Kun-Halas, 1900 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1900-01-28 / 5. szám
ÍV. évfolyam. Kun-Halas, 1900. január 28. ö. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Az előfizetési és hirdetési díjak Kun-Halason fizetendők. Szerkesztőség és kiadó- hivatal: Fő-utcza 1254. szám. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. Hermán Feréncz. № в Közgazdasági és társadalmi hetilap. »■ .as. ■*& Előfizetési árak: Egy évre 10 kor. — fllL Fél » 5 „ — „ Négy, n 2 „ Ő0 , Egyes szám ára 20 fill. Hirdetési dijak: Petit soronként előfize. tőknek 6 fillér, nem előfizetőknek 10 fillér. Nyilttér: petit soron* ként 20 fillér. Hsgjelsn minién Vuáriip. r Állattenyésztésünk. Földmivelésügyi kormányunk igazán mindenre kiterjedő figyelmét, ugylát- szik, következeten elkerülő mezőgazdaságunk egy nagyfontosságu tényezője, az állattenyésztés. Nem úgy értjük ezt, mintha a földmivelésügyi kormány mulasztást követne el, vagy mintha meglevő állattenyésztésünket nem részesítené kellő gondozásban. Igen is van nagy állattenyésztésünk és igenis kellő helyet foglal el a földművelés budgetjében. De Darányitól megszoktuk, hogy mezőgazdaságunk felvirágoztatása terén eredeti ötletei legyenek, melyeket erélyesen és sikeresen, a nagy gazd&közönség megelégedésére valósit meg. S ezért más szemmel bíráljuk meg az ö működését, mint az olyan szakminiszterekét, akik lehetnek kitűnő politikusok, nagy lát— körű államférfiak, de nem szakemberek. Darányi szakember, minta gazda, tőle sokat várunk, sőt kívánunk Állattenyésztésünk, mely oly kiváló szerepet visz mezőgazdasági életünkben, aminőt kevés más országban, a régi nyomokon halad. És ami állat- tenyésztésünket hatalmas mértékben fellendíthetné, a kivitel, az is mélyen alatta áll a magyar talaj produkóló képességének. Daczára annak, hogy Magyarországnak megvan hozzá a módja, éppenséggel nem mi dominálunk Európa állat- piaczán. S ha elgondoljuk, hogy a produkáló erő teljes fel nem használása által, micsoda nagy jövedelemtől fosztjuk meg magunkat, arra a meggyőződésre jutunk, hogy a magyar állattenyésztés terén gyökeres és nagyszabású reformoknak kell a közel jövőben életbe lépniök. E reformokat általánosságban kör- vonalozni óhajtjuk e helyen, A kvalifikácziót a hatalmas arányú állattenyésztéshez mezőink és rétjeink adják meg, melyek óriási kiterjedé- süek, szép és buja terméseket adnak évről évre. Alig van mező és rét-törvényünk, és a mi van, az inkább a tulajdonjogra és a használhatási jogra vonatkozik. Arról hogy hogyan kell kímélni és hogyan kell kihasználni a mezőt, törvényeink fogyatékosán gondoskodnak. De még hagyján volna, ha a községek, uradalmok, vagy közbirtokosságok fölismernék a legelők ápolásának fontosságát és azt a saját hatáskörükben teljesítenék. De ki hallott valaha valamit Magyarországon a le- j gelők ápolásáról ? Legelőinken úgy terem a fü, ahogy a természet sze- I szélye akarja, mikor kibújik a földből ráhajtják a marhát és azzal vége az állattenyésztési munkának. Törvényekkel és szabályrendeletekkel kell megőrizni a legelők jogait és kell utasítani a gazdakőzönséget, hogy ne kíméljen egy kis fáradságot, ápolja a mezőt és ne zsákmányolja ki. A jó karban tartott legelő kétszeres takarmányt ad, nemcsak mennyiség, de minőség dolgában is. A jó faj szaporításáról és a helyes faj keveredésről is alig van törvényes intézkedésünk, ha van is, rosszul hajtják végre. Magyarország gazdaközönsége jórészt az államtól szerzi be tenyészállatait és bizony megesik nem egyszer, hogy a drága pénzen vett ménnek, vagy bikának nem lehet hasznát venni, nem is szólván a kanser- tésekról, melyek között alig találhatni tiszta vérüt. Számtalan magyar községben évek hosszú során keresztül használatban van