Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1915 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1915-05-12 / 19. szám
május 12. KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE 3 Nem sikerült lopás. A legközelebb Halasra jövő kalocsai gyermekbiróság 2 halasi fiatal suhaucz ügyét fogja tárgyalni, akik mintegy 600 koronát loptak. A lopás a következőkép történt: Gyeniz8e Balázs 39 éves halasi alkusz folyó hó 9-re virradó éjjelen jókedvűen ballagott hazafelé. Útközben 2 fiatal suhanczczal találkozott, akikkel beszédbe elegyedett. A suhanczok tíyenizsét pálinkával kínálták meg, majd az üveg pálinkát kínálták eladásra. Gyenizse hajlandónak is mutatkozott a pálinkát megvenni, ezert pénzét elővette, hogy a pálinka árát kifizesse. A suhanczok csak erre vártak. Kikapták kezéből a pénztárczát a benne levő mintegy 600 koronával és elszaladtok. A károsult rögtön a rendőrségre ment, s jelentette az esetet. A rendőrség a nyomozást megindította s sikerült is a tetteseket f. hó 9-ón vasárnap délután elfognia, kiknek nevét fiatal korukra való tekintettel nem közölhetjük. A rendőrség az ellopott pénzből csak 337 koronát talált meg. Irodalom. A fogimnáziami tanév bezárása. A közoktatásügyi miniszter és az egyházi főhatóság elrendelte, hogy a középiskolákban a tanév május hó 22-ikén befejeztessék. Ezen rendelet folytán a halasi főgimnáziumban az óvvégi vizsgálatokat a következő sorrendben tartják meg: Május hó 17-ikén d. u. az I. osztály, 18-ikán délután a II. osztály, 19-ikón délután a III. osztály, 20 ikán délelőtt a IV.osztály, délután az V. osztály, 21 én délelőtt a VI. osztály, délután a VII. osztályos rendes tanulók vizsgálata, 22-én délelőtt 9 órakor rövid záróünnepély, ösztöndíjak és bizony it- riyok kiosztása lesz. A vizsgálatok a rajzteremben délelőtt 8 órakor és délután 2 órakor kezdődnek. A I—VII. osztályos magán tanulók vizsgálatait május 28—29 ón tartják meg. A VIII. osztályos rendes és magán osztályvizsgálatok, az Írásbeli és szóbeli érettségi ideje nem változik. Az egyes osztályok vizsgálataira és a záróünnepélyre ez utón is meghívja a szülőket és az érdeklődőket a tantestület és igazgató-tanács nevében Pataky Dezső igazgató. A szérumok fontossága a mostani világháborúban. Tudott, hogy a háborúban nemcsak a fegyverek azok, amelyek pusztítanak a katonák sorai között, hanem alaposan kiveszik abból részüket a ragályos, a fertőző betegségek is. Újabban ezek ellen szérumokkal védekezünk ; minden harcztérre menő katonát beoltanak, hogy megóvják a fertőzés veszélyétől. Ezzel a kérdéssel foglalkozik az a füzetke, amely a Budapesti Orvosi Újság külön kiadásában a fenti czim alatt jelent meg, s mely összefoglalja azokat az eredményeket amelyeket a harcztóren az oltások által elértünk. Tekintve, hogy hasonló kimutatás még nem hagyta el a sajtót, érdekesnek tartjuk, ha leszegezzük az eredményeket. A kolera oltás fényesen bevált; a járvány dulása közepette az oltások mintegy megakasztották a járvány további terjedését, a typhus oltásokról már nem emlékezik meg ily lelkesedéssel a füzet, szintúgy a vérhas elleni oltásokról Bem. — A füzetnek helyi érdekessége is van, amennyiben