Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1915 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1915-10-20 / 42. szám
KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE október 20. 3 Már Szerbiában játszódik le utolsó felvonása a nagy tragédiának. — Az események visz- szatértek oda, ahonnan kiindultak, a háborús emésztő tűz, újra azt a földet égeti, ahol először vetett lobbot, ahol.első táplálékát kapta, óz események sebes perdülóssel váltogatják egymást, mint a kaleidoskop színei. A háború energiája a rombolás ereje elérte tetőpontját. A küzdők megfeszítették minden akaratukat. És útban van már az élet, a mindeneknél nagyobb rendező, mondván a bűvös megváltó szót: nincs tovább ! És a parancs, mely e mostani legvéresebb tusákban már nem késik tovább, megállítja a vértengert, le- hanyatlanak a kardot forgató izmok, eltűnik a tekintetekből a gyűlölet és a béke első harangszavának szelíd hullámai ömölnek széjjel a levegőben amely most még fekete és ködös a hosszú háború füstjétől. A végsőkig feszített energiák utolsó összecsapása bennünket a régi kedv frisseségében, a lankadatlan akarat acélos erejében és régi erőinkhez kapcsolt uj szövetségesünk, a bolgár nép erejével való meggyarapodásában talál. Nekünk, akiket különösen érzéke- kenyen sebzett a szerb gazság akiknek van űzetni valónk mások hibájából elpusztult sok magyar testvérünk véréért, ez a mostani leszámolás minden kis részletével belekapaszkodik érzéseinkbe, az igazi magyar háború ez, melyben magyar karok ütnek a magyar fájdalom keserű dühével és bosszúvágyával. Vér és könny ez utolsó dús harmatesőjét mohón issza a szerb föld. Vér és könny termékenyíti a magot, melyből a béke virága kihajt, amit szerb gazság temetett el. A bókéért mennek seregeink Szerbiába, hogy kiássák a földből, amelybe a szerb bérgyilkosok elevenen eltemették . . . (V) A magyar címer visszakapta régi jogait: egyenrangú lett a kétfejű sasos osztrák címerrel. Ezentúl a magyar és osztrák közöshadseregbeli katonák nem kétfejü- sasos lobogó alatt vonulnak, ővcsat- jukon nem csak a kétfejű sas ragyog, ott lesz a magyar czimer s őfelsége házi czimere is. Őfelsége nemes elhatározása bizonyára osztatlan örömet kelt mindkét országban, úgyszintén szövetségeseinknél is, kik e nehéz háborúban már megtanulták becsülni a vitéz magyart. Most ott látja zászlaján a magyar czimert, ott látja nemzeti színeit, egyenrangban a szomszéd Ausztria jelvényeivel. Ebből uj lelkesedést nyert, ujult erővel támadja a közös ellenséget. Hódolattal, igaz szívből jövő őszinte hódolattal, mond a magyar nép köszönetét a legfelsőbb Hadúrnak, ki e régi jogunkat helyreállította. Színészet. Lanyha érdeklődés mellett játszottak az elmúlt héten a színészek. Szerdán a „Mozikirály“ ; csütörtökön a „Kávóházy Konrád“ ; pénteken „Délibáb utcza 7“ ; szombaton “Őfensége tánczol“; vasárnap este „Zsuzsi kisasszony“ j hétfőn ismét „Zsuzsi kisasszony“ került színre. nagy választékban kaphatók PRÄGER FERENCZ papír- és könyvkereskedésében. hírek. Legfelsőbb elismerés. Az ellenséggel szemben tanúsított vitéz magatartásáért Lőrinczy Károly főhadna y legfelsőbb dicsérő elismerésben részesült. Közszemlén a halasi hadiadót fizetők névjegyzéke. Az 1915. évre szóló jövedelem adó (hadiadó) kivetési lajstrom a városi adóhivatalnál közszemlére ki van téve és ott megtekinthető. A hadiadó a bizottság által Budapesten a vármegyeházán október hó 25 én délután 3 órakor fog tárgyaltatni. A vonat kerekei alatt. özv. Lipka Mártonnó 64 éves mélykúti lakos a napokban Mélykút és Jánoshalma között ittas állapotban a vasúti sínek mellé feküdt s elaludt, miközben a vonat elütötte. Súlyos sérülésével a halasi kórházba szállították s az eljárás megindult annak kiderítése céljából, hogy a vonatszemély- zetet a szerencsétlenségért nem terheli-e felelősség. Megsebesült orvos. Dr. Huszár Endre zászlós segódorvos- helyettes a Száván való átkelés alkalmával megsebesült. Újabb behívások. Pelhivatnak az 1873, 1874, 1875. és 1876. 