Kun-Halas, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1899-04-09 / 15. szám

Aprilis 9.

KUN-HALAS.

1899.

számára tudvalevőleg az üzemet kezelő államvasutak adják a kocsikat, sőt esetleg üzemét is maga kénytelen vezetni, a mi ismét nagy számú hivatalnokok alkalmazását és nagy javadalmazásu igazgatóság beállítását involválná.

így tehát a keskenyvágányu pálya csak ideiglenes, ideig-óráig tartó megoldás volna; a forgalom előrelátható nagyságához képest a keskenyvágányt csakhamar szabványosra kellene átalakítani.

Végül még azon nagyon fontos körülmény, hogy a dunai áthidalás megtörténtével. a mi beavatott egyének állítása szerint nagyon rövid idő kérdése, az állam e vonalat, kell, hogy megváltsa, nagyon kérdéses, hogy a keskenyvágányu vonalat megváltaná-e ? és nem inkább egy másik állomásból, például Ke- czelből kiágazólag épit-e egy uj, rövidebb vonalat Bajáig.

Mindezen körülmények egybevetése után. helyesen méltányolták ez okokat jankováczi szomszédaink, Ilik nagyobb áldozatok árán is, e vonal mielőbb való létrejöttét óhajtják és kiknek ezen kérdésben érdekei a mieinkkel azonosak ; felhívjuk tehát városi képviselő-testületünk és városunk vezető férfiainak figyelmét ezen jövőnket tekintve nagy- fontosságú kérdésre és azt hisszük, hogy ha a képviselő-testület által a majsa-jan- kováczi vonalra megszavazott 80,000 frtnyi hozzájárulást a halas-jankováczi rendes nyomtávolságú vasútra odaadnék, ezzel akár Gterster Bélát, akár Latino- vicsot rá lehetne bírni a Jankovácz által megszavazott 40,000 frt hozzájárulással, hogy Halas Jankovácz között rendes nyomtávolságú vasutat megépítsék.

táncz! Ringató, elbűvölő, édes és bűbájos; mintha nem is a földön, a Kaszinó parketjón, hanem valahol az egekben volnánk. És ez a boldogság többször ismétlődött, legalább is tízszer, ámbár a mama erősen állítja, hogy csak hatszor tánczol t velem. Mindegy, ha csak párszor is, de mintha éreznó a szivem, hogy a tegnapi reunió rá nézve végzetes volt. Szegény Zsigus, mint egy vert had nézett vissza az étkező ajtajából valahányszor kiment a papáók asztalához. Pedig gyakran ment ki, nagyon gyakran.

Honleányi szivem még is mintha néha elszomorodott volna. Mert az én feledhetetlen tánczosom nem tud a mi szép magyar nyelvünkön beszélni. Egész bál alatt csak annyit mondott magyarul: náesád krém; kizsázon krém, de Ígérte, hogy ezentúl naponta egy teljes órát magyarul tanul (lernen) s kogy azt alaposabban elsajátíthassa — ha mamáeskám megengedi — gyakran fog hozzánk átrándulni (abfahren).

Hozza Isten! Hiszen olyan szép az, ha derék hadseregünk tisztjei magyarul tudnak. Különben a kis Kornél is azt mondta, hogy mire ő tábornok lesz, keresni kell az olyan tisztet aki magyarul nem tud korektül beszélni. De hát muszály nekünk addig várni? (A z órára néz.) Már fél 12 óra. Sietnem kell, Zsigácska mindjárt itt lesz referálni a bál részleteiről. Mert az étkezőben beszélik meg az urak, hogy ki volt a legszebb, kitánczolt legtöbbet, ki nézett ki legelegánsabban stb. stb.

Előbb azonban beírom naplómba, — mint a papa szokta mondani — „örök emlékezetnek okáért“ azoknak neveit, kik életem legboldogabb reunióján jelen valának. (Asztalhoz megy és az iran dókat hangosan

Újságírás a vidéken.

A „Budapesti Napló“ húsvéti számában — abból az alkalomból, hogy egy színmű iró az egyik vidéki lapról gúnyos kicsinyessel nyilatkozott — a következő kis elme futtatást közölte, a melynek általános érdekű részét irne szószerint reprodukáljuk.

„Egyszer egy okos vezércikkben azt olvastuk, hogy a hivatalos közegek főleg két embert nem szeretnek: az ügyvédet meg az újságírót. Mind a kettő mögött az emberiség legnagyobb és legszentebb tradíciói állanak, e kettő tehát kellemetlen. Mind a kettő szótpisz- kálja az apró panamákat, kikotorja a piszkos kis biinöcskéket és mulasztásokat, mind a kettő büntet. . . .

