Kis Dongó, 1962 (23. évfolyam, 1-24. szám)
1962-08-05 / 15-16. szám
6-IK OLDAL_________________________________KiS POIIgÓ_____ 1962 augusztus 5. Nótázzunk egy kicsit SZÜLETÉSNAPRA ÉS 25 ÉVES HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓRA (Énekelhető a “Jaj de szépen muzsikálnak” kezdetű nóta dallamára. Dunna János vig portáján És az egész házatáján Kettős ünnep elé néznek, Akik odáig elértek. Mert hogy Dunna Jánosnénak, Leány nevén Máriának Van a születése napja, Annak az év fordulója. Másik amit ünnepelnek, Akik náluk összegyűltek: Jubileumot is ülnek Régen kötött esküvőnek. Huszonöt év múlt azóta A házasság kötés óta, Doldog idő hová lettél, Hej, bizony gyorsan elteltél. Van is náluk vigadalom, Olyan mint egy lakodalom, Vígan van ott kicsi és nagy, Bubánatnak helyet nem hagy. Éltesse az Isten őket, Versben a főszereplőket: Férfiakat és a nőket, A menyeket és a vöket. * Bunna János kedves olvasónk küldi a fenti verset szeretett feleségének születésnapjára és házasságuk %b. éves évfordulójára.--------------------------A SZÁZAD ELSŐ EMBERE Egy társaságban az elsőségről volt szó, ki-ki elmondta az ő kiválóságát és elsőségét, mikor az egyik idősebb ur is megszólat: — Ne fáradjanak, kérem, mert úgyis én vagyok a század első embere! — Hogy-hogy? — kérdezték tőle többen, hiú önérzetükben megbántva. — Azért, mert a század legelső órájában, 1901. január 1- én, az első percben születtem, — válaszolta derűsen mosolyogva az önézetgörcsös társaságon.------—Cj&~.-------— MILYEN ÓRA SZERINT Szolnokra vitte az utast a fuvaros, de lovai a tengelyig érő homokban nagyon lassan baktattak. — Hány óra járás ide még Szolnok, Miska? — kérdi az utas. — Három óra, jó uram, — válaszolt a kocsis. — Jó sok idő múlva az ur ismét előveszi az óráját. — Hazudtál te Miska! Több, mint három óra-járás ide Szolnok. Nézd, kettőkor indultunk s már öt elmúlt. — Hja, uram! Nem ilyen csip-csep három zsebóra járás az, hanem amolyan toronybeli la! — magyarázta a fuvaros. | ELVÁGTAM AZ UJJAM, DE NEM FÁJ . . . Elvágtam az ujjam, de nem fáj, Fügefa-levelet tettem rá, Fügefa-levele gyógyítsd meg, Barna szép szeretőm csókolj meg. Elvitte az árviz a pallót, Nem az a szeretőm, aki volt. Visszahozza árviz a padlót, Az lesz a szeretem, aki volt.--------§*>-----------ELSZALADT A LOVAM . . . “Elszaladt a lovam A citrom erdőbe, Elszakadt a csizmám A nagy keresésbe.” — Ne keresd a lovad, Mert már be van hajtva, A biró udvarán Szól a csengő rajta. “Udvarom, udvarom, Kerek kis udvarom! Nem söpri fel többé Az én gyenge karom. Szabad a madárnak Ágról-ágra szállni , Csak nekem nem szabad A rózsámhoz járni.” — Felszállott a páva Vármegye házára, Az én galambomat Most viszik rabságba. “Rab vagyok, rab vagyok, Szabadulást várok, A jó Isten tudja, Mikor szabadulok!” ELVENNÉLEK ÉN, CSAK ADNÁNAK . . . Elvennélek én, csak adnának, De hiába szólok anyádnak! Megtagadja tőlem kezedet, Nem tudom, az oka mi lehet? Olyan háborodott az elmém! Sokszor sírnék, ha nem szégyelném, Mért nem vagyon felhő az égen? Sírnom akkor nem volna szégyen! Mért nem termettem én búzának? Aratáskor majd levágnának; Nem kellene annyit szenvednem, Ebben a keserves életben. • ......---------------------ELRAGADTA . . . Elragadta galambomat A Balaton tőlem, Éjjel nappal siratgatom, Jaj mi lesz belőlem, Kérdezgetem a habokat: Merre fekszik, hol van? Egy se tudja, csak azt mondja, Csak azt mondja: itt a Balatonban. Játszik a szél a Balaton Homokos partjával. Köröskörül beültetem Szomorú fűzfával. Köröskörül ráhajlik mind, Ráborul a tóra, Mintha, mintha valamennyi, Valamennyi egy-egy fejfa volna. ELMENTEM ÉN A SZŐLŐBE Elmentem én a szőlőbe, Ráhágtam a venyigére; Venyigéről venyigére, — Fáj a szivem a szőkére. Elmentem én a tanyára, Ráhágtam a tökindára; Tökindáról tökindára, — Fáj a szivem a barnára. Onnan mentem a csárdába, Barna babám látására; S mig a barnát ölelgetem, A szőkét elfelejtettem. -----------------------ENGEM HÍVNAK FÁBIÁN PISTÁNAK ... Engem hívnak Fábián Pistának Ki is állok huszonnégy zsandárnak. Jő a zsandár, de nem félek tőle, Majd kimegyek, megszámolok véle. Fekete föld termi a jó búzát, Sürü erdő neveli a betyárt, Szép csárdásné, viselje kend gondját, Majd megkapja kend még a jutalmát. Szeged felől fujdogál a szellő, Jön a zsandár, mint szél mindenfelől, De én szegény csak magam egyedül j Sürgök-forgok a fegyverem körül. Isten hozzád Szalonta városa! Már én többé nem leszek lakosa, Teremhet már zöld füvet lapossá, iKis pej lovam többé ' nem tapossa. A vén prímás hegedűje
