Kun-Halas, 1891 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1891-03-08 / 10. szám

Márczius 8.

KUN-HALAS.

1891

fedezi, az egyháznak pedig építésre fordítható tőkéje alig van. Itt kezdődik aztán az áldozatkészség feladata.

Vár ez a feladat az egész lakosságra. Hogy milyen alakban, milyen utakon teljesítse a nép minden rétege — élén az intelligencziával — ez erkölcsi kötelességét: arról még lehet alkalom beszélnünk ; hisz sok alakban nyilatkozhatik meg az áldozatkészség — ha van. Most csak arra akartunk rámutatni, hogy lennie kell, mert alig volt még rá szebb és méltóbb alkalma közönségünknek.

Mindenekfölött azonban a városra hárul nemes kötelesség. (Itt már a várost mint vagyonok alanyát értjük ; hisz mint ilyen állott szemben az egyházzal.) A városi tanács a múlt őszszel többek között ezeket irta az egyháztanácsnak: „ . . . város és egyház a köztekintetekből fenforgó érdekközösségnél fogva egymással szemben a méltányossági álláspontra kell hogy helyezkedjenek, s mindenkor egymást kölcsönösen támogatva, akkor, midőn az minden jogsérelem nélkül eszközölhető, egymás javára engedmény, sőt áldozatra is készen kell hogy legyenek“ . . . Aláirjuk a város e nézetét, de egyszersmind szaván is fogjuk. A város az erősebb fél anyagilag; erkölcsi magasztos czéljához segedelmet igénylő fél pedig az egyház. Nem kételkedünk benne, hogy az erősebb fél lovagiassága le tudja itt vonni a következtetést.

Nem tartjuk a véletlen játékának, hogy a város és egyház nyugvó peres ügyében a bíróság is e napokban rázta le a port a percsomóról, kitűzvén az egyezségi tárgyalást május 4-ikére. E peres iratokról is a port mintha enyhébb levegőáramlat fújta volna le; — mintha álomból ocsúdnánk, — mintha tavaszodnék. —mm—.

zásu büntető pörrendtartás, már részletes utasításokat foglal magában (art. 60.) a boszorkányok elleni bűnvádi eljárásra nézve, s ez idegen eredetű rendszabály, valamint általában hazai büntető törvénykezésünkre tetemes befolyást gyakorolt, úgy a boszorkánypörökben való eljárás rendjét illetőleg is irányadónak tekintetett.

Fordultak tehát elő, mint mondám, főleg a XVI. XVII. és még a XVIII. században is nálunk boszorkányógetések. Fölemlitésre méltó, hogy a török hódoltság alatt álló országrészekben a török felsőség nem szokta volt megtagadni az engedélyt, melynél fogva a magyar bíróságok által a boszorkányok ellen hozott Ítéletek végrehajtassanak. Olvassuk a levéltári okiratokban, hogy Abdullah fakir, hatvani török kádi, Musztafa egri basa jóváhagyásával, 1653-ban megengedte a jászberényi elöljáróságnak, hogy négy „undok boszorkányt“ megégettethessen. Ismeretes dolog, hogy a legnevezetesebb boszorkánypör és a legtömegesebb boszorkányégetés hazánkban Szegeden történt, a múlt század elején, mely pörnek tárgyát Jósika Miklós egyik regényében földolgozta. Az utolsó törvényszerűleg keresztül vitt boszorkánypör pedig nálunk, tudomásom szerint, Halas városában, a Kis-Kunságban folyt le az 1751>— 1752-ik években, mely pör tárgyalásából nehány részletet, mint a néphit fölfogásának kor és érdekesség tekintetében hozzánk legközelebb eső bizonyítékát, nem lesz fölösleges itt fölemlíteni.

Csapó Katalin, Bosér Gergelynó, egy halasi öreg asszony, kiről a tanuvallatási jegyzőkönyv azt mondja, hogy „már azelőtt is „szóbeli asszony“ volt, magia, azaz bűbájosság, boszorkányság gyanúja alá esett. A pörrendszerűleg kihallgatott tanuk közül К o- vács Zsuzsanna vallja, hogy az elmúlt

HÍREK.

— D r. C s г 1c у Kálm á n műegyetemi tanár ur tollából eredő mai tárcsánkra,

— mely igen érdekes adatokat nyújt népünk művelődés történetéhez, — e helyen is fölhívjuk olvasóink fegyelmét.

— Szász Károly ref. püspök ur ma egy hete a délutáni gyorsvonattal városunkba érkezett. Utazásának egyedüli czélját a gymnasium- épitós ügye képezvén, csak kevés időt töltött itthon, s már kedden ismét a fővárosban volt, hol az nap részt vett az udvari ebéden О felségénél.

