Kun-Halas, 1900 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1900-12-23 / 52. szám
velem mindazok a kik emUtett temetésen | je’en voltak, vagy a kikkel később e tárgyról beszéltem, hogy Skultéty igen is. szívtelenséget követett el — 40 koronáért. Azon pedig, hogy „támadásaimra már nem válaszol, de figyelemre sem méltatja“ csak örülni tudok. Ocre nézve sokkal jobb lett volna, ha egyáltalán tollat sem fog a kezébe. Abban meg, hogy én támadtam Önt, nagyon lóvéd. Egyszerűen csak védekeztem szívtelensége ellen. A mint, hogy ozmán is naponta védekezem a „Liberávalmondván: Mens meg engem Uram, az örök haláltól, S Skultéty Bertalan búcsúztatójától ! Tekintetes Szerkesztő urnák Halason 1900, decz. 17-ikén. őszinte tisztelője a „Szívtelenség“ beküldője. Ezen nyilatkozattal ez Ügyet a magunk részéről befejezettnek tekintjük. S,-.erk. 4915 ez. tk./1900. Ártfrefci hirdetményi HWonat. A kis Kőröji kir. járásbíróság mint tkvi hálósig kézbőrré teszi, hogy ь Magyar Földhitelintézet végrehajtat ólat 0 russi József ék neje Motori Juiauna végrehajtást szenvedő elitül kill 187 kor 30 fin. tőkeköveteles és jár. iránti vegiobajusi ügyében a kis-körösi kir. járásbíróság területén tevő Vadkert község iiaUráoan fekvő és a vadkerti 1734. sz. beiéiben végrehaj ást szenvedők tulajdonául bejegyzett Haiesz és Galambos dü.őDeu A 1. 1—2. sor 1821/2 hrsz. 8 hűid 289 □•öl szán ó, 1822/2 hrsz. 12 ho d 695 □ öl ioge- ióból alle iLigí'tian»ag egyszerre es ügyül esen i860 kor. becsériÓKben az árverest eireudeite, és bogy a iennebb megj Holt ingatlanok az 1901. évi január hó 16. napján d. e. 10 óra kor Vaukért községházán«! megunandó nyilvános árverésen a megállapított kikú úti azon e-acia ni log. Árverezni kívánók tartoznak az ingatlan bocsátanak 10 %-ai, vagyis 186 kor. kész pénzben vagy az 1881. LX. 1. ez. 43. §-abao jelzett ártoiyammal szamnott es az 1881 évi november ho 1-en 3ö33. sz. a. kelt igazság ügyuiinisziert rendeiet 8 §. kijelölt óvadek- kt pes értékpapírban a kiküldeti kozehez letenni avagy az 1881. LX t. ez. 170. §. erteimeben a bana.penzek a bíróságnál etaiegas eiboiye zésérói kiáilnott szakai^ szeiü eliimervény t atszoigaliatni. A kir. járásbíróság mint tkvi hatóság. Kis-kőrös, 1900. évi november hó 24-eii. Dwihaily kir. albiró. 4913. SZ. U./19UÜ. Árverési hirdetmény kivonata. A kis körösi kir. járásbíróság mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy a .vngyar Eö.d bueuaifczol vegK bejutónak Schnürlein Henrik végrehajtást szenvedő еОеш 211 lö7 kor. 30 fii1, tökekoveteifcs es jar. iránti vegrehaj rasi Ügy énen a kis körösi kir. jerásoiióság területen levő Vadkert község hauraban lekvő ts a vadáéra 2020 sz. hetemen végrehajtást Szenvedő luiajuonat képező A 1. 1—3 ьог. 4672/2 nrsz. 2 janid 996 Ц-oi szanió, 4673/9 iir»z. 3 hűid 424 Q-öi lege.ő, 4674/2 hrsz 2 ho d 390 □ Öl szántó ; A 11. 1—4 sor 5140/2 hrsz. 460 □-öt szántó 5141/2 hisz. 17 □ öi szamo, 5162/13 hrsz. 27 hóid 1533 □ -in tó, 5162/14 brsz. Ы □-öi ret; A 111 i—3 sor 515» hrsz. 1 bőid 986 □-öl rét, 5159 hrsz. 4 hóid 58 Q öl szanic, 5162/2 hrsz. 1 hóid 162 Q-öi let és A lV. 1—2 sor 6392/2 hisz, 874 Q-öi legelő, 6393/3 h sz. 1 hűld 877 □ uí erdőből aiió ingatlan sag egyszerre es egyhutseu 2436 korona becsesekben az árverést elrendene és hogy a feunebb megjelöli ingatlanok az 1901. évi január hó 10. napján üeieiőit 10 órakor Vadáért községházánál megunandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron aiu is eladatni fog. Árverezni kivinók tartoznak az ingádat becsárának 10 % ád, vagvis 244 ко*-. készpénzben vagy az 1881. LX t. c?. 43 §-ában jelzett iterfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3633 sz a. keli igazságügyminisíteri rendelet 8. §-ábau kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldőit kezéhez letenni, avagy az 1881. LX t c . 