szerzője: Práger Márton szigorló-orvos. Hadi beszédek. Lelkes hangú felhívást küldött be lapunknak Szentgyörgyi Lajos tanfelügyelő. A felhívás többek között a következőket mondja : „A hadsegélyző Hivatal Hadi Beszédek czim alatt fiizetenkint kiadja azokat a történelmi fontosságú beszédeket, amelyeket legkitűnőbb ékesszólóink tartottak. Aki megszerzi a beszédek sorozatát, egyrészt kevés áldozattal ritka emlékét kapja küzdelmes korunknak, másrészt hozzájárul ahhoz hogy a haroban elesett, vagy betegségben elpusztult katonáink özvegyei és árvái aegitségben részesüljenek Minden erőltetés mellőzésével felhívom az igazgatóságot, szíveskedjék két hét alatt nyilatkozni, hogy a füzeteket iskolájánál, vagy ezenkívül kik szándékoznak megrendelni“ Köszönet-nyilvánítás. Mindazon halasi jóbarátoknak, kik boldogult fiam, illetve testvérünk temetésén Szegeden megjelentek és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton fejezzük ki hálás köszönetünket. özv. Rovó Mihályné és családja. Jó irásu segéd azonnal felvétetik a szabadkai nagy tőzsdében. Népesedési mozgalom — Május 4. — május 11. — Születtek: Nagy László és Bajusz Ilonának László nevű fiuk. Juhász B. Pál és Bundsák Máriának Zsófia nevű leányuk. Kálmán Mihály és Szalai Agnesnak Juliánná nevű leányuk. Kalics László és Olajos Rozáliának Ferencz Pál nevű fiuk. Jung János és Gondán Eszternek János nevű fiuk. Frittmann János és Szabó Katalinnak János nevű fiuk. Bálint János és Lantos Rozáliának János nevű fiuk. Pelikán István és Juhász Rozáliának Jolán nevű leányuk. Mozgai Imre és Veres Rózának Róza nevű leányuk, néhai Sándor József és Árvái Eszternek Eszter nevű leányuk. Farkas József és Szegi Etelkának István nevű fiuk. Mityók Sándor és Mátyás Viszmeg Etelkának Dezső nevű fiuk. Vincze Imre és Szalóki Máriának Imre nevű fiuk. Zseni Benő és Király Gy. Jolánnak Eleonóra nevű leányuk. Ánai Sándor és Zseni Juliánnának Eszter nevű leányuk. Szeri Vincze és Sárosi Mária Zsófiának Margit nevű leányuk. Meghaltak: Takács János 80 éves korban. Gyurics Pálnó Király Gy. Erzsébet 22 éves, Ambrus Juliánná 1 hónapos, Orbán Lászlóné Orbán Mária 22 éves, Fülöp Erzsébet 3 hónapos, Bnkovics Béla 84 éves, Dózsa Lajos 66 éves, Kecskeméthy József 83 éves, Buda Judith 80 éves, Benedek Albert 48 éves, özv. Fehér Jánosnó Molnár Mária 67 éves korban. Kihirdetett jegyesek: Pap Béla Móra Viktóriával (Tanuk : Szűcs Károly, Vincze Gábor.) Mar- tiuek József jánoshalmai lakos Mucsi Juliánnával. Szabó Péter Pál szabad kai lakos Körösi Jolánnal (Tanú: Kmeth Imre.) Ingatlanok adás-másé. Kis Sándor és neje megvették Vajda József és neje ingatlanát 400 koronáért. Sági János és neje megvették a Halasi Kereskedelmi Bank ingatlanát 8000 koronáért id. Majsai József és Kis V. Krisztina megvették Csefregi István ingatlanát 2000 koronáért. Gyenizse Lajos és neje Kocsi Juliánná megvették Kerekes Anna ingatlanát 1000 koronáért. A hüten kifizetik a rekvirált fogatok árát. Bizonyára igen sok olvasónkat fogja érdekelni az az örvendetes hir, amelyről módunkban van beszámolni. Tudvalevő, hogy 1914. év november és deczember hónapokban a honvédelmi miniszter rendeletére a katonaság