Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1925 (25. évfolyam, 1-103. szám)

1925-06-24 / 50. szám

Kiskun-Halas Helyi Értesítője 2 junius 24 штшт! A Magyar Távirati Iroda telefon elentéeoi kedd délután 1 érakor A nemzetgyűlés mai Ülése BUDAPEST, junius 23. Á nemzet­gyűlés mai ülését 11 órakor nyitotta meg Sciiovszky Béla elnök. Búd János pénzügyminiszter visszavonta az imdennitási javaslatot és két másik törvényjavaslatot: az állami kiadásokról és bevételekről, a tiszt­viselők segélyzéséről és adómérsék­lésről stb. nyújt be azzal, hogy adják ki a pénzügyi bizottságnak leíárgya- lás vegeit, hogy az a legközelebbi ülésre kitűzhető legyen. Napirend előtt Szilágyi Lajos tette szóvá, hogy baszédét a i&pok téve­sen közölték, A választójogi javaslat első szó- goka Farkas István volt. Az ülés tart. A Froreich-ügy mai tárgyalása. SOPftON, junius 23. Froreich Ernő bűnügyének tárgyalását, — aki apó­sát Egyed Arthur földbirtokost meg­gyilkolta, — ma délelőtt kezdték mag újból. A második napi tárgyalást is szokatlan nagy érdeklődés előzte meg. 9 órakor vezették elő Froreich Ernőt, aki ugylátszik, nyugodtabb mint az első napon volt. Pentelényi tanácselnök megnyitja a tárgyalást. Sándor László védő kéri az elnököt, hogy vegyék figyelembe a vádlott egészségi állapotát. Az elnök kijelenti, hogy csak az orvos véleményét ve­heti figyeiembe. Megkérdi aztán a vádlottól, hagy olyan állapotban vau-e, hogy a tárgyalási megkezdhe­tik. Az elnök kérdésére Froreich csak azt feleli: «próbáljuk meg.‘ Az első tanú Fieicher Lina szobalány volt, aki elmondta hogy kopogtatott Egyed ajtaján és mivel választ nem kapott, benyitott a szobába, ahol gazdáját halva találta. Froreich mondta neki, hogy senkinek se szóljon az öngyil­kosságról. Sorba következik a cseléd­ség kihallgatása. Berta Erzsébet és Kató Mária cselédlányok kihallgatása után Peidl Ferencné házvezetőnőt hallgatja ki a bíróság, aki elmondja, hogy 6 ment orvosért és akkor na­gyon izgatott volt Froreich, Kovács Lajos azt vailja, hogy Froreich még másnap is fel volt indulva, gazdasági bérsekről beszélgetett vele. Egy ízben 6 célzott arra, hogy gyilkosság tör­tént, ami ellen Froreich nagyon kikelt. A tárgyalás folyik. CIPŐ és HARISNYA GOMB, SZALAG, CSIPKE A hosszú idő óta vajúdó forgalmi adó reform ügyében a miniszterelnök nyilatkozata, hogy az általános for­galmiadé kulcsát 2 százalékra szál­lítják le s kilátásba helyez még további könnyítéseket is, megnyug­vást keltett úgy az iparos, mint a kereskedő körökben. Derzsi Ede, a kecskeméti pénz­ügyi kirendeltség vezetője a napok­ban a pénzügyminisztériumban járt, ahol fontos tanácskozások folytak a forgalmiadé uj terve felől. Erre vonatkozólag az alábbi nyilatkozatot tette : — Az uj állami költségvetésben, I amelyet most állítanak össze papir­korona alapon, a forgalmiadót jóval kisebb összegre kontemplálják, mint az előző évben. A csökkenés mérvé hez igazodik a kecskeméti pénzügyi hatóság is a most. folyó uj forgalmi adó átalányozásokaál. — A forgalmi adókulcs leszállítása — mondotta a pénzügyig&zgató — minden valószínűség szerint már juiius l én életbe lép. A pénzügyigazgató fenti nyilatko­zata arra enged következtetni, hogy a forgalmiadé átalányt Halason is az eddiginél mérsékeltebben fogják meg­állapítani. iffiliiÉ a ilBdaiísiíiteula alíaiaíáilrii Juiius 1-én már életbelép a 2-osforgalmiadó? Д kecskeméti pénzügyigaxgafó a forgalmiadéról Középeurópa legkiválóbb pénzhamisítója volt a banda vezére Megírtuk, hogy a budapesti rend­őrség nagystílű pénzhamisitóbandát fogott ei, amelynek kilenc tagja már az ügyészség fogházában ül. A