1897. években született és a szemlén alkalmasnak osztályozott B., valamint az 1872, 1873, 1874. évi és fiatalabb születésű A. osztályú katonailag kiképzett népfölkelők, hogy f. évi november hó 3 án népfölkelőparancsnokságukhoz, illetve a honvéd vagy hadkiegészítő parancsnoksághoz büntetés és elővezetés terhe mellett okvetlenül bevonuljanak. Hadifogságban. Viszmeg János (23. gye. 2. század) az oroszok elleni harczokban hadifogságba jutott. Szibériába vitték. Változás a tábori postai árumintaforgalomban. Áruminták az eddigi feltételekkel kizárólag csak a 6, 9, 10, 11, 14, 16, 17, 20. 23, 27, 28, 32, 37, 38, 39, 40, 41, 42, 43, 44, 47, 48, 51, 53, 55, 61, 63, 65, 68, 69, 70, 71, 72, 73, 75, 76, 78, 81, 85. 87, 88, 91, 92, 93, 94, 98, 104, 106, 109 113, 115, 116, 119, 120, 125, 132, 139, 148, 149, 157, 161, 162, 164, 166, 167, 169, 173, 176, 177, 178, 179, 180, 181. 182, 183, 184, 185, 186, 206, 207, 208, 212, 213. 214, 215, 216, 217, 218. 219, 220, 221, 222, 223, 224, 228, 251,252,254,301, 302, 303, 304,305, 306, 309, 310,311,312, 313, 314, 316, 319, 320, 321, 322, 323, 325, 326, 327, 328. 329, 330, 350, 351, 352, 353. 355, 507, 600, 601, 602, 603, 604, 606, 607, 608, 609, 610, 611, 612, 613, 614, 615, 630. számú tábori postákhoz és Sze- rajevóba küldhetők. Adományok. A helyi segélyező bizottság vezetője köszönetét fejezi ki a következő adományokért : Dr, Nagy Mór 20 K., N. N. 12 K., Darányi Sándorné 4 K., Kalló Józsefné 2 K„ N. N. 1 K, A mi veszteségünk. A legutóbb hozzánk érkezett veszteségi kimutatás szerint két halasi katona halt meg és egy halasi katona pedig megsebesült. Meghalt: Király Gy. Lajos (7. sz.) és Kleich Antal (30. gye. 1. sz.). Megsebesült: Szőlőéi Antal (38. gye. 6. sz.) Járásbirósági Ítélet. A halasi járásbíróság Böröczi Imréné sz. Kovács Erzsébet 37 éves halasi lakost 5 napi elzárásra ítélte, mert Köre Eudolfné 20 koronáját, amelyhez véletlen folytán hozzájutott, nem adta vissza. Megkezdték az adóbehajtást. A budapestvidéki pónzügyigazgatóság által kiküldött állami végrehajtó a hátralékos adó behajtását megkezdte. Pelhivatnak a hátralékos adófizetők, hogy az adókat haladéktalanul fizessék be. Hogy fogják a zsir árát megállapítani ? Értesülésünk szerint a kormánynak az a terve, hogy fokozatosan olcsóbodó árakat állapit meg a zsir és szalonnára nézve. Az első időben — amint tervezik — 7 és 7 kor. 50 fillér közt lesz a maximális ár és fokozatosan olcsóbbodó árak mellett két hónap múlva 6 korona lesz a zsir maximális ára. A kormány ezen bölcs intézkedésének meg is lesz az eredménye, mert az eldugott zsir és szalonna napvilágra kerül majd. Elhunyt városi képviselő. A város képviselőtestületének egyik tekintélyes, szeretett tagja: Biró Sándor elköltözött az élők sorából. Nélkülözzük ezután az ő joviális, magyaros alakját. A város egyik derék polgárát, mi buzgó, legrégebbi olvasónkat vesztettük el benne. Az elhunytat f. hó 17-ón helyezték nagy részvét mellett örök nyugalomra. 12 korona — egy métermázsa vad- gesztenyéért. A budapesti, bajai, barcsi és székes- fehérvári katonai élelmezési raktárak vadgesztenyét vásárolnak. A halasi hatósághoz intézett értesítésük szerint 12 koronát fizetnek 100 kgr. nettó súlyú vadgesztenyéért. A sebesült katonákért. A helybeli kórházakban levő sebesült katonák részére az alanti adományok folytak be : Ador és Ökördi kertészete : 1 kosár káposzta és kelkáposzta. Babenyecz Istvánná : 10 kgr. liszt, 1 liter zsir, 3 kgr. túró, 2 liter tejföl, 10 kgr. bab, 1 zsák krumpli. A Gazdakörből. A Gazdakör elnöksége tudatja tagjaival, hogy a kör helyiségét Dömötörtől kezdve Vihar uteza 3 szám alá helyezik, Egyszers- miud felhívja tagjait a biztosítások befizetésére. A hadifoglyok szökésének elősegítése A belügyminiszter a hadifoglyok szökése dolgában körrendeletét intézett a hatóságokhoz. A rendelet szerint az a közbiztonsági közeg, aki a megszökött hadifoglyot elfogja, köteles puhatolódzni az iránt is vájjon a fogoly szökését egyesek nem segitet- tók-e elő ? Ha e tekintetben biztos adatokat szerez, az illetőt nyomban le kell tartóztatni. Lőgyakorlatok. A os. és kir. 52. gyalogezred