Református gimnázium, Kiskunhalas, 1932

Néhány lap a halasi iskola múltjából.*) Sárgult papiroson fakó betűket találtam ; ha meghall» gatjátok, elmondom, mit beszélnek. Csak visszajöttek régi fészkökbe a gólyák az 1632. év tavaszán is, pedig nehéz utjuk lehetett, viharokat kaptak ; a Száva folyó mellékén ugyancsak villámlott és dörgött. Az igaz, hogy nem az ég hanem a török ágyuk, de ezek aztán annál szorgalmasabbak voltak ; szórták a halálmagot a magyar barázdákba. A veresmarti iskola gólyafészkébe is visszataláltak régi lakói; elváltak a tovább vonuló csapattól, megkeringettek a Várhegy, meg a Csatári sík, a Dános és Kengyeles viz» öntések felett, megszemlélték a Kígyóst, a Papszert, a Ka» rócza tavat meg a Sánczos rétet, ahol olyan vígan lehetett békázni, aztán leszálltak a régi fészekbe, az iskola tetejére és szárnyaikat verdesve, fejüket hátra=hátra hajtva, hangos kelepeléssel fejezték ki megérkezésük örömét. De sokan őrülnek majd megérkezésüknek, az a nebuló sereg, amelyik most bizonyosan bent a lócákon ül és hallgatja a professor ur, a corrector, meg a preceptor urak tanítását, de legyen csak vége a tanításnak, ugy ömlik majd ki az ajtókon a siserahad, mint az árvíz, magával nem bíró jókedvében egymást cibálva, kergetve pajzán csintalansággal, örülve a fiatal életnek. Bizonyosan jönnek is már nem sokára; köztük lesz az a rosszcsont Botka Tamás is, az a kis öklömnyi declinista, aki tavaly a nagy szilfáról felmászott a tetőre, fel a fészekig. De nem ijedt *) Irta és a halasi öreg diákok 1932. juníus 19-cn tartott közgyűlésén felolvasta Pataky Dezső nyug. igazgató, lelkész.