Halas és Vidéke, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-02-16 / 7. szám
TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. = íwCIBTDBBST SZOMBATON". = ELŐFIZETÉSI _A:Ea.Z^:K:: Helyben egész éyre 5 kor. Félévre 2 kor. 50 fill. Vidéken „ „ 6 „ „ 3 „ — „ Felelős szerkesztő: Dr. HODOSSY GÉZA* Kiadó: KÉMERI SÁNDOR. Szerkesztőség és kiadóhivatal Hala", Fő-utcza 1752. EEIr etetési áraJs: petit soronként 8 fillér. Többszöri hirdetéseknél megegyezés szerint. Ш№~ bTyilttór: soronként 15 fillér. Nehéz problema. Együtt fekszik már a belügyminisztériumban a rengeteg írás, melyben az ország összes vármegyéi mondanak véleményt arról, hogyan lehet a közigazgatást egyszerűsíteni. Hogyan lehet elérni azt a czélt, hogy haszontalanul kárba ne vesszen annyi idő s a hivatalnoksereg fizetésére szánt összeg ? Nem is annyira a pénz kérdése a közigazgatás egyszerüsitése, mint inkább az időé, melyet a magyar vármegyénél még mindig nem tanulnak megbecsülni. Óriási érték vesz kárba azzal az idővel, mely mauapság az ügyek elintézéséhez szükséges, továbbá azzal a számos formasággal, melyen az akták keresztül mennek, mielőtt véglegesen elintéztek- nének. Igaz rákfenéje mai közigazgatásunknak az, hogy nem tud gyorsan elintézni és intézkedni. Évek hosszú sora óta folyton csak egy orvosságát sürgették ennek a bajnak; a közigazgatás államosítását. Gyökeresen uj állapot teremtését várták ettől a reformtól és 15 esztendő óta nem volt kormány, mely nem tartotta volna szükségesnek jelezni, hogy a közigazgatás államositásáról szóló törvényjavaslat munkálatai már ennyire és ennyire haladtak. És minden kormány programmjában benfoglaItatott ez a pont s minden alkalommal a sajtó és a közvélemény általános helyeslésével találkozott az illetékes helyen elhangzott kijelentések, melyek mindig egybehangzóan azt hirdették, hogy a közigazgatás államosítása szükséges és be fog következni. Néhány hónap óta azonban úgy tapasztaljuk, hogy a krónika hallgat a nagy államosításról. Helyette egy uj jelszó került forgalomba és a vármegyék részéről sokkal lelkesebben hangoztatják, mint az államosítást, Az uj jelszó: egyszerűsíteni kell a közigazgatást. Ez az uj probléma, melynek megoldásán buzgón töri a fejét egész Magyarország. Lehetséges, sőt mi nem is hisszük, hogy az uj jelszó a régiuek meghalását jelentené, hogy az illetékes tényezők a közigazgatás egyszerűsítésében látnák elérve azt a czélt, mely a közigazgatás állaxrositása kapcsán lebeg az ország előtt. Azt hangoztatták mindig: a vármegyék autonomikus szervezete lejárta magát, nem illik bele a modern élet hatalmasan megszélesedett kereteibe, gátjául szolgál a társadalmi egybeolvadásnak, a kereskedelmi és ipari forgalomnak és az általános, egyöntetű jó közigazgatásnak. Mondották: toldás-toldás nem használ itt semmit, tökéletesen uj szervezetnek kell a régi helyébe lépni. És most nem beszél senki semmit a nagy államosításról, az egyszerűsítés, az ügyvitel gyorsasága, a közigazgatás javítása a régi alapokon: ez foglalkoztatja az elméket s erről tanakodnak a kárpátoktól az Adriáig. Ismételjük, nem hisszük, hogy el lenne ejtve a nagy és nehéz probléma s helyette a részletes megoldást, az egyszerűsítést is kielégítőnek tartanák illetékes helyen. Nem hisszük ezt, mert ez megtagadása lenne annak a programm- nak, melyet 15 esztendő óta folyton vallott a hivatalos Magyarország. Inkább azt hisszük, hogy a közigazgatás egyszerűsítésével