Kis Dongó, 1962 (23. évfolyam, 1-24. szám)
1962-02-20 / 4. szám
1962 február 20. 5-IK OLDAL Kis Dongó Az aranyeső Szenczyi Pál pandúrnak is szemet szúrt a gyönyörű virág és egy májusvégi reggelen, mikor a doktorék háza előtt ellovagolt, odaszólt Rozinak, aki az ablakban állt: — Szakíthatnál nekem egy fürtöt a sárga akácbokorról. Kalapom mellé tűzném és büszkélkednék véle, Rozikám! — Jaj, ilyesmit ne kívánjon, mert nem szabad megtennem, — ijedezett Rozika. — Az asszonyom megverne, tán haza is kergetne, ha megtenném. — Akkor nem szóltam egy szót sem, — mosolygott Szenczi pandúr szerelmesen. — Ha nem szabad, hát nem szabad. lovagolt, nem a doktorék háza előtt, mint mindig. És aznap elnémult a doktorék házában az ének. Rozika elfelejtett dalolni és bizony nehéz szívvel végezte a dolgát. Aznap délután Szenczi megint látta, hogy Bacsó pandúr kalapján friss aranyvirág van. Szinte szétvetette az indulat, de azért nem szólt, nem kérdezett semmit; Rozi atyjának a házához se pient el, csak jelentkezett a hadnagyánál és kérte, hogy Bacsó pandúrt másnap ő mellé osszák be portyázni. — Bacsót jobban szíveli? No, nem bánom, — mondta a hadnagy és takarodó előtt úgy rendelkezett, hogy másnap Ba-Ilyenkor szobánk, mint a sziget — Irta: Kosztolányi Dezső — A South Euclid, O.-ban lakó FRANK BALAS születésnapjára a “Kis Dongó” utján küldi legjobb kívánságait Fort Pierce, Fla.-ban lakó testvére: George A. BALAS ra odasietett a doktornő is, aki eddig a háttérben foglalatoskodott és indulatosan kérdezte: — Miféle másikat adjon? ... De ekkorra már meglátta az ablakba dobott virágot és lelkének első megmozdulása egy dühhullám volt: Hogy mei' ez a lány az én cserjémből letépni egy fürtöt? ... A következő pillanatban, azonban, ahogy kezébe vette a virágot, hogy mint bizonyítékot Rozi szeme elé tartsa, már megengesztelten mosolygott és azt mondta: A pandurlegények, mind deli termetű, szép szál legények voltak. Szerdahelyen tizenkét lovasitott pandúr szolgálta a jái’ást, mind megtermett, szép száll legény. Vájjon hány leánynak néztek azok mélyebben a szemébe? ... De az is az igazsághoz tartozik, hogy Szenczi Pál pandurtizedes csak egy szerdahelyi kislánynak tudta a szép szeme színét, s hogy ez az egy lány azért jókedvűen, frissen, mindig édesen dalolva végezte a dolgát, mint tavaszi napkeltekor a pacsirta. Arató Rozikának hitták s egy szerdahelyi gyertyamártó leánya volt. Abban az időben még eltartotta emberét ez az iparág, ma a neonfények korában, sokan még a hírét sem hallották. Miért volt Rozika mindig daloskedvü? ... Mert tudta, hogy a pandúr őt hűségesen szereti. Még két évig szolgálja a vármegyét, — ennyivel még tartozik a megyének, aztán leveti a dolmányt, polgárember lesz belőle és beköti választottja fejét. Arató Rozika a doktor'éknál szolgált, mint házilány. A doktorék háza előtt lovagolt el reggelente Szenczi Pál pandurtizedes és Rozika mindig módját tudta ajteni, hogy ilyenkor vagy ablakot mosson, Vagy a portörlő rongyot rázza ki az utcai ablakon. Az a pillanatnyi összenézés a pandúrral, amely Rozika szemében ilyenkor édesen simogató napsugár, Szenczi pandúr szemében meg szikra volt: útra való volt ennek, napi szolgálatának akárhányszor öreg estéig is elhúzódó útjára, hogy fütyörészve végezze dolgát. Rozikának meg sziv-viditó, napról-napra megismétlődő újjászületés és felfrissülés, mint a pillangónak az ébredő reggelen a tüzesen leözönlő napsugár. A doktorék kertes udvarán egy aranyeső-sárga akác pompázott, az egyetlen az egész kis városban. A doktortié ültette és gondozta. Édes büszkesége volt ez a szép cserje és minden tavasszal, amikor virágdíszbe öltözött, kiadta a tilalmat, hogy senki hozzá ne nyúljon az ő kincséhez! Egyetlen szál fürtöt sem engedett letépni a cserjéből. Vasrácsos lévén a kapu, az utcáról látni lehetett a bokrot és életfakasztó tavaszkor, amikor ki sem látszott a lomb zöldje, annyi virágfürt sárgákat az ágakon, sok járó-kelő kívánta, hogy bárcsak egy fürtöt letéphetne magának. Lapképviselőket AZ ORSZÁG MINDEN RÉSZÉBEN FELVESZÜNK. ÍRJON FELTÉTELEKÉRT. Ilyenkor