Félegyházi Közlöny, 1958 (3. évfolyam, 1-51. szám)
1958-06-21 / 24. szám
® SPORT • Félegyházi Építők— Kecskeméti TE 0:0 NB III. bajnoki Félegyházán. Közel négyezer néző előtt, hatalmas küzdelemben alakult ki az eredmény. A mutatott játék alapján az Építők közelebb állt a győzelemhez. Tárkányi István játékvezető sípjelére, enyhe hátszéllel, az Építők támadnak többet és már a 3-ik percben a kitűnő formában lévő nádi szép beadását Istvánffi szorongatott helyzet- bcMi kapu fölé lövi. Fölényben játszik a hazai csapat, ezt jelzi Szabó 25 méterről lőtt kapufája is. A KTE Istvánffi lefogásával igyekszik kihúzni az Építők mé- regfogát és ez nagyjából sikerül is. Ellentámadás után Mészáros a kapu fölé emel. Egy rosszul sikerült felszabadító rúgást Istvánffi elcsíp, de jó helyzetben késlekedik. A 25-ik percben egy korszerű támadás Parádi II. lesén akad el. Két percre rá Cseh rosszul dobja ki, de Bitó az üres kapu mellé küldi a labdát. A félidő végén a KTE is veszélyeztet, de komoly gólhelyzete nincs. A második félidő még nagyobb iramban kezdődik. Már a második percben Rádi beadását Pintér a sarokból húzza le. Utána nagy kavarodás támad a KTE kapuja előtt, de a védelem végül tisztáz. Ellentámadás után Berente sarokra tartó lövését Cseh remekül kiöklözi. A 9-ik percben Vérségi szabadrúgását Pintér szépen lehúzza, 20 méterről lőtt bombáját pedig nagy szerencsével kapu fölé öklözi. KTE-támadás után Fronton kerül jó helyzetbe, de lövésébe belenyúlnak. A 30-ik percben Rádi kapu fölé ível, majd ugyancsak az ő szöktetéséből Istvánffi nagy helyzetben közvetlen a léc mellé bombáz (a mérkőzést eldöntő helyzet volt). Az utolsó percek is az Építőké és a keményen játszó kecskeméti védelem két ízben is csak 11-es gyanúsan tud tisztázni. A mérkőzés igen sportszerű körülmények között zajlott le s ezért dicséretet érdemel mindkét csapat és mindkét csapat szurkológárdája is. Az Építőknél Cseh, egy-két kifutástól eltekintve, bravúrosan védett. A védelemben jó volt Parádi és Kanyó, a csatársorban Rádi a mezőny legjobb játékosa volt, de elismerést érdemel Palatínus is végig lendületes, lelkes játékáért. Istvánffit ketten őrizték. Parádi II. még nem tudott beilleszkedni a csapatba, de tehetséges labdarúgó. A KTE-nél csak a védelem (Pintérrel az élen) és a két fedezet dicsérhető. Tárkányi István játékvezető jószemű bíró volt. Neki is érdeme, hogy a találkozó simán folyt le. Félegyházi Honvéd—Csongrád 1:0 (0:0) NB III. bajnoki Csongrádon. A mindkét félidőben többet támadó Honvéd megérdemelten győzött. A »mérkőzés egyetlen gólja a második félidő 43-ik percében esett. Jók voltak: And- rócki, Szabó és Jasusa. Solymosi már az első percekben lesérült. * Mindazon 15—50 év I közötti dolgozók, | akiknek nincs meg I a 4 középiskolai végzettségük, i iratkozzanak be a 1 dolgozók iskolájába I Beiratkozás reggel I 8-tól délután 5-ig I a Petőfi általános iskolában. I A vállalatok, hivatalok I dolgozói jelentkezzenek I az igazgatóságuknál. 