Kiskunhalasi Ujság, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1905-12-05 / 49. szám
4. KISKUNHALASI ÚJSÁG. hamisító bandától kapta értékesítés végett. Bartha bemondása alapján a csendőrség megtudta azt is, hogy a pénzhamisító bandának Cinkócin kívül még Kuklis Sándor, Barcsik Ferenc és Bárkáuyi József helybeli és Kónya István tázlári lakosok a tagjai és hogy a pénzgyár Bárkányi József tanyáján van berendezve. A csendőrség ennek alapján éjjel megjelent Bárkányi tanyáján és a banda összes tagjait letartóztatta. A nyomozást még tovább folytatják, mert a banda még több ismeretlen tettessel is összeköttetésben állott. — „Antidol“ a iegjobb gyógyszer: fejfájás, ideges fejfájás és nátha ellen. A szert nem kell bevenni, néhány csepp a tenyéren eldörzsölve s használati utasítás szerint belélegezve, azonnal megszünteti a bajt. Sok ezer ember használja s mindenki csak jót mond róla. Kérdezze ismerőseit, hogy használta-e már az Antidol-t?, amely nagyszerű hatásáért ara.iy éremmel lett kitüntetve. Egy üvegecske ára 1 kor. 20 fill, és 35-ször mulaszthatja el vele fejfájását. Kapható; Riesz Ármin gyógyszerésznél. PUBLIKÁCIÓ. Vasárnap 1905. december 3-án. Hirdetmény. A kiskunhalasi kir. járásbíróság vezetője a kir. járásbíróságok ügyv. szab. 15. rendelkezéséhez képest ezennel közhírré teszi, hogy az 1996. év folyamán: 1. Az egyességi és fizetési meghagyást tárgyazó ügyeket Dr. Zilah Benő kir. járás- biró vagy akadályoztatása esetén helyettese fogja elintézni. 2. Szóbeli keresetek, kérelmek és nyilatkozatok minden hétfőn d. e. 9—12 óra között fognak felvétetni, ugyancsak nevezett kir. járásbiró vagy helyettese által s ug>anekkor tartatnak a törvénynapok, melyeken a felek ügyök tárgyalása végett idézés nélkül megjelenhetnek; 3. A büntető ügyekben pedig a panaszok hétfőn és csütörtökön d. e. 9—12 óra között vétetnek fel. Nagy Pál fehértói Péter Kálmán-féle birtokán nagymennyiségű ölfát szándékozik vágatni, ugyanott egy fél hold szilfást is szándékozik kifordittatni, akik vállalkozni akarnak, jelentkezzenek V. kér. házánál, tudatja végül, hogy a rekettyéi utón felül Berecki Imre szomszédságában levő szőlőjét örök áron eladja. ifj. Murgács Kálmánnál a gabona piac-téren bolt, magánlakás szentgyörgynaptól kiadó. Szabados Sándórné-féle 483. sz. lakóház örök áron eladó. Értekezhetni lehet Tóth M. Antallal vagy a városi közgyám úrral hivatalos órák alatt. Halász Lajos lovas rendőr eladja fehértói pusztán 7 hold szántó, Felsőszálláson 5 hold szántó, ipar szőlőkben 2 és fél hold szőlő és gyümölcsös ugyancsak az ipar szőlők mellett 6 hold szántó és kaszáló földjeit és a II. kér. Kőhid-utcában levő uj lakóházát. Értekezhetni vele a nevezett lakásán. Birtok eladás. Néh. Szekér József örökösei tulajdonát képező tajó-zsana pusztai 300 kát. hold szántó, kaszáló, erdő, legelőből álló földbirtok 10 holdas részletekben igen kedvező fizetési feltételek mellett eladó. Értekezhetni minden vasárnap a tulajdonosokkal a helyszínén, másnapokon pedig Szekér Károly járásbirósági jegyzővel. Dr. Dobó Menyhért a sóstón