pénzhamisító társaság Jánoshalmái, mélykúti és kisszállási egyénekből állott és köztük olyanok is voltak, akiknek családját nemcsak Bácská­ban, hanem Halason is jól ismerik. Közöltük még, hogy a pónzhamisitó- gépet a halasi állomáson adták fel és innen szállították el kocsin Ma­daras pusztára, ahol a pénzhamisí­tásra be akartak rendezkedni, vala­mint több halasi egyént is betakar­tak vonni a pénzhamisításba, mert itt akarták a hamis pénz forgalomba- hozatalát megkezdeni. A nyomozás most fejeződött be. Megállapítást nyert, hogy a társaság szellemi vezére egy volt halasi diák : Sevetnih Ferenc mélykúti lakos volt. Érdekes, hogy a társaság vesztét a pénzhamisító gépnek Halasról való elszállítása okozta, amennyiben szál­lítás közben a gépnek néhány alkat­része összetört és ez okozta vesz­tüket­Az esetről a rendőri nyomozás alapján a következőket közölhetjük: 150 millió beruházásra Nagy ládákba csomagolva, szállí­tották át az ügyészségre a „bűn­jeleket“ is : a pénzhamisításhoz szük­séges legtökéletesebb szerszámokat. A szakértők állapították meg, hogy „a magyar rendőrségnek ilyen töké­letes felszerelésű pénzhamisító tár­sasággal még soha nem volt dolga“./ A legtöbb kelléket külföldről, főleg Svájcból és Németországból szerez­ték be és egy-egy fontosabb cikkért semmi pénzt sem sajnáltak. Leleple­zésükig százötven millió koronát költöttek „beruházásra“. Magától a nagy bankópréstől kezd­ve a legutolsó kis vegyiszerig mindenük meg volt, csak még a papirvágő-gépük hiányzott. A múlt héten — amikor a banda tagjai már a rendőrségi cellákban ültek — meg is érkezett a csomag a mérnök bu­dapesti lakására. A csillogó, tökéle­tes gépezet már nem kezdhette meg a működést. Egymilliós „próba“ bankjegyek Ennek a gépnek a hiánya miatt nem kezdhette még meg működését a társaság. Kizárólag egymilliós bank­jegyek gyártására rendezkedtek be és a detektívek megtalálták a bank­jegy rajzát és a kész klisét, amivel azonnal meg lehetett volna kezdeni a pénzgyártást. A klisével csináltak egy-két próba-nyomást is. Ezek a rajzok, a klisé és a próbának nyo­mott milliós bankjegy — a szakér­tők jelentése szerint —oly tökélete­sek, hogy szabad szemmel egyálta­lában nem lehet megkülönböztetni a valódi Orell Füsíi-féle egymilliós bankóktól. Két év óta készülnek a pénzhamisításra A legfontosabb munkát: a bankó- rajzolást Kövesdi Zoltán az ex mű­egyetemi hallgató végezte, mélykúti lakos, aki vizsgázott cinkografus. Vallomásában elmondotta, hogy bőt évvel ezelőtt határozta el magát a pénzhamisításra és azóta állandóan nagy cinkografus üzemekben dolgo­zott, tanult, hogy teljesen kiképezze magát ebben a szakmában. Ez a terve sikerült is és bátran nevezheti magát Közép Európa legszakképsett pénzhamisítójának. Kövesdi tizenöt­szörös nagyításban rajzolta le a bankjegyet hajszálnyi pontossággal. Ez a munkája öt hónapig tartott. A rajzot azután lefényképezték és a szükséges méretekig lekicsinyítették, ami által a hajszálnyi kis hibák még tizenötször kisebbek és szabad szem­mel láthatatlanok lettek. Ötven bankó naponta... Méltó társa Kövesdinek a társaság másik szellemi vezére: Szvetnik Ferenc vegyészmérnök, mélykúti la­kos, aki Kövesdivel együtt tanulta két éven át a cinkografu3 szakmát. Magát a pénzgyártást ők ketten vé­gezték volna egyedül minden segítő nélkül és — mint vallották — a papirvágó megérkezése napján, még abban az órában megkezdjék volna a munkát. — Égtünk az izgalomtól, hogy már végre „dolgozhassunk“ — val­lotta a mérnök — naponta 40—50 egymilliós bankót készítettünk volna átlagban, de az első napokban há­romszor annyit is. A letartóztatás Csak egy