Kun-Halas, 1898 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1898-05-01 / 18. szám
Május 1. KUN-HALAS. 1898. zofiy még kevésbé érezhető lesz. és a mellett sörre, szivarra is jut. Elvárjuk tehát az ipartest; ü- lettől, hogy a békéltető bízott- s á got mihamarább megfogja alakítani, de elvárjuk a polgármestertől is, hogy az összeféri) e 11 e n s é g i esete к r ő 1 hala d é к t a 1 a n u 1 j e- 1 e n t é s t t e s z e и a képviselőtest ti l e t n о k, illetőié g, h о g y а кö z sé g i törvény 9 1. § -ában n у e r t j о g n á 1 fogv a m e g f о g j a indit a n i a. f e g у e 1 m i v i z s g á- latot. Gains. A fogymnásium ünnepe. A halasi főgymnasium 28-án tartotta meg az ápril 11-ilii ünnepélyt a következő programmal : Beszédet mondott Yass Árpád tanár, szavaltak Biber Dezső VIII. oszt., Petrich György VII. oszt. tanulók, az ifjúsági énekkar Balogh László tanár vezetése alatt két szép hazafias dallal emelte az ünneplők hangulatát. Vass Árpád beszéde igy hangzik: Mélyen tisztelt Tanári kar! Nemes Tanuló ifjúság ! * Nyugatról kelt a nap s áttörte a 300 éves borúlátót, segítségére jött a szabadság szellője. Tudja Isten, hol bujdokolt 800 esztendeig, de most benne lengedezett a tavaszi szélben, űzte, oszlatta a sötét felhőket ... és oly édesen susogott a szívnek oly rég kívánatos dolgokról. Es az emberek úgy figyeltek hangjára: Népjogok, embermóltóság, szabadság — csupa evangélium. Álom éz, vagy való? Ne higyjetek a-csalóka tavaszi szellőnek, trónokat fölforgató orkán volt ez s az összetört trónus darabjai a királyi hullákkal ott úsztak milliók vérében! De mire hozzánk ért, hogy megenyhült!... Lágy simogatására milyen édes az álmodozás — és milyen fényes álmok kelnek! Es milyen tenyészet virul nyomán! Nem, ez a tenyészet nem természetes, vagy legalább is szokatlan, új — ilyet csak a tropikus égalj teremt. Nem. Ne feledjétek, hogy ez a 800 évig ugarnak kónyszeritett föld most összes pihent erejét teremtményeibe, adja ; azért nőttek meg ezek oly csodálatos nagyra, fenségesre, azért oly elütök a megelőző és a mai kortól. Költő, tudós, iró, államférfi, szónok, bős katona mennyi és milyenek 1 A meddő idők melléből te Es jöttek a gyászos, fekete ruhás emberek. Bevonták feketével a szobát, elhozták az örök szunnyadónak siri ágyát, sok viasz-gyertyát gyújtottak az ágy körül, feszületet tettek a benne alvó kezeibe, lábaihoz oda állították a szent Megváltó keresztjét. Es jöttek a rokonok és a résztvevő jó emberek, csendes iinákat-mor- molnak az elköltözött lélek üdvéért. Elhelyezi mindegyik szeretetónek utolsó jelét: a koszorút a siri ágyra. A sok koszorú közt ott tiindök- lik arany betűs szalagjával e feliratú: „Kivetlek egyetlenem. Vigasztal háti an édes anyád.“ Ezt a koszorút, a szerető anyai szív utolsó ajándokát, már nem az anyai kezek helyezték a ravatalra. Az édes anya súlyos betegen, a szomszéd szobában fekszik, százszor és százszor megkísérelte már, hogy azt a pár lépést, mely őt a ravatalon fekvőtől elválasztja, megtegye, de ugyanannyiszor rogyott eszméletlenül vissza.. Oh! mi kin, még csak viszont sem láthatja utoljára. Délután 3 óra. A halottas szobából ájtatos halotti énekek szava hallszik. Ezek a hangok szivébe nyilainak, felocsúdik kábultságából. Most nehány pillanat múlva, ráborítják a koporsó fedelét az ő kincsére, kíméletlen rideg kezek leszegezik, felemelik a koporsót, viszik-yiszik . . . s 6 soha többé látni nem fogja ... Es ő itt maradjon? . . . Nem! Erejének utolsó megfeszítésével felugrik a pamlagról, gyorsan felszakitja az ajtót s szilárd léptekkel felrohan a ravatalra, egy csókot — utolsó csókot nyom a kiszenvedett arczára, nem ! hoztad volna elő őket szabadság szellője, tavaszi fuvallat? És ébredtünk és eszméllünk. Hangokat hallottunk, káprázatos álmokat láttunk. De vájjon a lelkesedés, a remény, a mozgalmak, a színes jövő, a jelszavak mind csak álmok? Es ha azok is — óh ne fosszatok meg egy