Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1926 (26. évfolyam, 1-104. szám)
1926-01-13 / 4. szám
A rendőrség újból elővette a frank-ügy lezárt aktáit A frankhamisításról a miniszter elnökség sajtóosztálya az elmúlt napokban hivatalos jelentést adott ki. A hivatalos jelentés megállapítja, hogy a frankhamisítás eszméje herceg Windischgraetz Lajostól ered, aki hazafias célok hangoztatásával tervének megnyerte Nádosy Imre országos főkapitányt és Gerő Lászlót, « Térképészeti Intézet vezetőjét. A Térképészeti hivatalban történt a frankok nyomása s körülbelül 25— -30 ezer darabot készítettek. ügy látszott, hogy a rendőrség a frankhamisítás ügyében a nyomozást befejezte. A nyomozást azonban felsőbb utasításra tovább folytatják s a rendőrség azt igyekszik megállapítani, hogy kik voltak még azok. akik összeköttetésben állottak az őrizetbe vett, illetve letartóztatott hamis frankterjesztőkkel és milyen szerepük volt ezeknek a frankhamisításban. Vasárnap éjszaka több helyen újabb házkutatásokat tartottak. A részletek és az uj adatok kinyomozásának következménye, hogy ujabb őrizetbevőtelek is történtek és több embert előállítottak. Nem lehetetlen az sem, hogy a nyomozás ismét meglepő eseményeket hoz, erre enged következtetni az a körülmény is, hogy a Budapesten időző francia kiküldöttek eredeti tervüket megváltoztatva, továbbra is Budapesten maradnak. Egyik előkelő francia lap tárgyilagosan és röviden emlékezik meg ez eseményekről és az eddigi vizsgálat eredményéről. A cikk végén cáfolja azon híreket, mintha a francia kormány 200 millió aranyfrank kártérítést követelt volna. Ezt nem is tehette, — mondja a cikk — mivel ezen kivánalom alátámasztásához hiányzik minden bizonyiték. 2 ___________________________ Kis hirek Egy budapesti egyetemi hallgatót Pozsonyban letartóztattak, mert a korzón magyar egyetemi sapkában sétált. — Egy ujpesti bőrgyárnak a kapusa Ausztráliából 24 millió aranykoronát örökölt. — A prágai szülészeti klinikának világraszóló csodája van : egy újszülött kisfiúnak a szive a mellkason kívül van, pár napig élt és több mint 2000 méter hosszú filmet vettek fel belső szerveinek működéséről az orvosi tudomány számára. — Londonban többszörösen túljegyezték a hosszúlejáratú hitel céljából kibocsátandó magyar zálogleveleket. — A Kőrös zsilipjeit megnyitották s a viz eltakarodik a nagykiterjedésü elárasztott területről. — Az Esztergomot Párkánnyal ösz- «zekötő vasbidnál egy uszály nefei- vágődott a bid kőoszlopának s el sülyedt. — A pápa háromszázmilliót küldött a magyarországi árvízkárosultak felsegőlyezésére. — A jugoszláviai rendőrség kiderítette, hogy egy kiterjedt bankóhamisitó banda garázdálkodik, amely hamis dinárokkal árasztotta el a bel- és külföldet. Zágrábban eddig 40 egyént tartóztattak le. Ozletmegnyiiás! Van szerencsém a n. é. közönség szives tudomására hozni, hogy az újonnan berendezett és átalakított Keresztes-féle vendéglőt szombaton, f. hó 16-án megnyitom. Kérem a «. ő. közönség szives pártfogását. Keresztes László vendéglős. Kiskunhalas Helyi Értesítője Tömeges pályázat érkezett a városházára az adóhivatali állásokra Agorasztó alispán megbizásából a polgármester már kibocsájtotta a meghívókat a tisztújító közgyűlés egybehivására. A város képviselőtestületét január 16,, d. e. fél 12 órára bivták egybe, hogy a választásokat megejtse. A választás iránt széles körben nagy érdeklődés nyilvánul meg, amihez még az is hozzájárul, hogy as állásokra tömeges pályázat érkezett a városházára. Nyolc állást töltenek be a városnál s arra 47 pályázat érkezett 32 halasi egyén részéről, akiknek egy része 2—3 állásra is pályázik. Január 10 én járt le a pályázat határideje s igy módunkban van közölni, hogy az állásokra kik pályáztak ; Az al8zimvev6 állásra: Egregi Horváth István, Paczolay Győző, Karácsonyi Lajos, dr. Kocsis Mátyás, Merányi Pál, Kiss Zoltán, Osváth Árpád. 