Kun-Halas, 1898 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1898-03-27 / 13. szám
II. évfolyam. 13. szám Kun-Halas, 1898. Márczius 27. KUN-HALAS Megjeleli minden vasár пар. ' Kis Hirdetőben 40 kr. bélyegilletékkel. Egyes szám ára 10 kr. Előfizetési ár: egész évre 5 frt, fél évre 2 írt 50 kr., 8 hóra 1 frt 25 kr. Nyilttér: 3 hasábos petit sor 10 kr. SZERKESZTOSEG ES KIADÓHIVATAL: Eő-utcza 1254. HIRDETÉSEK DIJA: 3 hasábos petit sor előfizetőknek 3 kr. nem előfizetőknek 5 kr. A fekélyek. i. A munkás-törvények ismertetése után szólunk azokról is, a kik a „népbol- dogitóczimet, mint az egyszeri fülfes az oroszlánbőrt — magukra öltve riogatják a társadalmat. Befurakodnak az oroszlánok társaságába, a magyar nép közé, a hova pedig sem egyéniségük, sem .lelkületűk, sem múltúk, sem jelenük, sem jövőjük nem jogosítják. A „népboldogitók“ ellenségei mindennek. ellenségei törvénynek, jogrendnek, a középosztálynak, a munkásoknak. A „népboldogitók“ fekélyek a társadalom testén, a melyek megrontják az egészséges élet folyamatot s fejtetőre állítják a józan gondolkodást. A szocialista agitátorok egymás ellen izgatják a társadalmi osztályokat, a kik pedig még az egyenlőség, testvériség, szabadság korszaka előtt is, annyi szenvedés között is együtt érzett, válvetve dolgozott a közboldogság nagy munkáján. Kietlen lelkűkkel kiirtani törekszenek a magyar nép szivéből a hazát, az Istent, a szeretetek a polgári bizalmat s A „KIJMALAS“ TÁRCZÁJaT A j u x. — Elbeszélés. — Irta: Horváth Szép Katinka. (Folytatás.) Ma már olyan nagy dór volt s még most is oly hideg van, hogy épen nem tanácsos nyári ruhában járni és te úgy látszik, az időjárást semmibe sem veszed. Nem akarlak kedvtelésedben háborgatni, de máskor, ha kijösz, melegebben kell öltözködnöd. Ugy-e megígéred ezt nekem? Hiszen kezeid olyan hidegek, mint a jég. Nos? kórdó Kálmán a leánytól. Mindent megígérek, melegen öltözködöm, de kérlek szépen, bocsásd el kezeimet, a tiédben egészen melegek lettek. Elbocsássam? kórdó Kálmán a leánytól. Természetesen! vagy mit akarsz? Semmit mást, mint megtartani örökre! monda Kálmán és szenvedélyesen csókolta meg a kezében levő kis kezet. Először történt, hogy ily merészségre vetemedett, Ilonka irányában. Szinte megdöbbent e tette után. Először éreztek zavart egymás jelenlétében. Végre Ilonka jött hamarább magához zavarából. Félig komolyan, félig tréfásan, megfenyegette ujjával. No igazán nem hittem, hogy ennyire gyerek vagy, hogy tudsz ilyen dolgokat művelni? sokkal komolyabbnak hittelek. Hát tréfának vagy gyereksógnek tartod szavaimat? a lélek minden nemes institúcióját, hogy hazátlanságának, hitetlenségének tudatában a vad szenvedélyek hatása alatt, megvegyék lelkét-testét s mint a pusztító fekély megfertőzzék egész testét. Beleoltják a nép leikébe a vad gyűlöletét, hazátlanná teszik a magyart istentelenné azt a népet, a mely hazáját és vallását hulló vérével egy ezred éven át megvédte. A szocialista agitátorok e g é z programja szitok és átok s a szenvedélyek felkeltése. Megölni a szabad gondolkodást, a szabadság nevében ; ellenséggé tenni a testvért a testvérrel, a testvériség nevében s az egyenlőség szent nevében nyúzni a szegény napszámost, megfosztani keserves filléreitől, őt magát s ártatlan családját, hogy abból maguk élősködjenek : ez a népboldogitók embertelen c z é 1 j a. A fekélyek. Elgondolkodom, ha vajon annyira romlott-e a magyar nép lelke, hogy irtóznék az őszinte szótól, mint veszett kutya a tiszta víztől. Ha vajon megtévelyitett észszel megmarja-e saját testét, testvérét, a kivel ezer éven át élt és dolgozott s a kinek szive verésében bent volt minden gondolata, vágya, s eszménye. A haza-szeretet, az Isten s a munka! De én bízom e nép sorsában, hogy a mily szenvedéllyel megy mosta „népboldogitók“ után, eljön az idő, hogy ép' oly undorral fog azoktól elfordulni. Be fogja látni a magyar nép azt, hogy az az idegen szedett-vedett népség, a mely szája-tátogása által most munkás vezérnek csapott fel, csak egyszerű ló- piócza és csak a nép vérét szíja, érte nem tesz semmit; henyél és mulatozik. A „népboldogitók“ tartanak durva és piszkos szónoklatokat s midőn a nép fellieczczelve puska-tűz elé rohan, ők hátul elsompolyognak s mint a Luczi- fer, mint a tagadás szelleme, kaján örömmel nézik a lelketlen testvér-harezot. S midőn a rend helyre áll, midőn elcsendesül minden, akkor újra előlépnek és kisérik a népet, mint a hogy kiséri az „Ember tragédiájáéban Ádámot — a tagadás szelleme. És ezen áldatlan munkájukat mindaddig folytatják, inig a munkás leikébe be nem öntik az irigységet, a gyűlöletet, mig elkeseredetté, kétségbeesetté nem teszik. Semmi másnak. Köztünk komoly dologról soha sem lehet szó. Kálmán szótlanul megfordult s már rég kapálózó lovához ment s felülve, gyorsan kivág - tatott az udvarból. * * * — Soha sem hittem, hogy Kálmán ilyen szeszélyes. Köszönés s a mi fő reggeli nélkül ment el. Igaz, hogy egy kissé tegnap kijózanítottam s valószínűleg megharagudott érte. — Szegény asszony, ha tudná, hogy íia mennyire józanodott ki. — Jó hogy elment, legalább mig a te kellemetlen ügyed ott a járásbíróságnál végződik, nem lesz itthon, mert miattad az egész kellemetlen ügy okozóit lekaszabolná. így elsimítjuk az egészet a nélkül, hogy ő megtudná. — - Szegény gyermekem! — mondá Erdős- synó, húgát megcsókolva — mennyit kell e miatt is szenvedned. No de holnap ez is elvégződ ik. * * * Fekete csak a bíróságnál vette észre, hogy egy kicsit izgatott. Minden legcsekélyebb zajra az ajtóra nézett, vájjon mikor jön az ő vádlója. Egész lényében olyan sájátságos valamit érzett, mit nem birt magának megmagyarázni. Egyszerre nyílt az ajtó s belépett rajta egy szép leány alak, egyszerű, de igen csinos fekete ruhában. Arcza az izgatottságtól ki volt pirulva és az előtte álló tiszten, az ő vádlottján hidegen nézett végig. Fekete pedig el volt bűvölve a leány látásától. Hiszen nem ilyennek képzelte ő, hanem egy könnyelmű, festett arczu, nagyvilági hölgynek és ez valóságos ellentéte annak. Szép fekete szemei s arezának az a szenvedő bánatos jellege, mely annyira emlékeztet nagynénjére, olyan megnyerő volt és tiszteletet gerjesztétt maga iránt. — Fekete Miklós! ismeri ön ezt a levelet és öni irta? kérdé a biró és egy leveleta mutatott a fiatal tisztnek. — Ismerem, A válasz erre a levélre tőlem, mely itt van nálam — mondá Fekete, — egy rózsaszínű levélkét adva át a bírónak. A biró a h^ekete által adott levelet a leánynak nyujtá. — Fekete Ilonka! Ismeri-e ennek a levélnek a tartalmát, melyet állítólag kegyed irt? A biró a Fekete által adott levelet a leánynak nyujtá. Ilonka figyelmesen átolvasta. Arcza elhalványult s undorodva dobta el a levelet, azután határozottan válaszolt. — Nem ismerem, néni is ismerhetem, mivel ón soha senkinek sem Írtam levelet, 'pláne olyat, melyre ily Jealázó választ kaptam. — Tehát kegyed tagadja, hogy Fekete Miklós tiszt urnák irt volna levelet? — Igazságot mondok. Egyszerű szegény leány vagyok, de ily aljasságra soha sem vetemedném, hogy valkivei szemben ily követelőleg lépjek fél. Elakarják venni a mi egyedüli kincsemet képezi, becsületemet, jó hírnevemet. — De ismerik egymást? — Nem! volt mindkét részről az általános felelet. A biró fejét csóválta, azután felolvasta mindkét levelet. Fekete válaszánál Ilonka szép szemeiből kicsordult a könny, sírni kezdett.