557 A községi szpartakiad járási döntőjét rendezi meg a Járási Testnevelési és Sport Tanács 1958. évi június hó 22-én, vasárnap délelőtt fél 9 órai kezdettel az Építők Alpári úti sparttelepén. Alpár, Gátér, Csó- lyospálos. Jászszentlászló, Kis- kunmajsa, Pálmonostora, Szánk községi sportkörök részvételével. Június hó 29-én lesz a megnyitó mérkőzése a városi me- zítlábos kerületi labdarúgó-bajnokságnak, melynek részvevői csak 15 évet be nem töltött fiatalok lehetnek. Tóth Judit, a Kossuth utcai általános iskola tanulója az úttörők országos versenyén, Budapesten, 475 cm-rel a távolugrásban országos bajnokságot nyert. Az Cpító'k Sportkör jólsikerült atlétikai versenyt rendezett, nagyszámú részvevővel június hó 15-én, az Alpári úti sporttelepen. A Bányászati Vasas Sportkör az 1957—58. évi bajnokságban a megyei II. osztály első helyezettje lett és ezzel feljutott a megyei első osztályba. ★ Megyei pedagógus-sportnap 1958. június hó 28—29-én Kiskunfélegyházán. Nagy sporteseményre készülnek a félegyházi pedagógusok. Kétnapos sportműsor keretében országos sakk- bajnokság, megyei röplabda- és kézilabda-döntő, a magyar bajnok gúlacsapat részvételével gúlabemutatók (Félegyházán még ez a sportesemény nem volt). Országos teniszbajnokok bemutatója. A fenti műsor a pedagógusok sporttelepén, teniszpályáján kerül megrendezésre. A részletes műsort a következő számunkban közöljük. ★ Vasárnap, június 22-én az Építők csapata Nagylakra utazik. Az igen kemény nagylakiak ellen nem lesz könnyű dolguk, de a vasárnap mutatott játék alapján feltétlenül győzniök kell. A , Honvéd csapata a Vásárhelyi MTE-t látja vendégül. Ezen a mérkőzésen is félegyházi győzelmet, szép játékot várunk. Illlllllllll!llllllllllllllllllllllllll!lllllllllllllll||||!lll||!l|||||||||||||| ANYAKÖNYVI llllllh — Születések: Buczkó József, Farkas István, Patai József, Mó- cza Erzsébet, Sahin Pál, Pozsár János, Tanács Julianna, Dora Erzsébet, Nagyapáti Dezső, Dudás József, Üveges Judit, Németh Mária, Sziládi Mária, Pintér Margit, Sallai Gabriella, Vi- rágh Éva, Kasza Sarolta, Marsa Sarolta, Megyeri Mária, Tóth Erzséébet, Fekete Ildikó, Vidócs Zoltán, Balogh Mária, Parádi János, Nemes Nagy Ilona, Fekete Gyula, Kutalik Mária, Hegedűs Sándor. — Házasságok: Zsolnai Péter és Dora Rozália, Farkas Dezső és Horváth Zsuzsanna, Juhász Sándor és Ficsór Ilona, Nagy István és Móczár Anna — Halálozások: Varga Mária 6 hónapos, Farkas István I hónapos, Borbély Lászlóné Ficsór Zsuzsanna 79 éves, Nagy Imré- né Cserép Borbála 59 éves, Tréfás-Tóth Mária 2 hetes, Buczkó József 1 napos, Hegedűs Sándor 1 órás, Fekete János 43 éves, Kövesdi Józsefné Honti Franciska 55 éves, Soós Istvánná Fodor Mária 65 éves, Iványi József 62 éves. Fehér Béla 69 éves, Szanka Ferencné Szanka Rozália 64 éves.. -00-00000000000000000000 ELCSERÉLNÉM utcai 2 szobás lakásomat 5 mellékhelyiséggel 2 vagy több szobás lakásra. — Dr. Papp, Némedi Varga Sándor u. 28. szám. 607 — A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem szünidei tanfolyama, a nyári egyetem, augusztus 1—18-ig