Kun-Halas, 1898 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1898-04-03 / 14. szám
Aprilis В. Ennyi győzelem s ennyi siker . s mégis, mégis elveszett a magyar iigy, mondhatja valaki. Igen ám, de a tévedések, az árulás, az idegen hadak beavatkozása tönkre tette minden előnyünket. — Nagyon sok ellensége volt a magyar ügynek, nagyon sok! Egy ilyen tévedés volt a Buda bevétele is. De áll.jon itt a Buda bevételéről szóló ének egész terjedelmében! „Buda bevétele volt ott véve tervbe, Nagyon helytelenül volt az kieszelve. Űzve az osztrákot, mehettünk vén’ Becsbe, S Buda önként jutott volna magyar kézre. Görgei felüzen Budára azonnal, Felszólítva Hentzit takarodjék onnan. De Hentzi felele, nem megyek itt állok, Amig ez a motor, harezban edzett várfok. Görgei nem tagit, hanem hamarjába Ostrom ágyúkért küld Komárom várába, Hentzi meg az alatt bombáztacja Pestet, Szörnyebb képet még a képzelet sem festhet. De már az ostromló ágyúk megérkeztek S derék honvédeink az ostromba kezdtek. A rohamot bomba, bombát roham váltja, Alig látott ilyet Buda hamarjába. Csekélyek a rések, még utána hajrá! Az ég is belékczd, mintha megsokalná, Hogy a magyar ágyúk hiába dörögnek: Sűrű menykő zápor lepi el a földet. Végre hatod napján a szörnyű ostromnak Az ellxatárzó nagy küzdelembe fognak: Létra létra hátán, ember ember ellen, A leomlott kőfal nem álhat már ellen : Fenn már a lobogó... Ki sem lathat szebbet., Mint mikor a várfal honvédektől rengett; A lent álló huszár keservesei! nézi, Mért nem lehet honvéd, csak először éri. Hentzit is elérte méltó büntetése: Egy honvéd golyója halálosan érte'; Alnochot pediglen az tépi darabra, Mivel szétzúzni a lánczhidat akarta. Ezek voltak, amiket szabadságharczunkból elmondani akartam. A többit elhagyom. Ne búsitsön. Nem akarom, hogy sírjon bennünk a lélek a sok szép fényes diadal elősorolása után, azt kívánom, hogy az Úristen tartsa meg ezt a mi sok sok vér árán szerzett szabadságunkat őrökre! — úgy legyen! KÖZGAZDASÁG. A kérődzők mételykor betegsége. Hasznos háziállataink mindegyik neménél nagy számmal fordulnak elő olyan megbetegedések, melyeket vagy a növényi, vagy az állati világba tartozó alsóbb rendű szervezetek, az u. n. növényi, illetőleg állati élősdiek okoznak. Ezek az alsó rendű lények élősdieknek azért neveztetnek, mert egy másik magasabb rendű lény nélkül megélni nem tudnak, hanem utóbbiakban, rendszerint azoknak rovására élős- ködnek. Epen ez okból azon állatok, melyek egyik vagy másik élősdinek mintegy talajul szolgálva, annak megélhetését fenntartják és biztosítják, gazdaállat elnevezést kaptak. ügy a növényi, mint az állati élősdiek körül számtalan okoz állatainknál betegséget, melynek súlyossága (tigg mindig az élősdi fajtól, annak mennyiségétől, a szervezet és egyed ok ellenálló képességétől s egyébb közre játszó körülménytől. Annyi azonban a modern tudományos és tapasztalati észlelések alapján beigazolt tény. hogy az elhullások nagyobb százalékát épen az élősdiek által okozott betegségek idézik elő. Kell tehát, hogy ezen betegségek, illetve a. betegségeket okozó élősdiek körül legalábbb azok legyenek némileg ismeretesek, melyek ugyszólva nálunk mindennaposak s állattenyésztőinknek sok kellemetlenséget és még több kárt okoznak. '■ Ezek között első helyen említendő a mételykor (distomatosis), mely nálunk rendes körülmények közt is előfordul, vizes esztendőkben pedig, kivált a talajvíz emelkedésével előfordulása megtízszereződik. Ezt lehetett tapasztalni nálunk a 96—97-iki nedyes években is, a mennyiben az azelőtt csak KUN-HALAS. itt-ott szórványosan mutatkozó betegség fent említett években igen elterjedt. A mételykor betegséget az u. n. májmétely (distomum hepaticum) é§ a lándzsa alakú métely (distomum lanczolatum) okozza, melyek az állati élősdiek csoportjába tartoznak. Téves a nép között elterjedt azon hit, mintha a mételykórt egy a nedves legelőkön teremni szokott fű féle, az