Városi katholikus főgymnasium, Kiskunfélegyháza, 1911

12

Rövid pihenés után felkerekedtünk, hogy a Poprádi- tóhoz eljuthassunk. Kies, de köves és meredek erdei út vezetett odáig. Elgondolhatjuk, hogy az ilyen úthoz hozzá nem szokott alföldi fiúknak mennyi fáradságába került ezen út! De ifjúink kitartóak voltak és az élvezet, melyet a természet a maga változatosságával e vidéken nyújtott, még a legfárasztóbb útat is megkönnyítette. A remek szép táj, mely előttünk és alattunk elterült, csakhamar elfeledtette velünk az út hosszú voltát. Útközben több kiránduló csapattal találkoztunk: köztük poroszok is voltak . . .

Rövid 2 órai menetelés után megpillantottuk a tó zöld tükrét; — a tó 1513 méternyire van a tenger színe felett. Amikor a tó partjához értünk, lábunk mintha gyökeret vert volna. Ily gyönyörű, fenséges természeti kép még nem tárult elénk!

Figyelni kellett volna az arcokat, hogy a hatásról, melyet e remek kép látása gyakorolt a kirándulókra, fogalmunk lehessen. A csodálat egy ideig nem engedett szóhoz jutni minket.

A Poprádi tónak szebb a kerete, mint a Csorbatóé. Közvetlen a part szélén merednek magasba a hegyek.

A sötétzöld 25 méter mély tó tükörsima vizét mindinkább nagyobbodó vízgyűrűk zavarják meg, melyeket a fel- és alábukkanó pisztrángok játéka idéz elő. ltjaink fáradhatatlan része a tó szemközt fekvő oldalára ment át, hogy ott az Oszterva oldalán fekvő hóréteget megnézzék. Micsoda örömük volt, hogy ők juüus elsején hóval moshatják kezüket. A tó partján elfogyasztottuk a magunkkal hozott ebédet. Mig ebédeltünk és beszélgettünk, láttunk a havasokon egy turistát leereszkedni. 0 a tó mellett levő vendéglőbe ment. Kiváncsiak voltunk kilétére és e sorok írója bemutatkozván neki, beszélgetésbe eredt vele. Egy prágai mérnök — Friede Emil volt. Mondja, hogy ő már 11-szer van a Magas-Tátrában és amig él, minden évben eljön. Csodálkozik, — mondja ő, — a magyarokon, hogy azok nem tudják mérlegelni, mit adott nekik a Teremtő a Magas-Tátrával.

Ebéd és pihenő után visszamentünk a Csorbatóhoz;