hajszálon fordult meg, hogy ma nem működik a Madaras­puszta egyik tanyáján a bankóprés. Amikor ugyanis a gépet leszállítot­ták, a gép véletlenül leesett és né­hány belső alkatrésze összetörött. Napokon át tanácskoztak, érdeklőd­tek, mig végre elhívtak a mérnök lakására egy szakértő munkást, aki ki is javította jó pénzért a megsé­rült bankópróst. Mire Madaras pusztára érkeztek, már két pesti detektív „sétálgatott“ a tanya körül. A gépjavító munkás ugyanis a rendőrség ügynöke volt. Tisztelettel értesítjük а в. é. közönséget, dacéra hogy a malom átalakítás miatt rövid ideig nem öröi, gabonát lisztre mindenféle fajtából továbbra Is cserélünk Halasi Gazdasági Gőzmalom Rt. Rekettye pusztán Vas Molnár tanyán a volt katonai kantinban f hó 88-án vasárnap d, u 4 órai kezdette) népies táncmulatságot rendeznek, melyre a tánekedvelö ifjúságot tisz­telettel meghívja a rendezőség. Beléptidij személyenként 20000 K- Jó zenéről, ételek­ről, italokról gondoskodva van. Milyen lesz a termés öt nap múlva itt van Péter Pál és már sok helyen megkezdték az aratást. Az egész ország közvéle- nye tisztában van azzal, hogy jórészt a termés eredményétől függ az or­szág gazdasági helyzetének alakulása. Érthető tehát, hogy mindenkit egy­formán foglalkoztat a kérdés: milyen lesz a termés? Bizonyos, hogy az utóbbi napok­ban kedvezőre fordult időjárás sokat használ, bár a jó idő a búza szem­pontjából már megkésve érkezett. A szakemberek szerint a termés foltok szerint alakul, ami azt jelenti, hogy az ország egyes részein jó, mig más helyein rossz termésre van kilátás. Legtöbbet szenvedett az időjárás viszontagságaitól a Tiszavidék, a Hajdúság egyrésze, továbbá Heves- és Borsodmegye. Itt bizony na­gyon minimális eredményt várhatunk s különösen a Tiszavidáken még a vetőmagot is aligha kapják vissza a gazdák. Ezzel szemben vannak olyan helyek is, ahol prima termés várható. Ilyen szerencsés vidék a Dunántúl, ahol elsőrangú lesz a termés. Számszerű pontos becslések ed­dig még nincsenek a várható gabona­termésbői. Mindössze a gabonakeres- kadeími körök puhatolózásainak eredményei ismeretesek. Ezek sze­rint az idei gabonatermés 16—17 millió métermázsára tehető. Hl и—iw ­A létszámcsökkentés — és uj állások betöltése a városnál A hétfői közgyűlés napirendjén szerepelt a létszámcsökkentés keresz­tülvitele is. А V. tanács javaslata úgy szólott, hogy e kérdés megvitatására, eldöntésére a régi létszámcsökkentési bizottságot küldjék ki. Dr. Zilah Benő helyesnek tartja ezt. Kéri azonban, hogy a bizottság azért is egé3zittessék ki még két taggal, hogy alaposan megvitatható legyen, hogy a városházán a tiszt­viselők létszáma apasztható-e, eset­leg az ügyvitel egyszerűsítésének keresztülvitelével. Borbás Imre a létszámcsökkentést nemcsak feeresztülvihetőnefe, hanem szükségesnek is tartja. Ennek meg­valósításának egyik módja volna az ügyosztályok összevonása. A közgyűlés a létszámcsökkentés végrehajtására a régi bizottságot ki­küldte dr. Babó Imre és dr. Dolicsek Lajossal kiegészítve. * * * Az adóhivatalnál betöltendő állá­sokra vonatkozólag dr. Zilah Benő indítványára kimondotta a közgyűlés, hogy ezen állásokat egyelőre nem töltik be, e kérdést a napirendről leveszik és csak a létszámcsökkentési bizottság javaslata után határoznak az állások betöltése tárgyában. A többi ügyekről, a költség- vetésről is, szombati számunkban írunk. A gyűlés l/f2 órakor ért véget. A Halasi Gazdasági Gőzmalom tudatja a nagyérdemű közönséggel, hogy a • m jég­gyártást megkezdte min/' épöl szét jutár házb П ceig fér; na mOr a lej, a Div a és SS! but elsír hí és töt

Next

/
Oldalképek
Tartalom