Kun-Halas, 1898 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1898-04-10 / 15. szám
П. évfolyam. 15. szám. Kun-Halas, 1898. Aprilis 10. H ALAS SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Fő-utcza 1264. Megjeleli minden vasárnap. TÁRSADALMI HETILAP HIRDETÉSEK DIJA: 3 hasábos petit sor előfizetőknek 3 kr. nem előfizetőknek 5 kr. Ivis Hirdetőben 40 kr. bélyegilletékkel. Egyes S7.ám ára 10 kr. Előfizetési ár: egész évre 5 frt, fél évre 2 frt 50 kr., 3 hóra 1 frt 25 kr. Nyilttér: 3 hasábos petit sor 10 kr. ——————--------•--------------------------------------------------—----------------------------:........................ .........—— Resurrexit, sicut dixit. (K. Z.) Feltámadott, miként mondta! Az emberiség isteni megváltója, ki e földön megvezekelt a világ bűneiért, aki földi életének feláldozásával pecsételte meg a bűnös emberekért tett isteni munkáját, e napon feltámadott halottaiból. Az ő dicsőséges feltámadásának emlékét üli kusvét ünnepén a keresztény világ. Őt, a Megváltót, kinek egész élete csak a kiengesztelés szent munkája vala, melyet czélul tűzött ki a bűnös emberiség és az isteni alkotó között létrehozni, bűnös elvakitottemberek, kikért élt, szenvedett, keresztre fesziték. Kilehelte a Golgothán emberi lelkét s harmad napon halottaiból feltámada s felszálla a menyekbe isteni alakjában. A Megváltó feltámadásának szent ünnepén a szeretet és igazság feltámadásának ünnepét üljük, mert ő a szeretet . és igazság eszménye vala. Annyira szerété az embereket, hogy életét áldozá értök, annyira eszménye volt az igazság, hogy kész volt érte meghalni. Megmondá, hogy az igazságot e földön örökre elnyomni nem lehet, zsarnok letiporhatja, de meg nem semmisítheti, a szeretetlenség, kajánság, önzés, a szeretet tiszta érzelmét elhomályosíthatja, de ki nem irthatja, mert a szeretet és igazság örökké fog élni, miként Ő, ki mind e kettőnek legtisztább személyesítő)'e vala! Meg van az írásban, hogy mikor őt a zsarnok latrói keresztre fesziték s kilehelé lelkét, a föld gyászba borult s gyászolt 3 napig, mindaddig, inig az igazság és szeretet halva feküdt. Mázsás köveket tétete szerit sírjára a zsarnok, ki őt megölé s ki botorul azt hívé, hogy igy fel nem támadhat az ál- nok emberek sujtója, az igazak oltalina- zója, hogy kövekkel és latrok őrzésével örökre eltemoté a sötétség ellenét . . . . . . Es harmad napra a mázsás kövek megmozdultak s menyei fény között emelkedők ki sírjából az örökre megholtmik hitt Isten-ember s a megöltnek hitt Igazság és Szeretet fényözön közepette kiszálla sírjából, a zsarnok latrói pedig, kiknek őt megölni volt hivatásuk, ha feltámadna, leborulva itnádák. Resurrexit, sicut dixit! s * * Valami megkapó, isteni van a feltámadás magasztos tényében, melynek ta- núságából a földi halandó vigaszát lelheti sanyargatásai közepette: igazság és szeretetnek meghalni nem lehet, miként nem lehető örökre sötét sírba zárni, ki őket e földön személyesítő. Az emberi lélek isteni szikra, s a lélek halhatatlansága hozza az embert Alkotójához közelebb. Es az a szikra, a lélek, melynek földi salaktól ment nyilvánulásai: az igazság és szeretet, világítani fog mindenkor az emberek között, annak meghalni nem lehet. . . . „Elmegyek, de visszajövök.“ E szavakkal vigasztalá földi életének utolsó estéjén szomorú híveit a Megváltó, kik aggódva kérdők : „Mester! milesz velünk, ha elhagysz?“ „No búsuljatok, ón örökké élek s örökre veletek maradok.“ Ég és föld elmúlnak, de az én szavaim el nem múlnak.