Kun-Halas, 1900 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1900-09-02 / 36. szám

H I R E К­— Királyi köszönet. О felsége, a király 70 éves születési napjának óv fordulója al­kalmából a magyar nemzet által a Írón zsá- molya elé juttatott hódolói és szeretetteljes szerencse kivánaíokra a nemzethez intézett királyi kfiszöne’ef a miniszterelnök a vár­megye utján városunk hatóságához is meg küldötte. Kívánatosnak tartanánk, ha a ki­rályi köszönetét a hatóság a város lakossága között nyomtatásban szétosztaná, mert a ki­rály maga is kívánta, hogy a királyi szó a legutolsó kunyhóba is elhatoljon. — Msgysi virilisek. A megyei legtöbb adót fizetők f. évi névjegyzéke a városunk­hoz lekttldetettJA ki érdeklődik, a főjegyzői hivatalban megtekintheti. Városunkból megyei virilisnek Dr Farkas Imre (1871 írttal) Hof­meister József (1285 írttal) s Kolozsváry Kiss István (912 fit adóval) vannak felvéve. — A városi villamos világítása ügyé ben ma, f. hó 2-án, vasárnap d. e. 10 órakor a pubükáczió után, a városi közgyűlési terem­ben értekezlet lesz, a hol az érdeklődőknek a válaikozó, Zigány Zoltán tanár ur, minden nemű kérdéseikre felvilágosítással szolgál. Azzal a megjegyzéssel hívjuk fel erre az érdeklődők figyelmét, hogy ha most ennyi hivatalos és privát fáradozás után nem sikerül e régi tervünket megvalósítani, akkor nekünk hosszú időre beföllegzet a villamos világítás* — A kis-kun-halasi Ujoncz ifjúság 1900' szeptember 16-án a függetlenségi és 48-as kör nagytermében Orbán Benő zenekara közreműködése mellett tánczvigalmat rendez. — A községi elemi iskolába való beirat­kozások szeptember 3—8 ig lesznek. Felhivat nak a szülők, hogy iskolaköteles gyermekeiket a jövő hét folyamán muíhatlanul felküldjók. — Közpénztári számadás. A múlt évi városi közpéntári számadás a pénztári tisztség által elkészitettvén az jóváhagyás végett a tanács elé terjesztetett. — Méh tenyésztés. A 3. kerületi csend­őrparancsnokság ufasitott a halasi ciendőrsógeí hogy a csendőrlaktanyán a csendőrök méh. tenyésztéssel is foglalkozzanak, amiért is a csendőrőrsvezető beadványt intézett a városi tanácshoz a végből hogy ezt engedélyezze. A várói tanács azonban a rendőr kapitányság véleményéhez képest valószínűleg nem fogja engedélyezni, mivel a méh-íenyészíés a városi területén, különösen főforgalmi helyen eddig gyakorlatban nem volt. Miután azonban mi is égető szükségességnek tartjuk, hogy a csendőrség vabmi féle tenyésztéssel foglalkoz­zék melegen javaljuk, hogy méh helyett a selyem tenyésztést uzoválja, miután igy a legénység a selyem gubó lebonyolítás analó giájához képest a bűn ügyek lebonyolítását is jobban megtanulja. Egyébként a kukoricza foszlás is alkalmas foglalkoznának mutatkozik a csendőrség részére. — Horgos község területén a sertés vész fellépett, minél fogva onnan ide a sertéseket hajtani tilos. — Színészet. Os-Budavár szomorú buká­sát kihatásaiban mi is érezzük, — ami bogy jó — vagy rossz érzés lesz-e, teljesen Bo- kody-sz intársuiatától függ. Bokody társu­lata ugyanis a bukásig Us-Budában vo't szer­ződve, most pedig váró mnkban működik, teg­nap tartván a bemutató előadást. Maga Bo­kody jó nevű szindirekíor s hisszük, hogy társulatát is olyamak fogjuk megismerni. — Pakots József, fővárosi iró és hírlapíró az őszszel „Legényavatás“ czimen novella- kötetét adta ki. Pakots József a fiatal iró' gárda egyik legrokonszenvesebb tagja. No­velláiban, melyek a vidéki közönség előtt is eléggé ismeretesek, technikájának sajátos frissesége. az ötlotességnek s invencziónak közvetlensége szólal meg. Stílusának modorában nem keresi a síilizálá erőszakoskodásait, igaz őszinte akar maradni mindvégig 1 Igen díszes kiállítású könyve fiz Ívnyi terjedelemben fog megjelenni, Ára 2 korona, me'y összeg Pakots József. Budapesten, Hazánk szerkesztősége, Szentkiráíyi-u cza 28 sz. küldendő, — Sytifa oldat. Bocskai Róza a héten * yufa o'daíot ivott és meghalt. Az öngyilkost városunkban általánosan ismerték, akit a fő­városban évekkel ezelőtt egy gazdag bútor­kereskedő Patyi Antal feleségül veit. de rö­vid egyttttléí után elűzte házától. A férjjel való viszálkodás adhatta kezébe az ölő mérget* — Iskolái értesítő. A Szeged szab. kir. város törvényhatósága által fentartoít közs. polgári leányiskolával kapcsolatos női keres­kedelmi tanfolyam az 1900/1901. iskolai év­ben szeptember hó 1-én fog megoyittatni. A női keresk. tani. feladata : nőknek alsóbb fokú kereskedelmi foglalkozásokra való előkészítése és ezéija az, hogy a nőket olyan kereske­delmi ismeretek és ügyességek birtokába jut­tassa, amelynek segélyével, mint levelezők, könyvvivők, pénztárnoknők stb. üzletekben alkalmazhatók, legyenek, vagy mint önálló Uzletvezetőnők, ha az üzleti köliségek szeré­nyebb mértéke folytán kereskedői segéd­személyzetet nem alkalmazhatnak, szükség esetén a könyvvezetőt a könyvek és levelezés vitelében szakértelemmel helyettesíthessék. — latyeaes ebédek. A „Mensa Akade mika* elnöksége a következő pályázatok közzétételére kért fel bennünket: A budapesti „Mensa Academica Egyesület* az 1900—901. tanév I. felére a kővetkező pályázatot hír- dtti: 1. Az egyesület választmánya álfa! betöltendő mintegy 100 ingyenes, illetve fél díj as ebédsegélyre. E helyekre csak tudomány egyetemi hallgatók pályázhatnak. A kérvény az elnökséghez cimzendő. 2. Bojári gr. Vigyázó Sándor cs. és kir. kamarás ur ő Méltósága által betöltendő bárom ingyenes ebéd és vaceorasegéiyre. A kérvények az alapítványo­déhoz czimzendők. E helyekre csak keresztény tudományegyetemi hallgatók pályázhatnak. 3. Budapest székes főváros tanácsa állal betol, íendő hat. továbbá Háromszék, Toroutál, Tren- csén és Ung vármegyék, — Pozsony, Szabadka ént Szaímár-németi sz. kir. városok alispánja, illetve polgármestere által betöltendő egy-egy ingyenes ebéd és vacsorasegélyre. E kérvé nyék az illető törvényhatósághoz cimzendők, az illetékesség világos feltüntetésével, ameny- nyiben ezen alapítványi helyekre első sorban csak az oda illetékesek tarthatnak igényt. E helyekre tudomány- és műegyetemi hallgatók pályázhatnak. Mindezen bélyegtelen kérvé­nyekhez melléklendő : a) index vagy index- másolat (első éveseknél érettségi bizonyítvány) b) a részietekre is kiterjedő szegénységi bi zonyitvány. A kérvények (az alapitványos helyekre is) az egyesület hivatalos helyisé­gében (IV.. Molnár-utcza 11. sz.) adandó be. A 2. és 3. alatti kérvények beadási határ­ideje szept. 12, az 1. alattiaké szepí. 