a szobánk, mint a sziget, körötte a hideg lég, mint a tenger. Kis kucsmánkon zúzmara zizeg, piros orcával, könnyező szemekkel hazajövünk. Kezünkbe korcsolya. Reánk süt a lámpác-ska mosolya. És fő a kedves kávé, forr a tej, a pesztonka perecért szalad el és pihegünk, szemünk bámulva néz s a sárga gesztenyén végigcsorog a rózsaméz. — Ez a virág nem az én bokromról való. Az enyémnek a virága sokkal fejlettebb s fényesebb. Ez a virágfürt az etrekarcsai Batal-kastély udvarából való, ott is van aranyeső, lát-Hozzád ne nyúljon ujjal még a szüléd sem. Folytatta útját, ki a falvakba és késő délután, mikor hazajött, mit látott a laktanya udvai’án? Pandurtársa, Bacsó György kalapján egy füx-t aranyeső virágot. Ahány lepkealaku virág volt azon a fürtön, annyi tövis hatolt Szenczi pandurtizedesnek a szivébe. — Csak Rozitól kaphatta, — gondolta. — Ennek szabad volt adnia, én nekem nem adhatott? ... Kérdezte is zord hangon dörmögve: — Te, honnan való az a sárga akác? — Tudhatod, hogy honnan való, — felete Bacsó György. — Egész Szerdahelyen csak egy ilyen cserje van. — És kitől kaptad? ... Erre vagyok kiváncsi. — Nem a doktorné tekintetes asszonytól, — válaszolta kajánul a másik. Aznap este, szolgálat után Szenczi Pál tizedes feléje se nézett Arató gyertyamártó házának, ahvá Rozika is hazament vacsora után egy-egy órára. Nem kívánt vele találkozni, úgy bugyborékolt benne a keserűség. Rozi pedig türelmetlenül várta és hogy Szenczi nem jött, szinte sírva ment vissza a doktorék hábába, ahol szolgált. Úgy szivére vette azt az aranyvirágot, amelyet nem kapott meg? — gondolta. A többiről, amivel Bacsó pandúr dicsekedett, sejtelme sem volt a szerelmes leánynak. Másnap korán reggel már ott állt az ablakban és várta, hogy arra jöjjön Szenczi, de a pandúr, aki érezte, hogy fájó sebet kapott a szive, másfelé csó közpanduxi. Szenczi tizedes mellé osztotta be. Reggel lór’a ültek és indultak ... Idulás előtt Szenczi megelégedetten látta, hogy ott diszlik Bacsó pandúr kalapja mellett az aranyeső füi'je. Ha nem lett volna ott, akkor ráparancsolt volna, hogy tűzze fel. Mert hát terve volt azzal a virággal. Rozi hűségesen ott várt az ablakban, — Szenczi meglátta, ahogy kihajolt az utcára s mielőtt a lánynak ideje lett volna, hogy szemérmesen visszahúzódjék, egy ax'asznyit, Szenczi már ott volt; kirántotta Bacsó pandúr kalapja mellől a virágot, odadobta az ablakpárkányra és odamorogta a roszszat sejtő leánynak: — Másikat adj neki, ez már elfonnyadt! Rozika felsik oltott erre a váratlan beszédre. Az, ijedt hang-EMLÉKVERS Bár merre is vessem szemem’, Ott látlak mindenütt Istenem. tam. — Szóval csak hazudta ez a himpellér, — mutatott rá a tizedes a közpandur'ra, — hogy Rozikától kapta ezt a virágot? No megállj, te bitang, ezért leszámolunk. Most húsz lépéssel mögöttem lovagolj, hogy ne is lássalak... Te meg Rozika, édes lelkem ... — ... ugorj le az udvarra, — szólt közbe a jólelkü doktorné, — szakíts egy szál aranyeső virágot és add oda a tizedes ux’nak ... én megengedem ... S mix’e Rozika visszajött a virággal, a doktorné már nem volt abban az utcai szobában. És megint úgy volt, mint három nappal ezelőtt... Az a szex-elmes egymásranézés. Rozika szemében simogató napsugár, Szenczi pandúr szemében meg szikra volt; útra való ennek, — Rozinak meg szivviditó újjászületés. Ha élclapunkat mint mutatványszámot kapta s azt akarja, hogy a “Kis Dongó - Clean Fun” havonta kétszer megjelenő élclapot önnek rendszeresen küldjük, kérjük töltse ki és küldje be címünkre a lapunkban lévő “Előfizetési felhívást”. Mutatványszámot azoknak küldünk, akiknek címét ismerőseik, barátaik nekünk beküldik. Ha mutatványszámot kap, kérjük fogadja szívesen és abból tudni fogja, hogy egy jóismerőse, barátja gondolt Önre azzal, hogy örömet és kellemes időtöltést akar szerezni kis újságunk olvasásával, mint annyi sok más olvasóinknak. Hisszük, hogy ön is csatlakozni fog olvasótáborunkhoz s megrendeli Amerika egyetlen magyarnyelvű élclapját. Szívélyes üdvözlettel: a “Kis Dongó — Clean Fun“ 7907 WEST JEFFERSON AVE., DETROIT 17, MICHIGAN