“ . . . Itt hagyá nekünk a földön a szeretet és igazság magasztos eszméit, hogy higyjünk benne, kövessük és bízva bízzunk. Az Ó magasztos halála és feltámadása jelképezi az emberi lélek szentháromságát : hit-, remény- és szeretetek Mig a szent példát meg nem adá, tévelygők voltak az emberek, kiknek nem volt hitük s hitetlenségükben önmaguknak akartak gyilkosaivá válni, mikor A „ЕЖ-HAbAS“ TÁECZÁJA. A j u X. — Elbeszélés. Irta: Horváth Szép Katinka. (Folytatás.) * Egy év múlt el. Fekete nejét erdélyi birtokára vitte s azóta ott laknak anyjával együtt. Csendes boldogságukat csak Fekete anyjának betegsége zavarja. Ilonka emlékében fel tel merül még Kálmán képe, de teljes erővel igyekszik kiűzni onnan, hiszen férje az az áldott jó ember — ki úgyszólván imádja őt — megérdemli, hogy szeresse és ragaszkodjék hozzá. — Igazán, szokta volt mondani Ilonka férjének — engem a sors mindenben kárpótolt a miért annyit szenvedtem. Hányszor ábrándoztam a szép, hegyes völgyes Erdélyről, előmbe képzeltem a kéklő hegyeket a zöldülő erdőt és a tova siető patakot s ezek most mind itt vannak előttem, jó férjem van és szerető anyám. De mintha talán a sors ezt is irigyelné tőle, anyósa nemsokára meghalt. Talán végzete volt, hogy mindig kellett valakit gyászolnia. Anyósa halála után még jobban ragaszkodott férjéhez, hiszen csak ő volt férjének egyedüli szeretete tárgya. Hogy legalább társaságban éljenek télre Kolozsvárra mentek be lakni s csak nyáron voltak birtokukon. Egy napon Ilonka lelkendezve ment be férjéhez. — Ne haragudjál édes Miklós, hogy ily későn jövök, — monda Ilonka férjét megölelve, de igen sok dolgom volt. Hat meg ha tudnád kit hoztam magammal. Egy szép fiatal embert. Fe- kete bámulva nézett feleségére. — Bizonyosan örülni fogsz, ha meglátod. ügy sajnálom szegényt. Nagyon beteg volt, most a kórházból hozom. Csak nem engedhetem, hogy oly közeli rokonunk' elhagyottan kórházba feküdjék. Itt fog lenni nálunk, inig egésze» fel nem gyógyul. \Dgy-e édes Miklós megengeded te is? Záray barátoddal találkoztam, az mondott valamit. Én aztán rögtön mentem a kózházi főorvoshoz, aztán kértem, hogy én azt a fiatal embert magammal vihessen), a ki két hónapja, hogy itt van, de már fellábadt. Természetesen hallani sem akart róla, de addig könyörögtem, mig végre engedett. Aztán mentem vele pácienséhez. Azt meg alig tudtam rábeszélni, hogy velem jöjjön, de ő is engedett kérésemnek és el is hoztam magammal. — Édes jó kis feleségem ! — monda Fekete — te mindezt szépen elmondtad, de kit hoztál, arról egy szóval sem teszel említést, ■—• Nézd ! itt jön már. — Andor! ? kiáltott Fekete meglepetve. — Az bizony édes Miklós, a te unokaöcséd. Oh! hogy szerette volna Fekete ott elhal- mozni mindennel azt a kis asszonyt, a ki az ő legtitkosabb óhaját igy teljesiti. Hiszen tudta ő, I hogy öcscse nagy beteg s elhagyottan fekszik a kórházban és sokszor gondolt arra, hogy magukhoz hozatja, de nem akarta Ilonkát ez által kellemetlen eseményekre emlékeztetni. — Elhoztam a bűnöst és most bocsánatodért esedezik. En már megbocsájtottam neki hiszen az ő „jux“-os levelének köszönhetjük boldogságunkat. — Ugy-e édes Miklós nem haragszol reá? Édes bátyám! megbocsájtasz? — Meg ! volt Fekete lakonikns válasza, aztán gyöngéden öleié keblére feleségét, csak aztán nyujtá kezét engesztelésiül öcscsének. A következő tavaszon Andort is magukkal vitték birtokukra. Had heverje ki betegségét egészen. Szegény fiú! Betegebb volt, mint mikor Ilonka a kórházból kihozta. Ilonka szeretetteljes gyöngéd ápolása s mindenre kiterjedő figyelme nagy hatással volt az 6 eltompult lelkületűre. Sokszor mondta, hogy nem bírna megválni tőlük. Hiszen olyan egyforma jók voltak hozzá mindketten. Már közelget az ősz. Fekete egy nagyobb- szerű vadászatot tervezett, melyre a környékből több ismerősét s barátját is meghívta. A tervezett vadászatra számosán jöttek a környékből. Az egész társaságnak olyan derült jó kedve volt, de ezt még fölülmúlta Andoré. Mindnyájan távoztak, csak Andor maradt hátra Ilonkával, ki soha sem szokott az ily féle mulatságban részt venni. — Emlékszel-e? hogy egyszer— régen — mily durva módon közelitettem hozzád. Oh!