— Halálozás. Bikády János birtokos, Pestmegye bizottságának tagja, városi tanácsnok, a takarékpénztár elnökhelyettese folyó hó 4-én szerdán reggel 5 órakor 68 éves korában meghalt. Alig két heti betegség vetett véget életének. A boldogult élénk részt vett e város közügyeiben mindig, úgy ifjabb korában, mikor még ügyvédi gyakorlatot folytatott, valamint az utóbbi időben is, a mikor különösen a takarékpénztár igazgatásában fejtett ki igen hasznos működést. — Temetése 5-én, csütörtökön d. u. 3 órakor ment végbe. Óriási néptömeg feketéllett a halottas ház környékén és udvarán, hol gyászfátyolos rendőrök tartották szabadon a tért a koporsó körül, melyen pompás koszorúk

— a rokonok, a város és takarékpénztár kegyeletének jelei — diszlettek. A háznál Biró Mihály segódlelkósz mondott rövid imát, a temetőben pedig Szilády Áron lelkész tartott költői szépségű, remek gyászbeszédet.

— A gimnázium építés iigye a héten ismét közelebb jutott egy lépéssel a megvalósuláshoz. Szász Károly püspök ur ugyanis egyenesen e czélból járt itthon e héten, magával hozván Kauzer József műépítész urat mint szakértőt, ki a szükséges épülettervek elkészítésére ajánlkozott. Mint értesülünk, az ügy most egyenesen Csáky Albin gróf, vallás- és közoktatásügyi miniszter kezdeményezéséből került napirendre. A miniszter ugyanis Szász Károly püspökhöz kérdést intézett, hogy miben áll ez az ügy, melyhez az állam is tudvalevőleg

25,000 forinttal járul. A felelet az volt, hogy ez összegből eddig csak 5000 forint lévén kiutalványozva, az építkezésbe még belebocsátkozni nem lehet. Erre a miniszter még további 8000 forintot utalványozott; s igy végre megindulhattak az előintózkedósek. A püspök ura vele volt műépítész szakértővel és az egyh. vezérférfiaival beható

tavaszszal (1751), midőn Borbély Mihály házánál kvártélyozó óbester ő nagysága számára ruhát szappanozott volna, minden hivatal (azaz hívás) nélkül megjelent ottan Bosér Gergelynó, és kérte a tanút, hogy egy kevés szappanos vizet adna neki. Az azonban megtagadta a kérelmet; de mindjárt is érezte a balkezének megrontását és nagy fájdalmát, s mondta Bosérnónak: „jaj édes anyámasszony, oda van az egyik kezem, semmire sem érzem“. Mire az öreg asszony hívta tanút, hogy menjen vele az ő házához, majd ráolvas a kezére és megkenegeti. De Kovács Zsuzsánna már nem tudott vele menni; leesett a lábáról. Megtudván az esetet a „kvár- télyos óbester“, maga is beavatkozott a dologba, visszahivatta a már eltávozott Bosérnót, és kemény fenyegetések közt megparancsolta neki, hogy a fiatal mosónő kezét gyógyítsa meg. Bősemé „eresztett tömjént és ó-hájat“ kórt, és azzal kötözte be a fájó kart. Teljes gyógyulás azonban csak nem következett be. A beteg panaszt tett Boros Mihály városi kapitánynál, „kire nézve nemzetes kapitány uram a városházához fölmenvén, Bosérnót fölhivatta“, s megparancsolta neki, hogy a megrontott asszonyt gyógyítsa meg, mert különben rosszul jár. Ekkor Bosérné bekötözte a beteg karját, „fű között, kukoricza, hüvelkes borsó, bab, nyárfáiéról, marha szőre, lószőr, rontó fű, fűzfalevél voltának egybecsinálva“; háromszori bekötözós után el is múlt a baj. Mikor aztán a köteléket utoljára levette, fölhajitá azt a ház tetejére, azt mondván : „igen bánják a gonoszok (az ördögök), ha az ilyesmi láb alatt hever“.

Egy másik tanú (Turóczi András) vallja, hogy Bosér Gergelynó tejet kórt az ő feleségétől, s mivel az nem adhatott, a tanú négy esztendős gfiacskájának „nyaka csüngeni kezdett, elannyira, hogy utoljára a feje a vállán lógott“. Az anya elvitte a beteg gyermeket Bosórnéhoz,

szemlét tartott a gimnázium mostani kettős épületében, majd bemutatta a szakértőnek a régi temető-tért, melyen az uj épület lenne emelendő. A szakértő különösen kedvezőleg nyilatkozott e térről, mint a mely a czélnak minden tekintetben megfelelne. Végleges megállapodás ugyan még nem jöhetett létre, már azért sem, mert tudvalevőleg a régi temetőügy az egyház és a város között még nincs egészen tisztázva, — de úgy halljuk, az egyháztanácsosok között az általános hangulat a mellett nyilatkozik, hogy a régi temető-térre tegyék az uj épületet. Sőt a mint a fáma rebesgeti —- az épület körül maradó szabad téren alakítandó n é p к e r t eszméjének is vannak barátai. — Az egyháztanácsnak mai napon tartandó gу fiié s ó b e n lesz alkalma ez ügygyei foglalkozni.

— A városi hivatalok czélszerű elhelyezése bizonyára egyik lényeged föltétele a rendes, zavartalan ügymenetnek, Ezt csakhamar belátta buzgó fiatal polgármesterünk s a héten már tett egy némely helyes intézkedést e tekintetben, így az iktató- és kiadó -hivatalt, mely eddig a jegyzői irodában volt egy sarokba szorítva, áthelyezte a polgármesteri hivatal mellókszobá- jába; a kézbesítőnek szintén külön helyiséget ad az üresen álló tiszti ügyészi szobában. Hihetőleg egyéb áthelyezések is történnek még. a mennyire a tórviszonyok engedik.

— Tüzeset. Folyó hó 4-én, szerdán reggel Pataki István birtokosnak alsószállási tanyáján egy b i г к а а к 1 a kigyulladt, s bár a gazda házuópóvel, cselédjeivel és a segítségre siető szomszédokkal együtt az oltáshoz látott, nem volt megmenthető sem az épület, sem a benne-volt 128 darab anyabirka; mind egy szálig odaveszett. — A tűz gondatlanságból támadt. Hegyi Antal számadójuhász ugyanis meghagyta bojtárjának Paor Pálnak, hogy az akolban tüzet rakjon, bár a gazda ezt szigorúan megtiltotta. Mikor azután Paor az akolból távozott, a tüzet nem oltotta el elég gondosan, s igy támadt a veszedelem. — A kár 1124 forintra rúg. Biztosítva semmi sem volt.

— A takarékpénztár igazgatósága f. hó 4-ón, szerdán ülést tartott, melyen az intéző bizottságot alakította újból. Megválasztattak az eddigiek: Tóth János, Berki Antal, Mészöly István, Fridrich Alajos, Hofmeister József és Gaál Endre. — Ezzel kapcsolatban fölemlítjük, hogy a héten az Osztrák-Magyar Banknak egy megbízottja járt a takarékpénztárnál tudakoa ki azonban vonakodott meggyógyítani. Erre az apa azt izente neki, hogy gyógyítsa meg a fiát, ha megrontotta, „mert különben azonnal lovat nyergelek, és tek. főkapitány uramtól commissziót vészek, hogy vasra verettessók“. E fenyegetés hatása alatt, de meg mert az anya tejet is vitt neki ajándékba, csakugyan meggyógyította a vén kuruzsoló a gyermeket.

Egy harmadik (Jakab Györgyné, Deák Anna) tanúnak hasonlóképen a kis fiát rontotta meg, azon okból, mert nem adott neki szilvát. Az anya erélyesen lépvén föl a boszorkány ellen, az hozzá fogott a gyermek gyógyításához. Hozatott a gyermek anyjával a szőllőskertből „jegenyefának, fagyalfának, fekete körtvélfának a napkelet felől való leveles ágaiból“; ő maga hozott „gólyaorru füvet, mátrafüvet és eresztett tömjént“. Mindezeket megfőzte, s megfüröszt- vén a gyermeket, egynéhányszor meg is kente eresztett tömjénnel és hájjal. Kilencz hót múlva kezdett a gyermek gyógyulni, s meg is gyógyult; „de ha Bosérné meg nem gyógyítja, elszáradott volna a gyermek keze“.

Egy negyedik asszonyt (Barauyi Katalin, Kiss Jánosnét) magát rontotta meg Bosérné: gyógyítása azonban sikeretlen volt, mig végre egy Halason átutazó „görög herélő doktorhoz“ folyamodott a beteg asszony férje, hogy gyógyítaná meg a feleségét. A görög doktor azután csakugyan lábra állította a beteget.

Egy ötödik asszonytanut (Yán Istvánná, Kun Erzsébetet) alvása közben megragadta Bosérné, s elvitte a Yas János kemenezéjeig; onnan megint visszavitte ágyára. -— Egy Tót Gyurka nevű ifjat, a Balota pusztán, az elmúlt pünköst tájban „több bűbájos asszonyi társaival háromszor kútba mártogatta, annakutánna csontjait kiszedte, és tagjaiban úgy mogrontotta, hogy se nem járhat, se maga erejével fel nem kelhet“. „Kun Erzsébettel, minekutánna sok ízben meg-