Kis Dongó, 1962 (23. évfolyam, 1-24. szám)
1962-07-05 / 13. szám
4-IK OLDAL Kis Dongó 1962 julius 5. KIS DONGÓ — CLEAN FUN The Only Hungarian Comic Paper in the U. S. Editorial and Publishing Office: KIS DONGÓ PUBLISHING CO. — 7907 W. JEFFERSON AVE. Detroit 17, Michigan Editor & Publisher LOUIS BEDY szerkesztő és kiadó. Munkatársak: E lap minden olvasója. Published every 5th and 20th of each month. Megjelenik minden hónap 5-én és 20-án. , Subscription price one year $4.00. — Előfizetési ára egy évre $4.00. Second class postage paid at Detroit, Michigan. Vakmerő rablási kísérlet Legdrágább és legsúlyosabb királyi koronája a világnak, az angol korona, melyet más kincsekkel egyetemben a Towerben őriznek. Itt van az az óriási rubin is, melyet V. Henrik király amulettként a nyakában hordott az agincourti csatában, 1415- ben, amikor a franciákat legyőzte. A koronába foglalták azokat a gyöngyöket is, melyeket Erzsébet királynő viselt fülbevalóként. Itt van az a zafír' is, melyet Hitvalló Edward koronázási gyűrűjéből vettek ki, egy másik zafir II. Károly koronájából. Abba foglalták “Afrika csillagáét is, azt a 309 karát súlyú mesebeli gyémántot, amelyet Pretoria mezőin találtak. 2783 kisebb gyémánt, 277 gyöngy, 16 zafir, 11 smaragd és rubin veszi körül ezeket a kincseket érő köveket. Évszázadok óta őrzik az angol koronaékszereket a Towerben és évszázadok alatt csak egyetlen egyszer történt, hogy valaki megkisérelte a “Szent Edward koronát”, Anglia koronáját elrabolni. A XVII. század második felében történt. A koronaékszereket akkoriban egy Talbot Edwards nevű veterán katonatiszt őrizte, aki feleségével együtt ott lakott a Towerben. Egy szép napon a kincsek szemlélői között megjelent egy Thomas Blood nevű férfi, aki hajdan katonatisztként szolgált a Cromwell ellen küzdő seregben. Blood elhozta magával feleségét is a kincsek megszemlélésére. Egyszerre csak Bloodné aszszony, hangos sikoltással ájultan esett össze. A jólelkü Edwards azonnal segítségére sietett s a férjjel együtt felemelve az asszony élettelen testét, lakásába vitte, ahol fáradságos munkával eszméletre térítették az “ájult” asszonyt. , Blood és felesége nem győztek eléggé hálálkodni a segitségért. A két család e “vélet-Szerkesztői üzenet Felkérjük kedves olvasóinkat, hogy költözködés esetén úgy a régi, mint az uj cimet mielőbb közöljék szerkesztőségünkkel. len” következtében úgy öszszebarátkozott, hogy Blood meghívta Edwardsékat vacsorára, s ezután sülve-főve együtt voltak. Sőt házassági terveket is szőttek, Blood egyik unokaöccsével akarták elvetetni Edwards unokahugát. Egy délelőtt meg is jelent Blood egy erőteljes fiatalember kíséretében, akit unokaöccseként mutatott be, A fiatalember megnyerte az Edwardsházaspár tetszését és elvileg már bele is egyeztek a házasságba. Beszélgetés közben a fiatalember emlitette, hogy ő is szeretné megtekinteni a koronaékszereket. Az öreg Edwards vette a kulcsokat és lekisérte látogatóit a kincses terembe. Itt váratlan dolog történt. A két látogató pisztoly rántott és Edwardsra szegezték. Leütök, ték az öregembert és aztán munkához láttak. Buzgalmukban azonban nem vették észre, hogy az öregember csakhamar magához tért. Edwards látta, amint Blood elrejti Anglia koronáját köpenye alá és továbbsiet. Az ablakhoz vonszolta magát és őrség után kiáltott. A rablókat el is fogták, az erőteljes fiatalembert lekaszabolták, Blood azonban küzdelem nélkül megadta magát. Mindenki azt hitte, életével lakói tettéért. Ekkor azonban fordulat történt. A király látni akarta a furfangos rablót, aki éppen Anglia koronáját próbálta igy megszerezni. — Hogy lehet az, — kérdezte a megkötözött Bloodtól, — hogy katonatiszt létedre közönséges rablónak csaptál fel. Mit akartál csinálni a koronával? — Nem vagyok közönséges rabló — felelte Blood. — A Stuartok hive vagyok. A korona nem Angliát illeti, hanem Skóciát. Megölethetsz engem, felség, de akkor a te életed sem biztos többé. Számtalan politikus barátom van, és azok bosszút állnak értem. A királynak imponált Blood bátorsága és elszántsága és megkegyelmezett neki. így akarta 1671. május 9-ik