nagyobb mennyiségű lovat és kocsit rekvirált a halasi gazdáktól. A katonaság a vételárat a gazdáknak nem fizette ki, hanem az összegről egy okmányt adott, amelyre a kormány később kifizeti a vételárat. Azóta hónapok teltek el. A rekvi- vált fogatok vételárát azonban még mindig nem fizették ki. A sok panasz és sürgetésre a kormány végre intézkedett. Elrendelte, hogy a fogatok vételárát fizessék ki. A kifizetések íolyamatban vannak, tekintve azonban azt, hogy az egész országról van szó, sok helyen késedelmet szenvednek, így volt ez Halason is. A halasi elöljáróság a kifizetéseket már többször megsürgette és ezért a minisztériumban is járt. Ennek most foganatja is van. A katonai parancsnokság az elöljáróság által felterjesztett kimutatást teljes égé izében elfogadta, azt kifizetés végett a halasi adóhivatalhoz tette át, igy a kifizetés a m. kir. postatakarékpénztár utján a személyenként kiküldendö utalványokra még a hét folyamán megtörténik. A halasi gazdák a rekvirált fogatok vételára fejében nem kevesebb mint 455 ezer koronát kapnak. Nem lesznek qj adók. A háborús helyzet mindenütt nagy nehézségek elé állította a pénzügyi kormányt. A kiadások rendkívüli emelkedését ugyanis csak a bevételek megfelelő szaporításával lehet kiegyenlíteni, ami pedig a mostani viszonyok közt egyike a legsúlyosabb feladatoknak. Az osztrák és a magyar pénzügyminiszter foglalkozik azoknak a módozatoknak előkészítésével, a melyek alkalmasak arra, hogy az állam- kincstár bevételeinek gyarapodását biztosítsák. Enuek kapcsán hire terjedt, hogy a kormány uj adójavaslatokkal lép a nyilvánosság elé. Illetékes helyről azt az értesítést adják, hogy ez a hir teljesen alaptalan. A halasi tanfelügyelő felhívása a fémgyűjtés érdekében. Szentgyörgyi Lajos tanfelügyelő közlés végett az alantiakat küldte be a Helyi Értesítőnek: A hadseregnek szüksége van fémekre, melyek a háború sikeres folytatása céljából öszegyüjtendők Itt oly eltört, ócska fémtárgyakról van szó. amelyek minden háztartásnál találhatók, de csak hányódnak és semmi hasznát sem veszik. Minden vörösrézből ónból, ólomból vagy ezek ötvözetéből készült ócska tárgy volna összegyüjtendő. A vallás- és közoktatásügyi miniszter folyó évi április hó 29-én 2565/eln szám alatt kelt körrendeletére felkérem az igazgatóságot, hogy a községet (várost) ossza fel kerületekre s minden kerületbe a törött fémek összegyűjtésével bizzon meg egy-egy osoport gyermek kisérése mellett egy tanítót, vagy tanítónőt. A gyűjtött tárgyak az iskolánál, esetleg községházánál helyezendők el mindaddig, míg elküldésükről intézkedés történik. Annak magyarázatába, hogy mennyire fontos és életbevágó ez az akozió, annál kevésbbé bocsátkozom, mert tankerületem tanítósága minden további magyarázat ét buzdítás nélkül tudja a kötelességét. Csak jelzem, hogy annak lesz igazán nyugodt és boldog nyári szünideje, aki sek óoska, törött fémet tud összegyűjteni. A gyűjtéssel megbízott tanító s tanítónő nevének közlését kérem. Katona-ünnep. A Halason állomásozó 52 ik gyalogezred pótzászlóaljának menetszázadait múlt szerdán eskették fel. Előzőleg azonban a református katonákat egyházi megáldásban és úri szent