Kun-Halas, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1899-02-26 / 9. szám
III. évfolyam. 9. szám. Kun-Halas, 1899. Február 26. KUN-HALAS SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eő-utcza 1254. Megjelen minden vasárnap. TÁRSAM! HETILAP. HIRDETÉSEK DIJA: 3 hasábos petit sor előfizetőknek 3 kr. nem előfizetőknek 5 kr. Kis Hirdetőben 40 kr. bélyegilletékkel. Egyes szám ára 10 kr. Előfizetési ár: egész évre 5 frt, fél évre 2 frt 50 kr., 8 hóra 1 frt 25 kr. Nyilttér: 3 hasábos petit sor 10 kr A halas-rigyiczai keskenyvágányu h. é. vasút ügye. A tervezett vasútnak városunk és Jankovácz község közt építendő szakasza kétségtelenül olyannak tekintendő, mely a szol nok-félegyháza-majsa-halas-janko- vácz-bajai vasút kiépítése esetén, melynek ez idő szerint már csupán a majsa- halas-jankovácz-bajai szakasza kiépittet- len, a baja-báttaszéki áthidalással kapcsolatban, az ország északkeleti határától kiindulólag egész hazánkon át, annak délnyugoti határáig vonuló transversális vasút egyik szakaszát képezendi s mely ilyképen legrövidebb közvetlen összeköttetést létesitend a vonalmenti vidékek s a magyar tengerpart között, más szóval: közvetlen kapcsot képezend ezek és a világforgalom és kereskedés közt. Jelenleg ugyan még sem a baja- báttaszéki Duna-hid kérdése, sem az említett majsa-halas-jankovácz-bajai vonal- szakasz kiépítése nincs oly stádiumban, hogy azoknak a legközelebbi jövőben történő kiépítését bizton várhatnék, de tekintettel arra, hogy mindkét irányban élénk tevékenységet tapasztalunk az érdekeltek részéről, könnyelműség lenne a döntés előtt figyelembe nem vennünk ezen eshetőséget is, mely kedvező körülmények között a közel jövőben is valósággá válhatik. Ha pedig e kétrendbeli építkezés a transversális vasút rég felvetett tervét megvalósitandja, annak egyik szakasza, a halas-jankováczi vasútvonal sem építhető másnak, mint az egész vasútvonal egyéb részei, másnak, mint rendes nyomtávúnak, mely ily országos, sőt — liisz- szük — nem csekély mértékben világforgalmi jelentőséggel bíró vasútvonallal szemben joggal támasztott igényeket kielégíteni s azoknak minden tekintetben megfelelni egyedül képes. ügy téve fel a kérdést, hogy a legközelebbi jövőben kiépítendő két' rendbeli, t. i. keskeny vágányu és rendes nyomtávú vasút közül melyiknek adjon elsőbbséget az érdekeltség? véleményünk szerint az érdekeltségnek csupán azon felelete lehet, hogy a halas-jankováczi szakaszon elsőbbséget a szabványos nyomtávú vasútnak nyújt, mint olyannak, mely a hozzá fűződő széles körű érdekeket s igényeket egyedül elégítheti ki. Ha azonban akár egyik, akár másik építkezés meghiúsulása, vagy csak hosszabb időre elodázása következtében is azon kérdés elé állíttatnék az érdekeltség, hogy a bizonytalan jövő reményében helyesnek látja-e helyi érdekeit a jövőben talán kielégítést nyerendő magasabb érdekeknek alá rendelni, vagyis ha arról lenne szó : elejtsék-e a keskeny vágányu h. é. vasútnak a legközelebbi jövőben kétségtelenül biztosítható kiépítését azért, hogy a bizonytalan jövőben, esetleg évtizedek múlva létesítendő nagyobb szabású, országos érdekeket szolgálandó vasútvonal kiépítése kétségessé ne tétessék ? alig hisszük hogy az érdekeltség egyetlen városa és községe is mereven elútasitó álláspontot foglalna el a bár keskeny vágányu, de a helyi érdekeket túlnyomó részben kielégíteni s a gazdasági előhaladást kétségtelenül tekintélyes mérvben biztosítani képes vasút kiépítésének biztosításával szemben, Indokolatlannak és helytelennek mondottuk a halas-jankováczi szakaszon a keskenyvágányu vasút építését, mert ez idő szerint e szakaszon rendes nyomtávú vasút építésének előmunkálataira A „KUN-HALAS“ TÁRCZÁJA. Vak a kiállításon. *) (Milléniomi emlék.) Debreczeni Kis András bácsi húsz esztendeje vak már mind a két szemére. Mióta a szemevilágát elveszítette, kétszer se mozdult ki Nagypóterfia-utczai portájáról. Van egy diákiskolákat járt fia, Mihály, az viszi az gazdálkodást, az jár ki a tanyára; felesége, meg Juli a szolgáló vezetik otthon a háztartást. András bácsinak nincs egyéb dolga, mint hogy kerekes székében kiül a tornáczra s pipázik. Nem látja ugyan a füstjét, de érzi a szagát, meg csípi a ló a nyelvét. Ez neki elég élvezet. Mikor déltájban hallja, hogy jönnek a gyerekek az iskolából, bekurjantja valamelyiket s olvastatja vele magának az újságot. Mikor az újságot is tudja már, a pipa se esik jól, az ebéd sincs még készen, sétákat rendez a tornáczon. Eltolja magát a kerekes székben a kis kaputól a kamráig, a mi húsz lépésnyi ut; akkor kikéi a székből, megfordítja, tapogatózva visszaül belé, s megint visszaguritja a kiskapuig. Ez nagyon testedző mulatság. Kár, hogy anyjok haragszik érte, mert a két kerék mind felvágja a tornácz szépen kitapasztott, sárga agyaggal beeresztett földjét, sőt néha még a meszet is lesurolja a falról. *) Mutatvány Zemplemi Árpád „Kis Emberek“ ezimii sajtó alatt levő novellas könyvéből. — Eredj ki sétálni a Nagy-Erdőre — zörög ilyenkor anyjok. — Megyek én, csak gyere, vezess! — Erek is én rá arra. — Hát akkor érj rá a tornáeztapasztásra. András bácsi idylli csendes vidámságát nagyon felzavarta legutóbb a millénium. Alig várta naponként az újságot s uram bocsá’, kenyórdagasztás mellől is előkiabálja az anyju- kot, olvassa el neki, mi történt Budapesten. Királyi beszédek, herczegek, nagy urak, idegen nácziók járása-kelése a kiállításon. Hunyadi Mátyás könyvei, a szent királyok kincsei, ezer esztendő csodái ott vannak egy halomban, remekszép palotákban. Messze-idegen országokból hazahozott drágaságok, százezreket érő fegyverek, ékszerek összegyűjtve, a miket Európahirü magyar vitézek és királyok viseltek valaha. Aztán ott vannak a drága kincsnél drágább hazai iparczikkek, gépek, amik mutatják, hogy Magyarország nemcsak volt, hanem van is, lesz is, ha Isten engedi, uj ezer esztendeig. Ott van az a sok könyv, a mit magyar ember irt, ott van az arczképe annak a szegény jó Csokonainak is, a ki éhen-szomjan poétázott Debreczennek bánátban, örömben s magyar mert lenni a képzelgő fiihellének gyerekseregében. — Hej, anyjuk, csak egy napra jönne meg a szemem világa, hogy azt a sok dicsőséget, sok drágaságot megnézhetném. Aztán örömest halnék meg. — Ne epeszd magad ilyesmiért, édes öregem. Majd megtudjuk az újságból, elmondják, a kik látták. — Mégsem olyan az, mintha maga nézi meg az ember. Jó is nektek, a kik láttok. Azon az éjszakán nem tudott aludni az öreg. Mikor hajnal felé hallotta, hogy fia, Mihály felébredt, elkezdett sóhajtozni. — Mi baja, édes apám ! — Mi «bajom? nem látok. Nem elég az? — Látunk mi helyette, édes ápám. — Éppen azt akarom mondani, fiam. — Mit? — Vigyél fel engem Budapestre. Megnézzük a kiállítást. — Ott se lát abból édes apám többet, mint a mit az újságból itthon olvasunk. — Majd látsz te fiam, és megmondod mindenütt, mi van. Legalább ott jártam ón is. •—■ De kinevetik édes apámat, hogy vak létére elment kiállítást nézni. — Nem bánom ón. Bolond ember neveti a más baját. Telik még tán egy tinó ára erre is? Addig makaeskodott András bácsi, mig fia, felesége belé nem egyeztek az utazásba. Szépen mogmosdatták, megborotválták. Báadták az uj fekete magyar ruháját, széles karimája kerek debreczeni kalapot nyomtak a fejébe, *uj kordovány csizmát húztak a lábára. Násznagynak elmehetett volna, úgy rendbe szedték a nagy útra. Mihály is kiöltözött magyarosan, de egy czifra tulipános szűrt is a nyakába akasztott, jó lesz az az öregnek, ha hideg talána lenni. Fejlöttek a kiállításba. Miska kézen fogva vezette az apját a homokos utakon. Néhol észrevették, hogy vak az öreg s derekesen meg-
