Kis Dongó, 1962 (23. évfolyam, 1-24. szám)

1962-09-05 / 17. szám

1962 szeptembeí 5. 3-IK OLD A! Kis Dongó Ajnácskő Rimaszombat közelében két várrom van, egyik Fülek felé, mig a másik a kies Gortva­­völgyben. Ajnácskő az, Vár­­gede emez. Mind a két vár eredetét ne­héz kutatni. A történelem alig mond róluk valamit, mert sze­repük úgyszólván korábbi, mint Írott történelmünk. Tegyük hát félre a történel­mi adatok száraz könyvét s kérdezzük meg a regétől. An­nak szabad tudni mindent. Ezer év előtt volt... Az or­szág meg volt hódítva teljesen. Még imitt-amott tartotta ma­gát egy-egy lézengő csapat a Zalán embereiből. De az már csak olyan foghegyre való volt. A honfoglalási csaták lezaj­lása után most következett az ország felosztása a vezérek, al­­vezér'ek és katonák közt. Volt föld elég, nem kellett fösvény­­kedni. E tájra Huba vezér indult a maga népével s utköben osz­­togatá a javadalmakat. Ez a szép völgy azé, ez meg ott amazé. Nem sokat méricskél­tek lánccal, de térképet sem csináltak a birtokosok. A vezér szava volt a telekkönyv. Ez osztozkodó pályázásban részt vett az egész törzs, ipas­­tól, fiastól, asszonyostól, leá­nyostól. Ott volt Huba vezér gyönyörű leánykája a tegzes Hajnácska is. Legelőször értek a gortva­­völgyi bűvös forráshoz, mely fölött egy vár emelkedett. El­kezdték ostromolni s csakha­mar sikerült bevenni, kivált Gedő hadnagy vitézsége miatt. — Tied a vár s a környék, — mondá Huba vezér — s ameddig naplementig érünk, mind a tied legyen a vidék. Azonban nem kellett sokáig menniök, midőn elibök buk­kant egy völgymederből ki­emelkedő sziklacsucson egy GYERMEKROVAT A JUHASZ Télen, nyáron pusztán az ő lakása. Nem valami úri mód­ban él odakünn a juhász, mert nyáron többnyire rögből van a nyoszolyája és a záporesső mossa fehérre a takaróját: de azért bizony nem cserélne sok úrral. Ismeri valamennyi juhát. Hogyne ismerné! Hiszen amióta a kis bárány megvan, folyton rajta van a szeme. Oltalmazza, kinálgatja füvecskével, sós kenyérrel. Az­tán, ha tüske megy a lábába, ő huzza ki belőle. Nincs is na­gyobb gyönyörűsége a juhász­nak, mint mikor botjára tá­maszkodva elnézegeti a juho­kat. Naphosszat elnézi és még­sem unja meg. Embert ritkán lát a juhász. A faluból, a városból is legfel­jebb csak a tornyot. Nincs kö­rülötte más, csak a nagy pusz­taság: felette nappal az Isten ege, éjjel a mennybolt csillag­sátora. Egyedüli társasága a bégető juhok, az éber puli ku­tya és a csendes csacsi. A puli segít neki vigyázni a nyájra, a csacsi pedig viszi a kis cók­­mókját, néha magát a juhászt. Az eledele nagyon egyszerű: szalonna, kenyér, friss viz, meg a lebbencs leves, amit a juhász olyan mesterien tud elkészí­teni. Nagyon egészséges ám az. Néha mégis bemegy a faluba vagy a városba, hogy megláto­gassa édes szüléjét, tisztát vált­son, no meg, hogy egy kis ott­honi édesanyj afőzte vacsorát is egyék. A nyájat az akolba hajtja és rábízza az okos kis pulira. Felnyergeli a paripát, a hosszufülü csaesit. Nyerge a göndörszőrü suba, amin jó ám ülni. Puhább mint az aranyos nyereg. Magával viszi a hosszú botját is, mert anélkül nincs jóravaló juhász. Ráül a fülesre és csendesen kocogva megindul. Azért sok­szor elkíséri a puli is, mert a sok ürgén és mezei egéren kí­vül neki is fáj már a foga egy kis koncra... Nagy meleg van. A juhász­­bojtár elgondolkozik. Mire gon­dol? Kire másra, mint arra a jó öreg édesanyjára, akit már' oly rég nem látott. A juhásznak . . . A juhásznak jól megy dolga, Egyik dombról a masiKra, Terelgeti nyáját, Fújja furulyáját, Bu nélkül éli világát. Ha megunja furulyáját, Előveszi bőr dudáját: Belefujja buját A birka bőrébe, Szélnek ereszti belőle. Miért nincs a cigánynak búzája? — Népmese — gyönyörű tündérvár. — óh be szép, be szép! — kiáltott fel elragadtatva