tart. Előadások a magyar gazdasági élet, irodalom, történelem, nyelv, művészet, zene, természettudományok, technika fejlődéséről és mai helyzetéről. Színház, hangverseny, népitáncok és filmek bemutatója, kirándulások az ország különböző részeibe (Tokaj, Hortobágy, Hajdúszoboszló stb.). Nyelvleckék magyar és idegen nyelven. Kiállítások, múzeumok látogatása. Tanul, üdül, szórakozik — külföldiek társaságában. A beiratkozott hallgatók különböző kedvezményeket élveznek. Lakás és ellátás ■ olcsó áron. Bővebb felvilágosítást nyújt a titkárság. Cím: Nyári Egyetem, Debrecen 10. — Járásunkban már a múlt héten megkezdődött az aratás. Kiskunmajsán, Szánkon, Pál- monostorán és a város területén már szorgalmasan aratják az őszi árvát. — Ügyeletes orvos június 21- én d''-i 12 órától íúnius 23-án ree^el 8 óráig dr. Nagy Mária. Rendel: Egészségházban. Lakása: Árpád u. 14. sz. — Ügyel»*es állatorvos június 22- én dr. Szánthó Vilmos. Lakása 1'T' -a Ferenc tér 10. sz. Telefon: 320. — Köszönetnyilvánítás. Mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik drága férjem ravatalára koszorút vagy virágot helyeztek, részvétükkel mélységes fájdalmamat enyhíteni igyekeztek — hálás köszönetét mondok. özv. Palotás Imréné. — Petőfi-mozi műsora: Június 14—15: Isten és ember előtt. 19 —25: Mexikói szerenád. — Ki'knnmajsai mozi műsora: 14—15: Akasztottak lázadása, 17—19: Dankó Pista, 20—22: Marty. — Köszönetnyilvánítás. Mindazon roko" -Jenák, ismerősöknek, akik felejthetetlen édesanyánk ravatalára virágot helyeztek, részvétükkel mélységes fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, hálás köszön'tét mond a gyászoló Nagy-család. 582 — A Móra Ferenc Művelődési Házban géohimző szakkör indul, melvbe városunk asszonyait, leányait szeretettel váriok. Jelentkezés naponta 10—12 óráig. — Helyesbítés. Laounk legutóbbi számában, a hírek között, a városi tanács dolgozói által a fóti Gvermekváros javára gyűjtött összeget tévesen s . 'si hit>^ folvtán 845 000 Ft- ban közöltük. A helyes összeg: 854 forint 50 fillér. Vasárnap délután „homokországban" Pálmonostora külterületén, ahol a Lenin Tsz KlSZ-szerve- zete működik, nagy izgalom volt vasárnap délután. Az emberek a fák árnvai alatt tanakodtak, beszélgettek. Vajon sikerül-e? Nemsekára a kérdés megoldódott. Sikerült! í A Lenin Tsz KfS7-csapata és a pusztaszeri KTSZ-szervezet csanata kemény labdarúgó-mérkőzést vívott, amely 3 0 eredménnyel végződött. Mindkét neaoat üresen, sportszerűen látszott. Különösen dicsértet érdemelnek szép és jó iátéku- kórt- Jaksa, Pigniczky, Jéga és Bánfi. A mérkőzés után kerékpáros edzés volt. amelven igen széo eredmények születtek. Bízunk, hogy ennél szebb eredmények is születnek majd f. hó 22-én a iárási Szpertakiádon. A műsor röegvűléssel fejeződött be. Szén. kedves délután volt ez Láthatjuk, hogy lehet szórakozni a ..homokon” is. csak fel ke)1 karolni a tömegeket mozgató snortot. amely egyedül a KISZ feladata. Reméljük, hogy a következőkben ez valóra is válik. Apróhirdetések NYOMDÁSZTANULÖT — érettségivel, kiváló helyesírási tudással — felvesz a kiskunfélegyházi nyomda. x ATTILA utca 57. szám alatt egy szoba, konyha, kamra és sertésól eladó. Azonnal beköltözhető. 