Kun-Halas, 1900 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1900-05-06 / 19. szám
IV. évfolyam Kun-Halas, 1900. Május 6. 19. szám. Kéziratokat nem adunk viasza. Az előfizetési és hirdetési dijak Kun-Halason fizetendők. Szerkesztőség és kiadó- hivatal: Fö-uteza 1254. szám. Felelős szerkesztő és laptulajdonos; Dr. Hermán Ferencz. KUN-HALAS. Közgazdasági és társadalmi hetilap. Előfizetési árak: Egy évre 10 kor. — fill. Fel „ 5 я » Négy. „ 2 „ 50 „ Egyes szám ára 20 fill. Hirdetési dijak: Petit soronként előfizetőknek 6 fillér, nem előfizetőknek 10 fillér. NyiIttér: petit soronként 20 fillér. Megjelen minden vasárnap. Magyarország és a világ' kiállítás. tetszését, annak eredménye a magyar ipar és kereskedelem szemmel látható fellendülése lesz. Magyarországot csak az a külföldi vegye észre, aki direkt érdeklődik iránta. A világ azon iskolájában, mely most Párizsban megnyílt, Magyarország a magasabb osztályokat látogatja. A világkiállítás magyar csoportja egyike volt ez elsőknek azok között, melyek a leghamarabb nyíltak meg és általános a nézet Párizsban s a kiállítást látogató idegenek között, hogy a magyarok ez alkalommal derekasan kitettek magukért. A franczia sajtó is elismeréssel és dicsérettel emlékezik meg arról, amit produkáltunk. Elismeréssel tartozunk a haza mindazon illetékes faktorainak, akiknek sikerült kiállításunkat köszönhetjük. Az erkölcsi siker tehát megvolna már és most várjuk az anyagit. De megjegyezni óhajtjuk, hogy egy kiállítással, legyen az akár helyi érdekű, akár országos, akár világkiállítás, soha olyan anyagi sikert elérni nem lehet, mint erkölcsit. üiZ már a dolog természetéből folyik. S ezért ne várjuk mi, hogy azért, mert most a magyar csoport a párizsi kiállításon megnyerte a külföld Ami anyagi eredményt várhatunk, az abból áll, hogy a külföldnek egy külön és inponáló kiállítás keretében alkalma nyílt megismerni Magyarországot és ez országnak azon képességét, hogy produkálni tud és produktumaival megállja a helyét a nagy és müveit nyugati államok versenyében. Mert-sajnos-l 848 óta, midőn egy véres és hatalmas szabadságharcz révén vonta magára Magyarország a külföld rokonszenves figyelmét, egész e párizsi világtárlatig nem igen nyílt rá alkalom, hogy mint önálló és izmos, nagy nemzet mutatkozzunk be a külföld előtt. Ausztria mindig gondoskodott róla, hogy háttérbe szoruljunk, midőn a világ figyelme a monarkia felé fordult. Külügyi képviseletünk ellen is gyakori a jogos panasz, hogy a monarkia ezen- felének önnállóságát nem domborítja ki kellőleg. Valahány világkiállítás volt Párisban eddig Magyarország mindig Ausztriával együtt állított ki és Ausztriának goudja volt rá ilyenkor, hogy Most azonban nem igy van. Egy külön hatalmas pavilionban, mely e- gyike a legtetszetősebbeknek, külön e czélra szervezett kormánybiztosság vezetése alatt, mely hivatalos ügyekben egyenesen a franczia köztársaság kormányával érintkezett, készült a magyar csoport. Mi magunk állítottunk ki és mi magunk reprezentálunk. S igy biztosra vesszük, hogy ez a kiállítás végre el fogja oszlatni a külföld azon balvéleményét, melylyel nemzeti önállóságunkról de arról is, hogy a nép, mely a Balkán és a müveit nyugat átjáró országutján lakik, hivatást teljesít. A gyűlölködő pánszlávok és dákorománok és egyébb ellenségei a hazának bizonyára nem fogják most sem elmulasztani, hogy Párizsban ártsanak nekünk, de az a remek magyar csoport ott a Szajna partján, ártalmatlanná tesz minden hamis vádaskodást. Tout Magyarország, a felsőbb tízezer és a középső százezer, Párisba készül a nyáron. Hát csak menjeD, aki bírja. A „KUN-HALAS“ tárczája. Komázás a czelhallal. Az angol hadseregben, melynek viselt dolgairól most eleget olvashatunk, béke idején a bolyőrségi szolgálatnak egészen más képe van, mint a szárazföldi államok hadseregeiben. Az angol tiszt az óriási birodalom különböző pontjain olyan viszonyok közt é), a minőket mi iegföllebb az utazók robinsonádjaiból ismerünk. Angol képes lapokban gyakran találkozik az ember az exotikus világrészekben élő helyőrségek életének, vagy a köztük végbe ment valamely rendkívüli eseménynek leírásával. Ilyen közlemény az alábbi is, melyet a „Wide World Magaim“ londoni lap egyik számában találunk, s mely közvetlensége és elevenségével szinte elkapja az olvasó képzeletét. A nevezett lapban Audrew Haggard alezredes beszéli el a következőket. Néhány évvel ezelőtt Adenben voltam helyőrségen akkori ezredemmel (25-ik ezred, 2-ik zaszlóalj, melynek neve Kings owu borderers vagyis a „Király szomszédjai“). Mivel az év azon szakában nem szoktunk pólót játszani és csak egy lawn-tennis tér volt az egész helységben, az élet Adenben olyan száraz volt, mint egy paragraph«» az angol alattvalóknak, és épen nem tudtuk, hogy a manóba töltsük az időt. Mert ha mi nőtlen tisztek pikniket adtunk, (a mi, mellékesen mondva, eltartott öt napig 1) a nős tiszteknek, feleségeiknek, s a velük levő egy-két bajadonnak, és kivittük őket magunkkal Labey-be, egy pálmafákkal benőtt oázisra, hol egy valódi arab szultán élt, valódi sárpalotában, igazi, eleven hölgyekből álló nagy háremmel, melyet nagy csalódásunkra csak hölgyeinknek volt megengedve megtekinteni, — mondom, ha ilyesféle dolgot rendeztünk, ezzel teljesen kimerítettük a helység ü3szes mulatságait. így történt, hogy kétségbeesésből, ketten vagy hárman ráadtuk magunkat a vitorlás csónakázásra s ezzel az élet vesztett egy kissé egyhangúságából. Példánkat többen is követték. Mert a nagy hőség mellett is, az öbölben való vitorlázás izgalmas dolog volt, a gyakori és hirteleni szélrohamok követkéz tóben ; magából az öbölből kimenni azonban nem volt tanácsos az áramlatok és a nagy hullámok miatt a délnyugati mouszűn idején, továbbá a számos ozápa miatt, mely a csónakokat követni szokta, fővárán várva a felfordulás'. Ezredbeli pajtásom, a kivel vitorlázgatni szoktam, hirtelen meghalt vérhasban. Neve Cunninghame Mackollar volt, a ő tanított meg a naszádon vitorlázás minden csirjára- binjára, mi vei azelőtt valamikor vitorla-mester volt. Halálakor a Seagullt, az ő kis naszádját megvettem a felszerelési bizottságié', Inkább hogysem a párzi/c kezére jusson, kik szintén megakarták venni, mivei igen jó, derék kis szerszám volt, és háromszögletű fő vitorlájával elég gyors járású. Pajtásom elvesztése után egyedül szoktam vitorlázni Mahomeddel, egy szomáíi evezőssel, kit szintén Mackellar tanított be. Egy napon, midőn igen csendes idő volt, s egyáltalán semmi szél nem fújt és a teljesen átlátszd zöld uczeánnak csupán egyszerű emelkedő mozgása volt észlelhető, kiindultam Zaiddal és Mahomeddel evezve egy szikla csoporthoz, mely mintegy két mérföldre volt befelé a tengerben s rendes megálló helyül szolgált a nagyobb arab halász-naszádoknak» mivel ott volt fötanyája egy jóiztt halfajnak, melyet apró halakból álló csalétekkel szoktak fogni. Eleven csalétkünk nem volt, de remél-
