Félegyházi Közlöny, 1987 (31. évfolyam, 1-44. szám)
1987-09-25 / 33. szám
mim killt A KOSSUTH UTCÁN EPUL Harminchat lakás és bútoráruház Ülést tart a városi tanács A Kiskunfélegyházi Városi Tanács szeptember 29-én, kedden 13 órai kezdettel ülést tart a tanácsháza nagytermében. A tanácsülés napirendjén a város tömegsportjának helyzete szerepel, különös tekintettel a diák és lakóterületi sportegyesületekre, a diáksportkörök alakulására és működésére. Ezenkívül további feladatokat és egyéb kérdéseket tárgyal meg a testület. I. J. — Mi lesz a kerítés mögött? — teszik fel a kérdést azok, akik Kiskunfélegyházán a Kossuth utca páratlan oldalán, lebontott házak bekerített telkei mellett járnak. A kérdést Gulyás Istvánnak, a városi tanács műszaki osztálya vezetőjének továbbítottuk. Tájékoztatása szerint a város főutcáján, a Batthyány és a Holló Béla utca által határolt telkeken a KUNÉP Vállalat folytatja városépítő-szépítő tevékenységét, saját beruházással, tervezéssel, kivitelezéssel és értékesítéssel. Most az első ütem földmunkálatai folynak. A Batthyány utca sarkán, az egykori gyógyszertár telkétől kiindulva egy háromemeletes épületet emelnek. Ennek a földszintjén kap helyet a SZIGMA Vállalat 600 négyzetméteres bútoráruháza. Itt megfelelő körülények között tudják majd bemutatói a bútorokat, a lakásfelszerelési tárgyakat. Mellette 200 négyzetméter alapterületű helyiségben lesz a Hungária Biztosító félegyházi fiókja. Az eredeti helyére kerül a kéményseprők bontás-építés miatt ideiglenesen kitelepitett irodája. Az emeleteken 36 lakás lesz. Beépítik a tetőteret is, és nem feledkeznek meg • Ez már az építkezés, ahol a markológép pillanatok alatt megtölti a teherautókat a kiemelt földdel, törmelékkel. a nélkülözhetetlen garázsokról sem. A tervezés tovább folyik. Eszerint, az építkezés második ütemében az új házak Kossuth utcai frontja eléri a Holló Béla utcát. Később a hatalmas háztömb benyúlik egészen a Batthyány Lajos általános iskoláig. Tóth Miklós Kiállítás a Matyófóld népművészetéről Szeptember 27-én, vasárnap délelőtt 11 órakor nyílik meg a félegyházi Kiskun Múzeumban A Matyóföld népművészete című kiállítás.' A mezőkövesdi Matyó Múzeum gyűjteményéből válogatott kiállítási anyagot dr. Hankóczi Gyula rendezte. A november 15-éig megtekinthető tárlatot dr. Csilléry Klára néprajzkutató nyitja meg. A kiállítás hétfő kivételével naponta 10—18 óráig várja az érdeklődő közönséget. Sértegetésért pénzbírság Hegedűs József 24 éves, Kiskunfélegyháza, Attila utca 53. szám alatti lakost másodízben vonták felelősségre azért, mert személygépkocsija gázüzemmel közlekedett. A szabálysértőre legutóbb 2000 forint pénzbírságot róttak ki. Tapodi Istvánná Kiskunfélegyháza, Horváth Zoltán utca 78. szám alatti lakos becsületsértésre alkalmas kifejezéssel illette a vele szemben eljáró rendőröket, ezért 3000 forint pénzbírsággal sújtotta a szabálysértési ügyekben eljáró hatóság. _ „ T. S. I ki Kupán Bálint Mihály, a második félegyházi versenyző szintén a harmadik lett. ÖKÖLVÍVÁS Pakson rendezték meg az országos ökölvívó utánpótlás-bajnokságot, melyen a 63,5 kg-os súlycsoportban Szász Árpád, a Honved Kun Béla SE ökölvívója bronzérmes lett. LABDARÚGÁS Helvécia—KTK 0—2 (0—0) Vezette: Szalai, KTK: Fekete—Szabó, Sál, Vidács L., Tóth, Csalár, (Kurucz) Kárász, Bense, Papp (Bagosi) Vidács J., Cser- nik. Gollövők: Vidács és Sál, Jó: Sál, Bense, Vidács