585 ELADÓ a várostól 1 kilométerre 2 hold föld, 800 négyszögöl szőlő tanyával. Horváth Zoltán utca 43. 586 KISKUNFÉLEGYHÁZÁN Árok utca 1. szám alatti ház eladó. — Érdeklődni lehet Alpáron, Por- jesz Margitnál, Ady Endre u. Zfr 587 PÁKA 116. szám alatt 9 beid föld tanyával kiadó. Értekezni lehet Fülöp Jenővel, Kunszállás, Tanya 48. 588 HÜSZ mázsa teherbírású gumis kocsi eladó. Alpári út 18. 589 125-ÖS, ezüsttankos, most fúra- tott, jó műszaki állapotban lévő motorkerékpár eladó, esetleg fizetési könnyítéssel, Tanyasoron Tóthnál. 591 KISMINDSZENTI útban 1 hold kukoricaföld, terméssel együtt is, eladó. — Értekezni Horváth Kálmán vadőrrel, Tanya 618/a. 593 HÁROMÁGÚ fikusz í eladó. Petőfi utca 1. szám. 553 JÓL főző bejárónő minden műn. k átvállal. Zrínyi utca 43. 554 ELVESZETT bak farkaskutya a volt Eszterházy utca tájékáról. Megtaláló jutalomban részesül. Damjanich utca 45. 555 PERCZEL utcában egy házhely eladó. Érdeklődni lehet Illés- házi utca 20/a. alatt. 608 IDŐS, magános asszony szeretne otthonra találni, szoba-kony- hás berendezéssel. Többi megbeszélés útján. Levelet a nyomdába kérek. 609 FOGARAS utca 7. számú, ku- lönportás, beköltözhető ház eladó. (610) KONYHOBÜTOK eladó. Martinovics utca 17. alatt. 611 KIADÓ az újfalui határnál dr. Strébl-féle földből 3 hold kaszáló, pénzért vagy részért. Érdeklődni lehet a majsai köves- útban, a Kővágói állomás közelében Czakó Miklóssal, Tanya 1617. alatt. 612 CSONGRÁDI útban 1 hold 1100 n.-öl szántó eladó. Érdeklődni: Ficsór Lászlóval, Szegedi út, Tanya 954. szám. 613 GÁTÉRON 266. számú tanya 15 hold földdel kiadó. — Bővebbet Kálvária utca 5. 594 ELADÓK asztalosnak való deszkák, gerendák, 2.30 méteres te- leajtó tokkal, 2.25 méter magas ablak (ikerablaknak át lehet alakítani), egy méter magasságú, kétajtós jégszekrény. Horváth Zoltán utca 6. szám. 595 ELADÓ 3 lóerős Ganz öntöző motor, 3 colos szivattyúval, csövekkel. Megtekinthető csak vasárnap, Báthory utca 18. Zsolnai. 596 GYENGE, vagy bukott tanulók tanítását vállalja nyugalmazott tanítónő. Attila utca 10. 597 ÉPÍTKEZÉSI faanyag és kétajtós szekrény, jókarban, eladó. Petőfi utca 53. 599 A VÁROSHOZ 3 kilométerre, a kiscsongrádi útban 5 hold föld eladó. — Érdeklődni Kiss Szabó Jánosnénál, Alpári út 521. tanyaszám. 600 A VÁROS központjában lévő szoba-konyhás lakásomat elcserélném mellékutcában lévő lakásért. Cím a nyomdában. 601 ELADÓ Romhányi János 10. sz. ház felerésze. Érdeklődni lehet ugyanott id. Csányi Mihály tulajdonossal, 3-ik üvegajtónál. 602 ÖNTÖZÉSHEZ benzinmotor — szivattyúval eladó. Szent István utca 35. 601 MÁSFÉL hold föld eladó Kis- pista úton. Érdeklődni: Molnár Béla utca 34. 603 ELVESZETT a múlt héten Lajka névre hallgató, fiatal, fekete farkaskutya. Nyomravezető vagy megtalálója magas jutalomban részesül a Tiszti Klubban, Kossuth utca 12. 604 GYERMEKTELEN házaspár, betegség miatt, keres azonnali- belépésre főzni tudó, megbízható bejárónőt. Cím a nyomdában. 605 A SZEGEDI betonúton, 3 kilométerre, 1066. tanyaszám alatt 2 hold kaszáló kiadó. 548 ELADÓ 6X100-as egyágyas síkkötőgép, 4 kw teljesítményű villanyhegesztő transzformátor, 16 kalapácsos daráló 5 lóerős motorhoz. Kölcsey utca 2. 549 ELADÓ másfél hold szántó, a Halasi úti öreg iskola mellett, Pál-féle föld. — Értekezni lehet Szent László utca 21. 550 A PÉTERI útban, 6 kilométerre, Sallai József szomszédságában, 4 hold föld eladó. Érdeklődni lehet Csongrádi úti tanya-megállónál, Gaál Jánossal, 740. tanyaszám alatt. 551 Június 21-én, szombaton a régi straadürtfit megnyitjuk. 614 Községgaid. V. JÁSZSZENTLÁSZLÓN, az ilo- naszállási megállónál 11 hold szántóföld, esetleg részletekben is, sürgősen eladó. Érdeklődni ugyanott Szabó Kálmánnál, Tanya 250. alatt. 606 ELADÓ 5 hold szántó-legelő az Ilonaszállás vasúti megállónál. Szőlőtelepítésre alkalmas, özv. Tóthné, Kiskunfélegyháza, Batthyány utca 6. 547 MOLNÁR-TELEP 179. szám ház eladó. Azonnal beköltözhető. 574 BERCSÉNYI utca 55. sz. ház eladó. Azonnal beköltözhető. — Értekezni lehet Alkotmány utca 5. alatt. 581 JÓKARBAN lévő permetezőgép —, kisebb boroshordók eladók. Rákóczi utca 24. 583 KISEBB háztartásban háztartási munkát vállalók. — özv. Kürschner Keresztélyné, Ná- dasdy utca 12. 584 MARTINOVICS György utca (volt Bástya utca) 20. számú ház utcai része eladó. Beköltözhető. 590 Kirándulás a Tőserdőbe Szinte hagyománnyá vált már ifjúsági szövetségünkben, hogy a nyár valamelyik vasárnapján kultúr- és sportműsorral egybekötött találkozókat rendezzünk a Tőserdőben. Erre a nagyszabású találkozóra június 29-én kerül sor. Ez a találkozó ifjúságunk seregszemléje lesz. Kerékpárral, gépjárművel, vonattal jönnek fiataljaink, hogy közös dolgaikról beszélgethessenek a hús fák alatt. Újra eltelt egy év békében, barátságban. Ez alatt az egy év alatt megerősödött a KlSZ-szer- vezet. Az előkészítő bizottság felhívja a város fiataljait, jöjjenek velünk a Tőserdőbe, hogy meg tudjuk valósítani a KISZ első országos értekezletén kiadott jelszót: »Együtt az ifjúság tömegeivel a szocialista Magyar- országért!« A bizottság szívesen látja a szülőket és kérünk minden fiatalt, hívják meg szüleiket, hogy szemtanúi legyenek a különböző szép és nemes szórakozásainknak. Programunkról csak annyit, hogy reggel 9 órára kell megérkeznünk a Tőserdőbe, ahol a KISZ Központi Bizottsága egyik tagja üdvözli a fiatalokat. Délelőtt kulturális seregszemle, me. lyen a megye legjobb kulturcso- portjai szerepelnek. Délután sportmérkőzések. A szórakozási biztosítja a céllövölde, hajóhinta, csónakzás, stb. — Az étkezésről mindenki maga gondoskodik Közös lacikonya is lesz. A kirándulóvonat Kiskunfélegyházáról indul 8 órakor, vissza, este fél 10 órakor. Akik 25-én, csütörtökön déli 12 óráig megváltják a jegyüket az IBUSZ-nál vagy a KISZ-bizottságon, azoknak egységesen, 9.40 forintért kedvezményes jegyet biztosítunk oda- vissza. »K«