napján egy kalandor, politikai céllal elrabolni Anglia koronáját. Festetich gróf pörös dolgai miatt felment Budapestre, szokása szerint korán kelt és igy már jókor az ügyvéd előszobájában várakozott. Az akkori kornak megfelelően, az úgynevezett “palotás”, vagyis hetes, jurátusi tiszte szerint, kardosán és magyar ruhában ült a teremben és az öreget valami kétségbeesett tekintetes urnák nézvén, le sem ültette. A gróf viszont nagyon is megemberlé az urfit, és minden második szóra megtekintetes urazta. A öregnek szokatlan modora azon gonudlatra vitte a jurátust, hogy itt valami félbolonddal van dolga, megtréfálja az öreget.. Beszéd közben megkérdezte tőle, tudja-e hogy miképen lehet legkönnyebben vadrécéket fogni? — Igenis, nem tudom — válaszolt együgyüen a gróf. — Majd én megtanítom — i mondja rá a járátus. — Nagyon megköszönöm a tekintetes urnák. — Na, hát jól vigyázzon, — kezdi a kópé, — vájjon ki egy érett tököt, amekkora tulniillik a fejére illik. — Igenis tekintetes ur, akkora tököt, mely a fejemre illik, igenis. — Aztán fúrjon rajta két lyukat a szeme táján, hogy lásson. — Ignis, úgy lesz. — Ezután bemegy a vízbe, egyenesen a récék felé, és úgy helyezkedik el, hogy nyakig a vízben legyen és az egész emberből csak a tökfej látszik. — Igenis, — mondja Festetich, — hogy csak az én tökfejem látszik. — Na ... jól megjegyzi látom, — hanem aztán szép csendesen a récék közé megyen, azok csak a tököt látják, s igy maga kényelmesen összefogja közülük-a legkövérebbeket. — Köszönöm alázatosan, — hálálkodott az öreg. — Na, még egy másra is megtanítom, ennek is hasznát veheti s ha jól megtanulja, foghat túzokot, amennyi tetszik. — Talán azokat is tökfejjel kell fognom? — kérdi jámborul a gróf. — Dehogy úgy .. . Hanem egy ökörbőrt kitöm, s úgy veszi magára, hogy a túzokok, mikor maga megyen, csak az ökörfejet lássák. Aztán, ha közel ér hozzájuk, könnyen rájuk lőhet. — Köszönöm alázatosan, hálálkodik az öreg, majd megpróbálom mind a kettőt, igenis. — Van ott viz, ahol lakik? — kérdi a jurátus. — Igenis van magamnak egy kis tavacskám, igenis. — No, akkor valamennyi földje is van talán? — kérdi a jurátus. — Van, igenis, néhány hold földecském is. — Talán erdeje is van? — Az is van, igenis... Van a Bakonyerdőcském, meg a Balaton tavacskám, meg egy pár uradalmacskám, igenis. Erre már a jurátus ijedtében dadogni kezdett. S ekkor lépett ki a personalis, Festetichet az előszobában meglátva, meghajolt és kérdi: Excellenciád itt? Ekkor már a jurátus kékült, zöldült ijedtében. Az öreg pedig mégegyszer meghajtá magát a j árutus előtt, megköszönte a tanítást, — mondván, hogy azoknak otthon bizonyosan hasznát veszi. Beküldte: Mérey Gyula kedves olvasónk, Indianából. ----------------------------LELKIISMERETES ADÓS A belvárosi kis trafiknak állandó, hü vevője egy hivatalnokember. Naponta betér a trafikba és megvásárolja napi doboz cigarettáját. Egyik nap azt mondta a trafikosnőnek: — Nagy kérésem volna, drága nagysádkám. Hirtelen pénzzavarba kerültem, nagyon kérem, adjon kölcsön négy hétre tiz pengőt. A trafikosnő kissé furcsának találta ezt a kérést, de mégse akarta megtagadni. Elvégre ez az ur állandó, jó vevője, ha most ezt a tizpengős kölcsönt megtagadná, biztos, hogy soha többé nem tenné be lábát az üzletbe. Rövid habozás után átadott tehát neki tiz pengőt és igy szólt: — Tessék a tiz pengő, de milyen biztosítékot tud nekem nyújtani arra nézve, hogy valóban visszafizeti négy hét múlva? — Kézzelfogható biztosítékkal, sajnos, nem szolgálhatok, de becsületszavamra Ígérem, hogy takarékoskodni fogok és igy a tiz pengőt feltétlenül megtakarítom. Már ma elkezdem a takarékoskodást: négy hétig például egyetlen egy cigarettát sem fogok vásárolni!-------------------------JÓKAI MÓR, A VÁLTÓRÓL: A mostani magyarok akként tartják fenn ama hajdani daliás szokást, miszerin a fegyvertársak a csatában egymáshoz kötözték magukat lánccal s ha egyikük elesett, a másik is kötelezve volt vele magát eltemetni. Ezt pótolja most a váltó. Minden igaz levente megkívánja, hogy ha már őneki meg kell halni, hát egy-két jó pajtását is temessék el vele együtt.