J. A végig nagyiramú mérkőzésen a jobb csapatjátékot nyújtó kiskunfélegyházi együttes nagyobb arányú győzelmet is arathatott volna. Ifjúsági mérkőzés I—1 (0—1) Bánó—Majoros, (Cseh) Karsai, Tokaji P., Gál, (Németh) Fekete, (Tokaji P.) Tóbiás, Demeter, Lukmann (Gál) Vakulya, Bíró. Góllövő: Lukmann. Jó: Karsai, Demeter, Lukmann. Jól rajtolt a KTK serdülő csapata az 1987/ 88. évi bajnokságban. A Kun Béla SE-t 5 —1 arányban győzte le a megfiatalított KTK gárdája. A szeptember 19-én játszott mérkőzésen a lakitelekieket 11—3 arányban győzte le a következő összeállításban: Bánó, Varga, (Hatvani) Tóth, Fekete N. (Kókai) Fekete I. Fekete J., Tokaji, Sál, (Kovács) (Kalmár) Ajtai (Gazdik), Apró. Góllövő: Tokaji (3), Kalmár (3), Apró (3), Kovács (1), Fekete Imre (1), Bano (1), Ájtai (1). Jó: Tokaji, Kalmár, Apró. Horváth István Eszperantó tanfolyam Az eszperantó nyelv 100 éves jubileuma alkalmával a szakmaközi művelődési házban alapfokú eszperantó tanfolyam kezdődik. Jelentkezni szeptember végéig lehet ugyanott. A tanfolyamot végzők csatlakozhatnak az eszperantó klubhoz. Számukra olcsó külföldi utakat szervez és gazdag programot kínál a klub. • Nyolc traktorosra van bízva az őszi szántás a Kiskunfélegyházi Lenin Tsz-ben. Két Fiat és két IHC típusú traktorral váltott műszakban dolgoznak. Ezerötszáz hektár őszi vetésű kalászosnak, valamint kukoricának, napraforgónak készítik elő a talajt. Képünkön Rekedt Jenő, Kis Elek Mihály és Maliár Sándor szánt a félegyházi határban. Helyi újság összefogással A város közvéleményét régóta foglalkoztatja helyi önálló újság megjelentetésének igénye. Ma is időszerű visszaidézni Holló Lajosnak, az 1884-ben indult Félegyházi Hírlap hasábjain megjelent írásából a következőket: „Egy város kulturális életében szükséges olyan sajtó létezése, amely a nagy általánosságok elkerülésével a helyi érdekek, a helyi viszonyok fejlesztésének szolgálatában áll: olyan sajtó, mely egyrészről a közműködés nyilvános őre, másrészről azon tér, melyen a belső átalakulások és szellemi fejlődések harcának folyni kell." A városi pártbizottság segítségével megkezdődött egy helyi lap megjelentetésének előkészítése. A város és vonzáskörzete termelőegységeinek anyagi támogatásával — a tervek szerint — kéthetente jelenne meg az újság. A lap céljául tűzi ki, hogy tájékoztassa Kiskunfélegyháza és környéke lakosságát a gazdaságok terveiről, eredményeiről és gondjairól. A dolgozók betekintést nyerhetnek a városi és községi vállalatok mindennapi életébe, kissebb- nagyobb kollektívák munkájába. Információkat kapnak a gazdaságok, és a lakóhely infrastrukturális hátteréről, változásairól, a hozzá kötődő közös feladatokról. Az újság tájékoztatni akarja a lakosságot a lakó- és munkakörnyezet kapcsolatáról, az értékteremtés kollektív és egyéni sikereiről, valamint a környezetpolitikai, kulturális, szociális és egyéb, a város és a szomszédos falvak közösségét érintő intézkedésekről, eseményekről. A lakosságot érintő valamennyi fontos hír, információ közzétételére lehetőség nyílik. Az újság szervezői szívesen fogadnak minden olyan javaslatot, véleményt és segítségnyújtást, ami a lap sikeres indítását szolgálja. Az észrevételeket, javaslatokat, felajánlásokat a Félegyházi Közlöny szerkesztőségéhez kérjük eljuttatni. (Kiskunfélegyháza, Marx tér 1. szám alá.) Hájas Sándor Anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Nyerges Ádám Mihály (anyja neve: Elek Katalin), Csűri László (Erdélyi Mária Ilona), Tímár Mónika (Pomázi Erzsébet Mária), Kovács József Tódor (Ga- nev Julianna Erzsébet), Tóth Imre István (Kovács Erika Anikó), Gulyás Mónika (Ádám Irén), Czakó Zsuzsanna (Bartucz Katalin), Samu Erika (Nagy Mária), Gál Csilla (Sándor Katalin), Nyúl Renáta (Szögi Katalin Anikó), Csortos Anett (Szász Erzsébet), László Róbert Gábor (Szabó Ilona), Dinnyés Norbert (Mucsi Anikó Éva), Rácz Ádám (Paragi Erzsébet), Szabó Zoltán (Rácz Erzsébet), Törteli Ferenc (Módra Györgyi), Horváth Tamás (Mihály Zsuzsanna), Bodor Ádám Bálint (Kiss Éva). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Mizsei Éva—Gondi János, Fodor Ilona—Bognár Zoltán István, Bárdos Edit—Vígh István, Farkas Zsuzsanna—Szabó Zoltán, Kapitány Ilona Éva—Kiss Dezső, Fricska Csjlla Ildikó—Kovács Ferenc, Mettler Ildikó Éva —Ladányi Zoltán Mátyás, Ilyés Mária Anikó—Szerémi István, Seres Beáta Katalin— Dudás Zsolt Antal. MEGHALTAK: Keserű Antalné Nagy- Pál Mária — Kiskunfélegyháza, Boldog Dá- nielné Csordás Mária — Kiskunfélegyháza, Bartucz János — Kunszállás, Forgó Sándor Vilmosné Túri Zsófia — Kiskunfélegyháza, Csányi Dezső — Kiskunfélegyháza, Bálint Józsefné Rajzó Sarolta Margit — Kiskunfélegyháza, Juhász Istvánná Juhász Franciska — Kiskunfélegyháza, Máté Lajosné Ádám Erzsébet — Kiskunfélegyháza, Náná- si Józsefné Csenki J ulianna — Kiskunfélegyháza, Radványszki György — Kiskunfélegyháza, Nagy András — Kiskunfélegyháza, Gál István Zoltánná Pap Erzsébet — Kiskunfélegyháza. Mikor mehetünk újra a Petőfi moziba? ASZTALITENISZ NB I. férfi mérkőzés. Honvéd Kilián F. S. E.—Kiskunfélegyházi Lenin Mg. Tsz. S. E. 9:16 Győzött: Kaiser (4), Kovács (4), Szalaba (4), Karsai (3), Laczkó T. (1). A két csapat találkozóján a vendég félegyháziak jó és lelkesjátékukkal hamar szertefoszlanák a főiskolás csapat győzelmi reményeit. Részletes eredmények: Karsai—Szósz- nyák 2:0, (21:17, 21:19). A veterán Karsai biztos játékkal juttatta vezetéshez csapatát. 1:0 Kovács—Varga 1:2 (21:18, 11:21, 9:21) Kovács csak egy játszma erejéig volt egyenrangú ellenfele a szolnokiak legjobbjának, 1:1. Laczkó—Gyén 1:2 (2:17, 11:21, 17:21). A fiatal Laczkó remekül játszott, a nagyobb rutinú versenyző előtt azonban meg kellett hajolnia. 1:2. Kaiser—Türei 2:0 (21:6, 21:12) Kaiser sérülésének már nyoma sem volt. 2:2. Laczkó—Varga 0:2 (10:21, 4:21) Utoljára vezetett a szolnoki gárda 2:3. Szalaba—Gárdonyi 2:1 (19:21, 21:15, 21:7), 3:3. Kaiser—Gárdonyi 2:0 (21:11,21:17) Izga- lommentes találkozó 4:3, Karsai—Gyén 1:2 (17:21, 24:22, 16:21). Gyénnek nagyon feküdt Karsai stílusa 4:4 Szalaba—Szosznyák 2:1 (16:21, 21:13, 21:11), Kovács—Türei 2:0 (21:14, 21:16), Karsai—Varga 2:1 (21:16, • Valamennyi versenyen jól szerepelnek a kiskunfélegyházi Húsos Sport Klub kerékpárosai. Legutóbb a Kiskun Kupa alkalmával győztek. Képünkön a négy kerékpáros: Szé- nási, Filutás, Eisenkammer, Enyedi és középen Endre József, a csapat edzője. (Fotó: Farkas) 17:21, 9:21), Szalaba—Gyén 2:1 (21:14, 13:21, 21:19), Kaiser—Szosznyák 2:0 (22:20, 21:10), Laczkó-Türei 0:2 (9:21, 7:21). Nem volt Akkora különbség. 