Halas és Kis-Kőrös, 1897. január-augusztus (2. évfolyam, 1-35. szám)

1897-01-10 / 2. szám

Társadalmi hetilap. — Megjelenik minden vasárnap délben.

Előfizetési ár:

Egész évre

.................................8 kor.

Félévre

......................................4 „

3 hóra

......................................2 „

Egyes szám ára 20 fillér.

Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos:

DÉKÁNI ÁRPÁD.

Társszerkesztő: SAFÁRY GYULA. Szerkesztőség és kiadó hivatal HALASOK, Nádor utca, Babó-féle házban.

j' ” HIRDETÉSI DIJAK:

E Három hasábos peti>-“.orért . 8 kr.

E Kincstári illeték inm..en hirrletés után 3U kr

E Hivatalos hirdetések díja 1 —100 szóig, kincs E tári illetékkel együtt 1 írt 37 kr.

E 100 szón felül minden szó 1 krral számíttató к

Ezer év után.

Mint tündérálom, múlt el a magasztos ünnep, melylyel a magyar nemzet ezer év küzdelmét, fényes dicsőségét megkoszorúzta.

Napsugaras napok, teli ragyogással, igazi örömmel, nemes lángolással. Gyönyörű ünnep volt s méltó ezeréves múltúnk dicső emlékéhez.

Ezerév nagy idő egy nemzet életében. Hány és hány nemzet lépett fel a történelemben s lünt el rövid pár század alatt, az örök semmiségben ? ! A magyar nemzet megállóit a vészben, felfogta a rája zuduiő csapásokat s méltónak mutatta magát, bogy fenmaradjon Európa müveit államai között. Szembeszállt viharral, vészszel s bár az erős csapások alatt sokszor vérnyomok keletkeztek, igaz bonszerelme megmentette a válságos napokban is. Mert nem volt nemzet eddig, melynél szenrebb lett volna a haza neve, a haza nagysága, mint a inaA Hásongárban. *)

Járok útvesztőm hús kertrengetegnek,

Édes pihenőre lombok integetnek.

Mint madár a fészkén, úgy megbúnak benne, Rejtőkén törődött lelkök megpihenve.

Város zaja, pora föl nem száll idáig.

A pünkösdi rózsa bontja ki virágit. Jázmin, fürtös akác illatárját ontja, Nászdalát a rigó boldogan dalolja.

Odúban nyaktekercs noszelget reája, Szintúgy haragszik a nyugtalan sármányra, Halkan belé vegyül vadgalamb búgása, Mintha nem intetten búgna csak álmába,

Kéjtől liheg fűszál, virág, bokor lombja, Lélekzetét még a szellő is elfojtja. Messzire hallatszik szivem dobogása,

Erre az igéző, édes boldogságra.

Oh, de meg emlékszik maga szerelmirül . . Éltemre valami nagy átok nehezül!

Meg van átkozva mind, a kit én szeretek,

*) Kolo tvár egyik kertes külvárosa.

gyárnál. Nem volt nemzet, mely bensőbb odaadással, -elszántabb szilárdsággal, törhetetlenebb hűséggel ragaszkodott volna hazájához. A magyarba a hazaszeretetei a természet oltoba; bölcsőjétől fogva minden érzése egy célra lángolt, hogy minden tehetsége, minden tevékenysége a hazáé legyen és szent legyen előtte a haza gondolata.

Mily fényes, mily gazdag múlt, menynyire sivár, sötét jelen! A régi fény ragyogó szövésekénél nem vettük észre az ijesziő homályt, mely а társadalom minden rejtőkében lassan- lassan elterjedt, ideális szivünk tiszta lelkesedése között nem láttuk a jog és szabadság tiprás lépten-nyomon mutatkozó szomorú tüneteit.

Az ünnep el múlt, uj ezerévbe léptünk. S elfog bennünket az aggodalom, gondos szivünk bizonytalan szorongással néz a kétes jövő elé. Látjuk a rideg valót s az elénk táruló kép megdobbanja szivünket, megakasztja agyunk rendes gondolatmenetét. ldejutottunké [Ezeréves múltúnk szelleme megtagadtatik, nemzeti hagyományaink meghamisittatnak, a magyar jellem megmételyeztetek. A' legdurvább realizmus bérenchada lepi el a sajtót, a közélet polcait és tereit valóságos düh fogta el az embereket lerántani mindent a mi ideális, a mi az állati életen felül és kívül van. A tömeg a római nép mintájára kenyérért és látványosságért zajong. Demokratáknak valljuk magunkat s rendjelekért csúszunk-mászunk. Hirdetjük a tudást s talán nagyobb felületesség sohasem dívott. A társadalom alapjaiban van megtámadva. A törvény nem nyújt biztosítékot, nem parancsol tiszteletet. A hol pedig a törvény ereje a lelkeket át nem hatja, ott. az erkölcsök is hanyatlanak, az egyetértés felbomlik, a hírvágy kerekedik felül. S ki nem látja a pénz, a gazdagság megdöbbentő hatalmát? A gazdagság minden és a hűség, becsület, szabad

Meg van átkozva mind, a ki engem szeret.

Én rá is csak búbajt, csak szenvedést hozok, Mindent szétkuszálok, mint egy tébolydott. Boldogságáért van minden érverésem,

S csak a gyötrelmeket növelem, tetézem.

Nagyot vétkezhettem ellened, Istenem, Hogy meg nem könyörülsz nyomorult telkeimen,

Hogy bár pillanatra sujtoló kezedet Bölcsőtől a sírig soha le nem veszed !

Versényi György.

Boldogtalan.

A „Halas és Kis-Körös“ eredeti tárolja,

A város egyik nagyobb vendéglőjében, busán lehorgasztott fejjel ül egy ifjú lányka halvány arcán a szenvedés lenyomata fekszik, bánatos szeméből köny pereg. Olyan mint egy letört virág, mint egy szenvedő isten asszony.

Lelke a múlt idők emlékein borong.

Maga előtt látja kedvesének deli alakját, a mint a mezők vadvirágaiból font koszorút, reszkető kézzel tűzi fel boldog arája alabástrom homlokára.

Ez a boldog ara ő volt. Őt szerette az i a deli ifjú lelke egész hevével, szive min- I den dobbanásával.

Oly boldogok voltak. Együtt a csak 1 egymásnak éltek, mint a zöld bokorban ; turbékoló gerle pár.

Szerelmök tiszta egén nem látszott ‘ vésztjosló felleg, csupán miliő meg miliő í csillag, mind meg annyi beteljesült titkos vágyak és remények.

De ez a boldogság rövid életű volt.

Úgy járt Ő is, mint a vésztől szabadult hajós, kinek hajója villám által sujtátik hazája partinál.

Alig örült, alig remélt, már is a fájó csalódás karjaitól tépetett össze.

Hideg téli nap volt. Az elhagyott utcákon végig sivitott a dermesztő szél a hulló hópelyheket oda csapkodva annak a két mogorva embernek fagyos arcába, a kik Valiikon hoztak valamit köpönyeggel letakarva.

Ez a valami Várkonyi Béla volt az ő vőlegénye. Átlőtt szívvel mosolygó ajakkal. Menyasszonyának képe jelent meg haldokló lelke előtt, az csalta mosolyra hidegülő ajkát. Legjobb barátja lőtte agyon vadászaton véletlenül dúvad helyett.

Ö nem tudta, nem is sejtette, hogy mi történt elhalgátták előtte.