Félegyházi Közlöny, 1965 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1965-05-21 / 20. szám
Világ proletariat, egyesüljetek! Ara: 60 filler • » MÍGYHílZI KÖZLÖNY X. évfolyam 20. szám ★ A PETŐFI NÉPE FEE EGYHÁZI RUDASA *■ Kiskunfélegyháza, 1905. május 21. Mezőgazdasági tanulóképzés helyzete Jászszentlászlón A mezőgazdasági tanulókép- fontosságáról sokszor esik *zó a kiskunfélegyházi járásban is. Ez érthető. A nagyüzemi gazdálkodás egyre több szakembert igényel és a termelőszövetkezetek vezetői arra törekszenek, hogy az egyetemet vagy középiskolát végzett mezőgazdászok mellett a szövetkezeti gazdák többsége is rendelkezzen bizonyos szakképzettséggel. A szakismeretek szerzésének egyik formáját jelenti a mezőgazdasági tanulóképKövesutat építenek Kömpecön A községfejlesztési terv idei előirányzatainak megvalósítása során hamarosan hozzákezdenek Kömpöcön a tanácsháza utcáját a kiskunmajsai müúttal összekötő kövesút megépítéséhez. Az említett utca kikövezése a tervek szerint félmillió forintba kerül. A költségekhez a járási tanács 350 000 forinttal járul hozzá, a többit a községfejlesz- tcsi alapból biztosítják. Az útépítésben a lakosság S0 000 forint értékű társadalmi munkával vesz részt. zés. A szakemberképzésnek ez a formája tulajdonképpen csak most kezd meghonosodni. A kiskunfélegyházi járásban a jászszentlászlói Üjbarázda Termelőszövetkezet gazdái töltenek be úttörőszerepet az említett mezőgazdasági tanulóképzésben. Jászszentlászlón két évvel ezelőtt szervezték meg a mezőgazdasági tanulóképzést, 14 hallgatóval. Ezek azóta eredményesen levizsgáztak. Tavaly húsz fiatal kezdte el az említett tanfolyamot és az ősszel kezdődő oktatási évre most szervezik a hallgatókat. Eddig tízen jelentkeztek. A tanulmányi eredményektől függően az első éves mezőgazdasági tanulók havonta 300— 350 forint fizetést kapnak, a másodévesek 520—550 forintot, a harmadévesek pedig 700—750 forintot. Ezenkívül munkaruhát és napi 4,30 forint étkezési hozzájárulást kapnak a mezőgazdasági tanulók. A tanuló idő alatt a fiatalok egy része mezőgazdasági gépész' képesítést, más részük pedig szőlő- és gyümölcstermesztő il70000 forint értékű társadalmi munka A községfejlesztési terv előirányzatainak megvalósításáról, az elmúlt évi gazdálkodás tapasztalatairól és az idei tervekről tanácskozott a petőfiszállási községi tanács legutóbbi ülése. Pallagi János vb-titkár előterjesztése alapján megállapították, hogy az elmúlt évi 794 000 forintos bevételi tervet 796 000 forintra teljesítették. A bevételből szociális kiadáBéke-parkot létesítenek Alpáron Az alpári községi tanács legutóbbi ülése béke-park létesítését határozta el. Erre a célra a községfejlesztési alapból 60 ezer forintot irányoztak elő. Erről a határozatról a tanácstagok tájékoztatták a lakosságot. Ennek során többen bejelentették, hogy társadalmi munkával is elősegítik a béke-park mielőbbi elkészítését. A. tanácstagok, most az egész községbe számba veszik a lakosság felajánlásait, amivel a béke-park létesítéséhez k vánnak hozzájárulni. Jó példát mutatnak a társadalmi munka vállalásában a földművesszövetkezet dolgozói. Eddig 5000 forint értékű munkára tettek felajánlást, azonkívül az igazgatóság is ad 1000 forintot a parkosításhoz. A termelőszövetkezet 5000 forint készpénzt ajánlott fel. Az előkészületek már meg is