Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1912 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1912-07-31 / 31. szám

1912. KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE. julius 31. pénztárakról szóló 1911. évi szám­adást. E gyűlés napirendjén van még Fehér Adám és Erzsébet illetőségi ügye és a pénztárakról szóló polgár- mesteri jelentés. Házasság. Práger Irmával, lapunk szerkesztőjének leányával múlt csü­törtökön kötött házasságot Szalai Mátyás államilag kinevezett középisko- | lai tanár. Személyi hir. Dr. Gaál Gyula árvaszóki ülnök augusztus l-től szép- { tember 1-ig szabadságra megy. Kardos menyecske. Prónayfalván Lehóezki Imrénó sz. Vanyhardt Anna összeveszett Tatár Gáborral. Az asz- szony eleinte csak úgy szóval „bög- döste“ a férfit, de később már nyomosabb érvekkel akarta bebizo­nyítani a maga igazát. Felkapott egy akáczfa karót, s azzal úgy végig hegedülte Tatárt, hogy az könnyű testi sérülést szenvedett. A megvert ember a bíróságnál keres elégtételt. Mérges kérelme. A szomszédos község átiratilag kérte városunkat, hogy kövessen el mindent arra, hogy a halas—dorozsmai vasút kiépíttessék. Igazi művész est lesz augusztus 3-án és 4-ón a Népszigeten. Joggal mondhatjuk, hogy „igazi“, mivel az ország legkiválóbb színésze, a Király színház első művésze : Kovács Bandi jön le körünkbe, hogy élvezetes estét szerezzen közönségünknek. Úgy hisz- szük, szükségtelen nevezettet bemu­tatnunk, hiszen hire mindenüvé elju­tott. Nemcsak játéka, hanem ami ritkább, hangjának gyönyörűsége az, a mi elsővé teszi a kiválók között is. — Kívüle még öten szerepelnek; mind jóuevű fővárosi színészek és színésznők. Eljegyzés. Grünwald Simon halasi szabó eljegyezte Luger Ernesztint Kiskőrösről. (Minden külön értesítés helyett). Elégett gabonák. Az elmúlt héten két tanyán is volt tűzeset. Azonban csak gabona lett a tűz martaléka és a kár biztosítás révén megtérül. Tóth Mihály fehértói haszonbérelt birtokán 32 kereszt rozsbuza, Faddi Kálmán zsanai birtokán pedig 139 kereszt rozsbuza hamvadt el. A vadászat augusztus 1-én meg­kezdődik. A virilisek. Az alispán elrendelte, hogy a halasi legtöbb adót fizető bizottsági tagok névjegyzékének 1913. évre leendő kiigazítását szeptember hóban kezdjék meg. Kifosztott jegyző. A vasúti zseb­tolvajok ismét működtek. Szombaton a Halasra 10 óra 55 perczkor érkező gyorsvonaton Kisszállás közelében el­lopták Bólics Antal kossuthfalvai jegy­ző 970 koronát tartalmazó pónztár- czáját. A tolvaj elfogatása iránt az intézkedéseket megtették. „Az ördögi nő“ lesz a czime leg­közelebb megkezdendő regényünknek. Megvagyunk győződve, hogy olvasó­ink nagy érdeklődéssel fogják várni hétről-hétre folytatásait, s mi csak örülni tudunk, ha ezzel közönségünk kellemes szellemi szórakoztatására és oktatására adhatunk újabb alkalmat. Rendőri hirek. Horváth Móricz zenész az utczán részeg állapotban botrányt okozott. A rendőrség ezért 10 kor. pénzbüntetésre ítélte. — Ugyancsak fenti vétségért Tárcsák István napszámos 4 kor. pénzbünte­tést kapott. — V о n у a István gazdasági cseléd szolgálatát ok nél­kül ott hagyta. Két napi elzárásra átváltoztatható 30 kor. pénzbüntetést kapott. Hasonlót cselekedett Árvái Teréz cseléd is, aki 16 kor. pénz­büntetésre ítéltetett, mely 4 napi el­zárásra átváltoztatható. 111111|1М!11Ш111«Ш11!1Ш11ШШ111|111П111111ШШ111!1Ш111|1|[Ш!111111 A BIZALOM. — Hogy van az, hogy Keczelen as utóbbi időben alig verekednek a le­gények. — Hja, as öreg Kerkápolyi meg­halt s utódjához még kevés a bizalom. A halas—soltvadkerti ut. — Beöthy miniszter levele Hegedűs Kálmánhoz. — Kereskedelemügyi M. k. Miniszter. Budapest, 1912. julius 24-én. Tisztelt Barátom! Érdeklődésed folytán értesítelek, hogy a kecskémét—soltvadkert—kiskunhalasi törvényhatósági közút kiépítését a ma­gam részéről is szükségesnek tartom és ismerve az ezen ut építéséhez fűződő fontos közgazdasági érdekeket, gondom tesz rá, hogy a szóban forgó közút, , amennyiben a törvényhozás a törvényha­tósági közutak folytatólagos kiépítésére és fejlesztésére újabb beruházási hitelt engedélyezni fog, ezen újabb hitel ter­hére elsősorban kiépíttessék. Szívélyes üdvözlettel : Igaz hived: Beöthy. Halál a kuthan. A végzetes kimenetelű szerencsét­lenségek ismét egygyel szaporodtak. Az áldozat egy halasi kútfúró, kit munkája közben kaszált le a Halál. Az esetről a következő tudósítást adhatjuk : A csendőrkaszárnya melletti Körösi- féle szélmalomnál levő kút már ugyan­csak rászorult a javításra. Ezért a tulajdonos megbízta Berta Sándor kútfúrót a munkával. Negyven korona dijban állapodtak meg. Berta hozzá fogott a munkához. Először is a téglákat akarta eltávo­lítani, ami a legalsó nyolcz sorig hétfőig sikerült. Kedden reggel hat órakor újra le­szállt Berta a körülbelül 8 méter mélységű kútba, hogy kiszedje az utolsó nyolcz sor téglát is. Ekkor érte a szerencsétlenség. Ugyanis a födréteg, mely a támasz elvétele által meglazult, leom­lott, maga alá temetvén a szerencsét­len iparost. A mentés. Már a kora reggeli órákban jelen­tették Dr. Bori Benő r.kapitánynak, hogy Körösi Antalnak a csendőrka­szárnya mellett magánosán álló szél­malmánál egy embert a kút maga alá temetett. A r.kapitány azonnal a helyszínre ment s a beomlott kút mellett találta az eltemetett Berta 2 munkását Kovács Györgyöt és Kis B. Istvánt a mint nyugodtan kenyerez- tek. A kapitány azonnal a mentési mun­kálatok után nézett. A városból ko­csikon szállította ki a munkásokat, azonkívül a csendörlaktanya lovászait is segítségül kérte Hubaffy csendőr­főhadnagytól. Megindult a munka. A munkások mintegy 54-en 4 és fél órai megfeszített munka után d. e. féltizenegy tájban Dobó Kálmán városi mérnök útmutatása és vezetése mellett az eltemetett Berta Sándor hulláját a 8 méter mélységű kút bá­nyájából kiemelhették. A helyszínen tartózkodó hatósági orvosnak azonban már dolga nem akadt, mert csak a beállott halált konstatálhatta. A környezet. Berta a munkálatokat maga vezette s két munkással saját maga eszközölte. A közelben senki sem tartózkodott s az egész dolog oly váratlanul tör­tént, hogy a 80—100 lépés távolban dolgozó kőművesek és gyakorlatozó csendőrök az esetről csak a helyszí­nén megjelent r. kapitánytól érte­sültek — kik ezután kezdtek a mentési munkálatokhoz. A beomlott kutbánya kerülete 18 lépés, 2-szeresen 1—1 méter vastag­ságban történt a beomlás. A hulla álló helyzetben találtatott. Ki az oka ? Természetesen felmerül a kérdés, kit terhel a felelősség Berta haláláért. A válasz csak ez lehet: saját magát. Vád a halálos ágyon. — Saját tudósítónktól. — Szomorú esemény történt még február hónapban Majsán Szabados Sándor családjában. A fiatal, élet­vidám Mariska megmérgezte magát. Mindenki megdöbbent, s el sem akarta hinni a megrázó esetet. Hisz a leány még az előző nap semmit sem sejttetőleg végezte dolgát. A titokzatos esetet maga az ön­gyilkos fejtette meg. Bettenetes kín­jai között panaszolta, hogy Fekete Ilona majsai postamesternő minden­féle rossznak leszidta. Megbecstele- nitve érezte ezért magát, s nem is tudta ezt elviselni. Nemsokára erre a leány kiszenvedett. A mélyen lesújtott apa ügyvédje, dr. Kozics Zoltán utján bepörölte Fekete Ilonát a halasi járásbíróságnál. Május 22-én tárgyalta a bíróság Szabados panaszát. A vádlott a ter­hére rótt cselekményt tagadta. Ezzel szemben Márton József, Márton Jó- zsefnó és Ruskó Rozália eskü alatt vallották, hogy Fekete Ilona az elhalt leányt február elején reprodukálhat­om szavakkal illette. A bíróság ekként bebizonyitottnak vette a vádat és Fekete Ilonát becsü­letsértésért 200 korona pénzbünte­tésre és 53 korona költség viselésére Ítélte. Az ügy fellebbezés folytán a ka­locsai törvényszék elé került, mely a múlt héten 50 koronára szállította le a pénzbüntetést. Halas uj plébánosa. Az emberiség legnagyobb jótevője a vallás. Tanítója a pap, aki elkala­uzolja híveit a lelkifajlődés mérhetet­len utain. A jó pap vezetője népének. Gon­dozza a lelkeket, vigasztalja a lesuj- tottakat, segíti az Ínségeseket, ébren tartja a kegyeletet szeretetteink iránt, könnyeket apaszt és lelki örömöket szerez. Ezek a gondolatok ihlettek meg, amidőn hirül vettük, hogy a váczi püspök megállapodott plébánosunk személyében. Nevet akkor még nem tudtunk. De azt tudtuk, hogy a kiválasztottnak oly kiváló lelki tulajdonságokkal kell felruházva lennie, hogy alkalmas le­gyen kath. polgáraink vezetésére. Most már a személy is ismeretes. Az uj halasi plébános neve nyilvá­nossá lett. Mindenki megelégedéssel vett felőle tudomást. Es valóban uj plébánosunk : Gulyás Ferencz oly lelkipásztor, akinek gon­dozása alatt a reá bízott hívek csak előre haladhatnak a vallásosságban, a haza és embertársaik szeretetóben. Ezért tolmácsoljuk a város lakos­ságának felekezeti különb­ség nélkül való örömét, amely a választás nyilvánossá tételekor meg­nyilvánult. P—r. i ii mi iи ii 111 uni 11 ni и и 11 ii Imiim i uni in ni I Különféle hirek. A Tjucsu, (Tudósítónk Írja:) Vasárnap a Szabadka melletti Tavinkuton búcsú volt. Messze földről, igy határunkból is sokan összegyűltek. Sajnos azonban a rakonczátlankodó elemek se hiá­nyoztak, mivel fejbeverés csak 50 esetben volt. Hol van még a bicská­zás ? Pedig abban az odavalók reme­kelnek. — Ugyancsak e búcsún Szaulics Gergely koldus annyi pálin­kát ivott, hogy meghalt. — Igazán ideje volna, ha a búcsúkat, melyek sok helyütt éppenséggel nem szolgál­nak a nép erkölcseinek szeliditésére, ha nem is beszüntetnék, de legalább is rendszabályoznák. Hármas ikrek. Csongrádon Szőrfi Györgyné Luli Francziska földmives felesége három egészséges fiúgyerme­ket szült. Az anya és gyermekek jól vannak. Elcsábította az anyja. — Az élet mélységeiből. — Tudósítónktól. A világtól elmaradt szegedi tanyák között történt meg ezen elszomorító eset, amely sötét szint vet a nép erkűlcsiségére. Még 16 évvel ezelőtt történt, hogy Mérges pusztán Kővágó Mária 15 éves leány közös háztartásra lépett egy földmivessel. A viszonynak csakha­mar gyümölcse is lett, egy egészséges gyermek alakjában. Vagy tiz évig ólt együtt a „házas­pár“, amikor a férj meghalt. Vagyon nem igen maradt hátra. Ezért az anya fiával, a 10 éves Györgygyel a szegedi tanyák közt élő atyjához költözött. Körülbelül négy óv múlva, midőn a fiú felserdült, az anya, aki még teljes virágjában volt, megköruyókezte saját fiát és elcsábította. Férj és feleségként élt az anya és fiú éveken át, kiknes bűnös viszonyá­ból négy gyermek származott. Ekkor Gyírgyöt behívták katonának. Három évig várt az asszony a „férj-gyermekre.“ Mikor kiszabadult, folytatták „házasóletüket.“ Az erkölcstelen viszony a szom­szédok tudomására is jött. Közülük valaki névtelen levélben feljelentést tett az anya és fiú ellen, kiket le­tartóztattak. A múlt héten Ítélkezett a vórfer- tőzők fölött a szegedi törvényszék. A fiút három évi fegyházra Ítélte, mig az anya hat havi börtönt kapott Népesedési mozijalom. — Julius 23. — julius 30. — Születtek: Benedek Gábor és Szalai Etelkának Erzsébet Krisztina nevű leányuk. Pap Lajos és Erdélyi Máriának János nevű fiuk. Sziláczki Sándor és Zsebő Teréziának Bóniámin nevű fiuk. Весе Imre és Pap Juliánnának Béniámin nevű fiuk. Modok Béniámin és Zseni Juliánnának Juliánná nevű leányuk. Borbás Imre és Csere Terézia Esz­nek Imre nevű fiuk. Benke M. Pál és Faikas Juliánnának Judith nevű leányuk. Maeska János és Kocsis Máriának Lajos nevű fiuk. Bor István és Kurgyis Annának István nevű fiuk. Gyurinovics István és Turcsányi Ro­záliának Kálmán nevű fiuk. Meghaltak: Kovács Lajos 8 napos korban, Pap János 1 napos, Gubó Terézia 4 hó­napos, Eichler József 89 éves, Német B. Mihálynó Péter Erzsébet 68 éves korban. Kihirdetett jegyesek: Földvári Imre Gusztos Máriával (Tanuk : Hunyadi Pál, Kupa Lajos). Egybekeltek: Szalai Mátyás vágujhelyi lakos Práger Irmával. Amit elmulasztottunk. A szokásos nagy lelkesedéssel fog­tunk hozzá február hóban, hogy pin- czeszövetkezetet létesítsünk, a terv azonban a szokásos módon csak terv maradt. Lássuk, miként prosperál a czeg- lódi szövetkezet, amely a múlt héten tartotta III-ik évi közgyűlését. Szomszédos városunkban ugyanis feltudták fogni a szövetkezet nagy jelentőségét. Ott nem tanakodtak, ha­nem megcsinálták. A szövetkezetnek ott 90 tagja volt 316 üzlet résszel. Az évi forgalom 535T81 K. tiszta nyereség 21393 korona. Nemde ebből is látkató, hogy ér­demes lenne a példát követni és a pinczeszövetkezetet Halason is meg­csinálni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom