Félegyházi Közlöny, 1965 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1965-05-14 / 19. szám
ffiMM KÖM A PETŐFI NÉPE FÉLEGYHAZI KIADÄSA A városi tanács május havi ülésének napirendjén a termelőszövetkezetek 1964. évi zárszámadásának tapasztalatai, eredményei, valamint az idei költségvetés jóváhagyása szerepelt. Mindkét napirendi pont szöveges beszámolóját már az értekezlet előtt, a meghívóval együtt megkapták a tanácstagok és idejében át tudták tanulmányozni. A mezőgazdaság szocialista átszervezése óta tsz-eink minden évben eredményesen fejlődnek. Ez a jellemzője az 1964. évi gazdálkodásnak is. A főbb növények termésátlaga megközelítette vagy túl is szárnyalta az ötéves terv célkitűzéseit. különösen a kukorica termésátlaga alakult kedvezően: a hol830 hold új nagyüzemi gyümölcsöst jelent. Az állatállomány létszáma megfelelően alakult, a kocalétszám csökkent, viszont a törzsbaromfi, ezen belül a libaállomány jelentősen növekedett. Igen alacsony az egy tehénre jutó 2204 liter tejhozam, magas az anyagfelhasználás, ezeknek megjavítása a közeljövő feladata. Termelőszövetkezeteink bevételi terveiket 11 százalékkal túlteljesítették, s a kiadási terveknél 22 százalékos megtakarítást értek el. A termelési érték 1963-hoz viszonyítva 47 százalékkal növekedett. Egy szántóegységre 4010 forint bevétel jut, az előző évi 2581 forinttal szemben. A mérleghiány megszűnt. Az első napirendi ponthoz igen sok tanácstag hozzászólt, legtöbben a mezőgazdasági szakmunkásképzésről beszéltek. Második napirendi pontként a pénzügyi osztály által előterjesztett és á végrehajtó bizottság által jóváhagyott 1965. évi költségvetést 40 472 000 forint bevétellel, 40 472 000 forint kiadással egyhangúlag elfogadta a tanácsülés. Tanácstagi fogadóórák dankénti 14 mázsás tervet 16,5 mázsára teljesítették, májusi morzsoltban számítva. A második ötéves terv első négy évére előirányzott szőlő- és gyümölcstelepítési feladataikat 101,2 százalékra teljesítet- ték, s ez 352 hold új szőlőt és A városi tanács tagjai közül május 14-e és 20-a között az alábbiak tartanak fogadóórát: május 14-én délelőtt Balázs István a városi tanács épületében, Kapus Béla pedig a Petőfi Gimnáziumban. Május 16-án délután Csenki Mihály Páka utca 68. szám alatti lakásán, május 17-én délelőtt Némedi Imre a városi pártbizottságon, Nagy László Attila utca 22. szám alatti lakásán, Kovács Ferencné Szemere út 7. szám alatt, Jernei Rudolf - né a földművesszövetkezet Szálai utcai felvásárlóhelyén, és délután Drozdik Sándor V., Tanya 50. szám alatt. Május 18-án délelőtt Sallay Sándor a Petőfi Gimnáziumban. Május 20-án délelőtt Gulyás Jenő a kerékpár műszaki boltban és május 21-én ugyancsak délelőtt Vízhányó Rozália a kórházban. Af ..«»O 2r I — Az Ifjúsági Akadémia soron következő előadását május 14- én délután 5 órai kezdettel Gila Istvánné, a városi tanács vb művelődési osztályának vezetője tartja, a szocializmus felépítése Magyarországon címmel. — Ki mit tud a békéről címen vetélkedőt rendeznek a fiatalok részére a békehónap keretében a Fegyveres Erők Klubjának nagytermében május 15- én este 7 órakor. A játékot Bodor Miklós vezeti. leteket egy korszerű gépszín és egy modem tehénistálló létesítésére. — Negyven házhelyet jelölt ki építkezés céljára a Kömpöci Községi Tanács. Erre a célra az esetleges szükséges telek kisajátítások költségeinek fedezésére 160 000 forintot irányoztak elő a községfejlesztési alapból. Eddig több mint tíz család jelentette be építési szándékát. — Béke-nagygyűlést tartottak az elmúlt vasárnap a kiskunfélElfogták a csalót Cselei László. Gyoma, Jókai utca 14. szám alatti lakos, büntetett előéletű egyén december 10 óta munkanélkül csavargóit. Eljutott Kiskunfélegyháza környékére is, és mintegy 40—50 rendbeli csalást követett el „országjárása” közben. Elmesélte, hogy termelőszövetkezeti gépko— Súlyos testi sértés kísérlete miatt 2 hónapi szabadságvesztés büntetésre ítélte a járásbíróság Gál Dezső kiskunfélegyházi, Beloiannisz utca 28. szám alatti lakost, mert Vidéki Istvánra nyitott zsebkéssel támadt, két helyen meg is sebesítette csak a szerencse mentette meg a súlyosabb sérüléstől. Az ítélet nem jogerős, mert Gál Dezső enyhítésért fellebbezett. — Imádok férjhezmenni című zenés vígjátékot mutatják be május 20-án este fél 8 órai kezdettel Kiskunfélegyházán a Móra Ferenc Művelődési Ház nagytermében a Szegedi Nemzeti Színház művészei. Az előadás iránt máris nagy érdeklődés nyilvánul meg. — Jelentős építkezés kezdődött ebben az évben a petőfi- szállási Szabadság Termelőszövetkezet központjában. A főme- zőga’zdász számára szolgálati lakást építenek a tanyaközpontban és megkezdték az előkészüfélegyhazj közlöny A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Járási-Városi Bizottságának lapja. Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: cir. Weither Dániel. Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Szabadság tér. Telefont 1-15 és 2-61. A lapot árusításban a félegyházi járás postahivatalai terjesztik. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. — Tel.: 11-85. Index : 25 908 házi Béke Termelőszövetkezetben. A nagygyűlésen Patyi László, a járási pártbizottság politikai munkatársa ismertette a nemzetközi helyzet legfontosabb eseményeit és a békéért, a leszerelésért vívott aktív harcra hívta fel az egybegyűltek figyelmét. csivezető, gépkocsija elromlott, és ezzel az ürüggyel csalt ki a hiszékenyebb emberektől ki- sebb-nagyobb pénzösszegeket. A rendőrség a csalót elfogta és kéri azokat, akiknek sérelmére még be nem jelentett bűncselekményt követett el, jelentsék a rendőrkapitányságon. lUfitott xxcmmcf o Az úton menni kell! Középiskoláink megszokott, mindennapos csendjét, méltóságteljes nyugalmát nagy készülődés zavarta meg az elmúlt szombaton. Mint felbolygatott méhkas, olyan volt az iskolák környéke, kitárt kapuin a szülők, rokonok, jó barátok tódultak be, abol a virágillattal, a csengő sírásával és valami kimondhatatlan várakozással volt tele a levegő. Mindenki érezte, nemcsak a búcsúzó utolsó évesek, hogy mától kezdve valami új kezdődik. Korán reggel — mintha gyermekéveik utolsó óráit temetnék — kislánynak és kisfiúnak öltözve, babával és rollerrel, csacsifogaton és ostorral hajtott traktoron vonultak végig a városon, de a nap hátralevő óráiban már felnőttes komolysággal, fegyelemmel, az utánuk következő évfolyamoknak példát mutatva ballagtak. Engem a sors, no meg a 6zülöi kötelesség a Petőfi Sándor Gimnázium vén platánfája alá irányított. A búcsúzó két osztály 55 ün- nepeltje között ott volt az én nagyobbik fiam is. (Az idő hogy el- jár . . .) Mintha tegnap lett volna, amikor ugyanennek az intézetnek gyakorló iskolájából búcsúzott a negyedik osztály Szamosfalvi tanító bácsitól, most pedig mint meglett emberek állnak ott az akkori kisfiúk, az intézeti zászló alatt, de már adják is át az utánuk következőknek. Szép idézetet választottak ballagó lapjukra Váci Mihály költeményéből: „Nem elég a célt látni, Nem elég útra kelni, az úton menni kell!” Az egész város szíve ott dobogott ezen a napon az ünneplőbe öltözött középiskolákban. Nemcsak a szülők, az egész társadalom szeme kíséri további útjukon a búcsúzó negyedik osztályosokat. Nem akarom hát terhelni őket sablonos jó kívánságokkal, bölcs tanácsokkal. Fölöslegesnek is tartom, hiszen az igazgatók által adott útravalónál, a búcsúztató harmadévesek és a búcsúzók szónokainál szebbet, jobbat, többet mondani úgysem tudnék. Váljatok emberré! Ez a tömör mondat rezgett a levegőben, ez volt a lényege a sok tantárgynak, az iskolai és a szülői nevelésnek, gondoskodásnak. Ezt kapták útra- valóul a kis tarisznyákban. tóth Miklós A Móra Ferenc Művelődési Ház képzőművész körének jubileumi kiállítása Tizenöt év alatt megtett útról ad számot a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Ház képzőművész körének most megnyílt jubileumi kiállítása. A Kiskun Múzeumban bemutatott grafikák, akvarellek és olajfestmények le mérhető vé teszik azt a művészi fejlődést, ahová a kör tagjai eljutottak. A legszínvonalasabb gyűjteményt Csekey Lászlónétól láttuk. Modern grafikái kevéssel Kitüntetés Csaknem fél évszázaddal ezelőtt 1918-ban került a félegyházi városházára Töli Dezső, a pénzügyi osztály dolgozója. Alkalmazását csak a helyi vezetőknek az az intézkedése szakította meg, hogy ellenzéki magatartása miatt 1929-ben rövid időre felfüggesztették állásából. Negyvenhét évi munka után most nyugalomba vonult. Ebből az alkalomból a pénzügyminiszter kiváló pénzügyi dolgozó kitüntetéssel jutalmazta Töli Dezsőt. A kitüntetést néhány nappal ezelőtt Ildzsa István, a minisztérium főelőadója nyújtotta át a nyugalomba vonuló Töli Dezsőnek Kiskunfélegyházán a városi tanácsházán rendezett meleg hangulatú ünnepségen. is sokat mondanak, képei nyugtalan művészi lobogásról tanúskodnak. Pintér Sándor eddigi tanulmányait hasznosítva jó érzékkel szerkeszti képeit « helyezi el a térben figuráit. Ige\ egyéni a színhasználata, a parázsló, vörös színek uralják képeit. Ficsór Sándor műveire a finom színek használata jellemző. Különösen szépek derengő tájképei. F. Juhász Irén sikerrel próbálkozik az olajjal. A hideg-meleg színek ellentéte izgatja, finom színharmóniákat álmodik vászonra. Testvére, F. Juhász Katalin, rövid művészi útja során eljutott a természet szépségeinek grafikus szemmel való visszaadásáig. Vonalvezetése rendkívül meggyőző, tömör összefogottsággal ábrázol. Nagyon szépek színezett filc rajzai. Gácsi Erzsébet képei is egyéni látásmódról tanúskodnak. Szépen komponál, jól birkózik az ellentétes színek nehéz problémáival. Balázs Tamás joghallgatótól csak egy jól sikerült képet láttunk. Izgalmasan szép, kompozíciójának színharmónia világába. A többi kiállító közül Kiss Antal, Hevér Katalin, Farkas Ilona. Hegedűs Ilona, Csáki Mária és Garai István is ígéretesen fejlődik a kör vezetőjének: Móczár Károly festőművésznek az irányítása alatt. Dr. Falu Tibor Gyermekek békehangversenye Az ének-zenei általános iskola jól sikerült hangversenyt rendezett vasárnap délután a Móra Ferenc Művelődési Házban. Ezen az évről évre megismétlődő hagyományos hangversenyen számoltak be a szülőknek és a város lakosságának a kis zeneiskolások, az első osztályosoktól a nyolcadikig. Ez alkalommal köszöntötték az édesanyákat. A szurkolóknak KISKUNHALASI MEDOSZ— FÉLEGYHAZI VASAS 3:1 (0:1) Súlyos taktikai és védelmi hibákból gyengébb képességű csapattal szemben vesztette el a mérkőzés utolsó percében veretlenségét a Vasas. Pedig nem úgy indult a mérkőzés, hogy kellemetlen meglepetést szereznek a szép számban • átrándult szurkolóknak a Vasas-fiúk. Már az első percekben támadás támadást követett, de a góllövés, mint már legutóbb is, nehezen akart sikerülni. Sántha kavarodás után jó helyzetben mellé lőtt, de a 15. percben szép sarokrúgásából Vass védhetet- len fejesgóllal .vezetést szerzett. Sajnos, a vezetés birtokában kissé lefékezett a csapat, és így nem tudták előnyüket növelni. A második félidőben fél óráig ugyanez völt a helyzet. A Vasas támadott, de lövés szinte egyetlen egy sem ment a hazaiak kapujára. Kivételt képez Ádám nagy helyzetből leadott bombája, amelyet a kapusba lőtt. Az utolsó tíz perc hideg zuhanyként érte a Vasast, három védelmi ' hibából három gyors góllal megfordították a halasiak a mérkőzés sorsát, s ezzel megfosztották a Vasast veretlenségétől. Nem játszott rosszul a csapat, de nagy hiba volt a legveszélyesebb csatárt, Ádámot a védelem erősítésére hátravonni, s még nagyobb hiba, hogy a játékosok nem tartották be az edző utasításait. Sokkal fegyelmezettebb csapatjátékkal lehet csak megmaradni az élvonalban. A játékosok közül Sikár és Vass nyújtott átlagon felüli teljesítményt, FÉLEGYHÁZI HONVÉD KECSKEMÉTI SZÁLLÍTÓK 2:0 (2:0) Az első félidőben Kállai két góljával jutott vezetéshez a Honvéd, a második félidőben a kemény Szállítók-védelem megakadályozta a további góllövést. KÉZILABDA Félegyházi Fáklya—Kecskeméti Gépipari Technikum 22:20 (10:12) Az első félidőben öt emberrel játszó félegyházi csapat ellen vezetést szerzett a hazai csapat. A második félidőben teljes csapattal azután megfordította a mérkőzés sorsát a Fáklya. A VASÁRNAP sportja Vasárnap, május 16-án, délután 5 órai kezdettel Orosháza csapatát látja vendégül a Vasas. Jó lenne már egyszer, ha idehaza képességeinek megfelelőt nyújtanának a fiúk, s harcosabb szellemben, gólratörőb- ben, s főleg sokkal fegyelmezettebben küzdenének kilencven percen át. Ebben az esetben győzni kell a Vasasnak. A Honvéd nagy erőpróba előtt áll. A bajnokjelölt KTE ellen játszik annak otthonában. Egyik pont megszerzésére feltétlenül képesnek tartjuk a csapatot. Még két mérkőzésre kerül sor vasárnap Félegyházán. A Vasas II. előmérkőzésen a Gépjavító ellen, a Vasutas együttese Kiskunmajsa ellen játszik összevont járási bajnoki mérkőzést. Anyakönyvi hírek KISKUNFÉLEGYHÁZA SZÜLETTEK: Ladányi Éva Veronika (anyja neve: Kiss Ilona Zsuzsanna), Lehoczki László (Tóth Julianna), Horváth-Czakó Erzsébet (Fricska Zsuzsanna), Szécsényi Tibor (Kis Piroska), Földi Tibor József (Kosztor Katalin), Eszik Katalin (Bajer Margit), Herédi György (Véninger Klára), Bodor Rozália (Szabó Rozália), Sarusi-Kiss Balázs (Zsigó Piroska), Váradi Ferenc (Hevesi Mária). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Gulyás László és Fábián Mária, Fórizs István és Kiss Katalin Rozália, Varga Zoltán Mihály és Szabó Hona, Bodog Sándor és Kristóf Éva, Varga András és Mészáros Borbála, Herédi Gáspár és Lantos Erzsébet, Mészáros Imre és Németh Lidia. MEGHALTAK: Tarjányi János Kiskunfélegyháza, Romhányi j. u. 24. Nemcsok Piroska Anna, Dózsa Gy. u. 4. Tamási József, XI. tanya 489. Tóth István, Károlyi Mihály u. 33. Seres Lászlóné Forgó Piroska, Engels u. 38. Szabó János, Ságvári E. u. 19. Oravecz Sándorné Nagy- Ferenc Erzsébet, Romhányi J. u. 1. Banos József, Bankfalu, Temetősor u. 10.-r-<—■ 1200 hold új ültewény ■ 2,5 mázsával több Kukorica ■ Több mint 40 milliós költségvetés •• Ülést tartott a városi tanács