Városi katholikus Szent László reálgimnázium, Kiskunfélegyháza, 1930

6

meg s mámorunkban nem vesszük észre, hogy az Isten terveibe kori- tárkodunk bele otromba kezekkel, midőn a természet egyik hétpecsétes nagy titkát feszegetjük fel időnek előtte. Azt hisszük, hogy emancipáljuk magunkat a természet törvényei alól, hogy kiválasztottak, hősök vagyunk, ha kerülő utakon vágunk elébe a természet rendes menetének. Szerencsétlen, kétbalkezes hősök, kiknek minden diadala csúfos vereség s gyalázatuknál csak ostobaságuk nagyobb! Mert a természet igazságos, de kegyetlen bíró és minden visszaélést szigorúan büntet. A korán meg- vénült arc, a feldúlt vonások, a szellemi képességek siralmas megapa- dása, a nagy lehangoltságok s tetejébe az elgyöngült akarat, mely vesztünkre mindig az elhatározó pillanatban hagy cserben minket, mindmegannyi szomorú nyomai azoknak a csatáknak, melyeket a tisztaságért vívott küzdelmeinkben elveszítettünk.

Bizony itt kell a segítség, ide kell Szent Imre lelke, ide kell az ő példája s a vele való foglalkozásból itt kell erőt mentövünk. Mikor c harcokban a végső erőnket vetjük a latba, mikor már magunk is kételkedünk, hogy meg tudjuk-e állni a helyünket, akkor gondoljunk mindig őreá, ő bizonyosan jön és segíteni íog; egy-cgv fohászunk jutalmául néha olyan erőt sugároz belénk, hogy a mocskolt lélek kínzó lelkiismeretfurdalásai helyett egyszerre diadalmas érzés ömlik cl bennünk, mellyel bátran lendülhetünk új harcok, új diadalok felé. Ez a diadalmas érzés pedig, mely lelkünket eltölti ilyenkor, az Isten mosolya bennünk, az az égi derű, melyet jutalmul kaptunk Istentől azért, hogy szentjeiben tiszteltük meg Ot.

Mikor Szent Ágoston nagy kisértései közepette már.-már elbukott, mindig e szavakkal emberélte meg magát: potuerunt hi et hac, quare fu non Agustine? llát mondjuk mi is: Emericus potuit quare non ego? O is ifjú volt, neki is voltak vágyai, megharcolta ő is a fiatalság küzdelmes éveit és győzött: hát quare non ego? Jutalmunk is közös az övével: a tiszta lelkek égi koronája. Ezt megszerezni hív bennünket Imre s minden tiszta gondolatunkban az ő hívó szava cseng, minden tiszta érzé'sünk az övé is. így van ő kirendelve Istentől a mi lelkünk őrangyalaként a tiszta élet útjaira s míg egy magyar ifjú él és küzdeni kész, addig Szent Imre is ott van és segíteni fog. Imre ma nem fest, hanem az a tiszta gondolat, amit a magyar ifjú gondol, az a tiszta érzés, amit érez; nem István király fia csupán, hanem a mi égi testvérünk, kinek testvéri lelke századok óta születik újra minden magyar ifjúban, ki saját nagyrahivafotfságával tisztában van s e hivatást komolyan betölteni készül. íme, kedves ifjak, így él Szent Imre ma is, igy verődik ki az ő arca minden magyar ifjún, ki tiszta levente s az életnek diadalmas lelkű harcosa lenni akar.

Imre szent volt, de magyar is. Az emberek lelkét, ha ő előtte magyarokról hallottak, pusztító csaták, patakokban ömlő vér, iszonyú kegyetlenkedések, rohanó paripák patái alatt dübörgő föld, égő falvak, feldúlt kolostorok s elpusztított vidékek rettentő képei borzongatták meg. Ami kemény, ami vad és átkos, azt mind a magyarok nevével kap-