Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1904 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1904-07-13 / 28. szám

1904.

II. Melléklet a Kiskun-Halas helyi értesítőjéhez.

' julius 20.

Ráth Endre: Nagy a figyelmetlenség! Kérem az elnök urat, tessék egy kis csendet csinálni! (Halljuk a szélsőbaloldalon.)

Hahó Mihály: Nem érdekli azokat a királyi leirat. Ha Chlopybcl jönne, akkor bizonyára érdekelné őket! (Mozgás és zaj jobbfelöl. Halljuk a szólsőbaloldalon.)

Ráth Endre: Az ilyen komoly beszedet csak érdemes meghallgatni! Ha társalogni akarnak, tessék a folyosóra menni!

Elnök: Hiszen hallható a szónok minden szava!

jRáth Endre: Nem lehet hallani a szónokot, mert az elnök ur is dis- kurál!

Elnök: Csak egy kérdést intéztek hozzám, és arra feleltem röviden ! Kikérem különben, hogy a képviselő ur az elnökséget ilyen módon aposztrofálja! (Mozgás bal- felől.)

Éahó Mihály: (olv.):„Ugyanez áll Fiúméra nézve is és igy azon nózetkülömbség, a mely Fiúmét illetőleg Magyar- és Horvátország között jelenleg létezik, csak azon tárgyakra vonatkozhatik, a melyekre nézve a többször említett egyezmény szerint Horvátországnak is külön autonómiája, külön törvényüozása és kormányzata van.“

Itt maga a király kimondja, hogy a megegyezés meg volt és meg van, srt egyenesen sürgette, hogy az terjesztessék sürgősen fel hozzá, mert ő szentesíteni kívánja; mert azt a törvényt végre akarja hajtani. Azért kellett a leragasztás, mert igenis egy falsum volt abban a törvényben, a melyet Horvátországban alkottak, a mely nem felelt meg a történeti igazságnak. De hiszen csak Ausztriát utánozta Horvátország e tekintetben, mert pl. az 1867- iki kiegyezés alkalmával, a midőn egyenlő elvek szerint kellett volna az 1867: XII. t.-cz.-nek megfelelő rendelkezéseket az osztrák törvények közé is beiktatni, mégis a kifejezések lényegesen eltérnek egymástól; ott sohase használták a „Magyarország“ megjelölést,; ott sohase hivatkoztak a magyar hadseregre, a mely az 1867: XII. t.- czikkben benne foglaltatik : mindig a birodalomra hivatkoznak, de két államról sohase szóknak, sőt beiktatták a 14 § rendelkezését, a mely tulajdonkópen illuzóriussá akarta tenni azt, hogy az 1867: XII. t.-cz. oly irányban érvényesüljön, a mint azt Magyarország érdekei indokolttá teszik és kívánják, (ügy van! a szólsőbaloldalon.) Minthogy az 1867: XII. t.-cz. az úgy itt, mint ott megőrzendő alkotmányosság és a paritás elvére van fektetve: ezen 14 §. beillesztésével Ausztria kijátszotta Magyarországot azért, hogy saját hatalmának érvényesülését biztosítsa. Elég keservesen tapasztalhattuk, hogy az a szakasz sohase alkalmaztatott olyan ügyekben, a melyekben az Magyarország érdekeinek lett volna hivatva szolgálni, hanem mindig csak olyan esetekben érvényesült, a midőn annak alkalmazása egyenesen Magyarország rovására, hátrányára szolgált, (ügy van ! a szólsőbaloldalon.)