170 § a értelmében a bánatpénznek a biró ságnái előlege« elhelyezéséről kiállított szabály szerű elismervényt átszoigáltatni. A kir. járásbíróság mint tkvi hatóság. Kis kőrös, 1900. évi november hó 22-én. Dwihaüy kir. albiró. 4914 sz. la./1900. Árverési hirdetmény kivonata. A kis kőrösi kir. járásbíróság mi.it tkvi hatóság közhírré teszi, hogy a Magyar Föid- mtézet végrehaj falónak tíchnürlein Jakab és neje Eilor ^va végrehajtási szenvedő elleni 211 187 kor. 30 fill, tőkekövetelés és jár iránti vegrehaj Usi ügyében a kis kőrösi áir. járásbíróság területén levő Vadkert község hatarában fekvő és a vadkerti 2025 sz. betétben végrehíjtáet szenvedők tulajdonát képező A f, 1—3 sor 5160 hrsz. 5 hold 356 Q-öí szanió, 5161 hrsz. 1064 □-öi rét, 5162/1 lirsz. 1305 Q-öi rétből áiió ingatíanság egyszerre és együttesen 1682 korona becsérték oun az árverést elrendelte és hogy a fennebb megjelöli ingatlanos az 1901. évi január hó 16. napján d. e. 9 órakor Soií-Vadkert köz segházanái megtartandó nyilvános árverésen a megá lapított kikiáltási áron alól is el adatni fog. Árverezni kívánók tartoznak az ingatlan öocsáramk 10 °/0 át, vagyis 169 kor. kész pénzben vagy az 1881. LX. t. ez. 43 §-aban jelzett árfoi/ammai számított és az 1881. évi november hó 1-en 3333. sz. a. kelt igazsagügymmiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt ovadikkepes értékpapírban a kiküldőt kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t. ez. 170. §-a érteimében a bana pénznek a biró si-gnai e.őleges elhelyezéséről ki»ili;otí szabaiy szerű eiismerveuyt átszősgaitatui. A kir. járásbíróság mint tkvi hatóság. Kis-kőrüs, 1900. évi november ho 24 én. Dwihaily kir. albiró. 3404 oz /uvi 900 ÁrVerlsl hiídetmtnyi HiVonat. A halasi sir. járásúnua<i& miut tavi. ható s»g közhírré teszi, hogy Barma Kötöayi György es neje Tnh Judit üa.a.i lakosok önkéntes árverési ügyében a kalocsai kir. törvenysze* (a halasi kir. jaiásüirósag területén levő Hiúi varos halárában fesvö 1J a hauÁ 10231 aztjkben A f alatt íogialt 143316/з hr számú 31 ho d 1106 □ о bodoglm tanyaiőld szanio és kaszaiéra. 2o89 к. 2.) ugyanazon szjkie. A f 12665 % hr. számú 960 □ о íelsöezái- lasi sz«n ó kente. 3.) 909 k. A ha asi 7265 SíijkouenA 4 aiaa íogiait 14391/6 tkvi számú 12 hold 1176 □ о bodogiari iege őre 99 k. 4.) ugyanazon .jköben A f aj au lóglak 14331 а/l hrszamu 13 Bő d 711 □ o. bodoglá i szanió es kaszalóra. 734 koronában ezeunei megáiiapna.ott kikia.tasi ari.au avcgrehajUsi ármes joghatályával bíró önkénles árvjerts elrendelte es hogy a fennebb megjelölt ingatlanok az 1901 évi januar hó 19 ik Kapj ab délelőtti 9. órakor a haiasi kir. járásbíróság 8-ik szainu irodájában megunandó nyilváno* árverésen a nteganapuou áron ami is etadatni fognak. Árverezni szándékozók iaríozaak az ingat tanok btcsáranak 10 °/o-át készpénzben, vagy ez 1881 LX. i. ez. 42. §-a.ban jelzett aríoiyam mai siámuoM ts az 1881 évi november hó 1-én 3333 sz. a. kelt m. kir. igazságügyim uiszteri rendelet 8, § aban kijelölt óvadekké pe# erléiip< piroan a Kiküldött kezéhez letenni avagy az 1881 LX. t. ez. 170, § a értelmében a bánatpénznek a biróságuai eiöieges elhelyezéséről kiaiiitott szabáiyszerü elismervényt kiszolgáltatni. 4911 sz./tk 1900. Árverési hirdetményi HiVona). A kis-fcőrősi kir járásbíróság mint tkvi. hatóság közhírré teszi, hogy a Magyar Földhitelintézet végrehaj tatónak Dukai György és neje Zátrok Mária végrehajtást .szenvedő elleni 211187 kor. 30 fi;;, (őkeköveteéá és jár, iránti végrehajtási ügyében a kis körösi kir. járásbíróság területén levő vsdkert község határában fekvő és a vadkerti 634 sz. betétben végrehajtást szenvedők nevén ál ó А I 1-14 sor. 5141/1 hrsz, szántó 5142 hrsz. stántó 5143. hrsz szántó, 0144, hrsz szántó, 5145. hrsz szántó, 5146 hrsz rét, 5147 hrsz 3záaté, 5148 hrsz. szántó, 5149 briz. rét, 5162/8 ars?, rét, 5162/g hrsz. rély 5162/10 hrsz. réi. 5162/n hrsz. rét és 5162/l2 hrsz. rét, 2263 kor. becs illetve kikiáltási árban, az árverést elrendelte, és hogy a fen ebb megjelölt ingatlan az 1901 évi Január hó 8 napján d. e. 10 órakor Vadkert község házánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapiiot- kikiáltási áron alul is eladatni íog Árverezni kívánók tanodnak az ingatlan becsárának 10% % vagyis 226 kor. 30 fill, ké epéimben vagy az 1881 LX. tcz. 43 §-ában jeízets árfolyammal számított es az 1881 évi november hó 1 én 3333 sz. a. kelt igazság- ügyi m ins /.teri rendelet 8 §ában kijelöltt óva- dcKképes értékpapírokban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881, LX t. ez. 170 § a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál olőlege3 elhelyezéséről kiáuiot szabályszerű elismervéi-yt átmoigáltatni. A kir. járásbíróság mint tkvi. hatóság. Kis kőrös 1900 november hó 21 napján, Dwihaily kir. albiró. IEIIa,d.ó lapsus. Monti plíer Hl. íizedbeli háza, mely áll 3 utczai és egy előszobából, továbbá konyhából és fás- kamrából — uj évtől kezdve haszonbérbe kiadó. Tudakozódhatni Kun László földbirtokosnál, vagy levéiiieg a tulajdonosnál Morei! Péter urad. logépésznél Hosszu-Páiyiban, 4912 sz,/1900. tk. Árverési hirdetmény kivonata. A kis körösi ki-, jbíróság, mint távi halóság Közhírre íerz', hogy a Magyar Földhitelintézet végrehajíatónak Gáspár Mihály végrehajtás zenvedö eiieei 211.187 kor. 30 fid. tőkekövetelés és jár. iránti végrehajúsi ügyében a Kiskőrösi kir. jbíróság területén levő Vadaert község halárában tekvő és a vadkerti 2477 sz. betétben végrehajtást szenvedő tulajdonát zépező A II 1—5 sor 5792/2 hrsz. 1 hold HM) nszöl szántó, — 5793 hrsz. 661 nszöi ér, 5794/2 hrsz. 5 hóid 1427 nszöi szántó, 5795/2 hisz. 1556 nszöl rét es 5796/1 hrsz. 95 nszöl gazdasági épület es udvarból áhó mgatlanság egyszerre és eg fittesen 2208 kor, ecsértékbeu az árverést elrendelte es hozy i tentebb megje ölt ingat aaok az 1901 évi január hó 10-ik napján délelőtt 9 órakor Vadkor* község házánál megtartandó nyilvános Árverésen a megállapított kikiáltási ama alul is eladatni fog. Árverezni kívánók tartóinak az ingatlan becsárának 10 % at, vagyis 221 kor. készpénzben, vagy az 1881. évi LX. t.-cz 42. §-ában jelzett ártoiyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. szám a. kelt igazságügyminiszteri rendelet 8 §-ában kijelölt ovadékképes értékpapírban a kiküldött Kezehez letenni, avagy az 1881. LX. t.-cz. 170. §a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál eiőleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgál tatai. A kir jbiróság, mint tkvi Hatóság. Kis kőrös, 1900. évi nov. hó 22 én. Keit Halas 1900 évi október hó 20 án. a kir. járasbtieság mint tkvi, hatóság Patay kir. alj biró. Dvihálly kir albiró. .Ny, Hirth Lipót és Társa könyvnyomdájában Szabadkán, Batthyány u. 5,gZ<! Gőzfürdővel ez mben,