Kun-Halas, 1898 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1898-01-30 / 5. szám

Január 30. KUN-HALA S. 1898. ségneк is csinálna, azzal — kérjük — ne vá­dolja senki! Vitéz hadseregnek csak az lenne nevezhető, ha oly rendületlenül állna az ellenség előtt, mint a mi férfialak az „álldán“,demi nem akarjuk mulatságaikban zavarnia „teremtés urait“ épen azért arra kérnék t. szerkesztő urat. hogy ismert lelkesedésével karolja fel azt az eszmén­ket, hogy a könyvnyomdától a ref. templomig az egó^z utczáfc gránit, vagy keramit burkolattal fe­déssé he a város. — Mig az azonban elkészül, hogy „szerénytelenség, modern hölgyek“ stb. megjegyzésre érdemessé ne tegyük magunkat: csupán az lenne ártatlan óhajtásunk, hogy csupán csak a száraz, tiszta időben járhatnánk az „áll - dán“, majd ha nagy sár, viz, hó lesz, inkább szi- vessen tapossuk az előbb említett elemeket, csak a férfiak hadd intézhessék el nyugodtan azokat a helyi és országos ügyeket, melyeknek hivatott itélői és magyarázói egyedül az „áHdá“-n álldo­gálták. Több h ö így. Szerkesztői üzenet. Felkérjük mu nka- társainkat, hogy ezen jogos panaszos ügy­ben még e hét folyamán szíveskedjenek beadni hozzánk véleményüket, hogy hatósági beavatko­zással, vagy a nélkül miként lehetne ezen fontos kérdést mielőbb s minél kisebb rázkódással megoldani? A beérkező véleményeket, javasla­tokat közölni fogjuk e lap hasábjain. E szerint: a) a beérkezett 626 szerződéses viszonyból felmerült ingatlan forgalmi érték 506,967 írt. b) J9 végrehajtásból . . 54,448 írt. c) 218 haláleset következtében 656,972 frt. A múlt évi telekkönyvi forgal­mi érték tehát összesen : 1.218387 frt. azaz egymiliokétszáztizennyoiczezer 387 frt.-Mindezen számoknak pedig legjobban örül — a fin á n c z. Dr. Hermán Ferenc, felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos. Hirdetések. Gazdasági gépek. A tavíis/.i idényre ajánlok kitűnő egy vasú vető-gépet, morzsoló-, kézi és Jó-hajtásra berendezett Törvénykezés. A polgári év végeztével minden hivatal, bátóság, sőt magánosok statisztikában a számok megdönthetien sorozatával szoktak beszámolni egy évi működésükről. Hisszük, hogy nem végzünk felesleges mun­kát s olvasóink közül bizonyára sokakat fog ér­dekelni. ha a helybeli járásbíróság múlt évi működéséről az egybeállitott1 statisztika alapján beszámolunk. E szerint: I. a) közpolgári beadvány érkezett 8874. b) a múlt évről elintézetlen maradt . . ■ . .575. II. Telekkönyvi beadvány érkezett 3379. III. a) Bűnügyi beadvány érkezett 3714. b) a múlt évről maradt . 139. IV. a) Elnöki beadvány érkezett 589. b) a múlt évről maradt . 7. V. Fizetési meghagyás érkezett 229. Elintézést nyert összesen: 17506. Ezzel szemben 1896. évben elintéztetett 10349 beadvány, vagyis a múlt évben 7157 be- adványnyal több intéztetett el, mint az előző évben. A mi most már a bírák munkásságát illeti azokról a következő adatok számolnak be: zőket a) Dr. Z i 1 a b elintézett ]. sommás pert 482. 2. hagyaték átadó végzést 230. 3. fizetési meghagyást 207. 4. egyéb polgári beadványt 6502. 5. telekkönyvi ügyet 374. 6. bűnügyi beadványt 176 7. elnöki számot 538. Üssszesen: 8509. b) Dr. Szab é elintézett: 1. sommás pert 75. 2. hagyaték átadó végzést 25. 3. fizetési meghagyást 19. 4-, egyéb polgári beadványt 928. 5. telekkönyvi ügyet 3005. о. vétség és kihágási ügyet 352. <. egyéb bűnügyi beadványt 2962. 8. elnöki számot 51. Összesen: 7417. c) F e j é r elintézett: 1. sommás pert 65. 2. hagyaték átadó végzést 18. 3. fizetési meghagyást X ~ 3. 4. egyéb polgári beadványt, 1126. 5. vétség és kihágási ügyet 17. 6. egyéb bűnügyi beadványt 346. 7. elnöki számot 5. Összesen : 1580, Ezen számok közül kiemeljük a követke­1. sommás per inditatott . 675. j 2. hagyaték átadatott . . 273. 3. vétség, kihágás beérkezett . 423. 4. fenyitő ügyi vizsgálat tartatott^ 146. Még egy érdekes számsorozattal szolgá­lunk, — t. i. a telekkönyvi érték f о r- galommal. ___________________________ daráió-, szecskavágó-, r é p а V á g ó-g é p e к e t, ISacker-rostat, melyeidben állandó nagy raktárt birtok, melyeket olcsó árban, igen kedvező fize­tési feltételek mellett szállítok; -— úgy­szintén kaphatók nálam a cséplőgépekhez szükséges kellékek is. 1 2 3 4 A gazdaközönség nagybecsű párt­fogását kérem és biztosítóin megrendelői­met a pontos és szolid kiszolgálásról. Kun-Halason, Fő-utcza. Kőim Sebestyén, 2—3. vaskereskedö. Ház bérbeadás. Ifj, S z ü r i L á s z 1 ó n é asszony J. ti­zedben házát több évre haszonbél be kiad­ja. Van benne két padlós szoba, kövezett konyha, folyosó, pincze, két fiamra, is­tálló. Tudakozni lehet Soiti Benő férfi­szabó urnái. 193/1898. tkvi szám. Árverési hirdetmény. A halasi hir jbiróság mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy Papp Mariska végrehajta- téuak Cseri Julianna Biró Istvánné végrehajtást szenvedő elleni 400 frt tőkekövetelés és járule­kai iránti végrehajtási ügyében íj halasi кir. járásbíróság területén lévő halasi 377. sz. tjkvben A -f-- alatt foglalt 645. hr. sz. házra az árverést 600 frtban ezennel megállapított kikiáltási ár­ban elrendelte, és hogy a fennebb megjelölt in­gatlan az 1898. évi márczius hó 31-ik napján d. e. 9 órakor a halasi kir. járásbíróságnál megtar­tandó nyilvános árverésen a megállapított ki­kiáltási, áron alól is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingat­lan becsárának 10°/,>-át vagyis 60 frt készpénzben, vagy az 1881 : LX. t. ez. 42. §-ábau jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. a. kelt igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpa­pírban ,a kiküldött kezéhez leteüni, avagy az 1881. LX. t. ez. 170. §-a értelmében a bánat­pénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Halason, 1898. évi január hé 26-án. A kir. jbiróság, mint tkvi hatóság. ________________Dr. Szabó kir. aljbiré. Halas, 1898. Nyomatott Práger Ferencznél. I i I 159/1898. tkvi szám. Árverési hirdetmény. A halasi kir. járásbíróság mint tkvi ható­ság közhírré teszi, hogy Szalai Sándor és neje végrehajtaténak Biró István és neje végrehajtást szenvedő elleni árverési ügyében Bodicsi Imre késedelmes árverési vevő ellen 200 frt tőke sjár. iránti végrehajtási ügyében a kalocsai kir. tör­vényszék (a halasi kir. járásbíróság területén levő Halas város területen fekvő a halasi 1. 377. sz. tjkvben A + 4374. hr. sz. a. 2 hold 324 Q-öl felső rekettyéi utón alóli szőlő és szántéra 618 frt, 2. ugyanazon tjkvben foglalt A + 4375/a hr. sz. a. felső rekettyéi utón alóli 385 Q-öl szőlő és szántóra 68 frt, 3. ugyanazon tjkvben A -f- 10510 —10511/ahr. sz. a. 205 Q-öl nádasra 35 frt, 4. a halasi 607. sz. tjkvben A + 2886. hr. sz. a. 572 j у-öl nagyszigeti kaszáiéra a vhjt. élj. 156. §. alapján 35 frtban ezennel megálla­pított kikiáltási árban az árverést elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlanok az 1898. évi febárur hó 19-ik napján délelőtti 9 órakor a halasi kir. járásbíróságnál megtartandó nyilvá­nos árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingat­lanok becsárának 10 "/„Ap készpénzben, vagy az 1881. LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett árfolyam­mal számított és az 1881. évi-november hó 1-én 3333. szám alatt kelt igazságügyminiszteri ren­delet 8-ik §-ában kijelölt óvadékképes értékpa­pírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t.-cz. 170. §-a értelmében a bánat­pénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről ki­állított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Halason, 1898. évi január hé 14-én. A kir, jbiróság, mint tkvi hatóság. Dr. Szabó, kir. aljbiré. 606/1897. tkvi szám. Árverési hirdetmény. Alulirt kiküldött végrehajtó 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a halasi kir. járásbíróság 1896. évi 3355. és 3511/p. számú végzése következtében Berki Antal halasi ügyvéd által képviselt Juhász Vida Lajos és Gál Antal javára kk. Nagy Czirok József ellen 10 frt és 120 frt s jár. erejéig 1896. évi aug. hó 27-én foganatosított kielégítési végre­hajtás utlán lefoglalt és 540 frt 29 krra becsült Nagy Czirok Józsefnek Halas város árvapénztá­ránál a tartozási főkönyv 285. lapja szerint ke­zelt követelése nyilvános árverésen eladatik. Mely árverésnek a halasi kir. jbiróság 7885/p.l 897. számú végzése folytán 120 és 10 frt tőkekövetelés, ennek 1896. évi július hó 10. nap­jától járó 5 °j„ kamatai és eddig összesen 30 frt 03 krban biróilag már megállapított költségek erejéig Halason* a kir. járásbíróság helyiségében leendő eszközlésére 1898. évi február hó 9. nap­jának délután 2 érája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. § a értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek becsáron alul is el fognak adatni. Kelt Halason, 1898. évi január hó 19-én. f Rabszki Geyza, kir bírósági végrehajtó. Apró hirdetés. Reményünk jövőben. Vigaszt drága soraidban fogok találhat­ni ; leirhatlan szenvedésem; csak viszontlátá­sunk reményében tudok némileg vigasztalódni! írj egyetlen kincsem mielőbb, sokat forron szerető T i ó d n e k. Üdvözlöm kedves férjedet. / /

Next

/
Oldalképek
Tartalom