8:6. Kovács—Gárdonyi 2:0 (21:11, 21:9), 9:6. Szalaba—Varga 1:2 (20:22, 22:20, 18:21). Kaiser—Gyén 2:1 (11:21, 21:18, 21:19), Kovács—Szosznyák 2:1 (21:19, 14:21, 21:13), Karsai—Türei 2:0 (21:11, 21:19) 12:7. Laczkó—Gárdonyi 2:1 (8:21, 22:20, 21:16). Kaiser—Varga 0:2 (11:21, 19:21). Laczkó —Szosznyák 0:2 (12:21, 14:21) 14:9. Szalaba —Tüvei 2:0 (21:14, 21:15) 15:9; Kovács- Gyén 2:0 (21:14, 21:17) 16:9. Megyei felnőtt CsB: Kiskunfélegyházi Lenin Mg. Tsz. II—Kiskőrösi P. Sp. 10:6. Győzött: Erdélyi (4), Francia B. (3), Gyarmati (3), Dinnyés (0) Kellemes meglepetés az elsőéves serdülőkorú Francia Balázs nagyszerű, érett játéka a felnőttek ellen. LOVASSPORT Az egyesült államokbeli Galdstownban rendezett nagyszabású négyesfogathajtó versenyen szerepelt Juhász László, a Lenin Tsz SE. világbajnoka. A sokezer kilométer mesz- szeségben versenyző félegyházi hajtó az erős mezőnyben az előkelő harmadik helyen végzett a két holland, Velstra és Chardon mögött. Idehaza Szilvásváradon az Erdész BükA zene szer etet éré Az idén április végén vetítettek utoljára filmet a kiskunfélegyházi Petőfi moziban. A Bács-Kiskun megyei Moziüzemi Vállalat megbízásából hónapok óta felújítási munkálatokat végeznek az épületen. A kivitelezésre meghirdetett pályázatot a Jászszentlászlói Tsz építő szakcsoportja nyerte el. A kivitelezők vállalták, hogy 12 millió forint értékben ez év december végéig a terveknek megfelelően készítik el a nagytermet, majd jövő március végén átadják az egész épületet. Ám az építkezés során több akadályozó tényező merült fel. Olyan be nem tervezett munkálatok váltak szükségessé, mint a mozi alatt húzódó pincerendszer falainak eltávolítása, feltöltése, valamint az épület vasbolt felőli falazatának romos állapota. Külön nehézségeket okoz a beruházáshoz szükséges anyagok, berendezések hiánya. A klimatikus berendezés szállítója a mai napig nem jelezte azt, hogy a megrendelt árut egyáltalán mikor szállítja ide. 1988 tavaszán 75 éves lesz a Petőfi Mozi. Vajon a jubileumhoz méltó körülmények között ünnepelhetünk-e? Lőrincz Csaba Sok szép élményben volt részük a félegyházi mozgássérülteknek. Kirándultunk Egerbe és környékére. A harminc tagú csoport megtekintette a bazilikát, az altemplomot, a liceum könyvtárát, a csillagvizsgálót, a Gárdonyi-házat, a várat és gyönyörködött a csodálatos panorámában, ami a szemük elé tárult a várból. Felsőtárkány festői szépségű környezetében, az úttörőtáborban volt a szállás. Másnap Bélapátfalván megtekintettük a XIII. században épült kolostor romjait, a templomot, a cementgyárat. A Szalajka-völgyi kisvasúton, vidáman, énekszóval, ragyogó napsütésben elmentünk a végállomásig. Innen sétáltunk el a forrásig, hogy ihassunk erősítő vizéből, majd a kisvasúttal jöttünk vissza. így a tolókocsisok és a nehezen mozgó társaink sem maradtak el a csoporttól. Párádon a kocsimúzeumot, és a versenylovakat csodáltuk meg. Mindezt a családsegítő központ anyagi támogatásával, a Budapest Tourist szervezésében bonyolítottuk le. Nagyon jól éreztük magunkat, mindenkinek köszönjük a segítséget, különösen az autóbusz vezetőjének. Az ő közreműködése nélkül a mozgássérültek kirándulása nem lett volna ilyen élményteljes. Szabó Mária Országjáráson a mozgássérültek Évek óta pótolhatatlan szerepet tölt be Kiskunfélegyházán az Állami Zeneiskola a zenei rendezvények, koncertek, és más ünnepi események alkalmával. Sikeresen szervezik évek óta a felnőtt bérleti hangversenyeket, melyeknek rendszerint a Városi Tanácsháza díszterme ad helyet. Ezen felül legjobb növendékeik évente 3 alkalommal, a tanárok pedig egy alkalommal tartanak hangversenyt. Félévenként