2 számtiszti és 2 adótiszti állásra: Egregi Horváth István, Paczolay Győző, Hatházi László, Berki István, Osváth Árpád, Merányi Pál, Kiss Zoltán, Hatházi Balázs, Lázár Jenő, Paprika Benő, Kovács László, Füredi Sándor, Nagy Czirok István, Pataki Géza, Molnár Lajos. 3 Írnok állásra: Tőmösközi Béla, Sándor József, Keresztúri Erzsébet, Osváth Árpád, Merányi Pál, Kiss Zoltán, Hatházi Balázs, H&tházi László, Paprika Benő, Berki István, Kovács László, Füredi Sándor, Karner Ágoston, Török István, Havas Tihamér Jenő, Gönczi János, Molnár Lajos, özv. Tomcsányi Gyuláné, Gyenizse Flóra, Tóth Ferenc, Greguss Ágoston. Hoffmann István, Korisánszki Dezső, Fischer György, Kiss Károly. Mennyi adót fizetett az elmúlt évben Halas ? A kivetett adó 39o/o-ával még hátralékban van a lakosság Az újév eleje a statisztikák korszaka. Ekkor számolunk be az elmúlt év eseményeiről és ekkor állítjuk össze azokat a számadatokat, amelyek feltüntetik, hogy egy bizonyos területen mi történt, mi a végeredmény. E statisztikáknak az olvasókra nézve legkevésbé kellemes, szeretett \ fajtája az adóstatisztika. Az alantiakban részletes beszámolót kap az olvasó és megtudja, hogy mennyit fizettek be városunkban az elmúlt évben adóba. Hatalmas számok! Bizonyítják, hogy erős mértékben járul ma hozzá mindenki az állam és a város ter- heihez. Illetékes helyről kapott adatok szerint 1925. évben Halas lakosságára körülbelül 12 milliárd korona adót vetettek ki. Ebből összesen befolyt a városházán 8 milliárd és 638 millió korona. Ebből az összegből befizettek államadóba : 5 milliárd és 110 millió koronát, városi pótadóba 2 milliárd és 550 millió koronát, útadóba 868 millió koronát, a többi összeg kereskedelmi kamarai illeték és mezőgazdasági kamarai illetékre esik A kivetett adónak 39 százalékát nem fizette ki a lakosság, az adóhátralék körülbelül 3 milliárd és 350 millió koronára rúg. *** Halas lakosságára tetenjes terhet rőt a kényszerbölcsön kivetése is. A város lakosságára még az 1924 évben kivetett 3 milliárd és 200 millió korona kényszerkölcsönt, — egy kót eset kivételével, amely még felebbezás alatt van, — a múlt óv végéig teljesen befizették. * * * Nem érdektelen, hogy forgalmi- adóból mennyi folyt be városunkban. Forgalmiadóban az elmúlt évben 3 milliárd 330 millió koronát róttak le. A Kisgazda és Földmives Kör közgyűlése Újból megválasztották a régi tisztikart — Lelkes tüntetés dr. Babó Imre elnök mellett Vasárnap, f. hó 10 én tartotta meg évi közgyűlését a Kisgazda és Földmives Pártkör dr. Babó Imre elnöklete alatt. Az elnök az 1925 évről terjesztette elő beszámolóját, majd a számvizsgáló-bizottság jelentését, amit a közgyűlés tudomásul vett s a felmentvényt a tisztikarnak megadta. Dr. Bábó Imre elnök ezután megköszönte a bizalmat a maga és tisztviselötársai nevében s mivel megbízatásuk lejárt, kérte a közgyűlést, hogy ejtse meg a tisztujitást s addig mig ez megtörténik, felkérte a korelnöbségre Egyed I. Sándor körtagot. Egyed I. Sándor átvévón az elnöklést előterjesztette, hogy a közgyűlés a lelépő tisztikarnak élén dr. Bábó Imre elnökkel fáradhatatlan és odaadó munkájáért fejezze ki hálás köszönetét és elismerését. Javasolja a közgyűlésnek, hogy elnökké továbbra is válassza meg dr. Bábó Imrét, aki ее eddig is bietos kéznél vezette közmegelégedésre a pártkör ügyeit s mindenkor teljes határozottsággal tartotta kezében azt a zászlót, mélyen hazánk függetlensége van felírva. A közgyűlés egyhangú lelkesedése folytán felkéri dr. Babó Imrét, hogy újra foglalja el az elnöki széket és Isten áldásával vezesse tovább ennek a körnek ügyeit. Dr. Babó Imre megköszönte a megnyilvánult bizalmat s Ígéri, hogy ugyanazzal a szeretettel és egymás iránti bizalommal fogja