Kis Dongó, 1962 (23. évfolyam, 1-24. szám)
1962-09-05 / 17. szám
4-IK OLDAL 1962 szeptember 5. Kis Dongó KIS DONGÓ — CLEAN FUN The Only Hungarian Comic Paper in the U. S. Editorial and Publishing Office: KIS DONGÓ PUBLISHING CO. — 7907 W. JEFFERSON AVE. Detroit 17, Michigan Editor & Publisher LOUIS BEDY szerkesztő és kiadó. Munkatársak: E lap minden olvasója. Published every 5th and 20th of each month. Megjelenik minden hónap 5-én és 20-án. Subscription price one year $4.00. — Előfizetési ára egy évre $4.00. Second class postage paid at Detroit, Michigan. A KÉTEZERÉVES ASSZONY A parancs az parancs Embernek mondom, de csak asszony volt. No, no, nem kell megijedni, nem volt egészen kétezeré vés (az csak olyan parabola itt), hanem úgy a hatvan körül járt. Egy a császárfürdőbe közlekedő tramwayn állt' mellettem s pápaszemén keresztül tűnődve nézegetett egy tizkrajcáros piculát, amit egy huszkrajcárosból éppen az imént kapott vissza a konduktortól. A hatos nagyban magán viselte az újpesti származást, kopott sárgás volt, szélein megvörösödve s a király képe teljesen almosódott rajta. Az anyóka sehogy sem tudott tisztába jönni, kopogtatta a vaggon üvegén, összezörgette kérges tenyerén nehány rézkraj cárkával, mik hihetőleg összes pénzkészletét képezték, mert szegényesen volt öltözve, s képéből is kirítt a nyomor. A pénz csengése nem elégitette ki, mert ijedt tekintettel kereste a konduktort, ki a kocsi előrészében volt elfoglalva. Eközben észre vett engem, mire felém forditá aggódó arcát s átnyújtotta a pénzdarabot: — Jó, kérem, ez a hatos? Forgattam, birálgattam. — Biz az gyanús portéka. De ha jó, ha nem jó, legyen az enyém. Adok helyette másikat. Kihúztam a zsebemből egy csillogó uj veretű kéthatost és odaadtam neki. Az öröm fénye csillant meg kékesszürke szemeiben, és hervatag ajkszélein, melyek, mint valami ráncos zacskók csüngtek alá, bágyadt mosoly derengett. — Az Isten áldja meg az urat. Hangja szelid volt és remegett a háládatosságtól. Majd leguggolt s pénzét egy, a térdére teritet sáfrányszinü kendő sarkába kötözgette. Egy kövér füszerkereskedő az Andrássy-utnál leszállt a zsúfolt kocsiból és hely ürült utána. Kényelmesen elterpeszkedve merültem el a váci-körut tarka-barka képeibe, el is feledve a hatosos asszonyt, mikor az váratlanul odasompolyog hozzám: — Ha meg nem sérteném ... kezdé röstelkedve, zavartan. — Mit kiván, öreg néni? — Hm . . . üm (köhécselt közbe száraz, erőszakoltan), azt a pénzt szeretném látni még egyszer. — Miféle pénzt? — Azt a rossz hatost. — Ugyan mi az ördögnek? — Hát csak! — felelte kihivó hangon. Aha! Érteni kezdtem, mi turkálja. Ennek az a gyanúja van, hogy hátha aranyból volt a pénz. Mert különben hogy adhattam volna egy rossz hatosért két jót. No, mindjárt megnyugtatlak, szegény pára. S ezzel előkeresvén zsebemből a rossz tizkrajcárost, odaadtam neki. — Itt van ni. Tartsa meg ezt is! Meg volt lepve. Szótlanul meredt rám egy darabig, majd mohón nyúlt a pénz után s elérzékenyülve rebegé: — óh, be jó lélek . . . áldott lélek! Visszahúzódott egy szögletbe s mig egyik kezével a kocsi fedeléről lecsüngő tartóba kapaszkodott, rossz szemeivel az esti szürkületben élesen, figyelmesen vizsgálta az ominózus pénzdarabot. A “London városa” cimü fogadóhoz értünk. Felkeltem, hogy leszálljak. Az anyóka elémbe ugrott, mint egy veszett macska. — Hej, ténsur, ténsur — rikácsolta szemtelen vigyorgással — maga nem az igazi pénzt adta ám ide! Ez már több volt az elégnél. Bosszúsan löktem félre. — Kotródjék, vén szipirtyó! Leugrottam. Utánam szaladt a a vaggon lejáratáig és még onnan is fenyegetett csontos, száraz ujjaival, szitkokat' szórva utánam: — Szépen bánt el az ur egy hatvanéves asszonnyal. Gyönyörű, nagyon gyönyörű! Mikor a mérgem lehűlt, mosolyogtam a dolog felett s folyton fülembe csengett: “igy bánni egy hatvan esztendős asszonnyal.” Hatvan esztendős, milyen beszéd! . . . Ebben az asszonyban a kétezer esztendős ember tükröződik vissza. Az egész emberiség anyja ez, — valamennyi gyermekének örök nagy vonásával: gyanúsítani azokat, akik vele valami jót tesznek. Mikszáth Kálmán Régi szokás volt az Zentán, hogy a nagy ütközet emlékét, melyben Jenő herceg a roppant török erőt csekély hadával megsemmisítette, évenkint meg szokták ünnepelni. Történt az többek közt, hogy ez évnapra valami jóra való ember el akarta játszani “A zentai ütközet” cimü alkalmi színmüvet; miután pedig nem volt elégséges hadsereg, fölszóllittatott közreműködés végett a helybeli dragonyos osztály is. A darab jó Zenta jámbor lakosainak nagy gyönyörűségére iszonyú vagdalózás, hadakozás és roppant lövöldözés közt folyt. Jenő herceg egyik szárnysegédje egy dragonyos hadnagy nagy diadallal elfogta Kara- Oglu basát, azt a kegyetlen vérszopó szörnyeteget. A hadnagy a vitézlő basát átadta két közembernek, s lelkűkre parancsolt, hogy úgy vigyázzanak rá, mint a szemük fényére. Kara-Oglu basát elvitték a kulisszák mögé. A darab véget ért, minden ember: néző és színész haza ment, csak a szegény basa hunyászkodott még ott a színfalak mögött, nagy lelki félelemmel őrei között. — Nemes és vitézlő' uraim, ne csináljanak már komédiát a dologból, hanem menjünk haza — szólt Kara-Oglu és kaftánját, és ami a kezeügyébe került, egyenkint csapkodta a földhöz. A két vitéz pedig nem szólott semmit, hanem csak nézett szemmeresztéssel. A basa unni kezte a dolgot, s megindult lassacskán haza felé szépen egyedül. A katonák azonban utána ugorva a basának, nyakon fogták azt a szegény ördögöt, az egyik jobbról, másik balról. Másnap déltájban a tegnapi színdarab színhelye felé lovagló társaság közeledett. A hadnagy volt néhány barátjával. — Mit csináltok itt gazemberek? — kiáltott a hadnagy bosszúsan s még sem tarthatta meg magát a kacajtól, midőn meglátta embereit. — A basát strázsáljuk — válaszolt az egyik, s úgy állott, mint a földbe vert cölöp. — S ki parancsolta azt nektek? — Tegnap a hadnagy ur! — Bolondok, az csak úgy komédiából volt mondva; miért nem eresztettétek el azt a becsületes urat? — Dej’szen tudjuk mi, micsoda a parancs jegyezte meg a szóló vitéz vigyorogva. Tegnap azt mondta a hadnagy ur: — Látjátok ezt a törököt... ez nagy ur, basa, Kara-Oglu basa! . . . úgy vigyázzatok rá, mint a szemetek fényére! — Ezt mondotta a hadnagy ur, s mi meg hozzá értettük azt is: ha elszökik, ötven bot. — Akart is elszökni, hanem mi nyakon csíptük, hadnagy uram! A hősök csak bámultak, midőn a hadnagy udvariasan bocsánatot kért a basától és azt' szabadon bocsátotta, s meg nem utdták fogni, hogy lehet még olyan jó kedvvel kacagnia, mikor Kara-Oglu, kit ők olyan nagy vigyázattal őriztek, most már hazafelé baktat.-----------^2 '2^‘----------A kürtös Valami regényes, szentimentális darabra készültek. Az egyik színésznek, aki a pásztor szerepét vitte, a második felvonásban egy virágos halmon kellett kürtölni; de a kürt fuvásába sehogy sem tudott beletanulni, nem tudott abból egy árva kukkot se kicsalni. — Tudod mit pajtás? — szólott hozzá a próba alkalmával a súgó. — Szerepedet holnapig már senkinek sem adhatjuk, mert addig nem bírja senki megtanulni, te pedig úgy tudod mint a vízfolyás; ilyen körülmények közt máskép nem segíthetünk a bajon, mint hogy te csak tartod a kürtöt a szájadhoz, én pedig egy másikon innen a sugólyukból fúvóm a nótát. Minden úgy történt, amint a tervet kifőzték. A színész csalfa kürtölése mindenkit meglepett, ámde még nagyobb lön a meglepetés, amikor a színész már mondani kezdte a szerepét, de a súgó csak mindig fújta azt a kürtöt szive szakadtából. Másnap a közönség küldöttség által kérette a társulatot, hogy minden érzékeny játékuknak ilyen vége legyen. Ha mutatványszámot kap lapunkból s azt akarja, hogy a “Kis Dongó - Clean Fun” havonta kétszer megjelenő élclapot Önnek rendszeresen küldjük, kérjük töltse ki és küldje be címünkre lapunk utolsó oldalán lévő “Előfizetési felhivás”-t. Mutatványszámot azoknak küldünk, akiknek címét ismerőseik, barátaik nekünk beküldik. Ha mutatványszámot kap, kérjük fogadja szívesen és abból tudni fogja, hogy egy jóismerőse, barátja gondolt Önre. Reméljük, hogy ön is csatlakozni fog olvasótáborunkhoz és megrendeli Amerika egyetlen magyarnyelvű élclapját. — Szívélyes üdvözlettel: a “Kis Dongó - Clean Fun“ 7907 WEST JEFFERSON AVE., DETROIT 17, MICHIGAN