minden tanár rendez házi hangversenyt a növendékeivel, ahol a szülők, rokonok figyelik a gyerekek zenei fejlődését. Örvendetes, hogy ezeken a rendezvényeken szép számú közönség is megjelenik. Különösen ha figyelembe vesz- szük, hogy a megyében felnőtt bérleti hangversenyre jóformán csak Kecskeméten és Kiskunfélegyházán lehet közönséget toborozni. Kiskunfélegyházán a 200 bérlet rendszeresen elkel, minden bizonnyal az itt dolgozók lelkes és színvonalas munkájának is köszönhetően. Lantos Sándorné igazgató és Retkes Zoltánná igazgatóhelyettes vezetésével kilenc főállású, három mellékfoglalkozású és egy óraadó tanár neveli a 197 tanulót a zenére, a hangszereken való játék művészetére. A 197 tanulóból 56-an zongorázni, 30-an hegedülni, 9-en csellózni tanulnak. A fafúvósok és rézfúvósok száma együttesen 59. Hatan a gitározást választották. Ebben a tanévben nehezebb lett a munka, mivel az általános és középiskolákban mindenütt délelőtt tanítanak, így egész délután, sokszor este 8 óráig is tart a zeneiskolai foglalkozás. Kilenc helyisége és egy tanári szobája van az intézménynek, ami igen szűkös és a várakozó gyerekeknek már alig akad hely. Ha azt akarjuk, hogy ez az intézmény fennmaradjon, a tanítás zavartalan legyen, a zömmel más városokból ideutazó tanárok hangulata is javuljon, akkor végre át kellene már adni a zeneiskolának az egész épületet. Ma még malacvisítás, kutyaugatás, kakáskuko- rékolás és családi jelenetek hangja zavarja a tanár és a diák munkáját még zárt ablakok mellett is. Örülnének a zeneiskolások, ha volna egy termük, amelyben házi koncerteket tarthatnának. Az udvari helyiségekben is hang• Sulyok Gabriellát dr. Csizmadia La- josné tanítja. • Takács Gábor és tanítványa, Kovács Ákos. szertanítást tervezhetnének, és a gyerekek az iskolaudvarban nagyobb biztonságban várakozhatnának, mint az utcán. A tanítványok közül sokan választják a zenei pályát, s nem egy zenetanár vagy előadóművész bontogatja közülük szárnyait. A legjobb fúvósok és más hangszeresek pedig a koncerteken kívül Kiskunfélegyházán az ünnepek, rendezvények aktív közreműködői. Két zenekaruk is működik, mely a hangszertanuláson kívül a kollektív zenélést is elősegíti. A vonósokat Lantos Sándor, a fúvósokat Jankovszki Ferenc vezényli. A felnőtt bérleti hangverseny plakátja és műsorfüzete már elkészült. Remélhetőleg ez az évad is sikeresen zárul, hiszen a kínálat kiemelkedő zenei élményt ígér. Némedi László MIM KÖZLÖNY A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottsága lapjának, a Petőfi Népének félegyházi kiadása I-őszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Készült a Petőfi Nyomdában, ofszet rotációs eljárással, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 28-777 Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató 1987. IX. 25-én, megrendelés sorszáma: 73874 Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: Kecskemét, Szabadság tér 1/A. 6001 Fiókszerkesztőség: Kiskunfélegyháza, Marx tér 1. 6100 Telefon: 62-144 Teijeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és hírlapkézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft, negyedévre: 129,— Ft, félévre: 258,— Ft, egy évre: 516,— Ft. HU ISSN 0133 -235x Tsz ben Őszi munka Lenin a SPORT 9 A felújítás jelenlegi állapota. (Gyürky László felvétele) MŰSOR A művelődési központban: 4 és 7 órakor: BÚCSÚZÁS. Sz., kétrészes szovjet film.