20. — Vadállatok a pályaudvarban, Befe­jezte mutatványait özv, Fáber Sándorné állat­sereglete Halas városában. Badeszkázták a vaakeíreczeket, hogy a legközelebbi teher vo­nat levigye rz állatseregletet Szabadkára. Alig indult meg a vonat, mikor az egyik kocsi, melyben a farkasok és medvék ketrecze állott, kisiklott. A ketrecs ajtaja bedőlt és midőn a vasúti munkások a kocsit vissza akarták helyezni a vágányra, az egyik bestia kiugrott és az egyik munkásra rohant, s már hajszálon fügött az élete, mikor a tulaj do nosné 12 éves leánykája rászólt * farkasra, mely a következő pillanatban oda csúszott a lábaihoz. Vissza akarta czipelni a ketreezbe, miközben még két farkas ugrott ki ég neki iramodtak a fcukoriczásnak, de ezeket is visszahozta a bátor kis leány, A vasúti mun­kás könnyek közt köszönte meg a kis lány­nak, hogy életét megmentette. — Esterházy mint király. A mikor nagy Napoleon Auaztria ellen viselt háborút, ki­állványt bocsájíott ki, melyben arra hívta föl a magyarokat, hogy rázzák le az osztrák igát, sőt néhány diadalmas csata után egész komolyan foglalkozott az önálló független magyar királyság fölállításával. Szokásától eltérően nem saját emberei közül ültetett volna valakit a magyar trónra, hanem föl­ajánlotta a koronát Esterházy herezegneh, a ki azt azonban nem fogadta el s a nem zetbes sem keltett visszhangot a fölkelésre hívó kiáltvány. A háború Ausztriával s mondhatjuk, egész Európával folyt tovább. Ezt a korszakot tárgyalja most az a nagy­szabású diszmű, melynek gyönyörűen illuszt­rált IV. és V. füzete már megjelent, az egész történelmi munka czime : Magyarország a XIX-ik században, írásban és képekben, szerkesztője és kiadója Páify Ferencz buda­pesti ügyvéd, a ki óriási munkát végzett az adatok gyűjtése, az anyag megválogatása és a remek szép illusztrácziók megszerzésével. Valóban diszmüvei kap az előfizető, a ki füzetenkint összegyűjti s igy alig érezhető pénzösszeggel szerzi meg, mert a havonkint megjelenő füzetek ára egy korona. Az egész világ történelmét öleli föl a munka, vissza­pillantást vetve az ó kortól kezdve minden jelentősebb eseményre s ezzel párhuzamosan tárgyába a XIX ik század történelmét ér. dekes, vonzó és tárgyilagos előadásban. Hogy némi fogalmat adjunk az érdeklődők­nek, fölemlítjük, hogy az utolsó füzet 45. színben nyomott illusztráczión kívül XIII. Leó pápát adja mümellékletül. A díszes mű iránt érdeklődők forduljanak Páify Ferencz czitnére : Budapest, VII., Erzsébet körút 29. Szerkesztői üzenet. L. I Uj katechismus A „Kun-Halas*- nál az a „divat“, hogy a beküldött czikkekért „nem Ígérünk, de nem is adunk*, -- hono­ráriumot. Legfölebb ajánló leveleket adhatunk munkatársainknak, a melyeket aztán bemu­tathatnak a városi tanácsnál. Legyen nyugodt, — attól se kapnak semmit. A tanács nem lelkesedik a sajtó munkásaiért, épen úgy, mint az ön „öreg-ur“-a. Ami most már azt a kérdést illeti, hogy kell-e önnek a czikke ért fizetnie, válaszunk ez: Ha ön a nyílttéri rovatban, vagy a hirdetések között kívánja közzé tenni az „Uj katakizmus„-t, akkor petit soronként 10, illetőleg 5 krt kell fizetuie, — ha pedig mint íárczát szeretné közzététetni, — ez esetben nem kerül önnek pénzébe, mert „nem közölhető.“— írja meg ön középezikk- nek, mint saját véleményét ez ügyről, akkor jöhet. Nyomatott Hirth Lipot és Társa könyvnyomdájában Szabadkán Batthyány utcza 5. sz., Gőzfürdővel szemben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom