Kis Dongó, 1962 (23. évfolyam, 1-24. szám)

1962-02-20 / 4. szám

4-IK OLDAL Kis Dongó 1962 február 20. KIS DONGÓ — CLEAN FUN The Only Hungarian Comic Paper in the U. S. Editorial and Publishing Office: KIS DONGÓ PUBLISHING CO. — 7907 W. JEFFERSON AVE. Detroit 17, Michigan Editor & Publisher LOUIS BEDY szerkesztő és kiadó. Munkatársak: E lap minden olvasója. Published every 5th and 20th of each month. Megjelenik minden hónap 5-én és 20-án. Subscription price one year $4.00. — Előfizetési ára egy évre $4.00. Entered as second-class matter July 1, 1942, at the post office at Detroit, Michigan under the Act of March 3, 1879. Burkus elszámitja magát Bizony, a kékfestő nem les­te otthon a sültgalambot, ha­nem országos vásárokra járo­­gatott; ott vette át meg ott is adta le a rendeléseket. A hala­si vásáron teszem azt, elejbe járult bizonyos Rozsmákné: — Jó napot, Józsi bácsi! Hát ehun a vásznam' tizenhét rőf egyvégtibe, fesse be szép kék­re, csak aztán el ne égesse. A vadkerti őszi vásáron majd ott leszek érte. Isten áldja meg. Mert akkor az még igy ment, azokban a boldog időkben. Ami pedig a kékfestő Bur­kus kutyáját illette, a neveze­tes eb, rendesen ott ült a ház előtt, iskolából jövet minden­nap szájtátva csodálhattuk. rongyból szőtt szőnyeg a “tisz­ta” szobában, de lassan fele­désbe megy, hogy mi is az a “tiszta” szoba, meg mi volt a rongyból szőtt szőnyeg! ... A kutyáknak akkor még nem volt “születési bizonyitvá­­nyuk”, de mindnek úgy válasz­tották a nevét, aminő belső vagy külső tulajdonságokkal jeleskedett. A kékfestő kutyájának a fe­je, sőt egész ábrázata, — hogy szépen fejezzem ki magamat, — hosszú tarka-barka szőrrel volt benőve, úgyhogy a szőr ol­dalt lelógott, mint a szakáll s elől is kimeredt az orra elé... Egy szó, mint száz, igen hason­lított az akkori szakállviselet­­hez s igy kapta a kékfestő ku­tyája a ránézve jellemző Bur­kus nevet. Egyszer a kékfestő Bölcskére utazott, az országos vásárra. Bölcske ott van valahol a Szerkesztői üzenet Felkérjük kedves olvasóinkat, hogy költözködés esetén — az adminisztráció könnyítése végett —- úgy a régi, mint az uj címet közöljék szerkesztőségünkkel. Duna túlsó partján, Hartával szemben. A kékfestő hajnali szürkü­letkor indult el. Amint men­tek mengdegéltek a lovak, Jó­zsi bácsi egyszer csak elkezd ám adta-teremtettézni. Az öreg Prepszent, akinek a fuvart csinálta ott ült mellette és csak hallgatott. — Azt a fűzfán fütyülőjét, nézze mái kigyelmed, a Bur­­ku kutya ott lóstat a kocsi előtt. — Hát aztán, — mondja az öreg Prepszent, — azért kutya, hogy szaladják. — Úgy ám, — vakarózik a kékfestő, — de ma vagy hol­nap kölykei lesznek ... — Még hogy, — hüledezett az öreg fuvaros, — hát akkor meg minek jött el velünk? — Minek? Minek... Hát an­nak, mer elszámitotta magát! — Hm. Az lehet... Dehát segítsünk rajta: tőgyük föl ide a kocsi farába!... Megállították a csikókat, le­szálltak a kocsiról és elkezdték a Burkust hajkurászni. Az meg rettentően megijedt, mert annak a vén együgyü Prepszentnek a kezében volt az ostor... Abban a feltevésben volt szegény kutya, hogy a két öreg el akarja náspángolni. Szaladt hát észnélkül, de ahogy megint visszamásztak a kocsira és elindultak, ismét hozzájuk csatlakozott, sőt az élen vezetett a Burkus kutya. így értek a révhez, sőt át is mentek a Dunán és megérkez­tek Bölcskére. Egy jómódú gazdához száll­ták, bizonyos Mizsei Mózes­hez. Aztán, hogy megvolt a vá­sár, cihelődni kezdtek haza­felé. De a Burkust nem találták. FELKÉRJÜK KEDVES OLVASÓINKAT, hogy költözködés esetén — az adminisztráció köny­­nyitése végett — úgy a régi, mint az uj cimet szí­veskedjenek mielőbb közölni szerkesztőségünkkel. Füttyszó, hivogatás mind hiá­ba volt. Vártak még egy keveset, só­hajtoztak, szitkozódtak, aztán elindultak Burkus nélkül ha­zafelé. Ahogy a komp kiköt Bölcs­kén, távoznak róla a kocsik, emberek, hát egyszer csak ki­ugrik ám a ciherésből egy ku­tya, szalad a komphoz, szájá­ban egy kis kutyakölyökkel. A kölyköt aztán leteszi a komp egyik zugába, maga meg nyargal vissza ész nélkül a ci­­herésbe ... Négyszer fordult meg; négy kis kutyát hurcolt igy a kompra. A révészlegények kacagtak, az öreg részvész meg csak a fe­jét csóválta. Aztán megtelik a komp, el­indul Harta felé, asszony, em­ber, mind csak a Burkust, meg a kölykeit vigyázza. A férfiak szömyülködnek és valami foj­togatja a torkukat, az asszo­nyok olyika meg el is rijja ma­gát. Aztán kiköt a komp Haltán s mikor mindenki távozott ró­la, Burkus is kipakkolja a négy kölykét a közeli füzesbe. * Szedmák meg dinnyecsősz lett volna, de már a kiskőrösi határban... És igy alkonya­­ton sürü vendégjárás volt ná­la, mert a gazda dinnyéjéből pazar lakomát adott. Viszont őt is meghívták, akiket diny­­nyével jól tartott — télen disz­nótorba. Ebből látszott, hogy Szedmák nem esett a feje lá­gyára. Most is nagy lakomázás volt nála a kunyhó előtt. Egyszer csak megjelenik a Burkus, kis­kutya a szájában. Körülnéz, kémlelve, aztán bemegy a vendégek között a kunyhóba. Nagyot néz mindenki, meg­áll kezükben a bicska, de Bur­kus már jön is kifelé és elvág­tat ész nélkül... Félóra múlva megjött Bur­kus a második kölykével. Fá­radtan, lihegve. Szedmák fél görögdinnyét tett eléje, annak nekiesett habzsolva. Aztán is­mét elrohant. Mikor mind a négy kölyke egy rakáson volt, pihent egy keveset, aztán nyakon kapott egyet és bevitte Kiskőrösre. Csodájára jártak az embe­rek a Burkus kutyának, mivel­hogy az negyven kilométerről, túl a Dunáról, Bölcskéről hord­ta haza az ő négy kis kutyáját. * Burkus a kölykeivel az eper­fa alatt táborozott, egy kis házikóban. Mi is ott látogattuk meg. Felnézett, megcsodált minket, aztán bement a köly­­keihez, kipihenni a nagy fu­var fáradalmait. Végrendelet Irta: Báró ötvös József Ha majdan átfutottam Göröngyös utamat S hova fáradtan érek, A síi nyugalmat ad. Márvány szobor helyébe. Ha fennmarad nevem, Eszméim győzelme, Legyen emlékjelem. S ha majd kijöttök néha S megálltok síromon Zengjétek el legszebb Dalt néma hantomon. Magyar dalt, lelkesítőt Melynél a szív dobog, Tán lialva is megértem, S keblem hevülni fog. És sírjatok egy könnyet, Barátotok felett: Dalt érdemelt, mert költő. Könnyet, mert szeretett. ----------------------------­A DOHÁNYOSOK KEZE GYAKRAN HIDEG A dohányos emberek kezé­nek és lábának hőmérséklete gyakran pár fokkal kevesebb a testükénél, vérnyomásuk, érlö­késük száma viszont nagyobb. Tudományos megállapítások szerint ezek a jelenségek a do­hánynak a szimpatikus ideg­­rendszerre gyakorolt hatásával magyarázhatók. A szimpatikus idegrendszer pedig a vérkerin­gés és bőr-hőmérsékletet szol­gálja. * Ezért Testvér, ne dohányozz! Inkább a “DONGÓ”-ra áldozz! 1 * -------■ --------------—- • BEUGROTT Születésnapot köszöntöttek a gyerekek az anyjuknak. Az egyik kisleány elkezdi: — Ma van az a nevezetes nap... — itt megakadt s a többi sehogy sem akart eszébe jutni. Nagybátyja, aki mögöt­te állt tréfából odasugta neki: Amikor majd mindenki tortát kap... — Amikor majd mindenki tortát kap — mondta utána a kisleány, majd sírva elsza­ladt.--------------------------­JOBB VOLNA Egy fiatalember beállított az orvos rendelőjébe. Nagyon rossz bőrben volt. — Egyáltalán nem érzem jól magam — szólt az orvoshoz. — Nem gondolja, doktor ur, hogy legjobb volna, ha pár na­pig ágyban maradnék. Az orvos ránézett, majd mo­solyogva mondta: — Én inkább azt ajánlom, fiatal barátom, hogy pár éjsza­kán keresztül maradjon ágy­ban . . .--------------------------­Húsz egyén közül, akik ró­lunk beszélnek, tizenkilenc rosszat mond; a huszadik azon­ban, aki jót mond rólunk, — rosszul mondja azt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom