Városi katholikus főgymnasium, Kiskunfélegyháza, 1898
— 22 — egy-két perczig; az immár hazája drága földében pihenő nagy számüzöttre gondol, a ki innen egy csónakból hinti utolsó búcsúcsókját szeretett hazája felé, révedező tekintetével keresi a helyet a földön, melyet Kossuth utoljára bűvös ajkaival illetett. Hogy is fért el abban a kis csónakban annyi vágy, annyi öröm, annyi búbánat és szeretet, a mennyit az a hatalmas szív rejtett magában! Sötét este lett, mire más úton visszatértünk a hajóra, melyet fetejthetetlen kapitányunk, Gottschal úr éjjeli szállásul ismét rendelkezésünkre bocsátani szives volt. A magas vízállás miatt csak távolból vettük szemügyre a Vaskapu alig látszó szikláit. Julius 12-én elbúcsúzva a „Sophie“ előzékeny tisztikarától és kedves vendéglősétől, ki mint volt 48-as honvéd főtiszt a legizletesebb ételeivel a legmagyarabb konyhát produkálja, reggel 7 óra tájban vasútra szálltunk s 8 óra után Herkules-fürdőre érkeztünk a legremekebb nyári nap reggelén. A leghálásabb köszönetünket kell nyilvánítanunk e helyen úgy Vest Ede lovag úrnak, mint a fürdőigazgatóság egész tisztikarának, a kik előzékeny szívességükkel a legkellemesebben szállásoltak el bennünket a Stefánia szállóban úgy, hogy mindeníktink külön szobát kapott, július 13-án délután 2 óráig tartó itt időzésünkre fejenként 50 kr. mérsékelt árért. Julius 12-ét- a fürdőtelep megtekintésére fordítottuk, este megjelentünk a gyógyteremben rendezett tánczmulat- ságon, s másnap délelőtt a hegyeken bolyongtunk. Julius 13-án a mint megreggeliztünk, 8 óra tájban indult meg társaságunk, hogy összejárva egypár magaslatot, a Csorics látóról és Schneller magaslatról gyönyörködjék a Domoglet hegy fenségében, remek erdei és az ormán kopár fenyveseiben ; hogy a délelőtti időt a természet templomában töltve, kirándulásunk utolsó napját a legméltóbban fejezzük be. Társaságunk egyik tagja élő viperát talált, a másik fészket, valamely menyétfaj apró
