Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1903 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1903-12-09 / 49. szám
190:3. Kiskun-Halas helyi értesítője. deczember 9. idén is dec. 13-ikától január 24-ikóig terjedő 42 napon át a városi vendéglő nagytermében. A tanfolyamra 30 fiatal gazda vagy munkás vétetik föl. Résztvenni akarók jelentkezhetnek Kovács Antal tanítónál, az I. kér. Vörösmarty-utczai iskolában. A megnyitás vasárnap, 13-ikán délelőtt 10 órakor lesz a Gazdakor helyiségében. „Szereti a sajtot?“ Gusz- tos Lajosné kofaasszony egyre kérdezgette ezt a piaczon járó-kelő vevőktől, többek között véletlenül egy olyantól is, a ki a konkurensének, Juries Péter sajtárusnak vált a kuncsaftja. A ki a kofa-lélektanban csak némileg is járatos, az könnyen elképzelheti, hogy mi következett ezután. Denikve a rendőrkapitánynak kellett a piaczi afférben kölcsönösen megsérült becsületeket beflas- tromozni. Gusztosnéra 10, Juricsra 30 korona büntetést szabott az osztó igazság elvei szerint, mivelhogy a női becsület a drágább — még a sajtpiaczon is. Az ipariskolai bizottság felhívja az iparosokat és kereskedőket, hogy tanonczaikat rendes időben küldjék az iskolába, mert a későn- jövő tanonezok mestereit illetve főnökeit büntetés érheti. A Dérék ügye. Említeti ük annak idején, hogy a kalocsai kir. törvényszék — az eskiidtbiróság verdiktje alapján — életfogytig tartó fegyházra ítélte Dór Pétert és fiát. Károlyt a Perneki János családja ellen Kötönyben elkövetett rabló- gyilkosságért. Az Ítélet már harmadik volt ebben az ügyben, mert az első két verdiktet megsemmisítették. Dérék ismét semmiségi pa- naszszal éltek, de a Kúria, mely a múlt héten vette vizsgálat alá a panaszt, ezt elvetette és igy végre jogerős ítélet van e sokáig húzódott ügyben. Kleptomania. Földi Etel vadkerti illetőségű cselédleány sok helyen szolgált városunkban, de akármily kevés ideig szolgált is egy- egy helyen, mindenünnen iparkodott valami emléktárgyat magával vinni, — de kérés nélkül. A rendőrség ezt az emlékgyűjtési mániát végre is megsokallotta és a leányt egyszer és mindenkorra kitiltotta a városból. Koch I. jelenleg helyben tartózkodó szabász-tanár bárkit gyorsan és alaposan megtanít mindenféle női ruha szabására; jelentkezni lehet a kiadóhivatalban. * Gazdátlan nyeremények. A legutóbb kiadott hivatalos kimutatás szerint a Jósziv sorsjegyeknél 16600 drb olyan nyeremény van, a melyért még nem jelentkeztek, nyilván azért, mivel e sorsjegyek tulajdonosai nem tudják, hogy sorsjegyük ki van már huzva. így van ez a többi sorsjegynél is és mivel ezek a nyeremények elévülnek, mondhatni, hogy sok millióra menő vagyon pusztul el azért, mert a sorsjegybirtokosok nem elég gondosak és nem járatnak megbizható sorsolási lapot. Ennélfogva, a kinek sorsjegyei és egyéb értékpapírjai vannak, arra nézve rendkívül fontos egy megbizható sorsolási lapnak a járatása. Ilyenként ajánlható a „Pénzügyi Hírlap“, a melynek sorsolási melléklapját a Pénzügyi Útmutatót a nagymólt. m. kir. belügyminiszter mint teljesen megbizható szakközlönyt, a nagymólt. m. kir. pénzügyminiszter mint szakértelemmel és pontosan szerkesztett közlönyt hivatalosan ajánlott. A lap előfizetői a januári számmal ingyen kapják a Pénzügyi és Tőzsdei Évkönyvet, a mely sok hasznos tudnivalón kívül tartalmazza a kezdettől fogva az 1908. óv végéig kihúzott, de kifizetés végett bemutatni elmulasztott sorsjegyek, kötvények és záloglevelek hiteles kimutatását, úgy, hogy e könyvből bárki azonnal megláthatja, ki van-e sorsjegye huzva, vagy nincs. A „Pénzügyi Hírlap“ előfizetési ára egy évre, a Pénzügyi útmutatóval és a Pénzügyi és Tőzsdei Évkönyvvel együtt 5 korona, a mely postautalványon küldendő be a kiadóhivatalba, VII. Kerepesi- ut 44. szám. — deczember 2. deczember 8. — Születtek: Balázs Jozefának János nevű fia. Bánóezki Imre és Szundi Bozi- nának Irén Judith nevű leányuk. Vajda József és Hatházi Zsófiának Juliánná nevű leányuk. Kövecs Antal és Molnár Kötönyi Eszternek Antal Boldizsár nevű fiuk. Kis Sándor és Darányi Krisztinának László nevű fiuk. Vilonya Lajos Antal és Kardos Zzófiának Zsófia Sára nevű leányuk. Dezső Ferencz és Kun T. Judithnak Viktória nevű leányuk. Dudás János és Kis Tamás Annának Mária nevű leányuk. Dobos Annának Juliánná nevű leánya. Horváth Csikós István és Foki Viktóriának Viktória nevű leányuk. Dankó Illés és Fekete Juliánnának Antal nevű fiuk. Farkas János Lajos és Tóth Erzsébetnek Erzsébet nevű leányuk. Halász Miklós és Teleki Máriának Miklós Pál nevű fiuk. Ván Balázs és Papp Eszternek Balázs nevű fiuk. Lakner János és Berger Erzsébetnek Zsuzsánna nevű leányuk. Meghaltak : Sós Károly 19 hónapos korban. Vörös T. Kálmán 18 hónapos, Babe- nyecz Erzsébet 1 hónapos, Egyed Izsák István 71 éves, Gyenizse Jó- zsefnó László Judith 64 éves, Bo- dicsi Sára 16 hónapos, Kovács Já- nosné Szabó Mária 80 éves korban. Kihirdetett jegyesek : Dolejsi Kálmán Kovács Eszterrel. Lakos Sándor Komlós Juliánná- val. Figura Sándor Farkas Eszterrel. Egybekeltek: Elmer Mátyás szabadkai lakos Braun Évával. Pap Gábor Valuska Teréziával. Nagy Czirok Imre orgo- ványi lakos Tar Krisztinával. Gyenizse József Borbás Annával. Paprika István Szalai Zsófiával. Tóth H. Lajos Németh A. Judithtal. Tóth H. István Brecska Eszterrel. Dr. Babó Mihály napirend előtti felszólalása a képviselőház 1903. november hó 28-iki ülésén, az 1899. évi pactum tárgyában. A mélyen t. elnök úrtól napirend előtti felszólalásra kaptam jogot és engedélyt ma reggel, még az ülés kezdete előtt. Én nyugodtan vártam, mig reám kerül a sor. (Élénk derültség. Zaj a baloldalon.) Engedje meg a t. ház, hogy a házszabályok alkalmazására vonatkozó és személyemet is érintő kérdésben, a nyert felhatalmazás alapján, nyilatkozatomat röviden elmondhassam. (Halljuk! Halljuk!) A körül forgott ma is a vita, hogy a b. Podmaniczky Frigyes