásbirtokukat több évre haszonbérbe kiadják. Tudakozód­hatni Hegyes Ferenc Hímző u. 20 sz. házánál vagy tajói birtokán. Brilliánst, arany, ezüst pánt, aranyat, ezüstöt — töröttet is — magas árén vesz Farkas Kálmán a Gazdasági Bank épületében levő órás üzletében Eladó kovács műhely berendezés, igáskocsik, lószerszám, szecskavágó és körfűrész motorra berendezve, minden legjobb karban. Felsönádor utca 8. Mesterséges keserüviz olcsóbb és jobb a természetesnél. A vevő üveg jébe töltve kapható. Ezenkívül kap­ható Mira viz, Ferenc József, Mál­náéi, Selters, Karlsbádi, Salvator és minden más ásvány vis. Bácz gyógy szertárban Eladó birtok. 300 hold tanyás birtok, melyben 200 bold szántó, 100 bold 85 éves akáoerdö van tanyával két 10 öles dohánypajtával, 20 hold dohánytormelési engedéllyel, amelyre holdanként 71/, millió korona ÍO éves kamatmentes kölesen kap­ható, 10 hold herével, kedvező fizetési fel­tételek mellett részletekben is eladó. Ugyanott 100 hold 20 éves és 100 hold 7 éves akáo- erdő részletekben is eladó. Tudakozódhatni Kiskenhalasen Losehitz Sándornál Kereske­delmi Bankkal szemben A venereás betegségek ellen a tudás a legerősebb fegyver. Olvassa el ezért „Védekezés a nemi betegsé­gek ellen“ című tanulmányt, amely 5000 koronáért megszerezhető lapnak kiadóhivatalában. Ördög szesz elsőrendű poloskairtó- Kapható Bácz gyógyszertárban Kos* euth u. 1. (Takaréképület) Nöl vászon cipők 135.000 K.-tól felelősség mellett legjobb minőség, fehér és színes, még a készlet tart Jeges féle eipőüzletben. Eladó a tiszántul 840 holdas búza­termő birtok, nri lakással, sok cseléd lakás, emeletes magtár, ára h.-ként 8 millió. To­vábbá 8 tél 800 holdig olcsó homok birtokok. 2-től 220 holdig bnza termő tanyásbirtokok, szölötelepok, kisebb szőlők. Házak a város minden részén. Keresek megbízóim részére eladó tanyás birtokokat, város körül kisebb földeket, tanyás bérleteket. Venni vagy eladni szándékozók bejelentéseit dijtalannl nyilván­tartom, a vett ingatlanokra ölesé kölcsönt díjmentesen eszközlök. Aezél ingatlanfor­galmi iroda Kiskunhalas (Szinházzzal szemben) Hajhullás és fejkorpásodis ellen legjobb a Neuman szesz. Kapható Bácz János gyógyszertárában Kos­suth n. 1. (Takaréképület) Herczeg Ferenc magyartárgyu ra géaye, Az Aranyborjú megy szomba­ton Henny Portennel az Apollóban. Gyapjút és mindennemű gabonát a legmagasabb napi árban vásárol Hol­lander Adoif Árpád n. 4 400—500 hold legelő birkának ki­adó. Jelentkezhetni Losehitz Sándor­nál Kereskedelmi Bankkal etemben levő lakásán. Tetezés szerinti hosszúsága akáe- oszlop és mindennemű épületfaanyag legolcsóbban Weiaz Sándor fakereske- désében Mélykúti ut 3 sz. alatt kap­ható. Greolin, terpentin, tanatou, ólom- erzén, zöld por, ez összes növényvédelmi szerek gyári áron kepheték milden gyógy- izertárben Ózom fogkefe elsőrendű. Csakis Bácz János gyógyszertárában kapható Kos­suth u. 1. (Takaréképület) Blmbula kacagtató filmje megy vasárnap az Apollóban. A testével törődő, annak erejét, szépségét előidézni igyekvő nő aszta­láról nem hiányozhat a női testápolás kézikönyve, amely második kiadásban most jelent