háromszáz évig zsibbasztó álomban dermedt népet kedves álmaitól! Ez élet. virulat. termés a miénk-e? Béle- mehetünk-ó mint örökünkbe? ügy tudjuk — hiszen firól-fira szállt az emlékezete — hogy voltak nekünk nagy, nemes eleink, a kiknek volt hatalmas,, szabad hazájuk, de 'a mély egyszer csak úgy járt. mint a-mesebeli ország . . . napja nem sütött, holdja nem fénylett csillagjai kialudtak, népe álomba merült. így jártunk mi. Es most, hogy annyi száz év után valaki levette rólunk az átkos varázslatot, nem merünk hinni a szemünknek. A nap újra süt, a hold újra világit, a csillagok ismét ragyognak . . . élet, csodálatos, merész tenyészet mindenhol, ügy elszoktunk mi ettől. Oh ha ez mind a mienk volna, a miénk lehetne! Mikor valaki kedves, szép álomból ébred, úgy elsajnálkozik álma tova tüntón. olyan jó volt. úgy beleélte magát — hogy az ilyen valóra nem válhat! . . . Mikor az utód meglátja apáinak egy jó darab szép földjét, a mely akárhogyan, de már nincs az ő kezén, legfölebb csak sóhajtozhat érte, szolgaként dolgozhatikübenne . . . . milyen jó lenne ilyenkor, ha előállna valaki és megtenné, hogy az álmodó álmai valóságára éb fedne, az ősi birtokért sóhajtó pedig mint szabad ember léphetne tulajdonába! Ez történt t. hallgatóság! 1848. április 11-én.Jílőfermett a hatalom az uralkodó és szólt az álmodozó, reménykedő, solujjtozó néphez ... és szólt az Írással: a ti leányaitok látásokat látnak, álmokat álmodoznak' és a ti fiaitok prófétáinak — a látás valóság, az álom nem álmodozás, a prófétálás teljesül. Mindaz, a mit lel- kesedéslek márczius idusán .pontokba foglalt — meglegyen. Ez uj életre pezsdiilt, csodás tény A szetfi földön, atyai örökötökben, mint szabad polgárok éljetek! Kivánságtokat törvényekké szentesítem, létalapjává teszem hű népemnek, éltető, vérvivő erévé a magyarnak, erejévé nemzetemnek ! T. hallgatóság! ebben áll az ápril 11 -ének fontsssága s a mi ebből következik, abban, hogy midőn később vérszinben kelt a szabadság napja — mi, nem lelkesedés — mámor szülte szavakért, botetjesedhetetlen álmokért, eltulajdonított földért — hahóm szentesitett törvényekért, valóságért, a' tulajdon magunkéért küzdöttünk. Törvényekért, melyekért érdemes volt víni — mert megvoltak — vannak bennök a jó törvények föltételei : az egyéni és nemzeti szabadság, az egyéni és nemzeti boldogulhatás biztosítása. akarja levenni ajakát a halottról, a szentelt viz együtt éri a halott arczát és az övét. Azután vége mindennek. Összeesik .... beviszik szobájába, aléltságában hallja a tompa kopogást, melyet a konorsó leszegezóse okoz, hallja a nehéz, csoszogó lépéseket, melyek eltávolítják az ő szerettet . . . felkelne, kiáltana nekik, hogy . ne vigyék, az az övé, nem engedi, inkább meghal, de ereje nincs hozzá; a kábult álonv ólomként nehezedik rája. Ott nyugszik már az örök békében az ő egyetlene, egy kis kereszt az mindössze, mi tőle láthatólag megmaradt. De az a szerető anyai szív, tudja és érzi, hogy akkor legdrágább a tőle elszakadt, mikor már nincs többé. Pusztává lesz, ha kiirtották belőle a legjobban szeretett s féltékenyen őrzött virágot. Minek tovább a remény annak, a ki nem hisz benne? minek a szeretet annak, kitől tárgyát elrabolták? minek az élet annak, kinek nincs miért, nincs kiért élni ? .... Ott abban a kis temetőben, melyben két nap előtt szólt a temetésre hivó harang, két ■»nap múlva újra megszólalt csilingelve, ............ jött a bánatos anya gyermeke után. Oda fektették gyermeke mellé utolsó kívánságához képest. Most ott nyugosznak egymás mellett, onnan nem választhatja el őket többé semmi ... az anyai szív megtalálta végre nyugalmát: örökre ott van azzal, a kiért kiszenvedett. K. Z. T. hallgatóság! engedje meg, hogy az ápril 1 l-ike úgy is ösmert historikumának fejtegetése helyett, szólhassak pár szót ifjú barátaimhoz. Nemes tanuló ifjúság ! Pártok politikája, elfogult újságok hangzatos ezikke — ne irányítson . . , tenszivedre hallgass. A te jó magyar, fogékony szivedre, mely azt dobogja: nem vész ki egy könnyen a magyar о földről, el nem élte magát, helye, hivatása itten és a népek közt, jövendője sok számos esztendő. Csak szivedre hallgass, mely azt dobogja: lesz még hatalmas, boldog Magyerország, régi fénye feltámad ; mert a mi volt, leszen. Időben, tétben élünk — ám ünnepelj napokat, de ne feledd, hogy aszmék uralkodnak a világon és (Hadainknál nem any- nyira a nap, a mikor jő kérdésbe, mint inkább az, hogy mi, mennyi, és mi módon érvényesül belőlük. A magyarnak megvan a maga eszméje, országának a maga igaza ... ez igazságot haladásában meglehet egy ideig gátolni, bnjdokolhat, mint a hévforrás, a hol nyilast találna, eltöm- hetik, mint a tengerszemet akár honfiak holttestével; erőszak, roszakarat boríthat rá temérdek réteget — de elébb-utúbb kitör és diadalmaskodik. Nemes ifjúság! Lelkesedj márczius 15-én, hiszen lelkesednek kell, de méltányold április 11-ikét is — az egyikkel szeresd nemzetedet, a másikkal tiszteld meg a királyt. Ne felejtsd a tiz szobor ünnepélyén itt hangoztatott történelmi igazság diadalát látni abban is, hogy velünk ünnepel a király. A múltak, az árnyak, a néha még most is hazajáró lelkek daczára velünk kívánja megünnepelni a 48-as függetlenségi eszmék törvénybe foglalását. Szép jövő biztosítéka az, midőn nemzet, király egyet ért, kezet fog. Óh készítsétek elő ti is e szép jövendőt! Az idők hullámzásában svihákság,, slendriánismns, koznto- poilataság s több ilyen divatos betegség alakjában kihányt iszap titeket be ne piszkeijén — ne vessétek meg az idegent, hasonitsátok át belőle a jóravalót, de maradjatok meg a magatok magyar valóságában, egészséges, piros sziliében. Kötelessógteket végezve, bízzátok a többit a magyarok megáldó, igaz Istenére, a ki adja meg, hogy a ti sziveteken, értelmeteken, jellemeteken, mint biztos alapokon nyugodjék a haza. T. hallgatóság! A nap és a szél versengése volt az, mikor a szabadság napjára a Becs felöl fúvó szól újból nagy, sötét félleget hajtott — majdnem két évtizedig alig láttuk sugarait/ Es „oda lett az emberek vetése.“ „Az élet fagyva volt, megdermedett.“ Nem is igen akart kiújulni — hiszen melegség, világosság nélkül nincs élet. De az igazság ura, erős hatalmas Isten, ura a romboló elemeknek, parancsolt szélnek, felhőnek és kitisztult egünk. Es újra élünk és látunk csodát. Ismétlődik a jelenet, mely ötven óve történt. Előáll a hatalom, a most uralkodó, egyenes utóda az akkorinak, a törvényeket szentesitőnek és szól hű magyarjaihoz: Éreztem, érzem a ti ezer éves éltetek fiatalos, forró lüktetését, látom izmaitokat, értelmeteket, ügyessóg- teket, erőtöket. Napotok erejében ragyog, holdatok fénylik, csillagtok tündököl, ébren, munkában vagytok. A ti leányaitok minden álomlátása, fiaitok minden prófétálása teljesül. Birtokában vagytok földeteknek, mely kövér, erőteljes - dús tenyészet rajta. Csak műveljétek, ne féltsétek csapástól, ón őrködöm felett! Megértettük egymást, veletek egy vagyok, hűségtek meghódított, szeretettel adózom nektek. A ti haladástok az ón emelkedésem — az 50 éve törvényekké szentesített 48-as eszmék tegyék nagy- gyá, boldoggá a ti országtokat, az ón országomat; népeteket — népeim büszkeségét; hazátokat — koronám ékességét! így szól és mondja ezt nem kényszerítésből, de maga jószántából. Es a ki igy szól — a király. „Fény nevére, áldás életére,“ Éljen a haza! Éljen a király! A zen elállításról.*) (Folytatás ) A zongorának a mai napig lett ezen óriási elterjedésénél két kérdés merül fel, a melyekre való felelet nem érdek nélküli lehetne. Az első kérdés: Megérdemli-e a zongora valóban azon nagy elterjedést? *) Ezen-czikkre válaszolólag lapunk legutóbbi számában közölt „Levél a „Kun-Halas“ T. szerkesztőjének,“ czimű nyilatkozatra vonatkozólag, a jelen ezikket iró Papp Mihály úr; közleményének befejeztével, a válaszolás jogát magának fentartja. Szerk