Haj­nácska. — Apám, add nekem ezt a várat, ha bevesszük! ■— Nem lehet, — mondá Hu­ba vezér — a vár Gedőé lesz, neki ígértem. Erre Gedő is könyörögni kez­dett, hogy elég neki a másik vár, csak adja ezt oda a leá­nyának, ha olyan nagyon megnyerte a tetszését. — Nem szeghetem meg a szavamat, — szólt a vezér — ám jól van, legyen Hajnácska leányomé a vái*, de akor le­gyen a leányom a tied. így keltek össze Gedő és Haj­nácska s sokáig éltek boldogul a két szomszéd várban, melyet “Gedő” és “Hajnácskő” várnak említenek sokáig a krónikák. A “Kis Dongó“ hirdetései a legeredményesebbek ! HIRDESSEN LAPUNKBAN ! Réges-régen, még az ánti világban, a cigánynak is volt búzája. Egy szép napon a cigány a rajkójával kiment a búzaföld­re, megnézni, hogy milyen a vetés. Éppen nagy szél volt, a vetés hajladozott, hullámzott, s úgy tetszett, mintha lába kelt volna minden buzaszálnak, s el akart volna szaladni. Hej, Uram, Teremtőm, meg­ijedt a cigány. Ha elszalad a vetés, nem lesz buzakenyér és mit fognak akkor enni. Mondja a fiúnak: — Szaladj rajkó, haza, hozz ide két csépet, verjük le a ve­tést, hogy ne szaladhasson el. Nosza, hazaszaladt a rajkó, nem telt bele egy szempillan­tás jött ám nagy lihegve a két cséppel. Az egyiket veszi az öreg cigány, a másikat a raj­kó, s ütik, verik csépelik a ve­tést, ahogy csak erejükből ki­telt De bele is verték a földbe úgy, hogy többet egy szál sem állott talpra. Azóta nincs a cigánynak buzavetése.--------------------------­TRÉFÁS MONDÁSOK Mikor a vízimalom kereke kevés vizet kapott, igy nye­­kergett: Egy szem kevés, kettő sok, ráérek. Mikor a malom bővelkedett a vízben, nagy sebesen ezt nyikorogta: Hová vótál, molnár gazda? * ^ * Nagy szárazság idején alig fordul a malomkerék és kérdi: —Hol lá-tál fe-le-get, hol lá-tál fe-le-get? A másik kerék feleli: — Imitt-amott, imitt-amott. A gilisztáról Ha eső után végigsétálunk valamelyik hegyoldalon, vagy bárhol a szabadban, ahol az ut nincsen kövezve, az ut szélén, a pocsolyákban hosszú, kukac­forma állatokat látunk mozog­ni. Ezek a földi giliszták. Honnan kerültek ide? Ezek az állatok a földben él­nek. Ott turnak-furnak örökké a föld mélyében. Meghúzódnak a göröngyök alatt, még táplá­lékért sem kell feljönniök a föld színére. Mert a giliszta na­gyon szerény állat. Nem kell neki pecsenye, mint a póknak, vagy falevél, mint a hernyó­nak. A giliszta a földet eszi. A föld teli van elpusztult ro­varok maradványaival; és ap­ró élőlényekkel; de ezeket csak nagyitóval láthatjuk. Ez az ő tápláléka. S miközben túrja a földet, porhanyóvá teszi a puszta, terméketlen homokos talajt, átváltoztatja jó termő­földdé. Máskülönben is érdekes ál­lat. Lába nincsen, mégis halad előre. Sok-sok apró gyűrűből áll a teste, ezeket összehúzza meg szétnyujtja: igy mozog előre. Egyszer, amint ástam a kertben, ásómmal elvágtam egy giliszátát. Levágta az ásó a fejét. És mit látok: a giliszta tovább mászott. Ez furcsa állat fej nélkül sem pusztul el! Néhány nap múlva a gilisztának újra kinő a feje. Koplal egy-két napot, de vígan él tovább. Sokan pusztítják a gilisztát. Nem szeretik, mert csúnya, és azt hiszik, hogy kárt okoz. Pe­dig hasznos állat, mert segít a kertésznek a földet terméke­nyíteni.-----------.-«í £•»-.----------­Kérdés — felelet Hasznos vagy kártékony a lepke? A lepke maga nem kárté­kony, de a petéiből kikelő her­nyó igen, mert megrágja a fák levelét és a gyümölcsöt. Azért kell a lepkéket is pusztítani. --------§**-----------­TRÉFÁS MONDÓKA Most jöttem meg a tanyáról, Lehullott a makk a fáról. Baltám is van, makk is van, Majd meghízik a kis kan. Magyar ifjúság lapja a havonta megjelenő MAGYAR CSERKÉSZ Megrendelhető: P. O. Box 68, GARFIELD, N. J. A Magyar Cserkészszövetség Hivatalos Lapja

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom