Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1906 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1906-03-07 / 10. szám

1906.

Melléklet a Kiskun-Halas helyi értesítőjéhez.

márczius 7.

Téved azonban a hatalom, ha azt hiszi, hogy tilalmával szétválasztja az együttérző sziveket, és az egyértelműen gondolkodó lelkeket. Ellenkezőleg ; miként a pogány ül- I dözések összetartóbbá tették a barlangokba menekült keresztyéneket — minket is inkább összeforraszt érzelni egységben a hatalom erőszakoskodása, mert érezzük mindany- nyian, hogy jogsérelmet szenvedünk, s az ellen csatasorba kell állani mindenkinek, aki gondolkozni tud.

Az országgyűlés.

Minthogy nem sikerült sem Széli Kálmánnak sem az utána következő kormányoknak a követelt katonai létszám felemelést keresztül vinni s mert a vámszövetségi ügy végleges megoldásának ideje gyorsan bekövetkezett, s nem volt kilátás arra. hogy a közös vámterület fentartható legyen ; a szabadelvű-párt — mint akkor még többség, — azonban kész volt megszavazni a 21.000 ujoncz többletet és fenn akarta tartani a közös vámterületet, és hogy az ellenzék ezt obstruktióval se gátolhassa meg, gróf Tisza István egyetértve Perczel Dezső képviselőházi elnökkel, a Dániel-féle házszabály módosítást erőszakkal elfogadottnak nyilváníttatta, azt hívén, hogy a képviselők szólás szabadságának megszorításával sikerül a hatalom kívánságát az országgyűléssel elfogadtatni.

Ennek a csínynek csúfos kudarcz lett a vége az erőszak védelmére a képviselőházba bevezényelt darabontok ki verésével, s minthogy belátta a kormány, hogy akaratának érvényt nem szerezhet, a király ki mondta a szót: „Ítéljen a nemzet“ mely czélból az országgyűlés a múlt év kezdetén feloszlattatott.

A nemzet Ítélete.

Az 1905. január 26 -iki választás igazolta a szövetkezett ellenzék álláspontját, megsemisitette a szabadelvű-pártot, a koaliczió többségre jutott.

Az'alkotmány alapelvei szerint a többségnek lett joga és kötelessége a kormány vállalás. A koaliczi- ós többség hazafias kötelességéhez képest az alkotmányos utón haladva a képviselőházban elfogadott feliratban fejtette ki álláspontját s tudatta a királylyal a nemzet kívánságát, miszerint:

akarja a parlamenti reformot, s ennek keretében a választói jog kiterjesztését, a jogreud és a közszabadság biztosítékainak öregbítését, kapcsolatban a tisztviselők jogi helyzetének rendezésével, — a nép széles rétegeit érdeklő szociális, közgazdasági és adóügyi reformokat.

Akarja továbbá a gazdasági önállóságot külön vámterülettel, és azt, hogy a magyar hadseregnek — mely az egész hadsereg kiegészítő részét képezi — nemzeti jellege nyelvben és jelvényekben kidombo- rittassék.

Ez lévén értelme a választáskor megnyilatkozott nemzeti akaratnak, becsülettel a képviselőház többsége j kevesebbet nem kívánhatott.

' A király azonban a feliratra választ nem adott.

Kihallgatások. Kormány alakítás.

A király meghallgatta ugyan az ellenzéki vezéreket, Kossuth Feren- czet és a töbieket, de ezek véleményével szemben tagadó álláspontot foglalt el úgy a katonai kérdésekben, mint az önálló vámterületre nézve.

Az előbbit kizárólag fejedelmi jognak vitatja a király, az utóbbit pedig Ausztriával egyetértő megegyezés körébe utaltnak tekinti.

Minkét felfogás ellenkezik a magyar alkotmányos és törvényes rendelkezésekkel, igy tehát nem lehetett a koaliczió azon helyzetben, hogy az ország kormányzását átvegye, s a nemzetet megillető joggal szembe állított fejedelmi fejségjog képviseletével csakugyan nem vállalkozhatott arra, hogy a választáskor helyeselt programmal ellenkező álláspontra helyezkedve teljesítse az uralkodó akaratát.

Az ügyek ily állásában neveztetett ki a Fejérváry minisztérium, azon kijelentéssel, hogy ennek fela data a béke közvetítés a nemzet és király közt.

