Kun-Halas, 1898 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1898-08-21 / 34. szám
Augusztus 21. KUN-HALAS. 1898. fontos, hogy arra felhívni a közfigyelmet már ez alkalommal szükségesnek találjuk. Ez a szolnok-félegy- ház-halas-bajai vasút. Ez a trans y, erzális vasút, a mely Szolnokon, Félegyházán áthaladva, Halason át, a tengerrel kötné össze Kelet-Magyarországot és városunkat — bátran mondható — a többek közt ez okból is — a város életerének! Gondoljanak csak vissza, hogy midőn a budapest-zimonyi vasút kiemelte Halas várost az el hagyottságból, a homok-tengerből, mily rohamléptekkel fejlődött e város úgy a közmüvei ő- d é s, mint а к ö z g a z d a s á g terén. Es most gondolják meg, hogy egy oly második vasút, a mely a budapest- zimonyi vonalnak méltó párja lenne, a mely városunkat az ország keleti részével és a magyar tengerrel közvetlen összeköttetésbe hozná, s a mely városunkat csomó-pontjául tenné két oly hatalmas forgalmú vasútnak, mint a milyen a mostani és a tervezett szolnok-félegyház- majsa-halas-baja-fiumei vasútvonal, gondolják meg, hogy mily tömérdek erkölcsi és anyagi előnyöket hozna e város részére ; gondolják meg, mert hiszen okos embernek e felett gondolkozni érdemes és kötelessége. A budapest-zimonyi vonalon évenként milliókat érő gabonatermény, gyümölcs, krumpli, szőllő, bor, baromfi, tojás stb. vitetik ki városunkból. A könnyű, gyors és olcsó szállítási eszköz: a vasút összeköt bennünket a világpiaczczal. Hozzáférhetővé teszi pia- czunkat, általa mindennemű terményeinket könnyen értékesíthetjük. Jövedelmezővé tett oly gazdasági ágakat, a melyekkel ezelőtt csak házi szükségleteinket fedeztük, inig felesleges terményeink elkallódtak, — szemétre mentek. Mig vasutunk nem volt, nem tudtuk a feleslegeset értékesíteni, mert sokba került a tengelyen szállítás, némely termény pedig ki se bírja a hosszadalmas, nehézkes tengelyen való vitelt. Mindenki csak annyit igyekezett termelni, amennyi h á z t a r t á s á- h о z szükséges volt. Tovább nem terjeszkedett. Most azonban eladásra is termel mindenki, minden gazdasági terményünknél nap-nap után látjuk emelkedni a kereskedést. Gondoljanak csak vissza 15 évre. Mikor a krumpli a veremben pusztult el, a gyümölcs a fa alatt rohadt el, a baromfit, a tojást is jobbadán csak a helyi pia- czon lehetett eladni, úgy, a hogy vették, a bort is adták edény kölcsönzésért, szüretelésért, jószóért, mert valamelyes termés esetén se eltenni, se eladni nem tudták. Hogy most minden kapa-vágás nyomán pénz fakad, hogy minden terményünket tisztességes jó áron értékesíteni tudjuk, ennek legfőbb tényezője a vasút. Bátran elmondhatjuk, hogy a budapest-zimonyi vasút e városnak egyik legfőbb élet-ere, a melyen át áramlik be a pénz, a gazdagság, az anyagi boldogulás és a kultúra! így lesz ez a tervezett transversalis vasúttal is! Hatalmas életere lészen e városnak! . . . Ha Ausztriával megszűnik a vámközösség, ha életbe lép a külön vám-terület, tehát ha egyenlő joggal m e g- nyílik előttünk az egész világ p i a c z a, — akkor — akkor szivünk veréséig, kell, hogy jusson a magyar tenger hulláma! És a transversális vasút által к ö z- V etlen összeköttetésbe jutunk a magyar tengerrel s vele az egész világ kereskedelemmel ! Ami gazdasági terményünk most Budapesten át Ausztriába szál- littatik, könnyen meglehet, hogy akkor annak egy jó részét Fiúmén át a nagy világba leszünk kénytelenek szállítani. Ott is megkapjuk értük azt az árt, csak az a fő, hogy minél к ö n n у e b- b e n. gyorsabban és olcsóbban tudjuk oda szállítani! A transversális vasút pedig ép azt teszi lehetővé, hogy a legrövidebb utón, a leggyorsabban és legolcsóbban a tengerpartig vihessük áruinkat! Mondjunk-e még többet, mondjuk-e, ho<^ mindig előre kell tekinteni és nem hátra sandítani! » A villamvilágitás. A tervezett vi Ham világítást egyéb világítási módokkal egybehasonlitva, az előbbinek javára csupán előnyökről beszélhetünk. Mint közvilágítást tekintve, az utezák és terek megvilágításánál nagyobb fényereje, ha- sonlithatlanul egyszerűbb kezelése s még a pet- roleumvilágitásnál is sokkalta csekélyebb veszélyessége folytán, mert teljesen veszélytelennek tekinthető, nemcsak a gyenge, nehézkes kezelésű s teljesen veszélytelennek nem mondható petroleumvilágitással szemben, hanem a jelenleg közvilágításra általánosan alkalmazott gázvi- lágitással szemben is elsőség illeti. Hasonló előnyök ajánlják a villám világítást a magán-használatban is, melynél főleg a rendkívül kényelmes, absolut veszélytelen és a takarékosságot a legnagyobb fokig lehetővé tevő kezelés minden más világítási mód versenyét csaknem teljesen kizárja. A ki ismeri e világítási mód csaknem fényűző s aránylag csekély költségbe kerülő kényelmeit, annak tisztaságát s veszélytelenségét a kezelés körűi, a modern villam világítási berendezések minden igényt kielégítő tökéletességét, mindenkor első sorba helyezendi azt az összes világítási módok közt. S ezen elsőséget minden tekintetben meg is érdemli, mert a fent elősorolt előnyökkel sem a sok utánjárást, aprólékos bibelődést igénylő, gyenge petróleumvilágitás, sem az erős, de számos veszélylyel járó gázvilágitási módok nem bírnak. E tökéletességeit a villamvilágitásnak annak egyetlen ellenzője sem tagadhatván, ellenzésük egyedüli érvéül ezen világítási mód drágaságát hozzák fel. Ezen érvvel szemben — azt hisszük — elégséges hivatkoznunk azon körülményre, hogy ezen állítólag „drága“ világítási mód napról-napra tért hódit minden más világítási móddal szemben s az egyedül versenyképes gázvilágitást is — hol ilyen bevezetve van — csupán a már korábban biztosított kizárólagosság vagy e kizárólagosság megváltásáért kikötött nagy anyagi áldozatok képesítik az ellenállásra s a verseny felvételére. De ily körülmények közt is hazánkban a fő- és székvároson kívül a millenium évéig 27 város és községben találunk villamvilágitást, s több helyen a már létezett gázvilágitásnak tetemes anyagi áldozatok árán történt átalakításával, mely körülmény kétségtelen bÍ7onyitókot képez arra nézve, hogy látszólagos drágasága mellett is, a közönség igényeinek tökéletesebb kielégítése által a fogyasztóknak jelentékeny előnyöket biztosit a gázvilá- gitás felett is, mely előnyökkel szemben a reá fordított több kiadás teljesen indokolt anyagi áldozatnak tekintendő. magyarul szólítanak meg s beszélnek azzal a folyékony magyarsággal, mint itthon akárcsak Patyolat a hora canonica előtt. S mikor az ember megkérdi tőlük csodálkozva, hogy ők is Magyarok, dicsekedve említik fel, hogy ki bácskai, ki kunsági, ki jászsági s hogy ők ott sem felejtik el hazájukat. Mikor a kutakra siető török és bosnyák lányokat egyszer-másszor tapasztalat szerzés okából szemlélgettük, bizony sűrűn kihallatszott a zsivajból egyik-másik csintalan magyar Jutka, vagy Julcsának édes hazai hangokat pengető éneke, mint akár csak a helybeli Kálvin téri köhögés kutnál, mely előbb százat köhög s csak azután indit. A magyarságnak e részen való gyors terjedése, mindenesetre figyelemre méltó jelenség a hagyományos „extra Hungáriám non est vita“ mondással szemben s az a jólét, melyet a kiköltözött, magyarok mindnyájánál oly örömmel tapasztalhatni, bizonyítja a magyar faj életképességét még idegenek között is. A Sarajevot minden oldalról körül övező hegyek tetejéről szemlélve, impozáns külső képet ad ez a hosszan elnyúló város, kivált este, a villamos ivlámpák vakító fényénél. Az esti fényben a város közepén végig rohanó Miljacka csillogó fodraival, azok a 8—4 emeletes paloták, melyek felülről nézve arasznyiaknak látszanak, az a közel 60 moschó torony kupola, mely elterülni látszik a házak felett, a hegyoldalakban elszórt turbán formára faragott sírkövekkel megrakott török temetők, melyek pazar zöld pázsitjában ezrével tündökölnek a fényes szentjános bogarak s kígyóznak végig a hegyi csermelyek, köztük a város bevételénél elesett katonák síremlékei felett emelkedő fénylő aranykeresztek, igazán örökre felejthetlen, megkapó benyomást tesznek a szemlélőre. A török síremlékek közt különösen egynek van megható története. A törököktől elvett s most a mi ezredünk által lakott nagykaszárnya tőszomszédságában van ez az alacsony földszintes, 7 ablakkal ellátott sírhely, melynek előró- szén sok évszázad óta folyton egy örök mécs pislog. A hót ablak mindegyikével szemben egy- egy, összesen hét zöld fakoporsó fekszik, előré- szén turbánnal díszítve. Ez a hét koporsó hét ártatlan török férfi testvér holttetemeit rejti, kiket évszázadokkal ezelőtt, az akkor uralkodott török szultán, azon gyanúra, hogy hadi kincstárát megrabolták, lefejeztetett. Később kiderült ártatlanságuk s hogy a sultán az ártatlanul leöltek emlékét kiengesztelje, díszes temetést rendezett számukra s ott azon a helyen, hol eltemettetó őket, templomot emeltetett s elrendelte, hogy örökidőkig mécs égjen templomjuk előtt. E szép síremléket az occupatio is kegyelettel meghagyta s jelenleg is a mohamedán lakosság búcsú járó s ima helye, mely előtt az ut- czán, naponként látni, imádkozó, térdelő alakokat. Sokat tudnék még Írni a szerzett többó- kevésbbó kedves emlékekről, tudnék szólni a kép sötét oldaláról is, de azoknak e lapok irányánál fogva, e helyütt helye nem lévén, másrészről pedig amúgy sem akarván a t. olvasók szives figyelmét továbbra is igénybe venni, befejezem soraimat s köszönöm azoknak szives figyelmét, kik szerény leírásomat érdemesítették az elolvasásra.