történtek a parkosításhoz. A Tisza-partra a közeljövőben nemcsk jó illatú és kellemes ízű halászlé, hanem szép park is hívogatja a kirándulókat• sokra 47 000 forintot, kulturális célokra pedig 243 000 forintot költöttek. Községfejlesztési alapra 322 ezer forint állt rendelkezésre a helyi bevételből, amit 235 000 forint állami támogatás egészített ki. Ebből az összegből tanácsi utak és hidak javítására 80 000 forintot, parkosításra 50 ezer forintot, az úttörőtábor létesítésére, tűzoltófelszerelésre, ösztöndíjakra és a könyvtár fejlesztésére pedig 37 000 forintot fordítottak. A községfejlesztés idei előirányzata a tavalyihoz hasonló összeget tesz ki. A tervek szerint azonban a lakosság társadalmi munkája jelentősen emelkedik. A felajánlások alapján a tanács vezetői arra számítanak, hogy a lakosság mintegy 70 000 forint értékű társadalmi munkával segíti elő a községfejlesztési terv megvalósítását. letve állattenyésztő szakképesítést szerez. A termelőszövetkezet vezetői a szakismeretek gyarapítását magasabb fizetési kategóriába való besorolással kívánják elősegíteni. A közgyűlés határozata szerint a szakképzettséggel rendelkező termelőszövetkezeti gazdák 15— 20 százalékkal kapnál; magasabb bért, illetve munkaegységet a termelőszövetkezetben. Békeinűssak a cipőgyárban Selejtcsökkentés, anyagmegtakarítás, minőségellenőrzés Az Alföldi Cipőgyár Kiskunfélegyházi Gyáregységében a szocializta cim megszerzéséért két brigád versenyez. Felajánlásuk teljesítését az üzem munkásai és vezetői egyaránt figyelemmel kísérik. A gyár idei tervének teljesítésében nagy szerepe van a minőség javításának. Erre összpontosítják figyelmüket a szocialista címért versenyző brigádok is- Az engedélyezett 4 százalékos selejtet felajánlásuk A melegházban már szüretelik a paprikát A fehér húsú cecei paprika szüretelését már több mint két héttel ezelőtt megkezdték a kiskunfélegyházi Vörös Csillag Termelőszövetkezet üvegházában. Drozdik László- né, a kertészeti brigád csoportvezetője, naponta ellenőrzi a növények fejlődését. A paprika és a melegházban nevelt paradicsom ilyenkor magas áron kel el és jól megfizeti a gondozást. — (Lakatos József felvétele.) Túlteljesítette első negyedévi tervét az építő szövetkezet A gondos munka és a jó szervezés eredményeként a kiskunfélegyházi építő szövetkezet első negyedévi tervét 108 százalékra teljesítette és áprilisban is túlszárnyalták az előirányzatokat. A soron levő építkezésekről Oláh István, a szövetkezet elnöke tájékoztatott bennünket. Megtudtuk tőle, hogy az elmúlt napokban hozzákezdtek a Baj- csy-Zsilinszki utcai háromemeletes 16 lakásos társasház alaA tavalyinál magasabb árat fizetnek a gyapjúért A járás és a város közös gazdaságaiban a juhállomány az utóbbi években gyorsütemben növekedett. Kiskunfélegyházán négy évvel ezelőtt mindössze 5000-et tett ki a juhállomány, az idén viszont már meghaladta a tízezret. A tervek szerint a juhok nyírását ezekben a napokban kezdik meg a termelőszövetkezetekben. Tavaly a kiskunfélegyházi gyapjúforgalmi vállalat 75 vagon gyapjút vásárolt fel Félegyházán. A helyi termelőszövetkezetek ezért négymillió forintot kaptak. Az idén mintegy 90 vagon gyapjúra számítanak az említett vállalat vezetői. A felvásárlást az elmúlt napokban kezdték meg. A tapasztalatok szerint annak ellenére, hogy a gyapjúszál hosszúsága valamivel rövidebb az előző évinél, a nyírósúly mégis eléri az előző évi átlagot. A jó minőségű gyapjúért a tavalyi 48 forintos átlagárral szemben most 55 forintot fizet a vállalat, B. L. pozásához. A munka jó ütemben halad, a szükséges építőanyagot sikerült biztosítani az új létesítményhez. A tervek szerint a közeljövőben a most épülő bérház mellett még egy ugyancsak háromemeleteset létesítenek. Az építőipari szövetkezet dolgozói a közelmúltban adták át rendeltetésének a tsz-közi vállalkozás lúdtenyésztő telepén létesült 5000 férőhelyes tojóházat. A Lenin Termelőszövetkezetben egy 32 vagonos magtárt, Kunszálláson pedig 100 férőhelyes növendékmarha-istállót építettek. szerint legalább három és fél százalékra ígérték lecsökkenteni. Az elmúlt négy hónap alatt ezt a vállalásukat becsülettel teljesítették. A Petőfi-brigád a szóban levő időben 2,8 százalékra csökkentette a selejtes gyártmányok mennyiségét. A felajánlott 40 ezer forint értékű anyagmegtakarítást pedig 47 ezer forintra teljesítette. Kiváló eredményeket értek el a munkaversenyben a Béke-brigád tagjai is. A selejtes fvárt- mányok mennyiségét ők az előbb említettnél is jobb arányban, 2,6 százalékra csökkentették, anyagtakarékosságban azonban elmaradtak a Petőfi-brigád mögött. A közelmúltban az üzemben mozgalom indult: Ne adj tovább rossz cipőt! címmel. Az ebben részt vevők arra tettek felajánlást, hogy az önmaguk, által készített gyártmányokat meózzák, és ha hibás cipő akad a kezükbe, azt nem küldik tovább a szalagon. Jelenleg béke műszakot tartanak az üzemben, az akció a békéért és a leszerelésért hónap kere tabun. A béke műszak idején az eredmények további növelését, a gyártmányok minőségének javítását tervezik. Eredményesen fejezték be az idei pártoktaiási évet Ünnepélyes zárófoglalkozást tartottak a pártoktatási év befejezése alkalmából Kiskunfélegyházán a III., IV. kerületi pártalapszervezet marxizmus— leninizmus kérdései tanfolyamának másodéves hallgatói. A pártoktatásnak ezt a formáját a szóbanlevő kerületben tizenegyen végezték el eredményesen. A foglalkozásokat valamennyien rendszeresen látogatták és a vitába való részvételük azt mutatta, hogy a kötelező irodalmat mindig áttanulmányozták. A tematikában szereplő kérdések megvitatása során rendszeresen megtárgyalták a pártalapszervezet időszerű tennivalóit és ennek során a tanultakat igyekeztek a gyakorlatban hasznosítani. Szorgalmukért és igyekezetükért a tanfolyam valamennyi hallgatóját és a csoport vezetőjét, Gulyás Istvánt a pártalapszervezet vezetősége dicséretben részesítette. Jó munkájuk elismeréseként Gulyás Istvánt és két hallgatót könyvjutalomban részesítettek. Hamarosan megkezdik az újabb IlISZ-lakások építését A közelmúltban hírt adtunk arról, hogy újabb KlSZ-lakáso- kat építenek Kiskunfélegyházán. Az építkezés megkezdését azonban eddig a telkek kisajátításának elhúzódása akadályozta, A vita végül lezárult, jelenleg a telektulajdonosokkal tanácskoznak és a portákat hamarosan az OTP veszi át értékesítésre. Az építkezés ügyével egyébként a városi párt-vb is foglalkozott. Határozat született és ennek alapján bizottságot szerveznek a KISZ-lakásépítés lebonyolítására. Ebben a bizottságban a KISZ-megbízottain kívül az OTP, az építtetők és a tanács képviselője is részt vesz. Húsz fiatal tanul Munkaruha és magasabb fizetés