A miniszterelnök ur egyik képviselőtársunk beszédéből kiindulva a kisbirtokosok helyzetének javításáról is nyilatkozott. Csak nagyon rövid kijelentést akarok erre vonatkozólag tenni és kérem a t. pénzügy- miniszter urat is, hogy tegye megfontolás tárgyává azt a kérelmet, a melyet e tekintetben a kormányhoz intézni bátorkodom. (Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Minden bővebb indokolás nélkül csak azt a kijelentést teszem, hogyha a kisbirtokosokon segíteni akarunk, a mint hogy segíteni kötelességünk, — mert hiszen ezt a nemzet vitális nagy érdekei követelik s mert más különben az ország teljesen tönkre megy — ennek igen egyszerű és radikális módja vau. Nem kell ehhez egyéb, mint az, hogy a kormány az érdekek hajhászását hagyja abba, és mondassa ki tör- vényhozásilag azt, hogy a birtoknak bizonyos minimális jövedelmét minden adótól, az állami, községi, és törvényhatósági adótól egyaránt mentesítjük. (Lukács László pénzügyminiszter tagadólag int.) A t. pénzügyminister ur kezével tagadó mozdulatot tesz, ha más módon akarja a t. pénzügyminiszter ur azt a kisembert megvédelmezni, akkor azt, a mit a vámon fog nyerni az a szegény ember, a réven duplán' fogja visszafizetni. Ezt már a mindennapi gyakorlati élet tapasztalataiból tudhatjuk.

A miniszterelnök ur ezenkívül olcsó kölcsönökhöz akarja őket juttatni és ez helyes, de sajnos, nincs biztosítva ezekre vonatkozólag a bélyeg- és illetékmentesség! Hiszen ha elgondolja az ember, hogy a legkisebb kölcsönnél a kölcsönösszegnek legalább 10%-a vész el a köl- csönkérőre nézve bélyeg, illeték és eljárási költség czimón, akkor lehetetlen, hogy ne legyen drága az a kölcsön. A másik mód tehát az lenne, hogy a bélyeg- és illeték bizonyos összegig eltöröltessék. A harmadik mód, a melyre a miniszter ur nagyon helyesen, de kissé tévesztett irányban czólzott, az, hogy oda kell hatni, hogy a vidéki takarékpénztárak olcsó kölcsönöket folyósíthassanak, de ez nem lehetséges úgy, hogy azt a t. kormány pénzügyi politikájában kontemplálja, hogy t. i. a budapesti nagy bankoknál helyezi'el a kamatmentes betéteket, hanem tessék arról gondoskodni, hogy a vidéki takarékpénztáraknak is juttasson olcsó kölcsönöket azzal a kötelezettséggel, hogy azok az állami betétek erejéig kötelesek a kisbirtokosoknak olcsó kölcsönt adni, még pedig bélyeg- és illetékmentesen. Ha komolyan akar a kormány gondoskodni, akkor mindenesetre módja van ennek ; de ha a szűkkeblű anyagi érdekek álláspontjára helyezkedik, akkor hiába beszélünk erről a kérdésről. (Úgy van ! a szélsőbaloldalon.)

Magára a költségvetésre vonatkozólag én csak rövid megjegyzést akarok tenni, még pedig a következőkben. A pénzügyminiszter ur különös súlyt szokott helyezni arra, hogy az általa beterjesztett költség- vetés reális legyen. Gondolom, igazam van, midőn magára a törvényre támaszkodva, de a dolog természeténél fogva is állítom, hogy a költségvetés csak akkor reális, ha annak bevételei a valóságnak megfe- lelőleg irányoztatnak elő, tehát a tényeknek szemmel tartásával és ha mindazon kiadások, beleillesztetnek, a melyek előreláthatólag fel fognak merülni. Már most ha a beterjesztett költségvetési javaslatot összehasonlítjuk a zárszámadásokkal* akkor a reálitás követelményének ez a költségvetés nem felel meg. Még pedig nem felel meg azért, mert a bevételek szándékosan — el vagyok* készülve a miniszter ur feleletére, hogy azt fogja mondani, hogy ez a helyes pénzügyi politika, de a reálitás szempontjából nem felel meg a követelményeknek — mert ismétlem, a bevételek szándékosan kisebb összegben vannak előirányozva, mint a tényleges eredmények azt mutatják. Miért ? Nem azért, hogy azután azokat a miniszter ur oly czólokra fordítsa, a melyeket a törvényhozás kijelöl, hanem azért, hogy azután a pénzügyminiszter ur a pénztári feleslegeket elhelyezze a budapesti pénzintézetekbe, hogy ezeknek helyzetén könnyítsen. Hiszen csak a földadónál öt-hat milliónál nagyobb a diferenczia, ennyivel többet vesz be, mint előirányzott. Ha pedig a kiadások tekintetében azokat összehasonlítjuk a zárszámadás tételeivel és kivesszük a zárszá-