Kun-Halas, 1900 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1900-12-29 / 53. szám
Kun-Halas, 1900. Deezember 29. 53. szám IV. évfolyam. Kéziratokat nem adunk vissza. Az e'ő fizetési és hirdetési dijak Kun-Halason fizetendők. Szerkesztőség és kiadó- hivatal; Fö-utcza 1254. szám. Felelős szerkesztő és laptulajdonos; Dr. Hermán Ferencz. Közgazdasági és társadalmi hetilap. Előfizetési árak: Egy évre 4 kor. — fill Fél . 2 „ - „ Négy. „ 1 „ — „ Egyes szám ára 6 fill. Hirdetési dijak: Petit soronként előfizetők nek 6 fillér, nem előfizetőknek 10 fillér. Nyiltlér: petit soronként 20 fillér. Megjsien minden szombaton. Két tanácsi határozat. Olvasóink nem veszik rossz néven, ha a folyó év lezárása alkalmával lapunk első hasábjaitsajátügyünknek szenteljük. Tesszük ezt azért, mert nagyon tanulságos ! I. Történt pedig az 1898-ik közönséges esztendőben, bogy a városi tanács a „ Kun Halas“ czimü heti lap egy kérvényére a következő határozatot hozta: „. . . méltányolva a lapnak a város közönsége érdekébeni tevékenységét s azon körülményt,hogy abban egyes közérdekű dolgoknak minél szélesebb körű ismertetése szintén kivánatos, — a hivatalos közlemények és hirdetéseknek díjtalanul leendő közzétételéért — a laptuiajdonos részére évi 100 frt átalány a közpénztár terhére utalványoztatik.“ Ezen tanácsi határozat tárgyában Szűcs József ügyvéd a polgármestert az 1899, julius hó 21-én tartott képviseleti közgyűlésen meginterpellálván indítványozta, hogy ez a „subventió“ a laptól „sürgősen“ vonassék meg. A polgármester azt válaszolta, hogy ez nem „subventió“, hanem nemi rekom- penzatió azért, hogy a lap a közérdekű közleményeket és hivatalos hirdetéseket díjtalanul teszi közzé. Az indítványozó azonban tovább is ragaszkodván — eszméjéhez, a közgyűlés akként határozott, hogy — mosolygott a naiv kívánság felett s helyeselte a tanács körültekintő eljárását. П. A következő kaczagtató kis incidensünk pedig most csütörtökön történt. „Tekintetes Tanács! A „Halas és Vidéke“ heti lapunk képviseletében felajánljuk lapunkat a város összes hirdetései közzé tétele czéljára. Lapunk egyelőre 500 példányban jelen meg, uj évtől fogva hetenként egyszer, két akkora alakban mint eddig- eíé. Az a czélunk, hogy lapunk olcsósága révén is, széies körű elterjedésével, a Közügyét szolgáljuk, Ezen elhatározásunk mellett,hajlandók vagyunk a város összes hirdetményeit 100 koronáért elvállalni évenként. Tisztelettel kérjük, hogy a hirdetményeket nekünk évi 100 korona átalány mellett átengedni méltóztassék. Tisztelettel Dr. Hodossy Géza H. V. szerk. Kémeri Sándor „Halas és Vidéke* kiadója.“ A közügy önzetlen szolgálatától áthatott ezen kérvényre a tanács a következő határozatot hozta; 11268. sz 1900. “'vrég,zésA „Halas és Vidéke“ czimü helyi hírlap szerkesztője és kiadója által a hirdetések tárgyában előterjesztett kérel. met illetőleg a városi tanács megütközésének ad kifejezést a felett, hogy az ily téren erkölcsi és köztekintetekből helyt nem foglalható oly intézkedésre hivatik fel, melynek czélja az, hogy egy az ez ideig e tekintetben kifogás alá nem eső hírlaptól a hirdetmények közzététele megvonassék, s midőn a tanács magát eszközül sem egyik, sem másik félnek át nem engedheti, — a kérelmet minden további indokolás nélkül elutasítja s erről a kérvényezőket azon figyelmeztetéssel A „KUN-HALAS“ tárczája. Arany mise. E hangzott már az esthajnali harangozó. A kis falura ráborult az alkonyat. A papiak vadszőiő3 vovendáján négyen ültek együtt, g plébános ée vendégei. A négy galambősz aggastyán gyermekkori jóbarát, hosszú idő u án hozta össze őket ismét egy ünnepi a!ka!om: holnap mutatja be a plébános arauymiséjét. Az eőostéjén iakomát rendezett a plébános, a többi vendégek mind elmentek már, csak ők maradtak négyen. Vacsora után ö^kénte lenül e borozgattak, ami sthogy sem tetszett az egyik vendégnek. Rarics Gerzson bácskai fö dbirtokosnak. Nagy vivőr volt Rázics egész életében s most hamis kalandok elbeszélésé vei iparkodott elűzni az emlékezés felhőst. Miután már egy párszor megnovete te, a társaságot, odsszó.t a plébánoshoz a ki néhányszor megkorholta: Jól var, jó; piterkam. Nekem nincs szükségem javulásra. Hanem hát ha az én szerelmi történeteim nem tetszenek,halljunk tőled egyet, úgy se beszélgetünk még több mint ötven esztendős barátságunk alatt sohasem bizalmasan e szerelemről. A bizarr ötletre einevették magukat s a három aggastyán évődnni kezdett a tisztelendő úrral, hogy mondjon el egy szerelmes törté netet. A plébános ajkán bánatos rezignált mosoly jelent meg. Ha már mindenáron akarjátok legyen. Felpillantott a csillagos égre, aztán beszélni kezdett, * „ * * A történet hősét nevezzük Frater Titusznak Ez le.t a neve, a mikor kikerült papnövendéknek a kolostorba. Hanem, hogy miképan került be, annak is van története. A püsök földmérője volt az apja Frater Titusznak. Egy Dapon kün járt a mezőn, maghttfötte magát belehalt a bajába. Az özvegy egyedül maradt tizennégy esztendős fiával. Nem maradt semmijük, ki kellett volna köítözniök még a kis bázbiól is ahol eddig laktak, mert hát az már az uj földmérő lakása lett volna. De a püspök nem hagyta, hogy nyomorba jussanak. — Ne búsuljon, szólt az özvegyhez. Lesz kenyere holta napjáig. Kitanittalom a fiát is, legyen belőle pap, ha letette a vizsgákat. az özvegy háláson csókolta meg az ősz főpap kezét. Persze, hogy pap esz a fiából, mi is lenne más. Arra azonban senki som gondolt, hogy ott lakik a szomszédban Wébcr, a gazdak pék. Volt egy szép leánya, az Eszti. Gyermekkora óta együtt játszott vele a földmérő fiú. Nőttek, nőttek a gyermekek és mikor Esztike süldő lány lett, még többet együtt voltak, mert hát gyakran átment az özvegyhez segíteni egyetmást. S pajtáskodás, bói szerelem lett, nagyobb, mint akárki is hitte volna. A földmérő fia éppen éretségi vizsgálatra készült, a mikor az édes anyj% nagy beteg lett. Az Esztike ápolta. Az orvos pedig azon a napon mikor a földmérő fia letette a viszgát megmondta hogy a? özvegynek immáron сзак napjai vannak hátra. A fiú sokáig könnyezett odakün, azután bejött és leült a beteg ágya mellé, szemben a leánnyal. — Szegény anyám, susogta, hosszú hallgatás után, mennyit szenvedett. Mi lesz belőlem, ha ő is itt hagy, senkim sincs kívüle. Szeméből lassan pergett alá a könny. Hát én senki vagyok ? — szólt a leány közelebb hajolva hozzá. Az anyádat nem tudom pótolni, de szeretni íogiak mindig . . . nagyon, mintha osak a . . . testvéred volnék. S lassan megsimogatta a fiú fejét. A földmérő fia fölnil’antott ^Süremk találkozott, keШШГ IvtEai easátncrujaJKliosB fél i-v mcielléislet van csatolva. Ц