felüli birtokán szőlőnek való homokot ad el egy holdas részletekben is. Ért. lehet Csengeri-utcai lakásán. Felhivatnak mindazon róm. kath. polgárok, kik eigyházadójukat még le nem fizették, mely kötelezettségnek f. ev december hó 1-ig kötelesek lettek volna eleget tenni, hogy hátralékos egyházadójukat most már 15 nap alatt megzálogolás terhe mellett a róm. kath. egyház adószedői hivatalába okvetlen fizessék be. Szőlővessző eladás. Dr. Fráter Gyula kalapáki telepén nagymennyiségű fajtiszta, egészséges ültetni való sima szőlővessző van eladó, a vételár a telepen átadva ezrenként: piros saszla 8 kor., szerémi zöld 8 kor., sárga magyarka 8 kor., piros kövidinka 4 kor., mustos fehér 4 kor., nemes kadarka 4 kor. Szurok József kiskunhalasi lakos az ő nevére Kiskunhalason 2658—2659. sz. alatt kiállított 1 darab 1 és fél éves vörös tinó, fehér honaloku, 1 darab 1 és fél éves fekete tinó, fehér homloku, járlatait elvesztette. A megtaláló jelentkezzen a járlat kezelő hivatalba. Ördög József Balofa pusztai Varga István-féle birtokán f. évi december hó 7-én csütörtökön d. e. 8 órakor lábon álló akácz és nyárfa erdőt ad el ráta számra nyilvános árverés utján. Felhivatik az adózó közönség, hogy pótadó tartozását annyival is inkább fizesse ki, mert most már a IV-ik negyedi tartozásért is a legszigorúbb végrehajtás fog vezettetni a hátralékosok ellen. Lampel Antal a Duttyánban levő dűlő földjét és Egődi József szomszédságában levő szőlőjét örök áron eladja. Ért. IV. kér. 1-ső temetkezési vállalati üzletében. Csapó Antal baromfi kereskedő a téglagyár melletti szőlőjét 2000 drb. karóval és 20 drb. nemesített gyümölcsfával együtt örök áron eladja. Tudatja továbbá, hogy lakásán kemény tűzifája van métermázsánként és kilónként eladó. Ért. vele lakásán és a piacon. Nagy Kálmán szabó mesternek VI. kér. Királyutcai lakásánál kemény vágott tűzifája van eladó métermázsánként 2 kor. 40 fillérért. Szalai Imre Tázláron a Bikády-féle birtokon Szabósik mellett ráta számra f. hó 9-én d. e. 9 órakor nagyobb mennyiségű lábon álló nyárfát ad el készpénzfizetés mellett. Benedek Istvánnak a Csefregi István-féle birtokán nagymennyiségű különböző fajú sima és gyökeres vesszője van eladó. Nagy Pál János IV. kerületi házánál 3 ajtó van sarokvassal, zárakkal és ajtóféllel eladó. Csányi Gábor a felső rekettyéi útban levő 18 kapa szőlőjét szántó földekkel és lakóházzal együtt örök áron eladja. Ugyanott 6000 vájogja van eladó. Zseni Sándornak Felső-Kisteleken Oláh János szomszédságában szőlőnek való 8 hold homokja van eladó, tudatja továbbá, hogy fehértón 1500 kéve kukorica szára is van eladó. Szalai K. Imrének Alsó-Kistelek pusztán szálszámra lábon álló és kivágott oszlopoknak való nagyobb mennyiségű akácfája, továbbá száraz akác rőzséje, zab és árpa szalmája van eladó, tudatja továbbá, hogy ugyanott földet ad ki szőlő alá forditás végett. Lázár Józsefnek Aljó-Fehértón 2000 kéve kukorica szára, az alsó fekete földek között Kis B. Sándor-féle haszonbérelt tanyai lakásán 3 boglya anya szénája és egy kazal répája van eladó.