A vidéki újságíró ismeri minden olvasóját; le kell számolnia mindenkinek a gyengeségeivel, a p a n a m á i V a 1; vigyáznia kell, hogy e z t ne dicsérje, mert akkor a z megharagszik. E sorok Írójának meggyőződése az, hogy a vidéki újságíró nagyobb kulturális tényező, mint a fővárosi. Itt sok a lap, sok az ellentétes vélemény, sok a tekintély, inig vidéken a nyilvánosságot egy-két lap képviseli. A vidéki kolléga mindenről ir, beleavatkozik a legapróbb helyi dolgokba, gyökerében fojtja el a panamát, izgat a jó érdekében. A vidéki kolléga hatalmasabb a maga kis körében, mint a fővárosi zsurnaliszta. Azt azonban viszont nem lehet tagadni, hogy ezért megfelelően kisebb a dotációja, szerényebb az élete s igen sokkal kevésbbó szerettetik hivatalos helyeken, mint a pesti. Ezek az emberek küzdenek a maradisággal, a gazságokkal, a tudatlansággal és az élettel. Küzdenek mindvégig, valami prófétaszerü lázzal, talán azért, mert oly közvetlen tanúi a hatásoknak.

Azért félrehúzza a száját a kaszinóbál rendezője, ha az újságíró frakja kopott. Azért ha csak lehet, ütnek egyet rajta, kihagyják innen is, onnan is, ha ugyan nem félnek tőle. De ő otthon aztán elégedett az életével, ha újra kezdhetné, újra kezdené. Talán mert érzi, ha leül a szerkesztőségében, hogy most ő egyedül képviseli itt a haladást, a kritikát, s hozzászólás jogát, s a népet. Reménykedik, hisz majd megjavul a helyzet. A lelke mélyén lobog a prófétaság tüze, a nélkül, hogy tudná. Megy a maga göröngyös utján és nem törődik azzal, ha bántják. Csak néha, amikor nagyon is a mesterségét érintő hántás éri, j a j d ul föl“.

A mi specialis viszonyainkra igazán ráillik ez a kis fotográfia.

mondj a.) 1899. április 3-án a kaszinó bálján jelen voltak:

Asszonyok: Musa Benőné, Szathmáry Sándorné, Kozics Istvánná, Török Istvánná, Dr. Dobó Menyhértnó, Kiss Lászlóné, Oláh Józsefné, Pethő Józsefné, Farkas Eleknó, Szalay Zsigmondnó, Fridrieh Sándorné, Torma Bélánó, Túry Józsefné, Kovács Károlynó, Dr. Hermán Ferenczné, Milassin Imrénó, Hartman .Jánosnó, (Soóvé) Rocsek Józsefné, Molnár Mihályné, Dr. Beck Sándorné, Dr. Hodossy Gézáné, Pintér Barnabásnó, Péter Dónesné, Fridrieh Alajosnó, Hirháger Károlynó, Babó Benőné, Vadász Pálné, Sass Károlynó. Leányok: Musa Erzsiké, Zzeny Ilonka, Kozics Mariska, Kiss Mariska, Oláh Zsófi, Pethő Ilonka, Pethő Jolánka, Dobó Ilonka, Soltész Ilonka, Pipis Ida, Papp Mariska, Mészöly Berta, Adám Irénke, (T.-Vezseny) Mildschütz Adolfin, Hartman Irén, (Soóvé) Rocsek Jolánka, Paczolai Ilona, Fridrieh Gizella, Helle Róza, Rohoska Etelka, Gaál Etelka, Babó Zsófi, Szabó Ilona, Turóczy Vilma, Sass Irma.

így ni! Legyenek feljegyezve naplóm lapjain, mint a tegnapi bál emléke szivem rejtőkében. (hAlkel a fotelból.)

Most pedig kinyitom az ablakot. Az illat dús enyhe tavaszi levegő. (F e 1 s i к о 11.). Szent Isten mit látok! Zsiga a Pepit kíséri, családunk legnagyobb ellenósógét. Ezt a mozgó régiségtárt, ezt a tigrist. . . Most ide néz és . . . és . . . nem köszön. Az üres fejű filkó. (Mérgesen elfordul az ablaktól). Bodoghláry Zsigmond önnel végeztem, mától fogva közöttünk mindennek vége! О—a

Nálunk igazán elmondhatjuk — Horáci- ussal, hogy : Beatus ille qui procul — negotiis mert nálunk kétszeresen rögös az újságíró pálya.

H I R E K.

— Közgyűlés. A város képviselő-testület által tegnap tartott rendkívüli közgyűlésen a következő ügyek intéztettek el: 1. Erzsébet királyné emlékére állítandó szobor ügyben jelentés. 2. Két tag választása a kijelölő bizottságba. 3. A városi köz- és árvapénztár átadása, átvétele tárgyában jelentés. 4. A városi községi és pusztai népiskolák részére évi államsegély kórós. 5. Miniszteri határozat a kis majsai út ügyben. 6. A szeged-dorozsma-halasi vasút ügyben folyamodás. 7. A halas-jankovácz-almás-rigyi- ezai vasút ügyben jelentés. 8. A behajthatatlan pót-adók törlése iránt intézkedés. 9. A Osefregi- féle vasút melletti épület felülvizsgálatáról jelentés. 10. Szegedi kiáílitás tárgyában előterjesztés. — Részletes tudósításunkat az idő röridsóge s tórsziike miatt csak a jövő számban hozzuk.

— Papp Mihály főgimnáziumi nyug. tanár, városi képviselő, husvét másnapján, rövid szenvedés után elhunyt. A mélyen lesújtott család a következő gyászjelentést bocsájtotta ki: Alulírottak mély fájdalommal tudatják, hogy a felejthetetlen férj, apa, fiú, testvér és rokon Pap p M i h ál у nyug. gymn. tanári, évi ápril hó 3 án reggel 3 órakor, életének 52-ik, boldog házasságának 25-ik évében rövid szenvedés után elhunyt. A megboldogultnak hült teteme f. hó 4-én d. u. 4 órakor fog az ev. ref. szertartás szerint az örök nyugalomnak átadatni. Halas, 1899. április hó 3-án. Papp Mihályné, szül. Novák Erzsébet az elhunyt özvngye. özv. Papp Mihályné az elhunyt anyja. özv. Novák Rudolfnó napa Smidt Fülöp veje. Béla, Erzsi, Emma, Dénes, Gizella, Vilma, Lajos, Nelli, Jenő, Zoltán, gyermekei. Papp Krisztina férj. ifj. Gaál Lajosnó, Papp Antal, Papp Eszter férj. Endrósz Imrénó, Papp Lajos, testvérei és rokonai. Emléke örökké élni fog közöttünk !“ Együttes gyász- jelentést bocsájtott ki a főgimnázium igazgató tanácsa és tanári kara.

Temetése f. hó 4-én délután 4 órakor történt a város közönségének igaz részvéte mellett. A főgimnázium előtt a tanári kar és a főgimnázium nevében Báthory Gábor tanár, a következő megható beszéddel búcsúzott el a halottól:

Állj meg még egy végső perezre drága halottunk, állj meg itt, e gyászba borult közös hajlékunk előtt, mely téged is hosszú időn át olyan büszkén s örömmel számlált családtagjai közé. Mélyen lesújtott családod bús környezetéből indultál ki végső utadra s ez utolsó utadon hadd állítsunk meg egy búcsúszóra mi is, eme másik család, pályatársaids tanítványaid busongó 'családja, mely alig kevesebb szeretettel ölelt keblére, inig dísze voltál s épen ezért alig kisebb fájdalommal érzi e kötelék megszakadását, az örökre elválást.

Szomorú jogunk van nekünk benned a magunk halottját is siratni. Hiszen lelkednek fele s épen tán a magasabb szenvedelmekkel teljes fele itt, e gyászoló intézet falai között emészte- tett el. Oh érezzük most is és érezni fogjuk mindenha, mert ez lesz köztünk emléked legmaradandóbb oszlopa, érezni fogjuk hóvségót annak a munkaszeretet és buzgóság tüzének, melylyel te elhunyt pályatársunk itt kijelölt szép. de terhes hivatásodat oly hiven betöltötted, de a melyből a mily mértékben áldás fakadt ez intézetre, oly mértékben sarjadt, fejlődött és erősbödött munkaszeretettől ittas szivedben a nehéz nyavalya csirája, testölő, halálos mérge, mely végre im — hajh! oly korán, éltednek inkább még delén, mint alkonyán a sírba vitt.

Igen, „a mi házunknak buzgó szerelme is emésztett téged, de csak porrószeidet tehette semmivé. Lelkednek nemes tüze, melynek élesztői és táplálói a munkaszeretet és a mély, erős kötelességérzet voltak, nem aludhatott el a halál fagyos lehelletóre, mert a példaképen vi- lágolni fog előttünk ezentulra is, világolni mindaddig, mig a kötelességtudat és a munkásságnak tisztelete ki nem hal lelkeinkből.

E tűz melegéhez menekülünk mi is most, hogy az elválás fagyasztó gondolatának bilincseiből kibontakozhassunk; e tűz melegéhez jövünk akkor is, ha az élet súlyos csapásai közben, melyekre a te szomorú véged is emlékeztet, mun-