egy-egy tenyészállat. Ez egyik legnagyobb baja állattenyésztésünknek. Sovány, göthes, szaporodásra alkalmatlan a csorda és a nyáj az ilyen községekben, s végre is az a vége a dolognak, hogy a gazda akarva nem akarva eladja állatját a mészárosnak, mert másnak már nem kell. Persze silány árt kap érte. Legjobban állunk még juhainkkal és egyébb gyapjas állatainkkal, bár itt A „KUN-HALAS“ tárczája. Nevelő apám búja. Felveri a giz-g&z a gyümölcsös kertet, Paraj burjánzik, hol eddig gyümölcs termett. A dolgos, munkás kéz kimaradt belőle, J6 nevelő apám hagyja veszendőre. Addig kitipegett kétszer is napjában, S úgy eldolgozgatott ottan egymagában. De mostan öreg lett, öregebb már egyre. Nem mehet, nem tud már menni szőlő-hegyre . . Úgy megszánom szegényt.. . Addig büsíkesége, Volt a szőlőjének minden kis termese. Most — vizet igyék bár — nem törődik véle, Kitört kapájának mindörökre éle. Hogyha mondom neki ; Miért nem megy ki mégis, Egyszer egy héten bár, e’ég lenne mégis ; Mégis a jószágját neqt hag,ná bitangra, Nem lopná, rabolná apraja és nagyja. «Hagyd el, édes fiam, nem való már nékem, Volt nekem már benne elegendő részem. Csak hadd kóczosodjék, miként a gazdája, Vele sem törődnek, nincs, ki haza várja . . .» Szegény jó öregem ! . . . Ebből megértettem. Miért nem dolgozgatik a gyümölcsös kertben, Szőlője termését mért hagyja bitangra, Nincs! Ki hará várja, nincs, akink adja . . . TAKSONYI JÓZSEF. Kelepczében. V égtárgyalás. Az elnök: Ne vakaródzék itt a bíróság előtt! A vádlott: Kérem, nagyságos ur, ne tessék komolyan venni. Czudar természetem vau : ha viszket, ha nem viszket, mindig csak vakaródzom. Az elnök: Hát most az egyszer csak kib-dje le a természetét. A vádlott: Sajnálom, nagyságos ur, de most az egyszer igazán viszket. Az elnök: Hallotta a panaszost: azzal vádolja, hogy kilopott a zsebéből egy látcsövet, meg egy pápaszemet. A vádlott: Úgy látszik, hogy ez az ur beszél amit Ind, de nem tudja, hogy mit beszél. Minek nekem látcső? Hiszen nem járok se lóversenyre, se színházba. Es minek nekem a pápaszern ? Az elnök : Eladhatja mind a kettőt, j A vádlott: Ha csak azt nem ! . . . De j minek is beszélek annyit ? Egyszerűen tagadom, hogy loptam. Az elnök: A panaszos érezte, hogy a zsebébe nyúlt. A vádlott: Azt nem érezni, hanem látni kell. A panaszos láttam is! A vádlott: Maga hallgasson ! Akkor be- ; széljen, ha kérdezik! Mondom, tekintetes I törvényszék { tagadom, hogy loptam, sőt azt 1 is tagadom. És mintha ennek az urnák valaha látcsöve lett volna. És ha volt, bizonyítsa be, hogy az övé volt és ha az övé volt, bizonyítsa be, hogy én loptam el. Az elnök : Ne beszéljen annyit! Hiszen a rendőrségnél beismerő vallomást tett. A vádlott: Azt már igazán tagadom. Legalább százszor álltam már a bíróság előtt, de beismerő vallomást soha sem tettem. Az ügyész: Pedig az nagyon nyomatékos enyhítő körülmény volna önre nézve. Jobban tenné, ha töredelmesen bevallani tettét. A vádlott: Ugyan kérem, tekintetes ur, hát olyan ostobának gondol engem, hogy beismerő vallomást teszek, a mikor a panaszosnak egy csipetnyi tanúja sincs ? A kinek nincs tanúja, ne jöjjön a bíróság elé és punktum. Az ügyész: Nagyon csalódik. Van egy tanú, a ki azt bizonyítja, hogy ön a látcső gyöngyház foglalatát neki megvételre kínálta. A vádlott: (Nevet) Hehehe! Meg akar fogni az ügyész ur, ugy-e ? Nem gyöngyház, hanem ezüst foglalatja volt ennek a látcsőnek. A panaszos: Igen, e2üst foglalatja volt. Az ügyész: Kérem a vádlott eme kijelentését jegyzőkönyvbe venni. A vádlott: Gratulálok önnek ügyész ar 1 Az elnök: (Rövid tanácskozás után kihirdeti az ítéletet.) A törvényszék önt rovott előéletére való tekintettel másfél évi börtönre ítélte. A vádlott: Megnyugszom. GUTWS.
