Kis Dongó, 1962 (23. évfolyam, 1-24. szám)
1962-02-20 / 4. szám
1962 február 20. Kis Dongó 3-IK OLDAL Három arany Élt egy szegény halász a Balaton partján. Ennek a halásznak három fia volt. — Édesapám, — mondták egyszer a fiuk, — hozzon nekünk három sipot___ A hallász, mivel nagyon szerette a fiait, megígérte nekik a három sipot. Vette a hálót és a vizre ment, Aranyos, szőke reggel volt. Felhőtlen ég mosolygott a Balatonra. A szegény halász jókedvvel dobta az ezüstösen kék vizbe a hálót. Egyszer csak érzi, hogy ficánkol valami a halfogó szerszámába. Huzza a halász a hálót, hát eláll a szeme-szája: három szép, nagy csuka vergődött benne... — Mit csináljak veletek? — sóhajtott a szegény ember, — inkább fogtam volna három sipot... Alig mondta ezt ki, sipolást hallott. A közelben állt egy fiú, az sipolt. Még pedig egyszerre három sipból. — Te fiú, — szólitotta meg a halász — add el nekem azt a három sipot... Mit ad kend a három sipért? — kérdezte a fiú. —• Hát mit adhatnék érte, — mondta a halász, — ezt a három csukát. — Mit csináljak velük? — Az a te dolgod. De ezek a csukák nem közönséges halak ám, hanem szerencse-csukák. Ha Mátyás király meglátná őket, három aranyat adna értük. Á gyerek odaadta a három sipot és vitte a három csukát. Egyszere lódobogás üti meg a fülét. Nagyot dobban a szive, hátha a király lovagol erre? ... De gyönyörűek voltak ám a lovasok. Minden holmi csillogott rajtuk, de a legszebb az elől lovagló nagy ur volt, aki fehér' lovon ült. A fehér lovon ülő ur Mátyás király volt. Most megállította gyönyörű lovát a meglepődött gyerek előtt és megkérdezte: ■— Mennyiért adod a csukát? A szegény fiú megnémult, beszélni sem tudott. De eszébe jutott, amit a szegény halász mondott neki és ijedten három ujjat mutatott. —■ Jól van fiam, megkapod a három aranyat. A fiú a hárop sipra gondolt, nem aranyira. Nem is tudta, ébren van-e vagy álmodik. Egyszer csak a tenyerében érezte a 3 aranyat. Amikor a fiú magához tért, azt sem tudta mit csináljon. . — A pénzt nem is az enyém, gondolta, hanem a halászé. Azon módon útra kerekedett és addig ment, mig rátalált a halászra. — Kendé a három arany — mondta a fiú a halásznak. ■— A tiéd, az fiam, te kaptad. Vitatkozásukra aztán a biró mondta ki az igazságot: Fele kendé, fele a tiéd fiam! Igaza volt a halásznak, a halak szerencse-csukák voltak. GYERMEKROVAT Fehér világ-A\' Elet a hó alatt Hó borit mindent. Sehol egy pillangó, sehol egy hangya, sehol semmi bogár. A fecske, a gólya oda van a meleg országban, csak a veréb csiripel dideregve a zuzmarás fákon. De hát hol van az a sok bogár? Hol van a mezők ürgéje? Hol van a mókus? Hol van a hörcsög, a medve, a hal, a kigyó, a gyík, a béka, meg az a sok mindenféle állat, amit a nyáron láttunk? A bogarak egy része meghalt. Milliónyi millió pók, légy, pillangó, szúnyog halt meg az ősz első fagyos éjszakáján. A legyek közül még szerencsés az, amelyek meg tudott maradni a szoba valamelyik zugában. Olyan, mintha halott volna. Halálféle álomban dermedez. A tavaszi melegben föl fog éledni. Mint a beteg, aki sok szenvedés után először áll lábra, bágyadtan és erőtlenül vánszorog az első órában, de csakhamar erőre kap, és újra vidáman döngicsélve örül az életnek. Éppen ilyen álom ül a méheken meg a hangyákon is. Azok nem fagytak meg. A méhek a kasban szorosan összebújva melegítik egymást. Néha egyikmásik fölébred és nagy álmosan odvánszorog a mézzel telt kis viaszfazekakhoz. Eszeget abból, aztán tovább alszik. Bezzeg-a hangya nem rakott el télire semmit, csak magának nyalakodott a nyáron mindegyik. De azért nem pusztul el. Leássa magát a hangyanép jó mélyen a földbe és ott nagy dermedten alussza át a telet. föld alatt van az ő lakása. Apró kamarák mindenfelé. Azok mind tele vannak gabonával. A kamarák között van a szoba. Abban jó puha füágy. A bejáratot ő is betömte mindenféle gazzal, hogy a viz be ne csurogjon. Most odalenn neveti a hideget — mert sem a hó, sem a fagy nem tud lehatolni olyan mélyre. Jól beásva a földbe, a hó alatt szundikál