Református gimnázium, Kiskunhalas, 1939

6 bizalmat és becsülést keltett maga iránt, s így benne láttuk az iskola leghűségesebb barátját. Valóban csodálatosan szerette ezt az ősi iskolát. Boldog reménykedéssel és büszkeséggel töltötte el a fejlődés minden mozzanata, s ennek érdekében maga is szívvel-lélekkel közreműködött. Féltő gonddal vigyázott Szilády Áron iskolájának nemes hagyományaira s minden olyan tervet és újítást is sz.'vesen felkarolt, amely e hagyományokhoz méltó fejlődést biztosított. A tanári munkát maga is értette, s meg is becsülte. Ezért nem csak az iskolának volt rajongó szerelmese, hanem a tanártestületnek is őszinte, igaz barátja. Ezért volt öröm számunkra, valahányszor eljött a tanári szobába, hogy komoly vagy fesztelen eszmecserében elmerülve pihenést találjon az élet kegyetlen hajszái közben. De ugyanezért sajgó fájdalom számunkra e szörnyű valóság, hogy most már soha többé nem számíthatunk az ő mindenkor szívesen és örömmel fogadott, kedves látogatására. Ezért gyászol megrendülve, könnyes fájdalommal ez ősi iskola minden munkása, tanárkara és növendékserege egyaránt. Mélységes gyászunkban nem vagyunk egyedül. Velünk együtt sír és zokog az egyház másik veteményes kertjének, a ref. polgári leányiskolának apraja-nagyja. Zokogó fájdalommal kisérik utolsó útjára a gyöngéd és jó pásztort, aki nemcsak szíve melegével, hanem szíve vérével is tudott szolgálni kicsinyeknek és nagyoknak. Ennek az áldozatos szolgálatnak jutalma volt az a hűséges ragaszkodás és szeretet, amellyel a polgári leányiskola körülvette az élőt és gyászolja az immár elköltözőt. Szabó Zsigmondban a leányiskola tanárkara és növendékserege azt az édesapát siratja, aki jóságos lelkének finom ösztönével a segítségre jobban rászoruló, gyengébb gyermekét, — ebben az esetben a kisebbik iskolát — ölelte magához féltöbb szeretettel. Most itt áll mindkét iskola elárvult serege, s a megrendítő, mélységes gyászban egyesülve szivettépő fájdalommal búcsúzik az áldott lelkű, hűséges pásztortól, akinek drága emlékét mindhalálig őrizni fogja. Végül hadd sírjam el e drága hamvak felett a jóbarátok mélységes fájdalmát. Erre nemcsak feljogosít, de kötelez is az a 16 éves zavartalan és hűséges barátság, amely egymáshoz fűzött bennünket. Felejthetetlen drága jó Barátunk! Kedves jó Zsigánk! Összetört szívvel, kimondhatatlan fájdalommal, könnyes szemmel nézek tűnő alakod után. Közben kedves és fájó emlékek rajzanak lelki szemeim előtt s felidézik fennkölt egyéniséged minden szépségét s fájdalmasan tragikus életed minden szenvedését. Oh, de mit érne most az érzelmeskedés vagy a sebek szaggatása! Egyik sem volna méltó a Te érzékeny és úri egyéniségedhez. Azért most csak megköszönöm a hűséget, a szeretetet és bizalmat, amellyel nemcsak lelked gazdagságának, hanem életed