vacsorában részesítették. A templomban ez alkalommal nagy közönség gyűlt össze 8 mélyen megindulva hallgatta Dr. Dózsa Zsigmond fenkölt, gyönyörű beszédét: — Ne féljetek — úgymond — mert veletek van az igazság Istene, aki győzelemre vezet benneteket, mert az igazságnak győznie kell; ne féljetek, mert az egész nemzet szeme tirátok .tekint, őseitek lelke tifelétek int, amely olyan bátorságot ad ti- nektek, hogy a poklok kapui sem fognak tirajtatok diadalmat aratni. — Ne féljetek, veletek lesz az igazság bajnoka, az Ur Jézus Krisztus ; ő vezet majd füst-felhős oszlopok alatt Ha térdre estek ő emel fel ; ha diadalmat arattok ő neki köszönjétek és ha elbuktatok, az ó szent nevével szálljatok a sirba. Ne féljetek, hiszen magyar katonák és vitézek vagytok ; megóv titeket a ti hitetek és az igazság fejedelme. A meghatóan szép beszéd után a katonák az úri szent vacsorában részesültek. Hasoaló istentisztelet volt a kath. templomban, hol Gulyás Ferencz plébános intézett magas szárnyalásu, költői beszédet a nagy számban összegyültekhez — Istentiszteletet tartottak még az izr. templomban is, ahol Dr. Dohány József főrabbi mondott nagyhatású beszédet. A felesketés d. e. 11 órakor, a városháza előtti téren folyt le. Ez alkalommal Marcinkievicz Domokos alezredes intézett a katonákhoz magyar és német beszédet, s több kitüntetést tűzött fel egyes vitéz katonák mellére. * A város közönsége a harcztérre induló katonáknak egy zászlót készíttetett, amelyet pénteken délelőtt */» 11 órakor Dr. Kolozsváry Kiss István h. polgármester szép beszéd kíséretében nyújtott át. Kolozsváry szónoklatában biztosította a katonákat szeretetünkről, amely elkósóri őket mindenüvé, velük lesz akkor is, ha tőlünk eltávoztak. Óhajtja, hogy a zászló tulajdonosai dicsőséget hozzanak önmagukra és a hazára. A beszéd a katonákra mély hatást gyakorolt. A zászlót a legénység nevében Szepessy főhadnagy köszönte meg. A század ezután zeneszóval a vasúthoz ment, ahol az alezredes búcsúzott el tőlük. Közgazdaság. A Gazdakörből. A Gazdakörnél mintegy 25—30 m. korpa a kérelmezők rendelkezésére áll éa május hó 12-én átvehető. — Az ólomarzenátot, tana- tont, kálisszappant naponként 8-tól 12-ig át lehet venni. Olosó jégbiztosítások is köthetők a Gazdakörnél a Gazdák Biztosító Szövetkezetével igen előnyös feltételek mellett. Felhivatnak azon tagok, akik a múlt évben 6 évre biztosítottak, hogy a folyó évre vonatkozó biztosításaikat jelentsék be, mivel ellenkező esetben a múlt évi biztosítás áll fenn, amiből az illetőknek esetleg anyagi káruk is lehet. — Fogatos permetezőgép 6 szóróval eladó. Háncs és rézgálicz a jövő hét folyamán a megrendelt mennyiség 1l3-&d részében átvehető a Gazdakörnél. Sertésvásár jelentés május bó 11-én a ferenczvárosi zárt vásárról. I. rondú öreg zsirsertés (350 kg. felül) 340—360 fill. II. lendú (280-^50 kgig) 320—340 fill Fiatal, nehéz zsirsertés (300 kg. felül) 396-400 fill. Közép (220-800 kgig) 340—406 fill. Könnyű (220 kgig) 340—406 fill. Levonás: 1) életsulyra páronként 45 kg , 2) a tisztasuly árának 4*/0-a. Hussortés 220— — fill. — Az árak ágiként fillérekben értendők. — A vásár lanyha volt, az árak osökkontek.