Halas és Kis-Kőrös, 1897. január-augusztus (2. évfolyam, 1-35. szám)
1897-04-11 / 15. szám
II évfolyam. !5 szám. 1897. vasárnap, április 11. ■я Társadalmi hetilap. — Megjelenik minden vasárnap délban Előfizetési ár: Eg«** évre............................................8 Félérre ......................................4 3 hói* ......................................2 Egye* *zám ára 20 fillér. kor. Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: DÉKÁNI ÁRPÁD. Társszerkesztó: SAFÁRY GYULA. Szerkesztőség és kiadó hivatal HALASON, . Nádor utca, Babó-féle házban.. HIRDETÉSI DIJAK: Három hasábos petit «őrért . 8 kr. Kincstári illeték uiihuen hirdetés után SO kr Hivatalos hirdetések díja 1 —100 sióig, kincs tári illetékkel együtt, 1 írt 37 kr. 100 ezón felül minden ezó 1 krral számittatik Századvégi mania. Rohamosan hanyatló századunk vége lázas munkával igyekszik előbbre tolni a haladás nagy és terhes kocsiját. A nemzetek, népek, országok, családok egyenek mindnyája csaknem kimerülésig küzd, kapkod részben lét- fentartágáért, részben hatalmának megőrzéséért. Nem csoda, ha e századvégi zűrzavarban oly gombamódra növő ferdeségek teremnek, a melyek legtöbbször a kor haladását akadályozzák, sőt azt igen gyakran vissza is vetik. Áldásos iirézményeket látunk keletkezni, melyek mindenfelé jólétet, boldogulást hintenek ; ezerekuek adnak kenyeret, ezerekre hintik a haladás, felvilágosultság boldogító fényét Az éltető nap mellett föltűnik a csalóka délibáb káprázatos fényével, szaladunk utána, fáradunk, oázt sejtünk ott, éltető vizet, pedig az e- gész csak káprázat, fájó csalódás. Áldásos [intézmények mellett ott látjuk a délibábot, dobszóval, reklámmal, pompás plakátokkal, hangzatos nevekkel bárói grófi s más koronákkal címerekkel kápráztatják a balga hívőket s mit nyújtanak mint káros csalódást. Egyletek, társulatok, részvény- társaságok, klubbolt, intézetek ütik föl fejüket, részben, hogy : kizsákmányolják a jóhiszemüek zsebeit, részben, hogy : egyes nagyra (örök, gyors meggazdagodásra áhítozó stréberek saját hasznukért ezereket föláldoznak. Vándor apostolok árasztják el az országot, fiimmak, müveitek s a szóból, argumentumból ki nem fogyók. Ilyen, olyan előnyökkel, haszonnal kecsegtet, Okmányokat mutat, melyek e’őkelö hivatalnokok által vannak a- láirva, pecsételve s a végcélja mindezeknek, hogy : kihúzza zsebünkből az utolsó fillért. Részvény társaságban, egyletben utazik a másik, felolvasásokat tart, állandó silitje, kísérete van, leereszkedő, kegyes elfogadja negédes mosoly- lyal köszönésed s mind ezt miért ? azért hogy : bukott, ingó címerének alapját egy vezérigazgatói címmel s saját zsebünkből kicsikart forintjainkból összerakott miniszteri fizetéssel kireperálja. És mi ruhanunk bele a molocli- ba itt is csikarnak ott is, szerit számát nem tudjuk a részvénytársaságoknak, egyleteknek, szövetkezeteknek melyeknek tagjai vagyunk s ha pontos számadásokat vezetünk az ösz- szesből alig van annyi basznunk, hogy a papírnak ára a mit levelezésekre fölhasználtunk megtérüljön. Annyira el vagyunk árasztva ilynemű dolgokkal, annyira mániává vált hódolni e századvégi divatnak az egyletekbe, társaságokba etbe lépésnek, hogy elvakulva alig látjuk meg a következményeket, a keserves reakciót, midőn a bizalom helyét a bizalmatlanság váltja föl, a mit első sorban mi bánunk meg s másodsorban azon jó és hasznos intézmények a T A II G A. Lolának. Fehér kezednek érzem illatát még, Mit csókba’ szívott ajkam róla fel. A szó is él még, kisér mint az árnyék: „Szeretlek szivem szent érzelmivel.“ . . . Emlékezem a holdas éjszakákra, Mikor még üdvről, kéjről álmodánk . . . Es álmainknak kínos volt az ára: — Ah, mért is olyan dús a képzelet! — Az üdv, a boldogság rég elveszett. * Az üdv? A boldogság? Nem, nem veszett el, Osak álmaink foszlottak szerteszét. Ellenkezésbe jöttél teu sziveddel S eladtad fényért, pénzért, — életért! . . . Emlékszel még a holdas éjjelekre ? — Ki h'itto volna ? ! — mondanák sokan . . . E11 nem. Áldását ajkam hadd rebegje : Még most is szebb vagy s tisztább mint azok, Kik téged rútnak s rossznak mondanak! * Sápadt arcodra „szégyen folt“ van Írva, — Ah, minden más most, minden változott! Mosolyod eltűnt, el ... s zokogva, sírva Tengvöngesóged s sorsod átkozod. Szemedből eltűnt minden, a mi égi, A lángja olyan tétován lobog. Csak szép hajad sötétje még a régi, Fejed fölött úgy leng, oly szomorú, Mint a halott fején a koszorú . . . * Ah, tárd azért ki két karod felém, te Züllésbe űzött, megtagadt leány! Szemednek megmaradt szépsége, fénye S ajkadnak méze hadd hulljon reám. Szenteskedőknek átkos gúnykacajja Csak hadd zúdoljon őrülten felénk . . . A lelkünk ez üvöltést meg se hallja: Sorsod dacára éled, érezem Bennem a régi, forró szerelem. * Sarudat oldd le s éjhajad patakja Hadd öntse árját arcainkra le . . . Szabad legyen a bún, lelkünk akarja, Hogy csókba, kéjbe ö’.dössttk bele. Miénk ezernyi üdve most az éjnek, Ne féljünk istent, mennyet és halált, A csillagok is halld csak, mit mesélnek: Egy percnyi biztos üdv itt többet ér A mennynek minden képzelt üdvinél! * Ah, jer, oly édes minden ami vétek, Ne szőjünk gyermekálmokat tovább. Szabad szerelmi frigy kössön le téged Hozzám, — ez szentebb, mint a cifraság. ... S ha majd súg-búg a csőeselék seregje: Két részeg istenként kacagjuk azt S habzó bort töltünk sóvár serlegekbe . . . Evan! A biztos kéj itt többet ér A mennynek minden képzelt üdvinél! Keményfi Bandi bátyám barátai. A „Halas é« К s-Kör s“ részére iita : Cipra. Vasárnap délután kis szobámban ültem, könyv volt kezemben s annak olvasásában egészen elmélyedtem, midőn egyszerre csak hangos beszélgetés hangja ütötte meg füleimet. Letéve a könyvet fölkeltem helyemről s a szomszéd szobának, — mely