meg. Ara 40000 korona. Kapható lapnak kiadóhivatalában. Dnndi babahintópor, Dundi baba­krém megakadályozza a csecsemők bőrének kipállását, kivörősödéeét. Dnndi gyermekfürősztő szappan kitűnő. Kapható Bácz János gyógyszertárában Kossuth u. 1 sz. (Takaréképület) Mindenki készüljön a Jövő szerdal éa csütörtöki Gösta Berling filmre. özv. Puskás Gvuláné Meghívó. A Kiskunhalasi Kölcsönös Segélyző Egylet, mint Szövetkezet 1926. jumus 9-én délelőtt 11 órakor tartandó közgyűlésére a t. tagok meghivatnak. Tárgysorozat: 1) Igazgatóság és fel­ügyelő-bizottság jelentése. 2) Az 1919/24. évi mérleg, 1925. január 1-i megnyitó-mérleg, 1925. dec. 31 -i mérleg megállapítása. 3) Eset­leges indítványok. — 1925. január 1 i megnyitó mérleg : Vagyon : Pénz­tár К 38 009, P 3.04, Értékpapír К 1,004 200. P 80.33, Berendezés К 2,000.000, P 160. Összesen К 3,042 209, P 243.37. Teher: Tőketartalék К 1.022. P 0 08, Törzs- betét К 84 286, P 6 73, Folyószámla К 2,956.901, P 236 56. Összesen К 3,042.209, P 243 37. — Az 1919/24. évi, valamint az 1925. dec. 31-i mérleg a fentebb közölt megnyitó mérleggel teljesen egyezik. Kiskunhalas, 1926. május 26. Az igazgatóság. Megvizsgálta és helyes­nek találta a felügyelő-bizottság. Köszönet-nyilvánítás Mindazon rokonoknak, jóbarátok­nak, ismerősöknek, iparostársainák éa a Bőripari szakosztálynak, kik felejt­hetetlen jó férjem, édesapánk teme­tésén megjelentek és nagy fájdal­munkat részvétükkel enyhíteni igye­keztek, ezúton mondunk hálás kö­szönetét ötv. Varga Imriné és családja. Köszönetnyilvánítás Mindazon rokonoknak, jóbarátok­nak ёз 'ismerősöknek, kik felejthe­tetlen jó feleségem, testvérem teme­tésén megjelentek s ezáltal nagy fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek ez­úton mondunk hátas köszönetét Lendvai Lajos és Dömötör család Meghívó A kisgazda él polgári ifidig a néplige­ten janid S in eete 6 érni kezdettel népié* réziabélkt rendez, melyre • ténekedvelé ujn- ■égot tiiztelettel meghívj* * rendeiőzég. Be- léptidij ziemélyoakéat 15000 K. Jó teáéról, ételről, italról, geadeikedv* van. Felülfizoté- zeket kőnőiettel fogadnak éz kirlapilag nyug­ténak. Délután térzane. Беек szak angol és francia női ruhákat jutányosán vállal. BUDAPEST, Hernád ucca 4. II. 7. Keleti pályaudvarral szemben Szőlőkarót, tűzifát, ffilnfóf ^agy b4rmilyen mAs foanya- IlllJJllll got az ország bármely részébe azonnal szállítanak vagontételekben elő­nyös árban Löwy Sándor ás József fatermelők és fakereskedők, Budapest, V., Bálványa 8.TelefonT21-69 s L988-17 értesíti a n. é. közönséget, hogy a „Népszigeti-fürdőn“ vasárnap délután □Tűzifát, meszet, cementet, kősze­net, faszenet prima minőségben bármely állomásra jutányos áron szállítunk, Egervi- dóbi Fatermi 16 r. t. Budapest, IX. Soroksári ut 72 Tel. József 70— 42. Fióktelep Éger. Kéri a közönség szives pártfogását. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: PRÄGER JÁNOS Urtica teloltó folyadék és por elsőrendű, kapható Bácz János gyógyszertárában Kossuth-utca 1 sz. (Takarék épület) Nyomatott Kiskunhalason Práger Ferenc Lapvailalat könyvnyomdában

Next

/
Oldalképek
Tartalom