a kigyó, a gyik, a béka, meg a sok cserebogár. Ha télidőben földet bontunk, majdnem minden ásónyomással kiemelünk egy-egy szendergő életet. Hát a medve mit csinál ilyenkor? ő kigyelme azt gondolja minden nyáron, hogy sohasem lesz többet tél. Bezzeg, amikor az első hó leesett, megfázik rajta a meztelen talpa. Hát csak bemegy nagy dörmögve a barlangjába, és ott vakaródzik. — Aujnye, de rossz hogy hó esett, nem lehet benne mezítláb kószálni. No, de majd elolvad ez mindjárt, akkor aztán újra kimegyek és szedegetem az édes áfonyát. Éppen igy alszik az erdő sok keményhátu bogara is; szarvasbogár, az egyszarvú bogár, a cincér, az aranyoshátu bogár; —■ mind, mind a földben, vagy a puha moha alatt alusznak, és föl sem ébrednek tavaszig. A mókuska is alszik. Már az ősszel talált ő magának egy kis odút valamelyik fában. Vetett bele száraz mohából jó melegágyat, és bedugta az ajtót mohával, hogy a szél be ne fütyörésszen. De azért ő nem koplal. Még az ősszel meggyüjtötte a mogyoi’ót, makkot meg diót, és eldugdosta ide-oda faodukba. Mikor megéhezik, kinyitja az ajtót, és hipp-hopp: elmegy ebédelni. Szorgalmas és előrelátó gazda volt a hörcsög is. Gyűjtötte nyáron a gabonát, hordta haza a pofazacskójában. Mélyen a Hanem bizony a hó csak nem akar elolvadni, hiába leste a medve. Lefeküdt hát. Gondolta: aki éhes, eszik az álmában. Evett is álmában mindenféle gyümölcsöt, még mézet is, de csak nem lakott jól. Fölébredt. Kidugta az orrát. Künn süvöltött a szél és hordta a havat. — Brr! de csúnya idő — mondta bosszúsan a medve — aludjunk még egyet. Megint aludt. Napokig, hetekig aludt. Végtelen hosszú ebédekről álmodott. —No, most már bizonyosan itt a tavasz — gondolta, mikor felébredt. A nyíláshoz ballagott. Az egész erdő csupa hó. A fák, mintha talpig fehér virágba volnának öltözve. Hej, a medve haragszik. Szeretne ebédelni, de nem lehet. Most is ott van a barlangjában. Hol alszik, hol meg a talpát nyalogatja, éhségében boszszusan morogva, hol meg kinézeget. Az ablakunkon jégvirágok. Micsoda bolond nagy művészi kedve van a télnek, hogy minden ablakot befest ezekkel az álom világi fehér növényekkel! Mindig csak fehérrel fest. Ahonnan ő jön, ott nincs más szin, csak fehér. És mindig csak virágokat fest, különös hajlású és növésű virágokat, amilyenek sehol nem nőnek a földtekén, amik mégis igazak, és bájosak. Hol az a festő, aki egyetlen egy szinnel ilyen pompás, örökké változatos képeket tudna festeni?! — Esik a hó! — kiáltozták egymásnak odakünn a gyerekek — kiszakadt a Jézuska dunnája! A Barcza gyerek ki is nyújtotta a kezét és elfogott egy pelyhet. Be akarta hozni a markában az iskolába. Nem telik bele negyedóra és már fehér a föld. A virág-kórók bundába öltöznek. A háztetők fehér paplannak vannak letakarva. A szilvafák olyanok, mint tavasszal, amikor virágoznak. «..y.f. . _ _____ 1 1 ....P Sri-------------Kísérletek Amikor a hőmérő higanya a fagypont alá száll, töltsétek meg egy üveget vízzel. Dugaszoljátok be jó erősen, s hagyjátok kinn éjszakára a szabadban. Mi történik az üveggel? MAS: Fektessünk egy üvegpalackot vízszintesen az asztalra és tegyünk a nyílásba egy sokkal kisebb dugót, mint amekkora beleillik. Mit gondoltok, mi történik, ha erősen ráfujtok a üveg szájára? Szinte hallom, amint kórusban mondjátok: “A dugó belerepül az üvegbe!” Pedig nem repül bele!... Ellenkezőleg: kirepül belőle. A fújással ugyanis az üvegbe is fujunk levegőt, ezzel az üvegben levő levegő sűrűbb lesz és — kilöki a dugót. Hát hogy lehet mégis belefujni a dugót? Ha van- kéznél egy vékony üvegcső, az is jó, ha nincs, akkor papírból sodrunk magunknek egy vékony csövet és egyenesen a dugó közepére irányítjuk a csövet és erősen beleüljünk. így aztán igazán belerepül a dugó az üvegbe.--------------------------FIGYELJÉTEK MEG, hány fokot mutat a hőmérő kinn a szabadban, s hány fokot mutat a szobában! Jegyezzétek fel ezt egy hónapon keresztül, minden reggel! Legolcsóbb és legszebb ajándék névnapra, születésnapra, a “Kis Dongó” Előfizetése egy évre 4 dollár.