Városi katholikus főgymnasium, Kiskunfélegyháza, 1903

60 — tekintésére rendezett, rneiy alkalommal két napra felrán- dultunk a császárváros, Bécs megtekintésére is. Kis társaságunk, melyet Holló Árpád, Holló László, Tihanyi Dezső, Tihanyi Sándor, Kristóf József, Kocsis György, Szomor Gyula, Vidéki Károly, Ávender Miklós, Czájlik Kálmán, Kripóczky Gábor, Tápay Lajos, Topo- narszky Milivoj, Puky Márton, Szabó Kálmán, Szabó Kor­nél, Kanizsay N. Antal, Csák Zoltán, Wolf Béla, Hoffer József és Fekete Jenő főgymuásiumi tanulók, Móczár Olga polgáriskolai tanárnő, Dr. Porst Kálmánná főgymnásiumi tanárné, Toldy Jenő, a helybeli Kálmár-kápolna lelkésze és ifj. Táby László joghallgató képeztek Forgó György és Dr. Porst Kálmán főgymn. tanárok vezetése alatt julius 2-án indult útnak Félegyházáról s reggel 7 óra 15 perczkor Pestre érve, 8 órakor már gyorsvonaton folytatta útját Székesfesérváron át Balaton-Szent-György felé, lesve, várva a pillanatot, midőn előtűnik a csodaszép Balaton. Nem czélja e sorok­nak leírni ama érzelmeket, melyeket a Balaton látása szi­veinkben keltett; kicsinyek voltak a kupé ablakai a sok kiváncsi szemnek, mert aki meglátta, nem tudott eltelni nézésével. Délelőtt 11 óra 45 perczkor Keszthelyre érkez­tünk. A vasúti állomásnál már ott várt kedves ismerősünk, a városunkból nemrég eltávozott Berger K. Lajos gazda­sági intéző ur, ki igazi magyaros vendégszeretettel fogadta társaságunkat s mindnyájunkat kocsira ültetve, vitt be a városba, illetve az intézet majorjába. A városban megte­kintve a történelmi nevezetességű templomot, a „Georgi- kon“-t és főgynmasiumot, a majorba mentünk, melyet Ber­ger K. Lajos intéző ur kalauzolása mellett megtekintettünk gazdasági fölszerelésével együtt. Mire visszatértünk az intézői lakba, már ott várt bennünket a kedves házi asz- szony, Berger K. Lajosné úrnő kitűnő magyaros ebéddel. A kedves háziak, úgyszintén a jelenvolt Sparsam Pál gazda­sági intézeti tanár ur és az ottlévő keszthelyi vendégek igaz magyar szívből jövő vendégszeretete, az ízletes ebéd, meg a kitűnő badacsonyi elfeledtették velünk a megtett hosszú ut fáradalmait s délután ii órakor egészen fölüdülve

Next

/
Oldalképek
Tartalom