vezetni a pártkör ügyeit, mint eddig s minden igyekezettel azon lesz, hogy hozzájáruljon hazánk újjáépítésének nagy munkájához ez a pártkör is. Kéri az Istent, hogy adja meg mindannyiőnk hó imáját, a boldog Nagy-Magyar- országot. Ezután a közgyűlés újra megválasztotta pénztárnokká Oláh Mihályt, ellenőrré Bus Imrét, jegyzővé Nagy Czirok Istvánt, könyvtárosokká Molnár Antalt és Szalui K. Benői egyhangú lelkesedéssel. A bizalmat a megválasztott tisztviselők nevében Oláh Mihály köszönte meg. A közgyűlés ezután a nagy választmányt egészítette ki, uj tagokul megválasztván oda dr. Gusetos Károly, Gaál Sándor, dr. Kathona Mihály, dr. Mészöly István, Práger János és Tegzes Károly körtagokat. Ezután a közgyűlés véget ért. A Halasi Gazdasági Gőzmalom tudatja a nagyérdemű közönséggel, hogy g a b o né t mindenfajta lisztre azonnal cserél, árpát 6» tengerit darál # A vármegyei közgyűlés előtt Agorasztó alispán nyugdíjazása Nyugdíjazását kérte az alispán Agorasztó Tivadar Pestvármegye alispánja nyugdíjaztatását kérte. Az alispánt ezen lépésre a szanálási törvény rendelkezése késztette, amely kimondja, hogy a köztisztviselők kö zül azok, akiknek szolgálati ideje a 35 esztendőt meghaladja, nyugdija- zandók. Az alispán ezen elhatározását a január 12-iki vármegyei közgyűlés tárgyalta. A közgyűlést kedden délelőtt tartották meg. A gyűlés elé olyan indítványt terjesztettek elő, hogy a köz gyűlés adjon kifejezést ama kívánságának, hogy a vármegye alispánja, a státusrendezés intézkedései és 35 évet meghaladó szolgálata dacára közérdekből hivatalában továbbra is visszatartassék. ШтитятшттшшттяшттшттшЧЁ Hétköznapra teszik ét az összes országos vásárokat Ismeretes lapunk olvasói előtt a halasi egyházaknak azon mozgalma, hogy az országos vásároknak vasárnapról hétköznapra való áttételét kérik. Az ország számos városában és községében hasonló mozgalom indult meg, mint városunkban. Ezen mozgalmak a kormány tudomására jutottak. Budapesti munkatársunk illetékes helyen úgy értesült, hogy a kormány magáévá tette az országos vásároknek hétköznapra való áttételének gondolatát i s rendeletileg fog intézkedni ez irányban. A kormány intenciója az, hogy ezt a kérdést országosan kell rendezni. ■ M Szaporodik a házasságok száma Csonkamagyaror3zág 1925 évi november havi népmozgalms minden vonatkozásban az erős javulást mutatja az előző év ugyanezen hónapjának eredményeivel szemben. A kötött házasságok száma 13.144 (1924 ben 11.512. Elve született 17.565 lélek, 2309-el több, mint a műit óv novemberében. Az elhaltak száma 9870 (1924 ben 11.480). Az elhaltak közül 3445 hót éven aluli volt, 6425 pedig hét éven felüli. A csecsemőhalottak számánál (2632) is a javulás kielégítő. A fertőző betegségben elhaltak száma 1658, 348-al kevesebb az előző év novemberében ilyen betegségekben elhaltak számánál ___________________január 13 Köszönetnyilvánítás Mindazon rokonoknak, jóbarátoknak ée ismerősöknek, úgyszintén Sehneider Ignáe utódai eégnek mint mnnkaadónak és a cég munkái és munkásnőinek, kik felejthetetlen jó feleségem, édesanyánk, nagyanyánk temetésén megjelentek és ezáltal nagy fájdalmunkat eryhiteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. ZiömbBr Mihály és családja. ■ ■■ - ■ Szives tudomására hozom mindazoknak, kik az autóvezetést elsajá- titeni akarják, hogy Kiskunhalason soffőr-tanfolyamot létesítettem. Legalaposabb szakszerű elméleti és gyakorlati oktatás utána jelöltek hivatalos szakértő előtt levizsgáztatnak és sofförigazolványt nyernek. A tandíj mérsékelt és részletekben fizethető. Bővebb felvilágosítással egész napon át a Városi j Kávéházban szolgálok. — Tisztelettel Becker Károly autókereskedő Nyomtatványokat isléses kivitelben( olcsó áron kósxit lapunk nyomdája po sa a 41 T&oitá tör 17-én gj T MEN( Vegj e i Ni Kap7 kiad»