akarják megteremteni azt A Halas és Vidéke eredeti tárcája. A betyár leánya. A szabadságharcz világra szólló eseményeinek lezajlása után, mely számos és nevezetes ember éleié, fejezte be, az uj törvények uj szokásokat, uj erkölcsöket szültek. Ez uj törvényeknek egyik szörnyszülötté a többek között & zsandarság intézménye, mely intézmény képviselőinek idegen volt nyelvük, idegen a szokásuk, de legidegenebb volt életük, olyan, amely sehogy se vágott össze azoknak az embereknek életével és természetével, akik csak a puszta szabadságában találták a hatalmas, az áldó istent. Ha a „Békásban“ (nem tudom igy hivták-a akkor) nagyobbat rikkantott a duda a keile ténél, nyomban ott voltak s akarták, hogy az ilyesmihez már hozzá szokott legények olyan istenfélő, ájtatos ábrázatlal susogjanak egymással. Pedig nem olyan lélek szorult abba a magyar bojtárba, csikósba, hogy hát oly hamar megtanuljanak engedelmeskedni és pedig idegennek. Még az sem tetszett a zsandár uraknak, ha a lovas, magyar szokás szerint, büszkén száguldozva nyargalt a pusztában, Megállították, és addig tovább nem engedték, mig ki nem tudták tőle, hogy kioioda, micsoda, honnan jön, merre megy és mi járatban van ? Az a zsandár bizony egy csipetnyi jóindulattal sem volt a pásztor iránt, viszont neki sem volt a pásztor előtt becsülete, kezére játszott a futó betyárnak, hogy bosszú szomját a gyűlölt idegen ellen kitölthesse. Lenézte, megvetette és mélységesen gyűlölte, Ilyen formán gondolkozott Csikoníuló Pál uram is, akinek amoda a „K«kettyés“-ben volt egy kis tanyája. Ennek egyik Pista nevű fia akkor sabaduit ki a megye börtönéből, hova bizonyara nem per passio ment, jobban mondva vitette magát, míg a másik fia a János, egy zsandár kardvágást vitt magával a sírba. Világosan látható ezekből, hogy a Csikonfutó familia nem valami nagy kegyben állott a zsandárok előtt, kik, ha arrafelé jártak, mindig belátogattak portájára, hogy nincs-e valami gyanús alak hajléka alatt, nem legel e valami passzus nélküli ló vagy marha a ház mögött, No de mi tagadás, meg más végett is látogatták Pál uram hajlékát. — A darázs derekú, bogár szemű Sára olyan passzus nélküli tulajdona volt Pál uramnak, bogy az egész vármegye zaandárságának is megakadhatott a szeme. De meg is akadt. Leginkább a kecskeméti zsandár komiszárus éideklődött iránta melegen, mert nagyon sokat járt arra leié a komiazárus ur. Hol hivatalos dologban, hol meg vadászat közben vitte oda-oda útja. Mellesleg megjegyezzük, hogy a komiszáros ur sem volt valami kinevetni való legény-ember. Sugár, egyenes növése, kifent barna bajusza, mely alól olyan mézes szavakat hallatott, hogy azok akármelyik lánynak is megzavarhatták a tejét. De a Sáráét meg nem zavarta. Ha legyes* kedni kezdett vele a komiszáros, olyanokat koppintott a legyeskedő körmére, hogy az megérezte mindig a határt, melyen túl tolakodni nem lehet. Az öreg Pál uram előtt sem volt ez titok, de nem bánta. Leányát nem féltette, sőt számított arra, hogy valamikor talán hasznát lehet ennek venni. — Hátha komolyabb sora is lesz a pusztai embernek, — ki tudja mire lesz jó Sára bogár szeme? Pál uram ugyan nem lóháton töltötte életét, de azért a legjobb czimboraságban volt azokkal, akiket nem egyszer mentett meg lovuk gyors lába a zsandárok kezétől. Sűrűn összejöttek egymással, sokszor együtt főzték a terveket, mert ő tudott legjobb tanácsokkal szolgálni, Így történt, bogy egy nyári éjszakán négy
