Halas és Kis-Kőrös, 1896 (1. évfolyam, 1-35. szám)
1896-05-10 / 2. szám
I. évfolyam. 2' szám. 1896. vasárnap, május 10. TABS AD ALMI HETI LAP.-Előfizetési ár: Egész évre ......................................8 kor. Félévre ........................................... . 4 » 3 hóra.................................................2 » Egyes szám ára : 20 fillér. _______ Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: ZDéüsáxii -Á-rpád.. T átszerkesztő :Safáry Gyula. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadó hivatal: ,-л. Hal а в on, Nádor utca Babó-féle ш házban. Boruljunk le. Elérkezett a várva várt nap. Elérkezett az a nap, midőn az örök Isten előtt leborulva hálát adunk azon végtelen kegyért, melyben a magyar nemzetet részesítette. О volt az, a magyarok Istene, ki a csekély számú csapatot bolyongó utján vezette a Volgán át, keresztül a sivatagokon, keresztül az őserdőkkel borított Kárpátokon. О volt az, a ki Munkácsnál rámutatva a nagy Tisza Duna közti síkságra igy szólt: >Ez ai tietek, nektek adom.« О volt az a kinek ihlete István király lelkét megszállta, megmutatva néki a kereszt jelvényét. О volt a ki szent Lászlót, Kálmánt, Nagy Lajost, Mátyást teremtett nekünk, kik alatt hatalmas, nagy volt az ország. О volt a ki felséges uralkodónkat, I. Ferencz József királyt trónra emelte, kinek bölcs uralkodása a legszebb jövőt enged mén у leni. És ő volt a ki a tatárjárás után Béla királynak erőt adott, hogy az országot uijá teremtse. О volt a ki egy Hunyadit küldött nekünk, hogy a török foglalási tejveit megdöntse. О volt a ki ezer balviszály közt nem hagyta el kisded népét, még akkor sem midőn oka volt rá, midőn testvér testvér ellen fordult. О volt az. a ki összetartást adott a nemzetnek, midőn külellenségek óriási tömege rázúdult az országra, hogy azt szét marcangolja, szét morzsolja. О voit az a ki angyalt küldött az égből ; angyalt, milyenhez hasonló földön még nem járt, angyalt kinek lábnyomát csókkal illeti a magyar, angyalt kinek neve áldott, áldottabb az áldottnál, mert egész nemzet áldása kiséri. Angyalt küldött nekünk, ki nagn királyunk szivét a nemzetéhez csatolta. Es most együtt dobog az egymásért, nemzeté a királyáért, királyé a nemzetéért. A magyarok Istenének adjunk hálát, olyan alázatossággal, a milyennel azt megérdemli. Ezer éve őrködik fölöttünk, ezer éve vezet bennünket az ő felséges bölcsességével. Leborulva kérjük vezesse választott népét tovább is, a történelem mezején. Leborulva kérjük tartsa meg hazánkat, Leborulva kérjük tarta meg soká felséges uralkodónkat I-ső Ferenc Józsefet, a magyarok apostoli királyát. Boruljunk le és kérjük a bölcs Mindenhatót, tartsa meg soká felséges királynénkat, oszlatson bút, bánatot homlokáról. Imádkozzunk bánatos angyalunkért, védangyalunkért, magyarok királynéjáért, Erzsébetért. Korda Imre tanár beszéde a fögymn. ünnepén. Tisztelt közönség ! A történettudomány megállapítása szerint a f. 1896. év az ezredik esztendő azon idő óta, hogy a magyar nemzet e mostani hazájában megtelepedett. Nemzetünk e nagyszerű évforduló megünneplésére ünnepeket rendez ez idén országszerte, s a nemzeti közöröm e zajában részt vesznek azon intézetek is, melyek a tudományok elemei mellett hazaszeretetre, a nemzeti eszmében való T © «Ha« Miért ádessbb аз Eszti esőkja ? — A »Korunk« eredeti tárcája. — (Folytatás.) Két térdén két leány, az. egyik az a förtelmes, a kiről azt sem lehet tudni, kicsoda micsoda ; a másik pedig az, a ki a nyáron urak előtt járta a róka táncot. És a szemtelenek úgy isznak, mint valami üres hordók. Aztán átöleli őket, magához szorítja . . . nem, nem . . . többet nem nézheti. . . Idegesen elhagyja az ablakot, gyorsan el ha'ad a város felé. A bálból jövő menők meg lökdösik . . . ő csak megy tovább . . ■ A rendőrség épületénél a sarkon, meg áll, gondolkozik . .. mintha menne is nem is. Jaj ! jön a csámpás jegyző, megismeri fehér kalapjáról s járásáról ... — Hova siet lelkeöm! . . . Meg áijon csak!. .. hájjá !. . nézze csak . . . izé ! Dehogy halija, dehogy hallja, annál na gyobb a baja, csak siet tovább, görcsösen szorítva kis kezeiben a dorongot. A Sámi boltjánál fölfelé kerül, a bazár előtt elhalad. Be jó, hogy sötét este van. Ott ni, a mészárszék be vau csukva, előtte mindig sokan állanak, legények, emberek, lányok is, most senki, senki Megkerüli a városházát, meg a vendéglőt, gyorsan megy, csaknem szalad azon az utón vissza a melyen jött. észre tértünk, akkor már késő volt, nagyon késő; azok az átkozottak elvettek mindent, mindent . . . Százszor ezerszer is mondtam, hogy én csak javad akarom, boldognak akarlak látni, ezért áldozom föl múltúnkat, ősi nevünket. Aztán látod én se szerettem boldogult atyádat, mégis hozzá mentem, pedig sokkal több okom lett volna hozzá nem [menni, mint neked. Atyád félkarjára nyo- í morék volt: különös, hirtelen természetű I ember és némelykor olyan dolgokat tett, 1 a melyek teljesen megmagyarázhatatlauok voltak. — Ép azért — mert nem szerették : egymást, volt oly szerencsétlen házaséletük. — Hallgass, neked ahhoz semmi kö- j zöd, mi hogy éltünk Ha egymásközt sok kellemetlensegünk is volt, de egész életünket a te boldogitásodra szenteltük . . . — De ha én nem szeretem ! kiáltott közbe a lány. —• Elég ! . . . Meguntam a sok feleselést. Minden úgy fog történni a mint én akarom. Vagy talán azt akarod, hogy az utcára kerüljünk, kolduljunk, vagy élösköd- jünk a többi rokonok nyakán ? . . . Nem, ez nem fog megtörténni, arra esküszöm! Inkább meghalok, inkább csúfosan elpusztulok, mint azoknak gúnyos, lealázó nevetését lássam és halljam. Ide figyelj! Holnap az esküvő meglesz. Ez akaratom és ez végszavam. A grófné elment. Leánya magára maradt. A nagy nyitott ablakon ragyogó napsugár özön ött a szobába, megaranyozva minden porszemet. Sarolta grófnő ott ült egy nagy tükörrel szemközt. A tükörben egész alakját Már ott van a régi gőzmalomnál már < ; ott van Csapiék előtt, még csak Pányvás I ! Nagy Ferkóék háza van hátra ... r Istenem de jó, hogy otthon van. I A kilincsre akarja tenni kezét, de meg- £ ; akad valamibe . , igaz ! a bot; egészen < ! megfeledkezett róla . . . I c Hirtelen, indulatosan arra fordul a | c I merről jött s mérgesen dobta el a botot jr j azon irányban, a melyben a nagykorcsma |1 feküdt, épen olyan formán, mintha agyon e ütni, megsemmisíteni akart volna valamit. a Agyon is ütötte, azt a valamit, a régi v szerelmet egészen tökéletesen, nem maradt belőle egy csipetnyi sem, ennyi sem ni,. . . ; e elaludt, elenyészett örökre. Pali is haza vetődött és úgy tettszett, i hogy a vacsorája jobban izük és az a va- £ csora utáni csók is más izti, más zamatu volna, mint az eddigiek. ^ Hái’ Istennek, hogy úgy van. e ÜST áss éj. a u Együtt ültek ketten a szobában. Az ji anya és leánya. e Heves jelenetnek kellett lenni kettőjök Ii között, mert a csend, mely némaságával be- ti töltötte a társalgó szoba minden zugát, ki- t< nos, mondhatni nyomasztó volt. Nehány percnyi kínos hallgatás után a grófné iöiállott, és lánya felé sem tekintve kifelé indult. Útközben megáliott s igy szóit r; lányához: st — Minek erőszakoskodni itt, hisz tu- n dód jó1, hogy semmink sincs, hogy éhezünk, hogy elver, ük mindenünket, mikor pedig к
