Kun-Halas, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1899-12-10 / 50. szám
mii feküdt“, rajtuk is beteljesedett. Mikor a muriban már a „szalmaszál a vízbe, engem rendőr visz be" — melódiánál tartottak, a gazda megsokalván, hogy reá egész este köszöntő népi esett, rajta ütött a mulatságon. Azóta Ador borai illő re- ventiával morognak a föld minden bognár segédeire. Még egy áldomás. Benke József és Feró János hirét vevén annak a nagy áldomásnak, melyet Ádor Sándor borai a bognár legényeknek rendeztek, (lásd lapunk más helyén) elhatározták, hogy ők is áldomást csapnak. Az áldomáshoz azonban sem pénzük, sem húsúk nem lévén, kedvök ellenben annál nagyobb, az éj sötét leple alati kiszemelték balekul, gazdájuknak, Gyenizse Lajosnak egyik ártatlan birkáját. Az ártatlan birka gégéjét átmetszeni az áldozatkéssel, húsát néma csendben felaprózni, a paprikás-hagymás zsír közé üstbe vetni, majd mikor a minden éhes legények ideálja — a rotyogó paprikás párolgott — azt gyorsan a gyomorba temetni: mind kitelt a hosszú téli éjszakából. A gazda bizonyára rosszat álmodott tulvilági paprikásokról, a hova őt meg nem hívták, elég az hozzá, hogy a lakoma végére oda került az áldomá- sozók közé- Hogy élénk tiltakozásokban nem volt hiány, talán felesleges is mondani. A hibát azonban a gazda minden kívánsága daczára, in eadem specie helyre hozni nem lehetvén, a legények végre is 14 írttal vezekeltek azért a bűnükért, hogy gazdájukat meg nem bivták az áldozathoz s neki ilyen rossz álmokat okoztak. felől. A szakszerű végrehajtás a kertész feladata. 48. §. Termelvények értékesítését, beszerzéseket a kertész a titkár engedélyével a helyi bizottság ellenőrzésével eszközölheti. 49. §. Az évi kezelési kiadások folyósítása úgy történik, hogy az egyesület bizonyos összeget leszámolásra ad át a kertésznek, vagy a bizottság által a pénzkezeléssel a megbízottnak, ki ennek felhasználását okmányokkal igazolni tartozik. A számolási iv alapján állittatik össze a kert évi számadása, mely a központba a titkár által nyilvántartatik. 50. §. A kertész fizetése és az állandó cselédek bére havi utólagos részletekben fo- lyósittatik. 51. §. A kertészt a kertészeti bizottság van jogosítva felfogadni és elbocsátani; erről az igazgató-választmánynak jelentést tesz. 52. §. Állandó cselédek félfogadására és elbocsátására, ha e tekintetben a bizottság vagy elnökség másként nem intézkedik, az egyesület titkára van jogosítva. 53. §. A központi intézkedések végrehajtásának ellenőrzése Halas város által válaszKikiáltási ár 2501 frt. •— Bánatpénz 20°/0Halas, 1899 deczember 6Vári Szabó István polgármester. ma 7383. sz. 1899. ~ Halas r. t. város Tanácsától. Hirdetmény. Halas város tanácsa részéről közhírré tétetik, hogy a város tulajdonát képező nagy vendéglő 1900 óv január 1 tői kezdődő 5 évi időtartamra bérbeadatik. — A bérlet biztosítására vonatkozó árverés 1899. évi deczember 14-én d. e. 10 órakor fog a városi mérnőkszámvevői hivatalban (Városház, Főépület 5 sz. szoba) megtartani. Melyre az árverezni szándékozók azzal hivatnak meg, hogy az árverési és bérleti feltételek a hivatalos órák alatt a mérnök- számvevői hivatalban megtudhatók. Kikiáltási ár 2600 frt. — Bánatpénz 20%. Halas, 1890 deczember 6. Vári Szabó István polgármester. Magánzók, hivatalnokok, kereskedők és iparosok kik pénzt felvenni, ingóságokat ingatlant eladni vagy venni, bizalmas kutatásokat eszközöltetni akarKözgazdaság. A halasi műkertről. A Pest-Pills-Solt Kís-Kun vármegye gaz- gaságl egyesülete Halas városi faiskolájának és szölötelepének költségvetési tervezetét 1900 évre elkészítette. E szerint a szükséglet: a) igazgatási kiadások 1100 frt; b) Faiskolai kiadások 950 frt; c) a szőlőtelep kiadásai 1500 frt; a kiadások főösszege; 3550 frt. A remélhető fedezet pedig: Faiskola bevételei: 930 frt; a szőlőtelep bevételei 2286 frt; Szükséglet 3550 frt; Fedezet 8216 frt; Hiány 334 frt, mely összeg a Nméltóságu földmivelésügyi m. kir. miniszter ur által évenkint folyósítani szokott segélyben fedezetet nyer. E helyütt említjük meg, hogy a gazdasági egyesület legutóbbi gyűlésén állapította meg azon ügyrendet, a melylyel az egyesület, mint megyei gazdasági bizottság és járási bizottság működik. Ezen ügyrendnek a halasi műkertre vonatkozó része a következőket tartalmazza: V. FEJEZET. A halasi kert ügyei. 46. §. A halasi kert és szőlőtelepre az igazgató választmány által választott állandó bizottság ügyel fel a központban, mely annak költségvetését összeállítja s az általános költségvetésbe leendő felvétel végett az igazgató-választmány elé terjeszti. A bizottságot annak elnöke hívja össze, ki ellenőrzi a pénzkezelést és számadásokat. Az elnök utalványoz a költségvetés keretén belül és intézi a folyó kezelési ügyeket. 47. §. A bizottság, illetőleg az elnök végrehajtó közege a titkár, ki e czélból többször a helyszínére utazik, rendelkezik a munkálatok és termelvények értékesítése tot öt tagból álló helyi bizottság*) feladata, mely bizottság elnöke a központi kertészeti bizottság által kéretik fel. A helyi bizottság elnöke hivatalból tagja a központi bizottságnak. A helyi bizottság feladata az egyesület s a város közös érdekét előmozdítani, ez irányban javaslatot tenni s az észlelt hiányokat bejelenteni. Ezen bizottság teendőivel a városi mezőgazdasági bizottság is megbízható. 54. §. A bizottsági tagok feladata. A bizottsági üléseken részt véve, szakszerű tanácsaik és közreműködésük által a kert fel virágozását előmozdítani s a kert szakszerű kezelése érdekében javaslatokat tenni, a netalán észlelt hiányokra a bizottság figyelmét felhivni. Minden tag az üléseken szavazattal bir; javaslatának, véleményének és észrevételének jegyzőkönyvbe való vételét követelheti. nak, szülök, gyámok kik leányaikat férjhez adni, urak kik nősülni, hölgyek kik férjhez menni akarnak, forduljanak bizalommal Augenstein forgalmi Irodájához Budapest, Baross utcza 92. Hol minden megbizás gyorsan, pontosan és lelkiismeretesen a legnagyobb titoktartás mellett lesz elintéze, hölgyeknek külön terem, megkeresésekhez 3 válasz bélyeg. *) Tadtunkbal ez a helyi bizottság mé nincs megválasztva. Szerk. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : űr. Hermán Ferenci 10251. sz. 1899.' húzásra érvényes jóíékonyczélu — sorsjáték a budapesti poiikiinikai egyesület kórháza javára — sorsjegy ára csak ± ir. о г о rx a. Főnyeremény 100,000 korona ért. Halas r. t. város Tanácsától. j 5 nyeremény á 20.000 kor. stb. ért. Hirdetések. Hirdetmény. Halas város Tanácsa részéről közhírré tétetik, hogy a heti és országos vásárokban a helypénzszedési jog 1900 év febr. 1 napjától kezdődő 8 esetleg 5 évi időtartamra bérbeadatik, s a bérlet biztosítására vonatkozó árverés 1899 évi deczem- bor hó 13-án d. e. 9 órakor fog a várost számvevői hivatalban (Városház. — Főépület 5 sz. szoba) megtartatni Melyre az árverezni szándékozók azzal hivatnak meg, hogy az árverési és bérleti feltételek a hivatalos órak alatt a mérnök számvevői hivatalban megtudhatók. Kívánatra 207„ levonással k's-p, kifizettetik. Első húzás visszavonhatatlanul már január hó 4-én. Megrendeléseket pontosan teljesít: a jóíékonyczélu sorsjáték kezelősége IV. kér., Kossuth Lajos-utcza I. szám. (4-7) Nyomatott b/.ekely Simon könyvnyomdájában Szabadkán.