Kis Dongó, 1963 (24. évfolyam, 3-24. szám)
1963-08-20 / 16. szám
1963 augusztus 20. Kis Dongó 3-IK OLDAL A papirosról A papiros és a ceruza, — minden napos eszközeink — bizony nem nagyon régi találmányok. Ötszáz éve az iskolás gyermekek táskájában sem ceruza sem acéltolly. sem irka nem volt. Apró, hegyes pálcikákkal Írtak a térdükön tartott viasztáblácskákra. A még régebbi időkben mindenki maga határozta el, hogy mivel és mire akar irni. Juhok lapocka-csontjaira, pálmalevelekre, cserepekre, vagy állatok bőrére Írtak. Csaknem mindenre, amire karcolni lehetett. Sokan törött cserepekre Írtak. Mesélnek egy tudósról, aki minden lábasát, cserepét öszszetörte, hogy megírhassa a könyvét. Később pálmalevelekre és faháncsra írtak tűvel. A levelek széleit levagdosták, egymáshoz varrták, s már készen is volt az első könyv. A fedőlapok sarkait bearanyozták, és rajzokkal díszítették, igy igen tetszetős volt, bár az egész inkább hasonlított valami ablakredőnyhöz, mint könyvhöz. Egy régi aszir király könyvtára agyagból volt. A felírandó szöveget puha agyagtáblákra karcolták, azután kiégették. Ez a könyvtár 30 ezer agyagtáblácskából állt! Az egyiptomiak még szokatlanabb módját eszelték ki a könyvirásnak. Képzeljünk el egy igen hosszú szalagot, olyant, mitha egy csomó vékony hártyalapból szőtték volna. És valóban igy is készült. Ezt a papirt magas, sásféle növényből állították elő. A növény neve papirusz. Ennek a nevét örökíti meg a magyar papiros szó is. A papiruszra koromból készült tintával írtak. Az írást könnyen le lehetett mosni vizes szivaccsal. De a szivacs nem volt a kéznél, akkor a nyelvüket használták erre a célra. A kínaiak már kétezer évvel ezelőtt ismerték a papirost. Mégis csak nagysokára tanulták meg Európában a papírgyártást. A papirost leginkább fából készítik. Rongyhulladékot is használnak, de csak a finomabb papír készítéséhez. A rongyot vagy fát megtisztítják és gépekkel apró darabokra szaggatják, majd péppé gyúrják. Ezt a pépet tisztítás és finomítás után egy hálón folyatják keresztül, ahol kisimul. Különféle gépek szárítják és vágják fel a kész papirost. Ember alig van a gépek mellett, a munka mégis gyorsan és hibátlanul folyik. A nyomtatás feltalálása óta egyre több papír fogy. Ma már minden ember olvas könyvet vagy újságot. Az íróeszközeink is megváltoztak. Ükapáink még ludtollal írtak. Ma már a ceruzát és a tollat is kezdi kiszorítani az írógép. GYERMEKROVAT III. HENRIK CSÚFOS HADJÁRATA A III. Henrik 1051-iki hadjáratához fűződő hagyományokat régi krónikás íróink a következőképen beszélik el: A császár nagy sereggel vo~. nul Magyarország ellen a Zala és Zilice patakok forrásainak mentén. Élelmiszerrel megrakott hajókat is küldött a Dunán az országba és azok parancsnokává testvérét Gebhard püspököt tette. Ennek hallatára Endre király és Béla herceg a gabonakazlakat és szénaboglyákat mint felégették és a lakosokat állataikkal messzire elköltöztették a vidékről, ahol a császár szándékozott átmenni. Midőn a császár Magyarországba érkezett és a felperzselt vidékekre jutott, nem talált eleséget sem katonáinak, sem lovainak. Azt sem tudta, hogy merre mehetnek a hajók és igy azoktól semmiféle segítséget nem tudott kapni. Az erdőkön átvonultában, amikor közeledett a Bodóháti hegyekben, igen nagy szükséget szenvedett. Ezalatt Gebhardt püspök a császár testvére Győrbe érkezett és onnan levelet küldött Henrik császárhoz. Azt kérdezte tőle, hogy hol várjon reá? A levélvivőt azonban Endre király portyázói elfogták és a király elé vezették. És amikor Miklós püspök tolmácsolásából megértették a levél tartalmát, választ írtak Gebhardtnak és a választ egy nálunk megtelepedett némettel elküldték neki. Ez pedig úgy tetette magát, mintha a császár küldötte volna és átadta Gebhart püspöknek a következő tartalmú levelet: “Tudd meg, derék Gebhardt püspök, hogy birodalmunk nehéz és fontos ügye arra kényszerit bennünket, hogy Magyarországból sürgősen hazamén jünk Németországba mivel ellenségeink háborút kezdve elfoglalták birodalmunkat. Rajta tehát, siess, pusztítsd el a hajókat s amilyen gyorsan csak teheted, igyekezz Regensburgba, mert Magyarországon többé bizton nem maradhatsz.” Ennek értelmében Gebhardt püspök azonnal Németországba futott. A császár,- aki ily módon megfosztódott a hajókról várt élelem reményétől, halálos szükségbe jutott. Egész seregét lovakkal és emberekkel együtt keservesen sanyargatta az éhség. Ezenkívül a magyarok és a besenyők éjjelente — nyilzáporaikkal gyilkolva — erősen zaklatták őket és azok közül, akik valami szolgálatot teljesítettek, igen sokat elraboltak. A németek az őket elborító és pusztító nyilzáportól való rémületükbe a földbe ásták magukat; pajzsaikkal takarózva, elevenek és holtak is együtt feküdte a sírokban, melyeket halottaknak ástak. Amikor a császár látta, hogy mennyi és milyen nagy veszedelembe jutott, levelet küldött Endre királyhoz és Béla herceghez, örökös békét kért tőlük. Azt üzente ugyanis, hogyha Endre király biztonságban viszatérni engedi őt és éhségtől kinzott seregének eleséget ajándékoz, ő maga többé sohasem lesz ellensége Endre királyna és utódainak. És sohasem fog ezután a magyar királyoknak szóval, tettel vagy szándékkal való megsértésére vetemedni. De még ha utódai közül ragadna is fegyvert. Magyarország meghódítására, az a Mindenható Isten .haragját vonja magára és annak örök átka sújtsa. Azonkívül Zsófia nevű leányát, akit már előbb erős esküvel a francia király fiának ígért, a béke-szövetség hathatósabb megerősítésére odaadja feleségül Endre király fiának, Salamonnak. És mindezt erős esküvel pecsételte meg. Endre király és Béla herceg, akik inkább békeszeretők, voltak, mint viszálykeltők, békét kötöttek a császárral. Erre Endre király a magyarok bőkezűségével küldött a császárnak ötven nagy vizát, kétezer szalonnát, ezer jókora bikát, kenyeret pedig többet, mint amennyit magukkal vihettek volna és borból is bőséges mennyiséget. Igen sokan a németek közül olyan mértéktelenül falták az ételeket és annyira teleitták magukat, hogy belehaltak. A többiek pedig: a magyarok irgalmából megszabadulva a halál torkából, otthagyták sátraikat, pajzsaikat, minden holmijukat eldobálva, sietve futottak vissza Németországba. Ezen eseményről azt a helyet, ahonnan a németek oly csúfosan megalázva és vértjeiket eldobálva megfutottak, a mai napig Vértes hegynek nevezik. A csillagos homlokú csikó Seres bácsinak szép vendéglője volt a sarkon. Hátul a nagy udvarban volt a lóistálló. Seres bácsinak volt személygépkocsija, meg tehergépkocsija is. Jómódú ember volt. Nagyon szerette a gyermekeket. Neki is volt valamikor egy kis fia, de szegényke meghalt. Seres bácsi nagyon szeretett volna egy kis fiút, kire ráhagyhatja minden vagyonát. Ugyanabban az utcában lakott Sárközi Sanyi, aki gyakran ment át Seres bácsihoz, mert ngyon kedvelte a kis csikót. Szép fekete csikó volt a Csillag, fehér folttal a homlokán. Sanyi kezéből elvette a a kockacukrot, azután vígan szaladgált az udvaron. Seres bácsi egyszer igy szólt Sanyihoz: Sanyikám, ugye ti öten vagytok testvérek? — Igen, Seres bácsi. Három fiú, két leány, jó kenyérpusztitó valahány! — felelte nevetve Sanyi. — Helyén van a szavad, kisfiam. Ezért is tetszel nekem. Ugye, te nagyon szereted az állatokat? Bizony, szeretem.' A gépkocsit is szeretem, de a kis csikót a legjobban. Seres bácsi Sanyi elé tartotta erős, nagy tenyerét: — Itt a kezem, amit most megígérek, meg is tartom: Neked adom a Csillag csikót. — Nekem adja a Csillagot? — Neked. Később, ha nagy leszel, neked adom a lovakat, a házat, a vendéglőt, földjeimet, mindent, ami az enyém. Sok pénzt is adok ráadásul! — Ne bolondozzék Seres bácsi, mert még elhiszem! — El is hiheted. Csak egy kikötésem van: légy az én kisfiam! — A magáé? De hiszen nekem van édesapám és édesanyám ! — Én a nevelőapád leszek. Úgy foglak szeretni, mintha igazi fiam lennél. Ide jösz lakni, itt maradsz nálam. — És akkor... akkor az én szüléimhez és testvérkéimhez már nem is mehetek? Édesanyámé sem lehetek? — Nem, kisfiam. Az én feleségem lesz a nevelőanyád. A neved is Seres Sanyi lesz! Na, itt a kezem, amit mondtam állom. Csapj bele és akkor rendben lesz, minden, tied lesz a Csillag! Sanyi egy ideig némán állt, azután felnézett Seres bácsira és igy szólt: — Köszönöm, Seres bácsi, köszönöm a jóságát. De ne haragudjék, én száz csikóért sem hagyom el az én édes szüléimét és testvéreimet! Azzal kifutott az udvarból és úgy rohant hazáig, hogy még a Csillag csikó sem érte volna utói. Otthon még a kaput is becsukta, hogy senki fia ne próbálja elcsábítani őt azoktól, akiket olyan nagyon szeret! Pártolja lapunkat és szerezzen űj előfizetőket az ezüst jubileumra!