Alsószállás és Balota pusztákon levő uj Elemi lótéren f. hó 20 és 21-én továbbá az uj harezászati lőtéren 22. és 23-án mindkét helyen reggel 7 órától délután 5 óráig a katonaság éles lövésekkel lőgyakorlatokat tart. Miután a lógyakorlatok területét képező birtokon való tartózkodás életveszéllyel jár, figyelmeztetik a lakosság, de különösen a lőgyakorlatok területén és szomszédságában lévő lakosság, hogy a vörös zászlókkal kijelölt területen belől embernek tartózkodni tilos és az állatok a lőtérröl eltávolitandók. Fuvarköltség czimén. A budapesti cs. és kir. katonai parancsnokság lapunk utján közli, hogy a kistermelők által a katonai raktárak részére szállított zabért a maximális áron felül fuvarköltség czimén 1 koronával többet fizet. Be kell fizetni az egyház adét. A róm. kath. egyházi adóhivatal felhivja az adóhátralékosokat, hogy egyházi adójukat minél előbb fizessék ki, mert november hótól kezdve intésdijat és esetleg végrehajtási dijat is kell fizetniük, Halasi jegyzések az nj badlkölcsönre. I A mostani háború nemcsak a polgárok fegyvereit igényli, szükséges, hogy megfelelő pénz álljon a haza j rendelkezésére. Már két Ízben fordult | a kormány a polgárok áldozatkészségéhez, már kétszer hívtuk fel mi is a halasi közönséget a jegyzésre s most harmadszor tesszük, remélvén, hogy a kívánt siker ezúttal sem fog elmaradni. Halasról eddig a következők jegyeztek : Halasi Gazdasági Banknál: Halasi gazdasági bank (saját számlájára) 100.U00 koronát, Nagy Pál Perencz 3000 koronát, Kohn Lipót és neje 10000 koronát, Hofmeister Oszkár (Stuttgart, Németország) 20000 koronát, Egyed Izsák István és neje 10300 koronát, Hofmeister Testvérek 50000 koronát, Spitz Mór 1050 koronát, Jung János és neje 1000 koronát, id. Szabó Z. József 1000 koronát, Egyed Izsák Sándor 2000 koronát, Csonka P. Imre 1000 koronát, Borbónyi Lajosné 1000 koronát, Peró D. József és neje 2000 koronát, Vas8 Elek és neje 600 koronát, Dr. Práger Márton orvos 200 koronát. A Halasi Takarékpénztárnál: Musa Erzsiké 1000 koronát, Modok Imre és neje 6000 koronát, kisk. Modok Benő és Imre 600 koronát, özv. Klein Mórné 500 koronát, Nagy P. Mihály 1000 koronát. 52-eg bakák az olasz fronton. Nemcsak az oroszokkal szemben küzdenek sikerrel a halasi 52 esek, hanem derekasan állják a sarat az olaszokkal szemben is. Erről a küzdelmekről külön is megemlékezett a hivatalos jelentés. Az 52-esek az olasz harcztéren nagyszerű állásokban vannak s rendszeresen felváltják őket. A felváltás ideje alatt egy közeli városban meg- füröduek és pihennek. Az olaszok eddig még mindig drágán fizették meg az 52-esek ellen intézett támadásukat. A kitűnő állásokban lévő Frigyes bakák biztos czélzásai sok taliánt küldtek a más világra. A mieink frontja előtt, egy-egy ilyen támadás után sok vágóhídra küldött talián boltteste fekszik. A csöndesebb napokon azzal szórakoznak bakáink, hogy a srapnellhüvely eggyes részeiből gyűrűket ómenek. Égy ilyen emlék-gyűrűt Frigyes főherceg tábornagynak, az ezred tulajdonosának is beküldtek bakáink. Szomszédjaink hősei. A legutóbb hozzánk érkezett veszteségi kimutatás szerint a közeli szomszédból, Bóesáról megsebesült: Illés Lajos és Lórik István. Jánoshalmáról meghalt: Bilinczky József. Megsebesült: Galios Marján, Szedovszki Mihály, Turcsányi Gyula. Mélykntról megsebesült: Csorba Márton. Keczelről meghalt a 38. gyalogezredből: Vörös István, Lavoti Sándor. Megsebesült: Antoni István, Bleszák József, Filus András, Gutái Pál, Hunyadi Péter, Kisa István, Kollár István, Kollár Ferenoz, Kovács III. István, Nehéz Mihály, Palásti János, Sebestyén József, Susztek János, Fleisz Ferenoz, Stenozel Ferenoz, Urbán József, Veréb Mihály. K i s- kunmajsáról meghalt a 38. gyalogezredből : Tatár Gábor, Túri Lajos, Fekete István. Megsebesült: Bognár József, Bugyi Gábor, Halácsi Béniámin, Horváth Sándor, Huszka Dániel, Juhász István, Szappanos Péter, Szügyi Imre, Tóth Dániel, Ördög Sándor, Baranyi Sándor, Csuka András, Fekete Béniámin, Hatházi István, Klinkó Zsigmond, Mihály Ferenoz, Petrás Ferenoz, Révai Antal, Sebők István.