Kis Dongó, 1961 (22. évfolyam, 1-24. szám)
1961-07-20 / 14. szám
1961 julius 20. KIS DONGÓ — CLEAN FUN 5-IK OLDAL A tanú Éjfél tájban kihevült arcú, rendetlen ruháju férfit vezettek az inspekciós rendőrtisztviselő elé. A barnaszakállas, magashomloku ember, kerekre nyitott, nagy, kék szemein, amelyek valami különös belső izgalomtól égtek, meglátszott, hogy rendkívüli esemény zavarta meg a lelke nyugalmát. — Balázs József a nevem, gyalog jöttem Berentéről — igy kezdte gyors, hadaró beszéddel. — Négy óra alatt tettem meg a hosszú utat, hogy a tett fölfedezése előtt itt legyek, mert nem akarom, hogy följelentés után tudja meg a kapitány ur, hogy mi történt. A kapitány, a tapasztalt rendőr, megnyugtató, udvarias mozdulatával hellyel kinálta meg Balázs Józsefet, — Foglaljon helyet kérem. Gyújtson rá! A jövevény mohó kézzel nyúlt a cigaretta után, aztán megint az előbbi hadaró beszéddel folytatta: — Ma este nyolc órakor a beitentei erdő mellett, a vasúti átjárónál agyonlőttem Misszt, a vadászkutyámat... A rendőrtiszt összeráncolta a homlokát s kutató pillantást vetett a beszélőre. — Vagyis a dolog úgy történt, hogy a kutya reám támadt és én önvédelemből használtam a fegyveremet, de aztán megijedtem, hogy fölfedezik a tettemet és akkor, hogy a gyanút elkerüljem — az eset ugyanis a vasúti átjárónál történt — az állat testét az arra robogó esti expressznovat elé dobtam, amely kerekeivel felismerhetetlenségig feldarabolta. A rendőr vizsga szemmel figyelte a vallomástevőt, aki lélekzet után kapkodva s rémülten maga elé meredő szemmel folytatta: — Ugyanazon a helyen történt a dolog, ahol öt évvel ezelőtt a legjobb barátomat elgázolta a vonat. Az erdő is olyan különös csöndes volt s a hold is épugy jött fel a hegy fölött, mint akkor... — rebegte a barnaszakállas ember. Könynyek törtek elő a szeméből s zokogni kezdett. A kapitány megvárta, mig kissé lecsöndesedik, aztán igy szólt: — Talán megnyugtatná önt, ha előbb a barátja halálának körülményeit mondaná el... Balázs József tagadólag intett a fejével. — Tehát a kutyáról lesz szó. Bizonyára ragaszkodó, hűséges állat volt? — Okos és jellemes volt, mint egy ember s ezért nem tudtam volna elviselni, hogy a tettem titokban maradjon, mert ugyebár — ha én magam nem jelentem be, sose derülne ki, hogy ki volt a gyilkosa? ... — Gyönge vagyok, nem vagyok igazi férfi, nem birom el a bűnöm súlyát, — eltakarta a szemét. — Borzasztó, hogy a szegény állat ugyanott lelte a halálát, ahol öt év előtt a gazdája ... A tisztnek megélénkült az arca erre a kijelentésre: — Tehát a kutya nem az öné, hanem a barátjáé volt? — A barátomé volt, akivel hosszú éveken keresztül a legzavartalanabb egyetértésben éltünk. Soha semmiféle félreértés nem volt közöttünk. Minden időnket együtt töltöttük. Szenvedélyes vadászok voltunk mindaketten s együtt jártuk évszámra a határt mi ketten, meg Missz, a gyönyörű, hűséges állat... és akkor a legutolsó napokban olyan valami történt, mit nem lehetett jóvátenni ... A rendőrtiszt várakozásteljesen figyelte a beszélő arcát. Az idegennek megint zokogásba fűlt a szava: — A legjobb barátom, akiért az életemet is feláldoztam volna, elcsábította a feleségemet. Titokban, tolvaj módjára meglopta a becsületemet — az arca eltorzult, a szeme lángolva égett. — ... De az Isten megbüntette, mert a vonat kerekei végeztek vele . . . — Tehát a vonat kerekei. Ugyanott, ahol ma az a baleset történt? — Igen, s ez a mai eset úgy felébresztette bennem annak a régi, szinte már elfelejtett történetnek az emlékét, hogy az eltelt öt év után úgy érzem, mintha tegnap történt volna... Ugylátszik, valami hiba lehet bennem... Azt hittem, hogy erős vagyok, de a lelkierőm elfogyott... Nem birom tovább... összeroskadt a széken, a feje lehanyatlott a mellére s bambán maga elé meredt a szeme. A rendőr megnyugtató hangja rázta föl: — De hiszen a kutyája történetét akarta elmondani s még mindig csak az elején vagyunk ... tehat... Balázs József fölemelte a tekintetét, kissé fölélénkült: — A dolog úgy történt, hogy Missz, a barátom halála után hozzám került. Csodálatosan eszes, hosszuszőrü szetter volt s a barátom iránti határtalan ragaszkodásának egy részét hosszú együttlétünk alatt nekem is sikerült megszereznem. A vadászat ideje alatt egyformán szolgált mindkettőnket. Előttünk futkosott a vad nyoma után szimatolva és a lőtt vadat — sose tévesztette el — mindig annak a lába elé tette, aki lőtte. Otthon azonban a a gazdájáé volt testestől-lelkestől. Sokszor nevettünk: ha néha tréfás kedvemben úgy tettem, mintha a barátomra akarnék támadni, fogcsattogtatva rontott felém s ilyenkor alig tudtuk megnyugtatni... Az utolsó napot, amelynek estéjén a barátom a halálát lelte... A rendőrtiszt közbeszólt: — Ön akkor a barátja hűtlenségéről még nem tudott? — A hűtlenségét bizonyító levél csak másnap került a kezembe — felelte hirtelen Balázs s gyorsan folytatta: — Az utolsó napot is együtt töltöttük s akkor mikor a barátom összeroncsoltan ott feküdt a síneken, Missz melléje feküdt, a fogait vicsorítva védte ellenem a gazdáját s nem engedte, hogy közeledjek hozzájuk ... A rendőr bólintott a fejével. Balázs Józsefnek megint gyöngyözni kezdett a homlokán a verejték és sokáig hallgatott. Aztán, mintha valami rettenetes kényszer hajtaná, meg-megbotló nyelvvel folytatta: — Hónapok múlva kibékültem Misszel. A vadászat szenvedélye összehozott bennünket. Most már csak kettesben bújtuk az erdőt. Voltak napjaink, amikor olyan derűs gondatlansággal jártuk a tarlókat, a sötétzöld borókával borított domboldalt, mintha mindketten a régiek volnánk. Missz szorgalmas volt és figyelmes, minden mozdulatomnak engedelmeskedett. De ez a barátságos magatartása csodálatos módon megváltozott, amikor hazamentünk. Az udvarom legtávolabbi sarkába húzódott be s ha meg akartam simogatni, ijedt morgással hátrált előlem. Tegnap történt a szerencsétlenség. Évek hosszú ideje alatt sohse jártunk azon a helyen, ahol akkor az az eset történt s tegnap az esti homályban arra az útra tévedtem, amelyik a vasúti átjáró felé vezet. Az este kísértetiesen ugyanaz volt, mint — akkor. Az erdőben már aludtak a madarak, csak a fák félős nyögése hallatszott némelykor, a hold halványan rávilágított a gyaloguton száradó sárga falevelekre... Olyan volt minden, mint — akkor este s én kutatva néztem a félhomályban előrefelé, hogy vájjon a barátom nem megy-e előttem a gyaloguton és többször elakadt a szivem dobogása, mert csakugyan úgy tetszett, mintha az avar az ő lépése alatt zörrenne ... Az utolsó fordulónál olyan szorongás fogott el, hogy vissza akartam fordulni. S ekkor egyszerre feltűnt a félhomályban a sorompó kékesfehér rudja. A térdeim reszketni kezdtek s a sínek között, éppen azon a helyen, ahol — akkor barátom feküdt, rekedt, vad üvöltést hallottam: Missz állt a fénylő sínek fölött, a szeme vörös tűzben égett s a fogait csattogtatva, ugrásra készen várt rám.., Messze a fordulónál feltűnt a közeledő vonat piros lámpája — úgy mint akkor s én szint« önkívületi állapotban elorditottam magam: — Hát pusztulj te is!... ' A rendőrtiszt felállott, Ba^ lázs József vállára tette a kezét s ünnepélyes hangon igy szólt: — És agyonlőtte a hűséges állatot, a felejteni nem tudó tanút, úgy, mint ahogy öt évvel ezelőtt a gazdáját... Balázs József az asztal fölé borult s mint a bűnét beismerő gyermek, megkönnyebbült szívvel zokogta: — Úgy volt!... ]----------C-m-.-------------Soha el nem bízni magát, de azért mindig bízni, — ez aa a kör, amelyből férfinek kilépni sohasem szabad. (Széchenyi) Egy szerény 4 dolláros ajándékkal egész éven át örömet okoa és szórakozást nyújt rokonának vagy jóbarátjának, ha megrendeli ajándékul a “KIS DONGÓ' -t