u. n. mételyfű (Lysimachia nummularia) okozná, mert az a métely- kór előidézésében egyáltalán nem szerepel. Tévedésen alapul az a felfogás is, hogy a szarvasmarhák hátbőrében és bőralatti kötőszövetében élősködő légy álcza mótelykórt okoz, mert ez a két betegség úgy előidéző okára, mint székhelyére és lefolyására való tekintettel, annyira áll egymáshoz, mint Makó Jeruzsálemhez. A máj métely (distomum hepaticum), mely kérődzőkben, tehát szarvasmarhák, juhok és kecskékben fordul elő — s csak ritka kivétellel más állatokban — sokkal gyakoribb és súlyosai)!) betegséget okoz, mint a másik, a lándzsa alakú métely. A májmétely l’/a egész 4 centiméter hosszú, 1 egész 1 '/* centiméter széles, lapos, levél alakú féreg, melynek első testrésze jóval szélesebb, mint a hátnlsó, a mely fokozatosan elkeskenyedik. Elől csapszerű nyúlványa van. Színe sárgás-barna. A lándzsa alakú métely sokkal kisebb, 4—8 miliméter hosszú. 1—2’/a miliméter széles. Ennek előbbivel ellentétben első része keskenyebb, hátnlsó része pedig elszélesedő, szintén lapos, sárgás barna színű és lándzsa alakú, miről elnevezését is kapta. Ez az, a mit a köznép sánnételynek nevez s a miről a juhászok azt állítják, hogy minden birkában van és hogy teljesen ártalmatlan. Pedig ezen állítás a valóságnak meg nem felel, mert nincs minden birkában, csak abban, amelyik magát vele megfertőzte s annak daczára, hogy birkában a máj métely női gyakrabban előfordulva enyhébb lefolyása betegséget szokott okozni, gyakran megesik, hogy halálos kimenetellel végződő betegséget is létesít. A mételyek az állatban a máj epeütaiban, az u. n. epeerekben tartózkodnak s a máj által képezett és elválasztott nedvekből táplálkoznak. A máj áltál elválasztott nedvekre a szervezetnek szüksége lévén, az esetben, ha azt a mételyek nagyrószben mintegy fölemésztik, a gazdaállat táplálkozása és egyébb életműködése már ez által is zavart szenved, nem is említve azokat a beteges elváltozásokat, melyeket a mó- telpek jelenlétük állal a máiban okoznak. Az itt kifejlődött s ivaréretté vált métely érett petéit a petetartóból kiürítve azok az éjiével együtt a bélbe kerülnek, s onnan a bélsárral együtt eltávolodva a külvilágba jutnak. Ha már most az igy kijutott peték meleg időjárás mellett nedves talajra kerülnek, 2—4 esetleg 6 hót alatt az élmények kifejlődnek belőle, vagyis kikelnek. A kiszáradás a petéket tönkre teszi ellenben hideg, de nedves időben életképesek maradnak s alkalmas idő beálltával tovább fejlődnek. A petékből kikelt óbrények különösen vízben élénken mozognak pár óráig, azután tönkre mennek. Nem igy azonban akkor, ha kiszaba dulásuk után alkalmuk van apró vizi csigákba bevándorolni, mert az esetben a csigákban tovább fejlődve, formális ivadék-cserén mennek keresztül, mely 4 — 5 hetet vesz igénybe. A csigákban tehát 4—5 hétig tartózkodva, onnan kivándorolnak s rátapadnak fűszálakra, hol betokolják magukat s ez állapotban maradnak mindaddig, inig a juh vagy szarvasmarha legelós alkalmával a fűvel, vagy esetleg már lekaszált szálas takarmánnyal együtt meg nem eszi. Egy másik módja a fertőzésnek az, hogy a takarmánnyal vagy ivóvízzel az ilyen óbré- nyeket_._ tartalmazó csigákat veszik fel az állatok. Az ily módon bejutott fejletlen mételyek aztán a gyomor, vékonybél és epevezetéken keresztül az epeerekbe jutva elérik fejlettségük legmagasabb fokát, tehát ivaróretté lesznek s újra petéket termelnek. A fejlődésnek fent vázolt menetét azért szükséges tudni, hogy az alább leírandó védekezése eljárás köhnyen értelmezhető legyen. A tömeges fertőzés mindig a nyári és őszi hónapokra esik s azóit tapasztaljuk azt, hogy a betegség legtöbbször a tél utolján s tavasz elején mutatkozik, mert a fertőzés és a betegség Halas, 1898. Nyomatott Präger Fereocznól. 1898. első észrevehető tünete között rendszerint 2- -4 hónap szokott elmúlni. Természetesen minél több métely jut a májba, annál súlyosabb s s annál hamarabb észrevehető a kifejlődő betegség, mely abban nyilvánul, hogy több állaton egyszerre táplálkozási zavart veszünk észre. Különösen juhoknál a betegek rohamosan kezdenek soványodni, nyálkahártyájuk elhalványodik, a gyapjú fénytelen, könnyen kihúzható. Később a betegség súlyosbodásával ezen tünetek szembe- ötlőbbek, az állatok étvágytalanok, nem kérőd- zenek, felváltva majd hasmenés, majd szorulásban szenvednek, bágyadtak s a nyájtól elmaradva, könnyen kifáradnak. Ezek után nem sokára a szemhéjak s a bőr alatti kötőszövet vize- nyője, majd liasvizkor sőt általános vizkór jelentkezik, mely végkimerülésig fokozódva egyszersmind a kórképet is bezárja, a mennyiben bekövetkezik a halál. Azokban az esetekben, midőn kevesebb számú métely jiLott a májba, a kórkép sokkal enyhébb betegségre utal, sőt igen kevés métely jelenléte esetén észlelhető tünetek nélkül marad, mig végre a mételyek az epevezeték és bólesa- tornán keresztül a bólsárral együtt eltávolodva tönkre mennek, úgy, hogy a májban általuk okozott kisebb fokú* kóros elváltozások az egészségére kihatással egyáltalán nincsenek. Látható ebből, hogy a mételyek a májból teljes kifejlődésük után bizonyos idő múlva maguktól eltávolodnak s ha újabb fertőzés nem történt, ez által a szervezet teljesen megszabadul tőlük. Legtöbbször azonban az az eset adja elő magát, hogy a bevándorolt sok métely, —■ még mielőtt az eltávolodási időpont bekövetkeznék, — káros hatásával halálos kimeneküli betegséget idéz elő, vagy pedig időközben újabb megfertőz- tetós áll be s igy az állat a mételynek úgyszólván állandó fészkét képezi mindaddig, a mig a betegség következményeiben el nem hull vagy le nem vágatik. A természetes gyógyuláshoz tehát két feltétel szükséges és pedig először csak kevés számú métely jelenléte és másodszor újabb fertőzés megakadályozása, mert akár egyik, akár másik feltétel hiányozzék, az állat, — ha előbb le nem vágják — hosszabb vagy rövidebb idő múlva elhull a mételykor következményeiben. Nem lóvén eddig olyan alkalmas és biztos gyógyszer, mely a mételyeket elűzné és kiküszöbölné a testből, a betegségnek gyógykezelése eredményre nem vezet. E tekintetben mindössze egy módszer ismeretes, nevezetesen a betegeket jól táplálni, jó minőségű tápdús takarmány nyújtásával életerejüket fokozni, mert tudvalevőleg életerős szervezet nem csak ezen, hanem más betegséggel szemben is nagjobb ellenálló képességgel bir, mint a gyenge szervezet. E czélból indokolt ilyen állatoknak mesterséges sózása oly módon, hogy naponkint egy bizonyos mennyiséget (pl. 20—80 gramot) az abrakjukra hintünk, mi által a gyomorsav szaporodását s a jobb emésztést elősegítjük. Sokkal nagyobb fontosságú azonban a betegség elleni helyes védekezés, mely abban áll, hogy a tudvalevőleg mételyfószkeket tartalmazó nedves legelőket s réteket lecsapolás által szárazzá tesszük, vagy ha ez ki nem vihető, azokat kérődző állatainkkal keriiltetjük, a rajta termett szénát pedig vagy lovakkal, vagy egyáltalán nem etetjük. Gondoskodni kell továbbá, hogy a beteg állatok ürülékei s az alomszalma megégettessók, vagy száraz területre kihordva, mélyen elásassók. »Legezólszerübb különben a betegeknek látszó állatokat addig, mig húsuk értékesíthető, levágatni s mételyes máját és beleit vagy száraz helyre mélyen elásni, vagy megégetni, illetve jó apróra megvágva,.erősen átfőzni s úgy kutyának adni, nem pedig nyersen! mint azt nálunk is legtöbb helyen cselekedni szokták, mert ez által a betegség terjedését egyenesen előmozdítják. Egyszóval csak alapos körültekintéssel s a helyes védekezés és a fertőzött tárgyak megsemmisítésének szigorú betartásával lehet ezen veszedelmes betegséggel szemben sikeresen működni s csak ily módon állhatjuk útját a főleg esős években mutatkozni szokott s ebből származó nyájbetegségnek, esetleg egész nyájak elpusztulásának. B. J. Dr. Hermán Ferenc, felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos.