Hogy mily módon, milyen eszközökkel és mily ezélzattal működött ez a kormány, köztudomású, előbb parlamenten-kivülinek,— majd parlamentárisnak,— később haladónak, végül hivatalnok minisztériumnak hirdette magát, a valóság pedig az, hogy az uralkodói akarat keresztül vitelére vállalkozott; — és hogy e czélból is botorul járt el, bizonyíték az a vádinditvány, melynek tárgyal- hatása elől az elnapolásokkal tért ki, ezzel tartván magát távol a politikai és jogi felelősségtől.

Az abszolutizmus.

Maga a kiegyezési törvény is úgy rendeli, hogy az ujonczok megajánlását az országgyűlés feltételekhez kötheti.

Törvényes alapon követelte tehát a nemzet nevében a koaliczió, mint képviselőházi többség, hogy az ujoncz létszám felemelésével szemben, az egész hadsereg kiegészítő részébeu, a magyar érdek érvényesüljön, s miután az állami költség- vetés csak úgy mutat nem egészen négyszázezer korona fedezeti többletet, hogy négy millió korona hitel előleg hozatott bevételbe és mert a létszám felemelése újabb óriási terhet ró a nemzetre, joggal kívánta azt, hogy a teherviselési képesség fokozása, az állami bevételek emelése érdekében az önálló vámterület jogi állapota tényleges állapottá legyen, s léptettessék életbe az önálló vámterület, melyhez való természetes jogát a magyar nemzet még a hatvauhetediki kiegyezési törvényben is világosan fentartotta, s 1879-ben törvényileg újból biztosította.

Nemcsak a katonai, hanem a közgazdasági kérdésben is törvényes alapon áll tehát a nemzet követelése s ezt, vallott programmja megtagadása nélkül a koaliczió el nem árulhatta.

Ez okon került szembe egymással a nemzeti és a királyi akarat, s mert az erő és a hatalom az uralkodó kezében van, tanácsosai jónak látták figyelembe sem venni a törvényhozást, felfüggesztették egész sor törvény érvényét s a törvényes tilalommal szemben bátorságot vettek maguknak arra, hogy az ország életbe vágó ügyeit rendeletileg intézzék.

Ez az eljárás nem más mint az abszolutizmus, mire a huszadik században ezer éves állami fennállás után csakugyan senki sem gondolt.

Az országgyűlés feloszlatása.

A kormány, hogy felelőssége alól kitérjen, s a korlátlan intézkedést szabadon, ellenőrzés nélkül gyakorolhassa — feloszlattatta az országgyűlést, s ennek is oly formáját választotta, amely sérti az alkotmány iránti köteles tisztelet, igy tehát nem csoda, hogy a királyi biztos által két katona tiszt által a Ház elnökének kézbesített zárt borítékban lévő királyi leiratokat a képviselőház a levél felbontása nélkül visszaadta a küldönczöknek, s valóban tiszteletlenség volt a királylyal szemben az, hogy egy ezredes az országgyűlésnek szánt királyi leirat másolatát a képviselőim gyűléster- mében üres padok előtt felolvasta.

De mert a hivatalos közlés a főrendiházban megtörtént — s bár óvás mellett — az országgyűlés feloszlatása tudomásul vétetett, s mert az országházát katonai és rendőri fegyveres erő szállta meg — rideg valóság az, hogy az országgyűlés feloszlatása tényleg megtörtént, és igy nincs alkotmányos tényező, mely a kormányt eljárásában ellenőrizve ma felelősségre vonhatná.

Királyi és kormánybiztosok.

Látván a kormány, hogy a felbuzdult nemzeti akarattal szemben tehetetlen s a törvény hatóságok hazafias ellenállását törvényes utón meg nem akadályozhatja, a „ rosz- lelkű árulkodások megakadályozásáról“ szóló 1805. évi V. törvény- czikkre való hivatkozásai némely vármegyébe királyi biztost, több vármegyébe pedig kormánybiztost nevezett ki.

Az 1867-iki kiegyezés ideje óta kétszer történt királyi biztos kinevezése. Az egyik az Alföld köz- biztonsága érdekében gróf Eáday Gedeon kiküldetése volt. Az ő kinevezése azonban nem a törvénynyel szemben való eljárásra, hanem a bűutető igazság szolgáltatás gyor- silására és a rögtön Ítélő bíróság túl szigorú intézkedéseinek enyhítésére szolgált, mivel még akkor nem volt magyar bűntető törvény és büntető